Párizsból, Milánóból és New Yorkból rendeli ruháit Grúzia elnök asszonya, Sandra Roelofs, akit a Kelet Carla Brunijaként emlegetnek a meglehetősen szegény országban.
Három nap alatt elfogták a rendőrök azt a két fiatal férfit, akik a gyanú szerint meggyilkoltak egy idős asszonyt Csongrádon – értesült a HavariaPress.
Hat éves börtönbüntetésre ítéltek szombaton egy rádiós újságírót Szomáliában, amiért a férfi közzétett egy olyan interjút amelyet egy puntföldi szélsőséges iszlamista vezetővel készített. A Mogadishuban ítélkező bíróság a szabadságvesztésen kívül mintegy 500 dollárnak, azaz 110 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést is kirótt a férfira.
Két évvel az ötkarikás játékok kezdete előtt etikettkalauzt adtak ki a londoniak számára, amelyből egyebek között kiderül, hogy nem mindegy, miként töltik az argentinok poharába a bort, és hogy a kanadaiaknak komoly sértés, ha amerikaiaknak nézik őket.
A labdarúgó NB I 3. fordulójának szombati rangadóján az MTK a Videotont fogadta. Mezey György együttese visszavágott a fővárosiaknak a tavaszi vereségért, miután André Alves két, illetve Dusan Vasziljevics egy találatával 3–0-ra nyert a Hungária körúton.
Újabb földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Kína délnyugati részén, ahol 32 embert eltűntként tartanak számon – közölte szombaton a Hszinhua állami hírügynökség, hozzátéve, hogy az áradásokban és földcsuszamlásokban több mint 2100 ember vesztette életét, vagy tűnt el az elmúlt időszakban az országban.
A Sport Televíziónak adott gyorsértékelésében Garami József, az MTK szakvezetője úgy vélte, játékosai rosszul sáfárkodtak a gólhelyzetekkel, főként emiatt szenvedtek nagy különbségű vereséget a Videotontól a labdarúgó NB I szombat kora esti mérkőzésén (0–3).
A Bőcs idegenben nyert 2–1-re a Cegléd ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjának nyitó fordulójában. A Nyugati csoportban a Ferencváros II Baján szenvedett vereséget.
Ismeretlenek feldúlták a török kisebbség egyik temetőjét szombatra virradó éjszaka Görögország északkeleti részében. A vandálok Komotini város egyik muzulmán temetőjében csaknem tíz sírkövet zúztak tönkre.
Nyolcezer kilométeres európai biciklitúráján a Szigetet is útba ejtette a Silent Revolution (Csendes forradalom) San Francisco-i zenekar, amely szombaton lépett fel a fesztiválon; a hangosításhoz az áramot kerékpárjaik segítségével állították elő, és a koncerten az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is nyeregbe pattant.
Megváltásként érkezik el a mai nap Angliában: a dél-afrikai vb-re éremszerzés reményében utazó, majd onnan megszégyenülten távozó válogatott rámutatott az angol futball problémáira. Délutántól azonban a kesergés véget ér, megkezdődik a világ elsőszámú bajnoksága, a Premier League 2010/2011-es idénye.
Megalakult a Duna Partnerségi Hálózat, amelynek tagja a magyarországi Duna-szakasz, közel 2,5 millió ember lakhelyének, mintegy 150 településnek a fele - közölte Gauder Péter, a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely vezetője az MTI-vel.
Soha nem látott sebességgel olvad a grönlandi jégtakaró a globális felmelegedés következtében - állapították meg brit kutatók, akik a térségbeli gleccsereken végzett mérésekre támaszkodva jutottak erre a megállapításra.
Ismét hazai pályán látható Overdose. A veretlen magyar galoppló vasárnapi célja az első hely (ez lenne pályafutása tizennegyedik sikere), és persze a vele járó 2,1 millió forint megszerzése.
A labdarúgó NB I 3. fordulójának szombat 20 órakor kezdődő mérkőzésén a Siófok az Újpestet fogadja. A találkozót nyomon követheti élő szöveges, online közvetítésünkben!
A Győrben zajló Szabella-kupa elnevezésű felkészülési tornán a Győri Audi ETO 29–28-as vereséget szenvedett a Valceától, így a románoktól nyerték meg a kupát.
A Chelsea könnyed győzelmet aratott a Premier League 1. fordulójában. A bajnokcsapat a West Bromwich Albion ellen nyert 6–0-ra – többek közöt Didier Drogba mesterhármasának is köszönhetően.
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 3. fordulójának szombati rangadóján a Videoton André Alves két, illetve Dusan Vasziljevics egy találatával 3–0-ra nyert a Hungária körúton.
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait. Mivel az előző héten volt telitalálatos szelvény az ötösön, a 32. játékhéten 80 millió forintos főnyeremény várt gazdára, azonban most nem született öttalálatos szelvény, így a jövő héten várható főnyeremény 176 millió forint lesz....
Óriási, 188-as méretű szegedi papucsot készített Sallay Tibor cipészmester. A rekorder lábbelire pénteken, a szegedi Széchenyi téren rendezett Hungarikum fesztiválon varrták föl az utolsó szalagdíszeket.
Újabb éremmel gazdagodott a magyar úszók már eddig sem szerény éremgyűjteménye a budapesti Eb-n. A 200 méteres gyorsúszásban Mutina Ági a harmadik, Verrasztó Evelyn pedig az ötödik lett.
Négy gólt és három pontot szerzett az Ajax a holland labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának szombati nyitó mérkőzésén, amelyen a Vitesse volt a vendége (4–2).
A francia labdarúgó-bajnokság legutóbbi aranyérmese, az Olympique Marseille szombaton játszotta idénybeli második bajnokiját, és másodszor is veszített: ezúttal a Valenciennes leckéztette meg Didier Deschamps csapatát.
Románia bruttó hazai terméke (GDP) 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az idei év első három hónapjához képest, ugyanakkor a második negyedévi GDP 0,6 százalékkal kisebb a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
Mint arról beszámoltunk, a Chelsea könnyed győzelmet aratott a Premier League 1. fordulójában. Az alábbi videón megnézheti, hogyan nyert a bajnokcsapat 6–0-ra a West Bromwich Albion ellen.
Feltehetően néhány napja fulladt a vízbe az a Sziget-karszalagot viselő fiatalember, akinek holttestét szombaton délután vették észre a Dunában - mondta el Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Feltehetően néhány napja fulladt a vízbe az a Sziget-karszalagot viselő fiatalember, akinek holttestét szombaton délután vették észre a Dunában – tudta meg az MTI.
A vendég Videoton FC magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott az MTK ellen a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A vendég Szolnok 3-1-re legyőzte a Paksot. További eredmények: Kaposvár-Haladás 1-0, Debrecen-Kecskemét 6-2, Siófok-Újpest 1-1.