2010. augusztus 18. szerda

aug. 18
12:09
Enyhe mínuszban vegetál a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 138,78 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
aug. 18
12:11
Bank of England - Anderw Sentance továbbra is kitart a kamatemelés mellett (ProfitLine)
A mai napon hozták nyilvánosságra a Bank of England (BoE) legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, melyből kiderül, hogy a tanácstagok 8:1 arányban a kamatszint tartása mellett szavaztak, amely így továbbra is rekord alacsony szinten, 0,5 százalékon maradt.
aug. 18
12:12
Buszsofőrt bántalmaztak Somogyban (Infostart)
Bántalmazott egy buszsofőrt két férfi a Somogy megyei Zselicszentpálon; a kaposvári rendőrkapitányság őrizetbe vette az elkövetőket és nyomozást rendelt el ellenük - közölte Koncz Katalin rendőrségi szóvivő.
aug. 18
12:12
Két roma szervezettel kötött együttműködési megállapodást a Roma Polgári Tömörülés (Infostart)
Két roma szervezettel kötött együttműködési megállapodást a Roma Polgári Tömörülés vezetője az októberi kisebbségi választásokra.
aug. 18
12:13
Dübörög a lengyel gazdaság - 3,1 százalékos bővülés a második negyedévben (ProfitLine)
Előzetes számítások szerint a lengyel GDP 3,1 százalékkal, vagy valamivel nagyobb mértékkel bővült a második negyedévben az előző év hasonló időszakához képest - idézte Michal Bonit, a miniszterelnök vezető stratégiai tanácsadóját a Dziennik Gazeta Prawna napilap.
aug. 18
12:15
Vizsgálta az ÁSZ az uniós támogatások felhasználását (Gondola)
A legtipikusabb szabálytalanságok a közbeszerzési törvény megsértése, az engedélyezett projektektől való eltérés, az el nem számolható és jogosulatlan költségek elszámolása, valamint a terület alapú támogatások túligénylése voltak - erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az EU támogatások felhasználásának ellenőrzése során - a jelentés az ÁSZ honlapján érhető el
aug. 18
12:15
Veszélyes volt a meghalt rendőr motorja (HR Portál)
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) minden körülményre kiterjedő tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez az M1-es autópályán hétfőn meghalt rendőr ügyében, mivel információik szerint a szolgálati motorkerékpár műszaki állapota is közrejátszhatott a halálos közúti balesetben.
aug. 18
12:15
A legrászorultabbaknál drágulhat leginkább a fűtési költség (ProfitLine)
Az új kormány által hatályban tartott csökkentett támogatás, illetve a tavaszi gázár emelés és a távfűtés díjának emelése miatt a legrászorultabbak fűtési költsége is emelkedni fog ősztől - állítja közleményében a Policy Agenda. (MTI)
aug. 18
12:15
Nyaralóknak - Nyugat-nílusi láz járvány Görögországban (WebBeteg)
A görög egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy felveszi a harcot a nyugat-nílusi láz vírusával szemben, amely a hónap eleje óta már három halálos áldozatot követelt az országban.
aug. 18
12:17
Ingyen tankönyvek az árvíz sújtotta települések iskoláinak (Gondola)
Ingyen kapják a Nemzeti Tankönyvkiadó könyveit az idei tanévkezdésre az árvíz sújtotta települések, a kiadó ezzel meg szeretné könnyíteni a tanévkezdést az érintett településeken
aug. 18
12:18
Oroszországban a korrupcióra fordított összeg eléri a GDP felét (Kripto Akadémia)
Oroszországban a korrupcióra fordított összeg idén a bruttó hazai termék, a GDP mintegy 50 százalékát éri el, s a legkorruptabbak a rendvédelmi szervek és a bíróságok - állítja jelentésében az Orosz Ügyvédek Szövetsége az Emberi Jogokért elnevezésű szervezet.
aug. 18
12:18
Ingyen tankönyvek az árvíz sújtotta települések iskoláinak (Alternatív Energia)
Ingyen kapják a Nemzeti Tankönyvkiadó könyveit az idei tanévkezdésre az árvíz sújtotta települések - közölte a kiadó szerdán az MTI-vel.
aug. 18
12:18
Mivel készül a Tesco az augusztus 20-i ünnepre? (Pénzcentrum)
Augusztus 20-a az államalapítás és az új kenyér ünnepe hazánkban. A Tesco is hozzá kíván járulni az ünnepléshez, ezért széles kenyér és pékáruválasztékkal várja vásárlóit áruházaiban. Az áruházlánc által forgalmazott pékáruk, illetve a saját, helyben sütött pékárukhoz való alapanyagok nagy részét az áruházlánc magyar beszállítóktól szerzi be, ezzel is törekedve a hazai gazdálkodókkal való szoros…
aug. 18
12:18
„20 éves korára Nobel-díjas lehet” Lacika Lady Gaga munkatársa lett (ATV)
Pedig a történet valódi sikersztorinak tűnhetett. Adott egy 15 éves – kissé túlsúlyos –budapesti tinédzser, aki ugyan minden szabadidejét a számítógép előtt tölti, ám ez egyáltalán nem haszontalan.
aug. 18
12:21
Nagyot ugrik ősztől a fűtésszámla (Privátbankár)
A csökkentett támogatás, a tavaszi gázáremelés és a távfűtés díjának növekedése miatt a legrászorultabbak fűtési költsége is emelkedni fog ősztől
aug. 18
12:30
Gesztesi elaludt az első randin (Blikk)
Gesztesi Károly először vérig sértette fölös kilói említésével Claudiát, majd behálózta őt
aug. 18
12:30
Anelka csak röhög büntetésén (Infostart)
"Halálra röhögtem magam" - így kommentálta Nicolas Anelka, hogy a Francia Labdarúgó Szövetség 18 válogatott mérkőzésről tiltotta el a nyári világbajnokságon kirobbant botrány nyomán.
aug. 18
12:30
Előkerült a kard is (HírTV)
Fenyegetőzve hadonászott egy karddal egy férfi kedden este Szegeden, a Vár utcában. A dühöngő ember saját anyját fenyegette a fegyverrel, mert nem akarta felengedni a lakásába.
aug. 18
12:32
Megugorhat a gazdasági növekedés, zsugorodhat az infláció (HírTV)
A törvényben rögzített érték közelében, 4 százalékban látja teljesíthetőnek idén az államháztartási hiányt a Költségvetési Tanács (KT). A KT a korábban vártnál magasabb, 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol idén, jövőre már 2,9 százalékkal, ezután szerintük a bővülés 3 százalék körüli szinten marad.
aug. 18
12:33
Kórházak: 40 milliárdos adósságállomány (Gondola)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az érintett öt szakmai szervezet újra tárgyalóasztalhoz ült.
aug. 18
12:36
Második világháború utáni tömegsírra bukkantak Csehországban (Kripto Akadémia)
Egy II. világháború utáni tömegsírt tártak fel a hatóságok a dél-kelet-csehországi Dobronínban - közölte szerdán a cseh rendőrség.
aug. 18
12:36
Költségvetési Tanács: 4 százalékban teljesíthető a hiánycél (ATV)
A gazdasági növekedés a következő években "beragad" 3 százalék körül.
aug. 18
12:39
Bölcsődei helyhiány: a kormányhoz fordul az ombudsman (Privátbankár)
A kormányhoz fordul Szabó Máté ombudsman az óvodai és bölcsődei helyhiány miatt. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a 10 ezer lakosnál népesebb települések önkormányzatát...
aug. 18
12:42
Adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt bírságolt a PSZÁF (ProfitLine)
A felügyeletnek küldendő jelentések és egyéb információk elmaradása miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 100-100 ezer forintra bírságolta az Egészségért Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnökét, Simon Adriennt, illetve az Egészségért Országos Önkéntes Egészségpénztár igazgatótanácsának elnökét, Szilágyiné Fodor Erika Máriát - a határozatok szerdán jelentek meg…
aug. 18
12:44
A javuló német gazdaság mellett nő a foglalkoztatottság is (ProfitLine)
A német gazdaság javuló teljesítménye egyre inkább visszatükröződik a foglalkoztatás növekedésében is - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Statistische Bundesamt) jelentéséből.
aug. 18
12:46
Tüntetés a gönyüi erőműnél - Besokallt a ki nem fizetett alvállalkozó (ProfitLine)
Két éve kifizetetlen számlája rendezéséért tüntetett a nemrégiben átadott gönyüi erőműnél az építkezés egyik alvállalkozója szerda délelőtt.
aug. 18
12:48
Íme! Natalie Portman csókja (Blikk)
Eddig csak hallhattál róla, most végre láthatod, amint Natalie Portman amerikai színésznő ukrán származású kolléganőjével, Mila Kunisszal csókolózik. Nézd meg a videót!
aug. 18
12:48
Csinos nőkkel végeztetik a piszkos munkát (HírTV)
Csinos, fiatal nőket bérel fel egy mexikói drogbanda, hogy a meglepetés erejét kihasználva gyilkolják meg a kartell riválisait – mondta a La Linea banda egyik feltételezett tagja egy kedden nyilvánosságra került videofelvételen, amelyen a férfi rendőrségen tett vallomása volt látható.
aug. 18
12:54
Moszkvában éjszaka tilos lesz szeszes italt árusítani (Kripto Akadémia)
Betiltják a szeszes italok éjszakai árusítását a moszkvai hatóságok szeptember 1-től - jelentette az Interfax hírügynökség szerdán az orosz főváros önkormányzatának közlésére hivatkozva.
aug. 18
12:54
Kopits: nem járható út a nyugdíjak különleges elszámolása (Portfolio)
A mi nézőpontunkból ez kicsit több mint kozmetikázás - válaszolta Kopits György arra kérdésre, hogy a Költségvetési Tanács miként értékeli a nyugdíjreformot végrehajtó országok többletkiadásainak...
aug. 18
12:55
5 év után második helyre szorultak Merkelék (ATV)
A választók 32 százaléka a szocdemekre voksolna.
aug. 18
12:56
Csatázik az OTP, kérdés, mire viszi (Portfolio)
A tegnapi korrekció után kiváró hangulat jellemzi a magyar piacot, a BUX 0.5%-os csökkenést mutat alacsony, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP tovább küzd az 50 napos mozgóátlagával,...
aug. 18
13:06
Kamion ütötte el a robogóst (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a robogós, akit egy kamion gázolt el a 85-ös úton.
aug. 18
13:06
Az erősebb, és az automata Lotus Evora is Párizsban debütál (Auto Pult)
Úgy látszik, hogy ez a hónap a "véletlenek" jegyében telik majd, hiszen alig adtuk hírül a kiszivárgott Mercedes-Benz CLS képeit, máris a Lotus „balesetétől” visszhangzik a sajtó. Kiderült ugyanis, hogy két új Evorával biztosan találkozhatunk a Párizsi Autószalonon, természetesen a gyártó új szuperautójával egyetemben.
aug. 18
13:08
Milliárdokat használtak fel szabálytalanul Gyurcsány és Bajnai kormányzása alatt (HírTV)
Egy év alatt ötszörösére nőtt a szabálytalanul felhasznált uniós támogatások összege, még a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején.
aug. 18
13:09
Költségvetési Tanács: Magyarországnak csökkentenie kell a reáladósság szintjét (Infostart)
A Költségvetési Tanács szerint Magyarországnak csökkentenie kell a reáladósság szintjét, mert ez nagyban javítaná az ország hitelességét. A szervezet elnöke úgy véli: ehhez a kormánynak ki kell nyilvánítania, hogy tartja magát az államadósság emelkedését megakadályozó szabályrendszerhez.
aug. 18
13:11
Romlott a világgazdaság hangulatmutatója (Infostart)
Kismértékben romlott a német ifo gazdaságkutató intézet világgazdasági hangulatmutatója: a harmadik negyedévre vonatkozó átfogó index 103,2 pontra csökkent.
aug. 18
13:12
Visszafogná a Street View-t a német kormány (Kripto Akadémia)
A német kormány az interneten terjesztett földrajzi adatok használatának átfogó szabályozására készül - hangzott el a kabinet szerdai ülése után.
aug. 18
13:12
Elhúzódó kilábalásra kell számítani (Generali) (Portfolio)
A Generali Alapkezelő szerint napjainkban az aktuális eredményvárakozások tükrében vonzónak látszó értékeltségek, illetve a fenntarthatatlan adósságpálya és a gyengébb növekedési kilátások miatti...
aug. 18
13:12
Nincs ízlésünk: édes, vörös, kannás borból több fogyott tavaly (Pénzcentrum)
Az olcsóbb műanyag palackos, a folyós/kimért, és a kannás borokból többet, míg az üveges borokból kevesebbet vásároltunk a tavalyi évben - derül ki a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból. Ezáltal 2009-ben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya visszaesett. Továbbra is a vörösbor a…
aug. 18
13:12
Newsweek: 32 országban jobb élni, mint Magyarországon (ATV)
Összeállították a százas országrangsort.
aug. 18
13:14
Eddig kedvező volt a csillagok állása a magyar állampapírpiacon (Portfolio)
Az elmúlt napokban kritikus szintek közelébe kerültek a fejlett piaci állampapírhozamok, ami elsősorban a globális gazdasági kilátások megítélésében végbement változásoknak köszönhető. Ebben a...
aug. 18
13:14
Duplájára nőtt a belvízzel borított területek nagysága a Tiszántúlon (ATV)
A vizes területek fele vetés és szántóföld.
aug. 18
13:15
Bizonytalan piacok: mi lehet a nyerő húzás? (Privátbankár)
A magyar részvénypiacon a következő hónapokban az Egis és az RFV részvényeiben látnak fantáziát a Generali Alapkezelőnél - a nemzetközi porondon energia- és technológiai szektor lehet a nyerő
aug. 18
13:15
Stabil magyar gazdasági növekedés a következő években? (ProfitLine)
A Költségvetési Tanács szerint az idén ugyan csak 1 százalékkal, jövőre 2,9 százalékkal, 2012-ben 3,1, 2013-ban és 2014-ben pedig 3-3 százalékkal bővül a gazdaság.
aug. 18
13:17
Kamatot vágott a Sedlabanki (ProfitLine)
Az izlandi központi bank (Sedlabanki) 1 százalékponttal 7,0 százalékra csökkentette irányadó kamatát szerdán.
aug. 18
13:19
Tőzsdei tanulmány - CAC40 index (ProfitLine)
Technikailag nagyon szabályosan mozgott a CAC40 határidős terméke az elmúlt időszakban. Az A-B-C-vel jelölt csúcsok és mélypontok alapján prognosztizáltuk a D célszintet 3782-nél és ezt szépen teljesítette is az index még augusztus első felében. Azonban ez a célszint egyben ellenállás is volt és nem tudott átlépni rajta az árfolyam, ezért fordulat következett be és először a korábbi B csúcs…
aug. 18
13:24
Döbbenetes felvétel a diósjenői tornádóról (Blikk)
aug. 18
13:24
A műanyag flakonos borok fogyasztása nőtt, az üveges boroké csökkent (Infostart)
Az olcsóbb műanyag palackos, illetve kannás borokból több, míg az üveges borokból kevesebb fogyott tavaly Magyarországon - derül ki a GfK Hungária felméréséből. Az adatok szerint 2009-ben minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben adták el.
aug. 18
13:24
Tüntetett a gönyüi erőműnél az építkezés egyik alvállalkozója (Infostart)
Két éve kifizetetlen számlája rendezéséért tüntetett a nemrégiben átadott gönyüi erőműnél az építkezés egyik alvállalkozója.

Keresés