Lassan itt a nyár vége, de a magyarok több mint a fele augusztusban, 15 százalékuk pedig szeptemberben utazik nyaralni. Sokan autóval vágnak neki az útnak, ilyenkor az utazók mellett a gépjárművek biztonságáról is ajánlott előrelátóan gondoskodni - olvasható az AEGONdirekt.hu sajtóközleményében.
A válság hatásai az eltérő fejlettségű európai országokban az ingatlanpiacon is különbözőképpen jelentek meg. A GVA Worldwide tőkepiaci elemzése - melyben 12 országot vizsgált -, 4 csoportba osztotta az országokat az alapján, hogy hogyan érintette őket és milyen válaszokat adtak a problémákra.
Az oktatási intézmények kiadásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik. Ezt a tételt az elképzelések szerint kizárólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vállalni rá - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára.
Rendkívüli intenzitással támad két gombabetegség a szekszárdi borvidéken. A peronoszpóra és a lisztharmat – bizonyos területeken – a termés 30 százalékát vitte el. A májusi-júniusi esőzések éppen a virágzáskor voltak, ami elősegítette a gombás fertőzések terjedését.
Panda született a bécsi Schönbrunni Állatkertben - jelentette be a park keddi közleményében. A bocsot ugyanaz az anyapanda hozta világra, akinek az első, Európában természetes úton világra jött pandát is köszönheti Ausztria. Azonban a pandák halálozási aránya igen nagy az első életévükben, ezért van még miért izgulni.
A két fiatalkorú készült a tettére, előre kitervelten, brutálisan végeztek 16 éves társukkal - közölte a nyomozás adatai alapján a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
A cseh rendőrség is vizsgálja a hadsereg hírszerzői botrányát, melynek következtében a tavalyi év végén három magas beosztású tábornokot nyugdíjaztak - közölte a Mladá Fronta Dnes című prágai liberális napilap kedden.
A megkérdezett diákok csupán átlagosan 16 százaléka tudja pontosan, 7 százalékuk pedig nagyjából, hogy mit jelent a biztosítás, a THM, a betéti kamat, a lízing, vagy a részvény és portfolió fogalma
A spanyol kormány összesen hétmillió euró váltságdíjat fizetett azért a két férfiért, akit tavaly novemberben Mauritániában ejtett túszul az Iszlám Magreb al-Kaidája terrorszervezet, és hétfőn visszanyerte szabadságát - jelentette kedden forrásmegjelölés nélkül az El Mundo című spanyol napilap.
Az oktatási intézmények kiadásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik, ezt a tételt az elképzelések szerint kizárólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vállalni rá - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára kedden Püspökladányban
Romániában vádat emeltek annak a klinikának a főnővére ellen, amelyben öt csecsemő halt meg egy múlt heti tűzben. Az ügyész szerint a nő 12 percig távol volt a kórteremtől, ami szabályellenes. A főnővér állítólag névnapi buliban volt egy másik szobában.
Színész. Több mint tíz évig játszott az Arvisura Színházi Társaságban, majd a Bárka Színház alapító tagja lett. 2002–2008 között a Krétakör tagja volt, jelenleg szabadúszó. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2009-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Három gyermeke van.
Sorozatban 3. napja gyengül az arany és 1.217-re esett, amely 1.217 és 1.210 közti sávjának felsö oldalát jelenti. Innentöl izgalmas lesz a helyzet. Ha tartaná magát a támogatás, klasszikus korrekcióról lenne szó a töretlen emelkedö trenden belül. Ha a szint alá megy az árfolyam, az az emelkedö trend áttörését jelenti a napi chartban. Alapjában véve középtávon továbbra is optimista hozzáállással…
Elképzelhető London a Trafalgar Square vagy Moszkva a Vörös tér nélkül? Milyen lenne Róma, ha a Spanyol lépcsőt átneveznék „Aldo Moro lépcsőre”? Másnap talán még az azáleák is hervadtan kornyadoznának a barokk pillérek tetején. a Váci utca vagy a Rákóczi út nélkül Budapest sem lenne az, ami.
Van úgy, hogy az ember nem éri be egy jó arckrémmel. A szépségápolást néha nem lehet elválasztani az egészségmegőrzéstől, illetve a lélek ápolásától. Az aromaterápia egyszerre stresszoldó, szépítő és gyógyító hatású – habár az utóbbi tudományosan még nem bizonyított.
Új járatokat indít a Wizz Air Budapestről, így a diszkont légitársasággal az év végétől már Törökország is elérhető. A Wizz Air szerint mérföldkövet jelent a légitársaságnál, hogy már EU-n kívüli...
Magam egy budapesti művelődési házban dolgozom, barátnőm egy vidéki városban csinálja ugyanezt. Amikor a neten csetelünk, sokszor rádöbbenünk, hogy lehetőségeink és eredményeink milyen jól példázzák a vidék-főváros különbséget.
A forint másfél napja tartó intenzív gyengülése és az OTP árfolyamcsökkenése ismét reflektorfénybe helyezi e két jelenségnek az OTP eredményességén keresztül fennálló kapcsolatát is. Legtöbb magyar...
Görögország szeptembertől minden hónapban tart majd kincstárjegy aukciót, az eddigi negyedéves kibocsátások helyett - mondta kedden az athéni államadósság-kezelő központ (PDMA) egy vezetője a Reuters hírügynökségnek.
Ha kiélveznéd a nyár utolsó napjait és nem hiszel abban, hogy ősszel véget ér az élet- nos, akkor csatlakozz azokhoz, akik nem szeretnék átaludni a tanévkezdést!
Vajon miért van pont szeptemberben annyi alkalom, amely környezetünk aktív védelmére mozgósít minket? Akárhogy is, kiránduljunk (az amúgy is jó) és tegyünk a vidékért, amerre járunk. Vagy a városért, ahol közlekedünk.
Viszonylag nagy ellenálló erők állhattak készenlétben, amikor megtámadták hétfő hajnalban Afganisztán Baglán tartományában a magyar konvojt - véli a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem adjunktusa. Magyar István figyelmeztetett: mindig fel kell készülni arra, hogy konvojokat, táborokat vagy járőröket támadhatnak meg a tálibok.
Virginiai szakemberek kutatása szerint, ha a fogyókúrázok a napi három főétkezés előtt mindig megisznak két pohár vizet, akkor átlagosan 2,3 kilogramm súlyfeleslegtől szabadulhatnak meg könnyedén - számolt be a BBC internetes oldala
Három napon belül derül ki, hogy kit vesznek fel a pótfelvételi eljárásban valamelyik egyetemre, vagy főiskolára. A ponthatárok ugyanis pénteken este jelennek meg a www.felvi.hu honlapon.
Az előszériás DS3 Racing genfi bemutatóját követően most érkezett el az idő, hogy a Citroën lerántsa a leplet felpaprikázott hot hatchének (limitált) szériakiviteléről, illetve nyilvánosságra hozza annak adatait.
Virginiai szakemberek kutatása szerint, ha a fogyókúrázok a napi három főétkezés előtt mindig megisznak két pohár vizet, akkor átlagosan 2,3 kilogramm súlyfeleslegtől szabadulhatnak meg könnyedén - számolt be a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.
Az Egészségügyi Világszervezet arra szólította fel a világ egészségügyi szerveit, hogy tartsák ellenőrzésük alatt azt a multirezisztens kórokozót, amely Dél-Ázsiában jelent meg, és már Nagy-Britanniára is átterjedt.
Terjed a nyugat-nílusi vírus Oroszország déli, Volgográdi területén: eddig 116 megbetegedést regisztráltak, s a betegek közül öten vesztették életüket - közölte kedden a régió egészségügyi szolgálatának egyik szóvivője.
Meghalt egy szaúd-arábiai pilóta, amikor lezuhant egy Eurofighter Typhoon típusú harci repülő Spanyolországban – közölte kedden a madridi védelmi minisztérium. Szaúd-Arábia 72 darabot rendelt a géptípusból.