A kettős állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon állandó lakcímet kérhetnek - erről döntött a település képviselő-testülete. A határozat szerint az igénylőket a község önkormányzata Kossuth Lajos szülőházába jelenti be
Jobban van az a két biztonsági őr, akiket csütörtök este lőttek meg a XIII. kerületben a Váci úti Tesco áruházban - közölte a cég kommunikációs igazgatója
Az egység nem egyformaság, hanem közös cél - mondta Surján László európai parlamenti képviselő pénteken Veszprémben, a Szent István és Boldog Gizella szobránál, a várban rendezett ünnepségen.
A rendőrség nem erősítette meg azt a hírt, hogy járt volna ötödik ember is a mészárlás idején az ácsi családi házban. Közben kiderült, hogy nem ez volt az első tragédia a helyszínen. A helyiek azt beszélik, hogy a mentők egy idős férfit, állítólag a férfi apját vitték el a gyilkosság után a házból. Ezt a hírt azonban nem erősítette meg a rendőrség.
Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén.
Jobban van az a két biztonsági őr, akiket csütörtök este lőttek meg a XIII. kerületben a Váci úti Tesco áruházban - közölte a cég kommunikációs igazgatója
Szegénység következtében 2007-ben az amerikai háztartások 15, 2008-ban 18 százaléka nem jutott megfelelő táplálékhoz. Az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine augusztusi számában idézett adatok az Egyesült Államokból származnak.
Román rendőrök megvertek egy nagyváradi magyar férfit és annak szintén magyar nemzetiségű barátnőjét, mert a magyar fiatalok anyanyelvükön gúnyolódtak velük - adta hírül a román Adevarul című napilap
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 181 közúti közlekedési baleset történt. Ebből egy baleset 1 halálos áldozatot követelt, 23 súlyos, 46 pedig könnyű sérüléssel járt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája péntek reggel az MTI-vel.
Szepessy Zsolt, Monok polgármestere úgy fogalmazott, hogy a monoki önkormányzat a kettős állampolgárság történelmi jelentőségét felismerve, annak kiteljesedésének elősegítése érdekében lehetővé teszi, hogy az elszakított országrészeken élő magyarok állandó lakosként a településre bejelentkezhessenek, és ezáltal minden magyar állampolgárnak járó jog megillesse őket
Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén
Ahogy azt a Tűzvonalban című sorozat egyik rendezője, Pajer Róbert mondta, a hazai ismert színészek kifejezetten lelkesen mondtak igent egy-egy szerepre, hiszen egy igazán profi stábbal és felkészült kollégákkal dolgozhattak együtt.
Nem jutott döntőbe - a szám világcsúcstartója és kétszeres olimpiai bajnoka - Michael Phelps a 400 méteres vegyesúszásban a Csendes-óceáni játékokon. A csütörtökön rendezett selejtezőjét ugyan megnyerte, de a többi futamban két honfitársa is jobb időt úszott nála, így kiesett. A szabályok szerint egy nemzetből csak két úszó indulhat a döntőben. Phelps egyébként a pekingi olimpia után…
Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén
Eddig hárommillió forinttal járultak hozzá az állampolgárok a 1749-es hívószámon az árvízkárosultak megsegítéséhez - tájékoztatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság az MTI-t
A delfinek vélhetően az éjszaka folyamán vetődtek partra, ezért sokuk elpusztult, mielőtt észrevették volna jelenlétüket. A heves esőzések és a szél hátráltatta a mentési munkát az Új-Zéland Északi-szigetén fekvő Kaitaia közelében.
Hende Csaba honvédelmi miniszter rendelkezése értelmében az új tisztek kardjukkal tisztelegtek az augusztus 20-i avatáson, ahol a Szent Korona másolata előtt tettek esküt új hallgatói díszöltözetükben. Az 1945 előtti Ludovika Akadémia hagyományaihoz visszanyúló gyakorlat részét képezte „a hazáért mindhalálig” felkiáltás is. A HETEK cikke arra keresi a választ, hogy mindezzel milyen történelmi…
Román rendőrök megvertek egy nagyváradi magyar férfit és annak szintén magyar nemzetiségű barátnőjét, mert a magyar fiatalok anyanyelvükön gúnyolódtak velük – adta hírül a román Adevarul című napilap.
A péntek délelőtti előfutamok után két magyar egység már készülődhet a vasárnapi döntőre 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Öt hajó a délutáni középfutamban folytatja szereplését.
A magyaroknak küldetésük, hivatásuk van a világban - jelentette ki az államfő. A Hősök terén rendezett tisztavatáson Schmitt Pál a nemzeti hagyományok megőrzésének fontosságáról beszélt.
Négy autó ütközött össze a délelőtti órákban a 31-es főúton, Jászapáti és Jászjákóhalma között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense
Meghirdettük a honvédség újjáépítését, visszatérünk a helyes irányba - mondta Hende Csaba az augusztus 20-i ünnepélyes katonai tisztavatáson elhangzott köszöntő beszédében
Az erdő- és tőzegtüzek miatt elrendelt rendkívüli helyzetet pénteken elnöki rendelettel feloldották a Moszkvai és a Nyizsnyij-Novgorod-i területen, valamint Mordvinföldön, de országosan továbbra is mintegy 11 ezer hektáron 313 erdő- és tőzegtűz pusztít.
Fényes nappal lopták el Salvador Dalí egyik bronzszobrát a belgiumi Brugge városában. A tolvajok a spanyol művész munkáiból rendezett kiállításon emelték el az ötven centiméter magas és tíz kilogramm súlyú szobrot, amely a La Femme aux tiroirs (Nő fiókokkal) címet viseli.
Több tucatnyi gömbölyűfejű delfin vetődött partra Új-Zélandon. Ötvennyolc közülük már elpusztult, az állatvédők még tizenöt példány megmentésén fáradoztak pénteken.
A 2013-ig rendelkezésre álló pénzügyi keret több mint 90 százalékát elköltötte a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács korábbi szocialista vezetése. Ezt a testület új elnöke, Szekó József nyilatkozta a Hír Televíziónak.
Őrizetbe vettek pénteken egy dél-koreai lelkészt, aki illetéktelenül tartózkodott hetven napig Észak-Koreában - közölték a dél-koreai hatóságok. A félsziget egyesítéséért küzdő Han Szang Rjolt a hadsereg által őrzött panmindzsoni átkelőnél vették őrizetbe. Panmindzsonban írták alá a két ország közötti fegyverszünetet 1953-ban.
Fenyegetés miatt kiürítettek egy repülőt Kaliforniában. A helyi rendőrséggel azt közölte egy névtelen telefonáló, hogy az American Airlines San Franciscóból New Yorkba tartó járatán gépeltérítő van.
Nem, kedves olvasó, nem írtuk el a címet. A szóban forgó négykerekű Super Sport névre hallgat, és kimondottan limitált kiadású. A brit gyártó ugyanis szövetkezett a Star Elektric Cars France nevű vállalattal, így együtt alkották meg a középmotoros aszfaltszaggatót. A szuperautó dinamikájáról egy
Botrányos körülmények között félbeszakadt a jövő szombaton kezdődő törökországi világbajnokságra készülő görög és szerb férfi kosárlabda-válogatott csütörtöki tesztmérkőzése Athénban.
Egy nő holttestére bukkantak járókelők péntek délelőtt a Duna budapesti szakaszán, a Kopaszi-gátnál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy Lánchídon sétáló pár figyelt fel a vízben lebegő testre.
Újabb baleset történt az M7-es autópályán a Balaton felé, ami ismét több kilométeres torlódás okoz, most az érdi tetőnél - közölte az Állami Autópályakezelő Zrt. diszpécsere pénteken az MTI-vel.