2010. augusztus 20. péntek

aug. 20
9:15
Három cég utólag, pénzben fizetheti a bírósági illetéket (ProfitLine)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - mint az adópolitikáért is felelős miniszter három társaságnak engedélyezte, hogy augusztus 1-től bármely, általuk kezdeményezett bírósági eljárás illetékét illetékbélyeg helyett, utólagos elszámolással az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának illetékbeszedési számlájára pénzzel fizethetik meg - a miniszter tájékoztatója a legutóbbi…
aug. 20
9:17
Várt feletti nyerségről és bevételről számolt be a DELL (ProfitLine)
Csütörtökön piaczárás után tette közzé negyedéves eredményét a világ második legnagyobb számítógépgyártó vállalata, a Dell, melyben a nyeresége a várakozásokat meghaladó mértékben, 17 százalékkal 545 millió dollárra, részvényenként 28 centre emelkedett, az egy évvel korábbi 472 millió dollárról, részvényeként 24 centről.
aug. 20
9:18
Súlyos közlekedési baleset Indiában (Metropol)
Huszonkét ember meghalt, harmincöt pedig megsebesült Észak-Indiában, mert szakadékba zuhant az autóbuszuk.
aug. 20
9:18
Demszky és a Budapest Marathon (Metropol)
Demszky Gábor leköszönő főpolgármester szerint Tarlós Istvánnak, a Fidesz-KDNP jelöltjének van a legnagyobb esélye arra, hogy az önkormányzati választás után a helyére üljön.
aug. 20
9:18
Lefejezett hullák Mexikóban (Kripto Akadémia)
Három személy, köztük egy rendőrnő lefejezett holttestére bukkantak egy mexikói országúton csütörtökön száz kilométernyire a fővárostól - közölték igazságügyi források.
aug. 20
9:18
Gyengül a forint - Nyomasztó jelzések (Portfolio)
A délelőttre újra borongós nemzetközi befektetői hangulatot csak fokozta az Európai Központi Bank vezetőjének nyilatkozata, illetve az Európai Bizottság Görögországgal kapcsolatos közleménye, amelyek...
aug. 20
9:19
Nem hátráltak meg a befektetők Európában (ProfitLine)
Az amerikai piacok tegnapi csökkenése, és az ázsiai piacok mai gyenge szereplése ellenére emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai indexek.
aug. 20
9:27
A hálapénz az orvosoknak is megalázó? (Privátbankár)
A paraszolvencia gátolja az egészségügyi rendszer normális működését és az orvosok többsége is megalázónak tartja. De e nélkül nem tudnának megélni. A háziorvosok harmada újra bevezetné a vizitdíjat
aug. 20
9:30
Recept: Fűszeres rakott zöldségek (Mindmegette)
Hozzávalók: 12 levél kínai kel 2 dl sárgaborsó 1 hagyma 3 gerezd fokhagyma 5 db kisebb sárgarépa 1 db cukkini pár rózsa karfiol 12 db gomba 1 paradicsom 1 paprika 2 db krumpli 2 cm gyömbér lereszelve 3 dl tejföl 1 tojás 1 kiskanál kurkuma (curry is lehet) 1 kiskanál őrölt szerecsendió 15 dkg füstölt trapista sajt só olaj szezámmag
aug. 20
9:30
Zászlófelvonás, ezúttal kordonok nélkül - megkezdődtek az ünnepségek (Infostart)
A Himnusz hangjaira a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. Az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a téren nincsenek kordonok felállítva, a nézőket virágládák választják el a téren folyó eseményektől.
aug. 20
9:32
Recept: Vörösboros marhapörkölt bográcsban II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1-1,5kg marhalábszár 1,5 kg krumpli 3 nagy fej vöröshagyma 25 dkg zsír ételízesítő 5 dl vörösbor só pirospaprika
aug. 20
9:32
Szabad-e a vallást alkotmányba foglalni? - hetilapszemle (Infostart)
Schmitt Pál bejelentette kezdeményezi, hogy a kereszténységre utalás szerepeljen a készülő Alkotmányban. Korábban már folyt arról vita, hogy a szabad-e Istent törvénybe foglalni. Az ellenzők a világnézeti szabadság sárba tiprásáról beszélnek - írja legfrissebb számában a Heti Válasz.
aug. 20
9:33
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár minden épülete szerkezetkész lesz (Gondola)
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár épületei szerkezetkész állapotban lesznek, év végéig pedig valamennyi berendezés a helyére kerül - mondta az MTI-nek a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft
aug. 20
9:33
Reménytelen helyzetben a Győr (Metropol)
A Győri ETO FC hazai pályán 2-0-ás vereséget szenvedett a horvát Dinamo Zagreb csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, 4. fordulójának első mérkőzésén.
aug. 20
9:36
Lefejezett holttestek Mexikóban (Metropol)
Három személy, köztük egy rendőrnő lefejezett holttestére bukkantak egy mexikói országúton csütörtökön száz kilométernyire a fővárostól.
aug. 20
9:36
Forgalomkorlátozások a városban (Alternatív Energia)
Ma az ünnepi rendezvények miatt számos korlátozásra kell számítani a fővárosban. Több helyen tilos lesz megállni, számos utcát és több forgalmas csomópontot is lezárnak. Az esti tűzijáték idejére több hidat is lezárnak. A lezárások és terelések miatt több BKV-járat is rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik.
aug. 20
9:36
Felvonták a állami zászlót (hirado.hu)
A Himnusz hangjaira a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség
aug. 20
9:36
Tűzijáték és tömjén: mit ünneplünk augusztus 20-án? (ATV)
Egyházi gyökerek és kitalált hagyományok: az ünnep története.
aug. 20
9:45
Nyolc hónap alatt feléltük az éves erőforrásokat (Privátbankár)
Az emberiség az idei évre vonatkozóan kevesebb mint kilenc hónap alatt feléli a teljes évre rendelkezésre álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások "költségvetését"
aug. 20
9:48
Bőrszerkós domina lett Orlando Bloom terhes barátnője (Blikk)
Terhessége előtt még utoljára megmutatta tökéletes alakját Miranda Kerr.
aug. 20
9:48
Recept: Szederszörp nyersen (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg szeder 1 liter víz 1 kg cukor teáskanálnyi szalicil teáskanálnyi citromsav
aug. 20
9:48
Csaknem szerkezetkészek a kecskeméti Mercedes gyár épületei (Infostart)
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár épületei szerkezetkész állapotban lesznek. Év végéig valamennyi berendezés a helyére kerül - tájékoztatott a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője.
aug. 20
9:48
Ennyire tart India a pakisztáni terrorfenyegetéstől (Infostart)
Indiában fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, mert számítani lehet pakisztáni területről induló terroristák támadásaira.
aug. 20
9:48
Oroszország legalább ötmillió tonna gabona importját fontolgatja (ProfitLine)
Oroszország legalább ötmillió tonna, sőt esetleg ennél is több gabona importját fontolgatja - jelentette csütörtökön a Vedomoszty című üzleti lap két nagy exportőrre hivatkozva, de a mezőgazdasági minisztériumban cáfolták a hírt.
aug. 20
9:50
Recept: Dobostorta II. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 12 dkg finomliszt 12 dkg cukor A krémhez: 25 dkg vaj 25 dkg cukor 5 dkg kakaópor 3 evőkanál tej A díszítéshez: 15 dkg cukor
aug. 20
9:50
Központi Bázisról felügyelik az augusztus 20-ai ünnepségek biztonságát (ProfitLine)
Központi Bázis felügyeli az augusztus 20-ai rendezvények biztonságát az ünnepi program teljes időtartama alatt. Rendkívüli, az emberek biztonságát veszélyeztető körülmények esetén a programokat akár meg is szakíthatják. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár jogosult az ilyen döntés meghozatalára. A tűzijáték nézőit a Duna-parton elhelyezett hangosítókon értesítik, ha vihar…
aug. 20
9:51
Felvonták a köztársaság lobogóját (Gondola)
A Himnusz hangjaira a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség
aug. 20
9:51
Fiatalkorúak ölték meg társukat (Blikk)
aug. 20
9:51
Előny a Debrecennél (Metropol)
A Debreceni VSC kétgólos előnyt szerzett a jövő heti, bulgáriai visszavágóra a Liteksz Lovecs ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, 4. fordulójának Nyíregyházán lejátszott első, csütörtöki mérkőzésén.
aug. 20
9:51
Az életkor és a colitis ulcerosa tüneteinek erőssége (WebBeteg)
A legújabb kutatások szerint az 50 éves kor után diagnosztizált colitis ulcerosában szenvedők körében sokkal gyakrabban fordul elő a tünetek enyhülése, mint fiatalabb korban regisztrált esetekben, még hasonló orvosi ellátás mellett is.
aug. 20
9:52
Elemzői várakozás feletti eredmény a HP-nál is (ProfitLine)
Ahogy várható volt, a Hewlett-Packard a tavalyi évinél jóval erősebb negyedéves eredményről számolt be tegnap piaczárás után. A vállalat nyeresége a júliussal záródó három hónapban 6 százalékkal 1,77 milliárd dollárra, részvényenként 75 centre emelkedett az egy évvel ezelőtti 1,67 milliárd dollárról. Az eredmény már magában foglal 33 centes részvényenkénti egyszeri költséget, amely a…
aug. 20
9:54
Fiatalkorúak megölték társukat Hajdúnánáson (Metropol)
Két fiatalkorú megölte tárasát Hajdúnánáson. A két elkövetőt őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
aug. 20
9:54
A jeruzsálemi pátriárka is jelen lesz a Szent István-napi szertartáson (Alternatív Energia)
A jeruzsálemi latin pátriárka, Fouad Twal is jelen lesz ma a Szent István-napi ünnepi szentmisén, amelyet a budapesti Szent István-bazilika előtti téren rendeznek.
aug. 20
9:54
Torlódás lehet a határokon, erős az ünnepi forgalom (hirado.hu)
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 181 közúti közlekedési baleset történt. Ebből egy baleset 1 halálos áldozatot követelt, 23 súlyos, 46 pedig könnyű sérüléssel járt. Fentieken túl, 111 személyi sérülés nélküli, anyagi káros baleset történt
aug. 20
9:56
Békésen zajlott az állami ünnepség (Metropol)
A Himnusz hangjaira a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. További ünnepi események a cikkben.
aug. 20
9:56
A nap pillanatai 1. (hirado.hu)
Tegye színesebbé Ön is az Összefogás Napját és küldje be a nap pillanatfelvételét MMS-ben a 0630-248-88-88-as telefonszámra
aug. 20
10:06
Egymilliót ér Lindsay Lohan interjúja (Blikk)
Lindsay Lohan amerikai színésznő, aki nemrég került rács mögé rövid időre, 1 millió dollárt kap egy magazintól az első börtön utáni interjúért.
aug. 20
10:06
Minden, amit augusztus 20-ról tudni kell (Infostart)
Augusztus huszadikán I. István szentté avatásának napjára emlékezünk, amely 1991-től államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett.
aug. 20
10:06
Hatályba lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény (HírTV)
Pénteken hatályba lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény. A jövő év elejétől alkalmazandó jogszabály értelmében kedvezményes, egyszerűsített eljárásban, három hónapon belül állampolgársághoz juthatnak a határon túli magyarok.
aug. 20
10:08
Csaknem kétszáz baleset egy nap alatt a hazai közutakon (Infostart)
Összesen 181 közlekedési baleset történt közutakon az elmúlt 24 órában. Egynek közülük halálos áldozata is volt, 23 súlyos, 46 pedig könnyű sérüléssel járt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ORFK tájékoztatása szerint Letenye autópálya határátkelőhelyen a nyári idegenforgalmi szezon miatt továbbra is kialakulhat egyórás várakozás mindkét irányban, mivel a horvát tengerpart felé a…
aug. 20
10:09
Soros részesedést vett a Bombay-i tőzsdében (Infostart)
Soros György négy százalékos részesedést vett a Bombay-i tőzsdében. A nemzetközi nagybefektető az ügyletet ismerő források szerint 35 millió dollárért vette az üzletrészt a tavaly pénzzavarba került Dubai Holding érdekeltségi körébe tartozó Dubai Financialtól.
aug. 20
10:09
Oroszország: feloldották a tüzek miatti rendkívüli helyzetet három régióban (Gondola)
Az erdő- és tőzegtüzek miatt elrendelt rendkívüli helyzetet pénteken elnöki rendelettel feloldották a Moszkvai és a Nyizsnyij-Novgorod-i területen, valamint Mordvinföldön, de országosan továbbra is mintegy 11 ezer hektáron 313 erdő- és tőzegtűz pusztít
aug. 20
10:09
Hihetetlen! Döntőben a karok nélküli zongorista (Blikk)
Karok nélküli fiatal zongorista nyűgözte le egy kínai televíziós tehetségkutató műsor közönségét. A 23 éves Liu Wei gyerekként, egy áramütés következtében vesztette el karjait: amputációt kellett végezni rajta.
aug. 20
10:09
Vereség a világbajnoktól (Metropol)
A magyar női vízilabda-válogatott 10-5-re kikapott a világbajnok amerikaiaktól pénteken az Új-Zélandon zajló Világkupa negyeddöntőjében.
aug. 20
10:11
Nem várt siker a Dell-nél (Infostart)
A vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be a Dell számítógép gyártó. A Dell bevételeinek a döntő része technológia eladásából származott más cégeknek, de bővült számítógép értékesítése is.
aug. 20
10:12
Megerősödhet a határon túliak magyar indentitása (Alternatív Energia)
A kettős állampolgárságról szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy a határon túli asszimilációs folyamatot megfordítsa, s megerősítse a határon túliak magyar identitását - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a jogszabály hatályba lépése alkalmából az MTI-nek.
aug. 20
10:12
Drámák az utakon: majdnem 200 baleset 24 óra alatt (ATV)
Egy halálos áldozat is volt.
aug. 20
10:13
Új projektre még nem adnak hitelt a bankok (Infostart)
Magyarországon a finanszírozás célpontjai inkább a már jövedelmet termelő ingatlanok, mintsem az új projektek - közölte a CB Richard Ellis. CBRE közép-kelet-európai elemzője szerint a tervbe vett fejlesztések nagyon visszaestek a gazdasági válság hatására.
aug. 20
10:14
Szörnyű betegség miatt kellett elhalasztani a magyar sztár esküvőjét (ATV)
Az osztrigával kezdődött a baj.
aug. 20
10:24
Eva Longoria fotósra támadt (BorsOnline)
Szerencséje volt annak a paparazzónak, aki feldühítette a Született feleségek Gabrieljét, hogy nem féltégla, hanem csak egy cipősdoboz akadt a színésznő keze ügyébe, amikor a fotós túl messzire ment pofátlanságával.

Keresés