2010. augusztus 24. kedd

aug. 24
16:42
A Loki 2,5 milliárdot keresett a BL-ben (Infostart)
A Debrecen tavaly közel 9 millió eurót zsebelt be csak az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) azzal, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt.
aug. 24
16:42
Pedagógusok Szakszervezete: a tanárok minden fillérnek örülnek (Gondola)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a pedagógusok ma olyan anyagi körülmények között élnek, hogy minden fillér béremelésnek örülnek - mondta Galló Istvánné elnök az elmúlt napok sajtóhíreire reagálva az MTI-nek
aug. 24
16:42
George Michael bedrogozva vezetett (Blikk)
aug. 24
16:42
Bájos az MSZP-s farkas buzdítása (HírTV)
A Fidesz nem vesz részt az MSZP által a választási etikai kódexről kezdeményezett egyeztetésen - mondta kedden a Független Hírügynökségnek a kormánypárt alelnöke. Kósa Lajos hozzátette: semmilyen kérdésben nem árulnak egy gyékényen a szocialistákkal, különösen etikaiban nem.
aug. 24
16:44
Kormányválság fenyeget Izraelben a béketárgyalások miatt (Gondola)
Még el sem kezdődtek a követlen izraeli-palesztin béketárgyalások, az izraeli kormánykoalícióban azonban máris megindult a harc a követendő irányvonalról
aug. 24
16:45
Pedagógusi béremelés - Teljesíthető ígéret? (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a pedagógusok ma olyan anyagi körülmények között élnek, hogy minden fillér béremelésnek örülnek - mondta Galló Istvánné elnök az elmúlt napok sajtóhíreire reagálva kedden az MTI-nek.
aug. 24
16:46
Jimmy Carter megkísérli egy amerikai fogoly kiszabadítását Észak-Koreában (Gondola)
Jimmy Carter volt amerikai elnök hamarosan Észak-Koreába utazik, hogy ott megkísérelje kieszközölni egy ott fogva tartott amerikai állampolgár szabadon bocsátását - jelentette weboldalán a Foreign Policy magazin
aug. 24
16:47
Eddig milyen segítséget nyújtott a kormány a károsultaknak? (Alternatív Energia)
A Hajdú-Bihar megyei viharkárok károsultjainak megsegítésére kéri Pintér Sándor belügyminisztert Oláh Lajos, az MSZP megyei listáról mandátumot szerzett országgyűlési képviselője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
aug. 24
16:48
Az elnök szerint évekbe telik Pakisztán újjáépítése az árvíz után (Gondola)
Legalább három évbe telik, mire helyre lehet állítani az árvíz okozta károkat Pakisztánban - jelentette be Aszif Ali Zardari elnök, miközben a még mindig milliókat érintő katasztrófa súlypontja dél felé helyeződik át
aug. 24
17:00
Commodity: Arany- Irányváltás (HírTV)
Az arany elérte az 1.217 és 1.210 közti támogatást, azonban nem ment alá. Az értéknél vételekre került sor. Miután a 16.00 órai adatok is gyengén alakultak, a nemesfém 1.236-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 24
17:00
Három ponton módosítaná az MSZP etikai kódexét az LMP (Gondola)
Három ponton módosítaná az LMP a szocialista Szanyi Tibor által javasolt etikai kódexet - közölte a párt kampányfőnöke
aug. 24
17:00
Megszületett a brit miniszterelnök negyedik gyermeke (Blikk)
aug. 24
17:02
Ismét a Class FM teljesített a legjobban (HírTV)
A GfK-Ipsos júliusi felmérése szerint a magyar lakosság közel 90 százaléka, azaz 7 548000 ember hallgat rádiót, átlagosan napi 4 órát, amely időszak alatt több, mint háromnegyedük hű maradt kedvenc rádióadójához és nem kapcsolt el más csatornára. A legfrissebb adatok szerint a kereskedelmi rádiók országos versenyét július hónapban is a Class FM nyerte.
aug. 24
17:02
Kósa: hiteltelen az MSZP etikai kérdésekben (Gondola)
A Fidesz egyáltalán nem tartja hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben - mondta az MTI-nek Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke, aki közölte: nem vesznek részt a szocialisták által kezdeményezett választási etikai kódex aláírásán
aug. 24
17:03
Megbolydult a Közel-Kelet egyensúlya - Atomháború fenyeget? (Kripto Akadémia)
A nemzetközi közösség heves ellenállása ellenére már három napja üzemel az iráni atomerőmű. Szakértők szerint ez önmagában nem jelent biztonságpolitikai kockázatot, miután az erőműben felhasznált urán nem alkalmas atomfegyver előállítására. Az mindenesetre biztos, hogy Iránnak védettséget jelent a létesítmény, mert ezentúl már nem lehet kockázatok nélkül bombázni az országban.
aug. 24
17:04
Már csak 10 millió 4 ezren vagyunk (Gondola)
Az év első felében a természetes fogyás csaknem hasonló mértékű volt, mint az elmúlt év hasonló időszakában.
aug. 24
17:06
A beltéri kertészkedés művészete - 1. rész (Édenkert)
A beltéri kertészkedés az egyik legkönnyebb és legötletesebb módja annak, hogy a gyümölcsökön és a zöldségeken spóroljunk, ugyanakkor felfrissíti a lakásunkat vagy a verandánkat.
aug. 24
17:06
Csökkent a mobilszolgáltatók ügyfélszáma júliusban (Pénzcentrum)
Júliusban 48 ezerrel 11,817 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, ugyanakkor a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma az előző hónaphoz képest 4 ezerrel 10,808 millióra nőtt - jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)....
aug. 24
17:06
Simort Matolcsyra cseréli a kormány az IMF-nél (Portfolio)
Az IMF-ben a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a jövőben a nemzetgazdasági miniszter tölti be - tudatta közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a...
aug. 24
17:06
Hegynek csapódott a repülő Nepálban, minden utas meghalt (ATV)
Vélhetően hegymászók voltak.
aug. 24
17:08
4 profi trader és a Fed elnök összecsap - Trader Párbaj (Portfolio)
Kíváncsi arra, hogy hogyan kereskedik egy tőzsdecápa élőben? Milyen módszerek segítik őket a beszállók azonosításában? Ha igen, a 4 profi kereskedő részvételével zajló Trader párbaj az Önnek szóló...
aug. 24
17:08
Pellengére állítja Orbánékat az EU (ATV)
Ősszel a magyar állami fennhatóság kiterjesztésének ügyét tárgyalja sürgősséggel az Európa Tanács - mondja az atv.hu-nak adott interjúban Harangozó Gábor, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja.
aug. 24
17:18
A pedagógusok az Alkotmánybíróságra mennek (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a 98 százalékos különadóról szóló rendelkezés megsemmisítését kérve.
aug. 24
17:18
Jajj, szegény Pakisztán! (Infostart)
Legalább három évbe telik, mire helyre lehet állítani az árvíz okozta károkat Pakisztánban - jelentette be Aszif Ali Zardari elnök kedden, miközben a még mindig milliókat érintő katasztrófa súlypontja dél felé helyeződik át.
aug. 24
17:18
Az orosz bajnokhoz szerződött a brazil válogatott Carlos Eduardo (Infostart)
A német Hoffenheimtől az orosz bajnok Rubin Kazanyhoz szerződött a brazil válogatott Carlos Eduardo.
aug. 24
17:18
BUX: -1,46 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,52 pontos, 1,46 százalékos csökkenéssel, 21
aug. 24
17:18
Súlyos baleset a 7-esen (HírTV)
Súlyosan megsérült az a sofőr, aki autójával egy autóbusz oldalának rohant Gárdonyban.
aug. 24
17:20
George Michael elismerte, hogy kábítószer hatása alatt vezetett (Gondola)
Bevallotta George Michael a bíróság előtt, hogy marihuána hatása alatt vezette autóját London egyik elegáns negyedében júliusban, amikor belerohant egy üzlethelyiségbe
aug. 24
17:22
Bájos MSZP-próbálkozás (Gondola)
A Fidesz nem vesz részt az MSZP által a választási etikai kódexről kezdeményezett egyeztetésen - mondta kedden Kósa Lajos.
aug. 24
17:24
Félrevezethette a pszichiátereket a családját kiirtó apa (ATV)
Vélekedik Funk Sándor pszichiáter.
aug. 24
17:24
Schmuck Andor nem irgalmaz! - videóval (Gondola)
Schmuck Andor főpolgármester-jelölt, táncdalénekes, divatdiktátor, lokálpatrióta, a Tisztelet Társaság motorja ezúttal videóval kampányol.
aug. 24
17:26
Alkotmánymódosítással erősítené saját szerepét Janukovics (ATV)
Azt mondja, a reformok érdekében teszi.
aug. 24
17:27
A beltéri kertészkedés művészete - 3. rész (Édenkert)
Sokan a beltéri veteményest praktikus okok miatt kívánják létrehozni, de vannak olyanok is, akik a lakás arculatát akarják megszépíteni vele. A legjobb módja a panellakások megszépítésének, egy kis édenkert létrehozása növények és virágok ültetésével.
aug. 24
17:33
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon (Infostart)
A nemzetközi piaci környezet romlása gyengítette a hazai kilátásokkal külön is megterhelt forintot: az eurót kedden délután fél ötkor 284,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután háromnegyed négykor tartott 282,04 forintos jegyzést követően.
aug. 24
17:33
Forint és tőzsde: zuhanás minden fronton (Privátbankár)
A nemzetközi piaci környezet romlása gyengítette a hazai kilátásokkal külön is megterhelt forintot: az eurót kedden délután fél ötkor 284,30 forinton jegyezték
aug. 24
17:36
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon (Gondola)
A nemzetközi piaci környezet romlása gyengítette a hazai kilátásokkal külön is megterhelt forintot: az eurót kedden délután fél ötkor 284,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután háromnegyed négykor tartott 282,04 forintos jegyzést követően
aug. 24
17:36
Rembrandt Szegedre látogat (HírTV)
Kedden késő délután érkeznek meg a Rembrandt rézkarcok Szegedre. Hetvenkét alkotást mutatnak majd be a szeptember elsején nyíló tárlaton a Regionális Összművészeti Központban (REÖK), ezek a művész 1630 és 1650 közötti alkotásaiból valók – mondta a Független Hírügynökségnek Nátyi Róbert, a REÖK művészeti vezetője.
aug. 24
17:38
EUR/CHF Történelmi minimum 1,3046-nál (HírTV)
Az EUR/CHF benézett az eddigi történelmi minimum alá, és elérte az 1,3050-es támogatást. A következö támogatás 1,3010-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 24
17:39
EKF: hogy maradhatott ki a Pécsi Nemzeti Színház? (Spa Trend Online)
Rettenetesnek nevezte a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) helyzetét Balikó Tamás igazgató a teátrum kedden tartott évadnyitó társulati ülésén.
aug. 24
17:42
Jön, Jön, jön: csúcssebességű mobilinternet Magyarországon (ATV)
2015-ig építik ki az ehhez szükséges hálózatot.
aug. 24
17:44
Rekord: angol nő küld leggyorsabban SMS-eket (ATV)
A rekordot még a Guinnessnek is jóvá kell hagynia.
aug. 24
17:54
Átadták a Külügyminisztérium Lánchíd-díjait (Infostart)
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, volt külügyminiszter, posztumusz Fasang Árpád zongoraművész, egykori UNESCO-nagykövet és ugyancsak posztumusz Herczegh Géza, az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának volt tagja kapta idén a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elnevezésű kitüntetést. Az elismeréseket Martonyi János külügyminiszter adta át kedden Budapesten.
aug. 24
17:54
Ajánlószelvények hamisításáért megrovást adott az ügyészség Zalában (Gondola)
Megrovásban részesített a Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy férfit, aki tavasszal, az országgyűlési választások idején három rokona ajánlószelvényén meghamisította az aláírásokat - közölte a Zala Megyei Főügyészség főügyészhelyettese
aug. 24
17:54
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A német GDP a várt szerint 2,2%-os értéket hozott (elözö: 2,2%). Az USD/JYP reggel új 15 éves mélypontot ért el 84,61-nél. A japán pénzügyminiszter, Noda mai nyilatkozatában közölte: a piacba való rendkívüli beavatkozás megsértheti a gazdasági stabilitást. EU-s ipari megrendelések júniusban a várt 1,6% helyett 2,5%-kal emelkedtek (elözö: 3,8%). Az amerikai használt ingatlanok eladásai júliusban…
aug. 24
17:54
Vádat emeltek egy német pap ellen pedofília gyanújával (Blikk)
aug. 24
17:56
Megbélyegzi Franciaország a romákat az Európa Tanács egyik testülete szerint (Gondola)
Megrótta Franciaországot a romákkal szembeni bánásmódja miatt az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága (ECRI) Strasbourgban kiadott közleményében
aug. 24
17:56
Túlcsúszott, majd lángba borult az utasszállító – 43 halott (HírTV)
A kínai állami hírügynökség jelentése szerint 43 ember halt meg a Kína északkeleti részén, kedden történt repülőgép balesetben, és 53-an megsérültek. A Henan kínai légitársaság repülőgépe leszállás közben túlcsúszott a leszállópályán, majd kigyulladt.
aug. 24
17:57
Harangozó nem járhatott el miniszteri biztosként (Alternatív Energia)
Réthelyi Miklós miniszter nem írta alá Harangozó Gyula kinevezését, így Harangozó Gyula nem járhatott el miniszteri biztosként a Magyar Állami Operaházban (MÁO) - közölte Albert Dénes, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
aug. 24
17:58
Nincs aláírva Harangozó Gyula miniszteri biztosi kinevezése (Gondola)
Réthelyi Miklós miniszter nem írta alá Harangozó Gyula kinevezését, így Harangozó Gyula nem járhatott el miniszteri biztosként a Magyar Állami Operaházban - közölte Albert Dénes, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának sajtófőnöke
aug. 24
18:00
Történelmi csúcsra futott a svájci frank! (Portfolio)
Az általános befektetői hangulatromlás nyomán ma több hullámban erősödött a svájci frank az euróval szemben és a délutáni amerikai makroadatot követő piaci reakciók oda vezettek, hogy új történelmi...

Keresés