Több mint ötmilliárd forint fordítható az őszi önkormányzati és kisebbségi választás lebonyolítására. A választók jövő héten kapják meg az ajánlószelvényeket és a választásról szóló értesítőt. Az Országos Választási Bizottság (OVB) eddig 35 szervezetet vett nyilvántartásba az önkormányzati, és 53 szervezetet a kisebbségi választásra – hangzott el az Országos Választási Iroda csütörtöki sajtó...
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) az eredetileg kiírt "roma" választásról "cigányra" módosította a XIII. kerületi kisebbségi választást.A testület csütörtök délutáni ülésén hozott erről határozatot, ennek tartalmát Brutóczky László, a fővárosi választási iroda munkatársa ismertette az MTI-vel.
Kormánya megmentését szem előtt tartva Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök beszünteti a vitát Gianfranco Fini házelnökkel - derült ki csütörtökön Daniele Capezzone, a fő kormánypárt, a Szabadság Népe Pártja (PDL) szóvivőjének közléséből. Pedig éppen Berlusconi volt az, aki még július végén közölte Finivel, hogy képtelen a további együttműködésre vele.
Több mint ezer milliárd dollárra tehető Kínában a be nem vallott jövedelem, ennek 80 százaléka a leggazdagabb családok birtokában van - idézte csütörtökön a Bloomberg a Credit Suisse számára készített...
A befektetők csütörtökön óvatosan tapogatóztak a nyugat-európai értéktőzsdéken - miután a piacok két napon át zuhantak -, de ez csak Londonban emelte az árakat.
Már legalább 700 strandolót csíptek meg a tömegesen megjelenő medúzák Spanyolországban. A csalánozók csípése fájdalmas, görcsöket és allergiás reakciót, ritka esetben halált is okozhat. Az ibériai ország földközi-tengeri partvidékén négy strandot is veszélyeztettek az állatok, néhány partszakaszt ideiglenesen le is zártak, a hatóságok pedig már elkezdték megtisztítani a part menti vizeket.
A pénzügyi válság bebizonyította, nagy szükség van egy nemzetközi tervre a pénzügyi szektor óriáscégeinek esetleges bedőlésének kezelésére annak érdekében, hogy ne okozzon egy ilyen esemény a teljes...
Az átmeneti patikaalapítási tilalom bejelentése óta mintegy 140 gyógyszertár alapítására nyújtottak be kérelmet, ami nem más, mint a moratórium kijátszása - véli a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
Aranyérmet szerzett a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállítású magyar csapat a 4x200 méteres gyorsváltóban a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
Vasárnap ingyen léphetnek be a Pannónia Életbiztosító ügyfelei a Kincsem Parkba. Overdose futamát élőben közvetíti a Sport M. Mikóczy Zoltán nem számít könnyű versenyre. Mint a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, lova kedd reggel futotta az utolsó teljes értékű gyors munkát, és a múlt hét óta akupresszúrás masszázzsal is kezelik, hogy izomzata minél lazább legyen, minél pihentebben várja a vasárnapi…
A tilos jelzés ellenére próbált meg egy motoros áthajtani Pápa és Vaszar között egy vasúti átkelőhelyen, amikor elgázolta a Győr felé közlekedő személyvonat – értesült a HavariaPress.
Nem akar magáról hollywoodi mozit Brigitte Bardot, a franciák egykori filmcsillaga. Mint csütörtökön kifejtette: egyetlen színésznő sem lenne rá képes, hogy eljátssza őt egy életrajzi filmben.
Leonardo DiCaprio, és kedvese, a szupermodell Bar Rafaeli közös vakációját tölti a szintén manöken Naomi Cambellel, és annak milliárdos orosz barátjával.
A napfény, a tenger és a sangria kerültek annak a listának az élére, amelyet kitelepülni kívánó nyugat-európai nyugdíjasok válaszai alapján állítottak össze - derül ki egy friss felmérésből.
Egy hónapos házi őrizetbe került S. Ábel, miután a Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a budapesti egyetemista előzetes letartóztatását. A bíróság azért döntött így, mert a férfi személyiségzavara miatt fennáll az agresszió veszélye, és megkísérelheti magát kivonni az eljárás alól. A végzés nem jogerős.
Aranyérmes lett csütörtökön a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
Egy civil szervezet, az Összefogás Szegedért Egyesület támogatásával indul az őszi önkormányzati választáson Szeged MSZP-s polgármestere. Botka László azt állítja: nem szocialista múltját akarja letagadni. A helyi Fidesz szerint ez csak kampányfogás.
A fagyasztóba rejtve találták meg egy egykori francia szakács holttestét: gyilkosa, volt barátnője két éven át rejtegette ott a férfi földi maradványait.
Három arannyal és egy ezüsttel gazdagodott a magyar éremgyűjtemény a budapesti úszó Európa-bajnokság negyedik versenynapján, csütörtökön: Hosszú Katinka és Gyurta Dániel, továbbá a 4x200 méteres női gyorsváltó kontinenselső lett, Verrasztó Evelyn pedig második lett egyéniben.
"Vallomást" tett az iráni állami televízióban egy nő a házasságtörésért halálra ítélt 43 éves Szakine Mohammadi Astiani nevében. Külföldön tartózkodó ügyvédje szerint veréssel és kínzással kényszerítették Astianit erre.
A tervezettnél jóval később, június helyett csak szeptemberben írja ki a gyerekek kötelező oltásával összefüggő vakcinatendert a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, hogy a tenderre már az új közbeszerzési törvény szabályai vonatkozzanak. Az előző kormány még azt állította, hogy nem lesz elég oltás, ha júniusig nem írják ki a közbeszerzést, a mostani kabinet viszont jövő év közepéig biztosítva látja…
Igazán aranyos nap volt a mai úszó Európa-bajnokság. Hosszú Katinka, Gyurta Dani és a 4x200-as női gyorsváltó is Európa-bajnoki címet szerzett, míg Verrasztó Evelynnek egy ezüst jutott.
Aranyérmes lett csütörtökön a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
Búvárok és tűzoltók keresik azt a pilisvörösvári férfit, aki egy kislány sikeres kimentését követően maga merült el a Fehér-körösben Gyulán – értesült a HavariaPress.
A liszt és az üzemanyagok drágulása, de még az orosz tűzek is szerepet játszhatnak abban, hogy szeptembertől akár a 300 forintot is elérheti a kenyér ára
Kettős magyar győzelem született a budapesti úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapjának első magyar érdekeltségű döntőjében, a folytatás is kiváló volt - írja a nemzetisport.hu.
Színészmesterséget tanít iskoláskorú gyerekeknek az ország Nyuszómuszója. A színész feleségével, Mónival a Budaörsi Egyesületben közösen vezet napközis tábort. Így Attilát egész nyáron gyereksereg veszi körül.
Kivizsgálhatatlanok azok a panaszok, amelyek a Jobbik júliusban elindított honlapjára, a narancsköztársaság.hu-ra érkeznek a Fidesz-kormány állítólagos politikai üldözöttjeitől. A levélírók ugyanis nem vállalják a nevüket, és vagy általánosságban panaszkodnak a cigányokra, illetve a közbiztonságra, vagy kihagyják a konkrétumokat a történeteikből. Herczeg Zsolt összefoglalója.
Tökéletes napnak nevezte a budapesti úszó Európa-bajnokságon három magyar aranyat és egy ezüstöt hozó csütörtököt Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.
Egy idősebb nő vesztette életét a Balatonban úszás közben Zánkánál csütörtök este, a halál okát vizsgálják - közölte Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Kaotikus helyzet vár a nyár végi forgalmas időszakban a brit repterekre, miután csütörtökön nagy többséggel a sztrájkra szavazott a Unite nevű szakszervezet tagsága. A sztrájk pontos dátumáról még nem döntöttek, de a szakszervezet utalt arra, hogy az augusztus 28-a és 30-a közötti hétvégén lehet.
Tökéletes napnak nevezte a budapesti úszó Európa-bajnokságon három magyar aranyat és egy ezüstöt hozó csütörtököt Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.
A izraeliek és a palesztinok közötti közvetlen tárgyalások újraindítására tett erőfeszítések részeként Hoszni Mubarak egyiptomi elnök külön-külön fogadta csütörtökön Kairóban Mahmúd Abbász palesztin elnököt és II. Abdalláh jordániai királyt.