2010. augusztus 20. péntek

aug. 20
18:12
Fennakadások voltak Észak-Európa légiközlekedésében (Infostart)
Az Eurocontrol radarrendszerében keletkezett hiba miatt fennakadások voltak Észak-Európa légiközlekedésében. A német légtérellenőrzési központ közölte: 7500 méter felett nem repülhettek a gépek negyed órán keresztül.
aug. 20
18:12
Ő ihlette a Fegyvernepper című filmet (HírTV)
Moszkva szerint politikai nyomásra döntött az egyik leghírhedtebb orosz fegyverkereskedő amerikai kiadatásáról a thaiföldi bíróság. Viktor Boutot 2008-ban fogták el a CIA emberei, azóta egy bangkoki börtönben várta az ítéletet. A vádak szerint a férfi 1990 óta sorozatosan megsértette az ENSZ fegyverembargóját, amikor afrikai és dél-amerikai gerillákat látott el fegyverekkel.
aug. 20
18:14
Elvitték a rendőrök a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát (Infostart)
Elvitték a rendőrök Ináncsi Józsefet, a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát a Jobbik augusztus 20-i ünnepi rendezvényéről - közölte az ellenzéki politikai erő pártigazgatója.
aug. 20
18:18
Elvitték a rendőrök a Jobbik ünnepi rendezvényéről a Magyar Nemzeti Gárda új kapitányát (Alternatív Energia)
Elvitték a rendőrök Ináncsi Józsefet, a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát a Jobbik augusztus 20-ai ünnepi rendezvényéről - közölte a Jobbik pártigazgatója.
aug. 20
18:18
Pakisztán 1 milliárd dollár hitelt kap a Világbanktól (hirado.hu)
Pakisztánnak eddig már több mint 43 milliárd dolláros kárt okoztak a rendkívüli esőzéssel járó áradások
aug. 20
18:18
Már fizetnek, ha nincs időben helyreállítva az áramszolgáltatás + videó (ATV)
Munkacsoportot hoznak létre az érintett szervek.
aug. 20
18:20
Szentpétervár nagy része áram nélkül maradt (hirado.hu)
A rendkívüli helyzetek minisztériuma nem adott azonnal magyarázatot a történtekre
aug. 20
18:30
Hortobágy: hídi vásár, népi eledelek, kenyérszentelés (Infostart)
Tízezrek látogattak el augusztus 20-án a Hortobágyra: ezúttal nem csak a hagyományos hídi vásár, hanem a tájjellegű népi ételek bemutatója is várta az érdeklődőket.
aug. 20
18:30
Harcot hirdetett a gazdasági bűnözés ellen az osztrák igazságügy-miniszter (Infostart)
Hadjáratot indított a gazdasági bűncselekmények és a korrupció ellen pénteken az osztrák igazságügy-miniszter.
aug. 20
18:30
Lovas bemutatóval ünnepeltek Ópusztaszeren (HírTV)
Több ezren vettek részt az Ópusztaszeri Szent István napi ünnepségen, ahol a kilátogató vendégeket egész nap nomád lovas bemutató, játszóház, kézműves vásár és harcművészeti bemutató várta.
aug. 20
18:32
Szent István napi étkek a budai rakparton (Infostart)
Hazai alapanyagokból készült ételek, többek között birkapörkölt, mangalicapecsenye, hagymás vér, biokolbász, házi szörpök, szilvagombóc torta és az ünnep tiszteletére számos sütöde kenyerei és péksüteményei várták a Magyar Gasztrosétányra látogatókat a budai rakparton.
aug. 20
18:32
Erdő Péter: törekedni kell a társadalmi igazságosságra (Infostart)
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az emberi és társadalmi igazságosság fontosságát emelte ki Szent István napi ünnepi beszédében Budapesten.
aug. 20
18:34
Aratófelvonulás a Clark Ádám térről (Infostart)
Az ökomenikus kenyérszentelés után elindult a budai Clark Ádám térről a bazilika elé a Szent István-napi aratófelvonulás péntek délután.
aug. 20
18:36
Csődöt mondtak a drogvédő medvék (Infostart)
Kábítószer-ültetvény őrzésére idomítottak be medvéket kanadai termesztők, az állatok azonban igen békésen fogadták a rendőrséget.
aug. 20
18:36
Hídi vásár, népi eledelek és kenyérszentelés a Hortobágyon (hirado.hu)
A Magyarországon zajló, I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó egyik élelmiszer-bemutatójának a helyszíne volt pénteken a Hortobágy
aug. 20
18:36
Mérséklődött a lengyel maginfláció (ProfitLine)
A vártnál kisebb lett a júliusi lengyel maginfláció a lengyel központi bank pénteken ismertetett adatai szerint.
aug. 20
18:36
Virágkarnevál Debrecenben (Metropol)
Minden a virágról szól államalapító Szent István király ünnepén Debrecenben, ahol augusztus 20-án immár 41. alkalommal rendezték meg a nemzetközi hírű virágkarnevált.
aug. 20
18:38
A nap pillanatai 6. (hirado.hu)
Tegye színesebbé Ön is az Összefogás Napját és küldje be a nap pillanatfelvételét MMS-ben a 0630-248-88-88-as telefonszámra
aug. 20
18:40
XVI. Benedek pápa pénzsegélyt adott a csehországi árvízkárosultaknak (hirado.hu)
Észak-Csehországot augusztus első felében sújtotta árvíz, amelynek öt halálos áldozata volt
aug. 20
18:48
Kövér László: megmaradni csak méltányossággal lehet (Infostart)
Megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán az Erzsébet-ligetben rendezett Szent István-napi ünnepségen.
aug. 20
18:48
Oroszországban idén 900 ezer hektár erdő égett le (Infostart)
A tűzveszélyes szezon kezdete óta Oroszországban 28532 helyen pusztított tűz, összesen közel 900 ezer hektáron égett le az erdő, és pénteken még 19 nagy tűzzel küzdöttek mintegy 4000 hektáron - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
aug. 20
18:48
Újabb vereséget szenvedett a női kosárlabda-válogatott (Infostart)
Hazai vereséggel folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben a női kosárlabda-válogatott, miután hatodik mérkőzésén, pénteken 77-71-re kikapott Bulgáriától Szolnokon.
aug. 20
18:48
Magyar búvár holttestére bukkantak (HírTV)
Egy magyar búvár holttestét találta meg a horvát rendőrség pénteken az Adriai-tengerben - közölte Zára város rendőrsége. A 45 éves férfi eltűnését csütörtök késő este jelentette felesége, aki utoljára a vízben látta. A férfi halálának pontos okát a boncolás után állapítják meg.
aug. 20
18:54
90 éves Ray Bradbury (hirado.hu)
Számos kitüntetése mellett az Amerikai Science Fiction Írók Szövetsége a nagymesterének nevezte ki
aug. 20
18:54
INFINITI M37 - már Európában is (ATV)
Egyedi, karizmatikus, innovatív - és erős, 235 kW-os (320 lóerős) motorral: 6,2 másodperces gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra Védőpajzs (Safety Shield) technológia, a világon elsőként holttérfigyelő rendszerrel (Blind Spot Intervention™) Az Infiniti M37 már mozgás közben is megtekinthető a www.infiniti.eu oldalon Két további erőforrás érkezése várható: a dízel M30d októberben, a hibrid M35h 2011…
aug. 20
18:56
Erdő Péter: törekedni kell a társadalmi igazságosságra (hirado.hu)
Az I. Szent István király kézfejereklyéjeként tisztelt Szent Jobb kultusza hivatalos ünneppé 1424-ben emelkedett
aug. 20
18:56
Bérgyilkosok is akcióban a brazil elnökválasztások előtt (ATV)
Egy állami bíróság vezetőjére támadtak rá.
aug. 20
19:06
Több százezer embert várnak a rakpartokra az augusztus 20-ai tűzijátékra (Infostart)
Továbbra is jó hangulatban, békésen telik az augusztus 20-ai nemzeti ünnep, a szervezők tájékoztatása szerint az állami rendezvény programjain több tízezren vettek részt. Estére több százezer embert várnak a budapesti rakpartokra.
aug. 20
19:06
Kövér: Legfontosabb feladatunk, lelket adni az új alkotmánynak (HírTV)
Kövér László abban bízik, hogy a parlament már a tavaszi ülésszakban tárgyalhatja az új alkotmányt. Az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán tartott ünnepi beszédében a jelenlegi alaptörvényt lélek nélkülinek minősítette.
aug. 20
19:12
Ittasan vezetett a sofőr, aki cserbenhagyta az elgázolt kislányt (Metropol)
Koponyarepedést szenvedett az a 11 éves kislány, akit egy személygépkocsi pénteken elgázolt Kiskunfélegyháza határában.
aug. 20
19:12
900 ezer hektár erdő égett le idén Oroszországban (hirado.hu)
A tüzek 53 emberéletet oltottak ki, és közel kétezer embernek okoztak sérülést
aug. 20
19:12
Előállították a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát (ATV)
Alig egy hete választották meg.
aug. 20
19:14
Mégis súlyos a sérülése a Kiskunfélegyházán elütött kislánynak (hirado.hu)
A személygépkocsit Kiskunmajsán megállították, román állampolgárságú vezetője elismerte, hogy elsodorta a kislányt, majd elhagyta a helyszínt
aug. 20
19:24
Domboldalon erőszakolt a rém (BorsOnline)
Egy, húszas éveiben járó szexőrült tartja rettegésben a skóciai Menstrie lakóit. Legutóbb egy tizenegy éves kislányt erőszakolt meg.
aug. 20
19:24
Vilmos herceg eljegyezte kedvesét (Blikk)
Egy rokona szerint Vilmos herceg már eljegyezte Kate Middletont, és a pár jövő nyáron egybe is kel.
aug. 20
19:24
Megbénította a Déli pályaudvar működését két kisiklott kocsi (HírTV)
Kisiklott két vasúti kocsi a Déli pályaudvaron csütörtök délután. A sínről leugrott kocsik nyolc vágányt vágtak el a vasúthálózattól, ezért üzemzárásig körülbelül egy órát késtek a Kelenföldre irányított szerelvények.
aug. 20
19:42
A mélybe zuhant a vonat (HírTV)
A kínai Szecsuán tartományban az árvizek elsodortak egy vasúti hidat, rajta egy vonattal. Dél-Kínában továbbra is keresnek még mintegy 100 embert, akik az áradások utáni földcsuszamlásokban tűntek el. Kínában szokatlanul nagy mennyiségű csapadékkal köszöntött be a monszunévszak, eddig kétezren haltak meg a természeti csapásokban.
aug. 20
19:42
Álnéven vagy az iwiw-en, vagy a Facebook-on? Lebukhatsz! (ProfitLine)
A Facebook és az iWiW oldalain található hamis felhasználói profilok felkutatására indított versenyt az Antivírus blog, amely ezzel a kezdeményezéssel a közösségi oldalak biztonsági kérdéseire próbálja felhívni a figyelmet.
aug. 20
19:48
A nap pillanatai 7. (hirado.hu)
Tegye színesebbé Ön is az Összefogás Napját és küldje be a nap pillanatfelvételét MMS-ben a 0630-248-88-88-as telefonszámra
aug. 20
19:50
Gyengültek a nyugat-európai értéktőzsdék (hirado.hu)
Szakértők szerint a befektetőket elsősorban a gazdasági kilátások romlása késztette eladásra
aug. 20
19:52
Az idei ünnep a jótékonyságról is szólt (hirado.hu)
Az 1749-es nemzeti adománygyűjtő vonalon már több mint 3 millió 400 ezer forint összegyűlt
aug. 20
19:54
Véget ért a Szent Jobb-körmenet (hirado.hu)
Az árvíz sújtotta településekről érkezett gyerekek hozták az ünnepi kenyeret a Bazilika elé
aug. 20
19:56
Kövér László: megmaradni csak méltányossággal lehet (hirado.hu)
Szavai szerint "történelmi sorsa a magyarságot méltányosságra és óvatosságra tanította."
aug. 20
20:00
Beismerte, hogy cserbenhagyta az elgázolt gyermeket (HírTV)
Segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt egy autós, aki pénteken elgázolt egy kislányt Kiskunfélegyháza határában. Az autóst nem sokkal később elfogták, aki elismerte tettét, ezalatt a kórházban megállapították, hogy koponyacsonttörése van a gyereknek.
aug. 20
20:06
Székelyudvarhelyen a Korszakváltók (hirado.hu)
A több mint egyhetes akcióval a biciklisek a nemzeti összetartozás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet
aug. 20
20:06
Valóságos, mélyről fakadó változást hirdetett Schmitt Pál + videó (ATV)
Idén elmaradtak a kordonok és a bekiabálók.
aug. 20
20:08
Középiskolások gyilkolhattak Hajdúnánáson (hirado.hu)
A fiú holttestét a Keleti-főcsatornában találták meg
aug. 20
20:10
A halálbüntetés visszaállítását kezdeményezik Svájcban (hirado.hu)
A kezdeményező, aki egy áldozat hozzátartozója, bizottságot hívott életre, amely a népszavazáshoz szükséges aláírásokat gyűjti majd
aug. 20
20:12
Híradó, 2010. augusztus 20. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
aug. 20
20:15
Sztárvendégei bankszámláit megcsapoló hollywoodi fodrászt tartóztattak le (ProfitLine)
Letartóztatták egy hollywoodi fodrászt, aki olyan hollywoodi hírességek hitelkártyáival élt vissza, mint Jennifer Aniston, Liv Tyler vagy Anne Hathaway.

Keresés