A Parkinson-kór krónikus idegrendszeri betegség, amely Európa-szerte 1,9 millió embert érint a becslések szerint. Tíz javaslat a komfortosabb életminőségért.
A délutáni történelmi mélyponthoz képest szerda estére valamelyest javult a forint árfolyama a svájci frankhoz képest. Az alpesi deviza kevéssel fél 3 után átlépte a 219 forintos szintet.
Kozmikus sugárzást mérő antianyag-detektort visz a Nemzetközi Űrállomásra februárban az Endeavour. Ez lesz az amerikai űrsiklóprogram utolsó küldetése.
A mértékletes alkoholfogyasztás védi az ereket, de akinek magas a vérnyomása és időnként vedeli a szeszt, annak életkilátásai igen rosszak. A tudományos megfigyelés Dél Koreából származik.
A társulaton belüli feszültségek elsimítását és az intézmény felújításának lebonyolítását tartja legfontosabb feladatának Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház új igazgatója. A színművész, akit Schwajda György halálát követően pályáztatás útján 2014-ig neveztek ki az intézmény élére, tervei szerint az idei évadban még megtartja szerepeit a Nemzeti Színházban, és szeretné folytatni…
Az árvízben megrongálódott házak újjáépítésének megsegítéséről írt alá együttműködési megállapodást Pintér Sándor belügyminiszter és Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Hét megyében ötven árvíz sújtotta családot érint az az együttműködési megállapodás, amit Pintér Sándor belügyminiszter és Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke írt alá.
Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán azt kérte minisztereitől, hogy a romák ügyében ahol lehet, használjanak békülékeny, a lépéseket megmagyarázó hangnemet, a gyakran alaptalan és túlzó kritikákkal szemben viszont határozottan lépjenek fel.
Nem akarnak hazajönni Afganisztánból a magyar katonák, jelentette ki Hende Csaba mondta a szolnoki helikopterbázison, akik ahol tíz pilótát búcsúztatott, akik a helyi haderő pilótáit képzik majd ki.
Továbbra is súlyos az állapota az Afganisztánban hétfőn életveszélyesen megsebesült magyar katonának. A zászlóst szerdán, kora este, a német légierő repülőgépével hozták haza Budapestre.
Nem vesz részt a bábolnai önkormányzat területére kiírt pályázaton a King's City befektetői csoportja. A beruházás menedzsmentvállalata, a Vigotop Limited szerdán jelentette ezt be. A napokban kelt szárnyra a hír, hogy a bábolnai telek iránt is érdeklődtek a Sukoró-ügyben megismert beruházók. Budai Gyula kormánybiztos sajtótájékoztatón pedig azt mondta: szerinte nem lenne meglepő, ha a kaszinó…
Erőszakos cselekmények meglehetősen ritka formáját hajtották végre ismeretlen tettesek genfi bankárok, illetve családjaik ellen - közölte szerdán a rendőrség.
A rendőrség a térfigyelő kamerák segítségével azonosította, majd elfogta azt a férfit aki megrongálta Kőrösi Tibor csongrádi fideszes polgármesterjelölt plakátjait.
Durva roncsolások az arc- és az agykoponyán, agytörzsi sérülés és komoly szervi sérülései vannak a hétfőn Afganisztánban egy támadásban megsérült magyar katonának.
A fáraók korából származó települést fedeztek fel régészek egy egyiptomi oázisban, amely egykoron élelmezési központként szolgálhatott a szaharai útvonalakon átvonuló katonai csapatoknak.
Három Komárom-Esztergom megyei település roma felzárkóztatási programját összegezte a ferences rend szerdán Bajnán. A konferencián előadást tartott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is.
Orvosilag mikor indokolt a mellkisebbítő műtét? A TB ezt finanszírozza? Mit kell hozzá tenni, hogy ingyen elvégezzék? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Ebola-vírussal fertőzött majmokat védett meg a pusztulástól egy gyógyszergyár által fejlesztett szer az amerikai kormánynak dolgozó tudósok szerint. Az AVI BioPharma két kísérleti kezelése a Marburg-kórral fertőzött állatokat szintén megóvta - számolt be az Egyesült Államok hadseregének fertőző betegségeket kutató orvosi intézete.
Továbbra is súlyos, életveszélyes az Afganisztánban hétfőn megsérült magyar katona állapota. Csökkentette idei inflációs előrejelzését a jegybank. Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot hozott létre a kormány. A nap legfontosabb hírei.
A fogva tartottak visszailleszkedését szolgálja a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet által az elmúlt évben elkezdett „Megbántam, jóvátenném” nevet viselő kezdeményezés.
Ötmillió dolláros pert akasztott George Lucas, a Star Wars atyja egy cég nyakába, amely gondolattal irányítható számítógépes alkalmazását a "jedi" névvel fémjelezte.
Még ha a gazdaság rosszul is teljesít az év hátralévő részében, nem biztos, hogy ez olyan kedvezőtlen időszak lesz a tőzsdéknek - írja a CNBC részvénypiaci stratégák véleményére hivatkozva. Az...
Az égve felejtett gáztűzhely miatt gyulladt ki egy ház Solymáron szerda délután. A épület teljesen kiégett és a lángok komolyan veszélyeztették a szomszéd házat, de a tűzoltók idejében megfékezték tűz terjedését – értesült a HavariaPress.
Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) parancsnokának vezetői megbízását;utódjáról később döntenek - közölte a Nol.hu repülőtéri forrásokra hivatkozva.
Legalább tizenkilencen meghaltak, miután lezuhant szerdán egy kongói légitársaság repülőgépe a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részén fekvő Bandunduban.
Svájcban két banki dolgozó sérült meg olyan postai csomagküldeménytől, amely erősen maró hatású folyadékot tartalmazott – jelentette be szerdán az alpesi ország rendőrsége.
Hatala József országos rendőrfőkapitány azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság parancsnokának vezetői megbízását - közölte a Népszabadság internetes oldala repülőtéri forrásokra hivatkozva
Az elmúlt évek országos kompetenciamérései azt mutatják, hogy a hazai diákok közel harmada nem érti az elolvasott szöveget, matematikai képességei pedig még ennél is rosszabbak. A nyolcadikos gyerekek 15-20 százaléka funkcionális analfabétának tekinthető, ami elsősorban az ország keleti részében figyelhető meg. A közoktatásért felelős államtitkár-helyettes szerint gyors beavatkozásra van szükség,…
Az ukrán kormány nem korlátozza a gabonakivitelt - közölték szerdán Kijevben. Az ukrán vezetés szerint rendeződött az orosz exporttilalom miatt felbolydult világpiaci helyzet, és a terméscsökkenés sem indokolja a kivitel korlátozását.
A baktériumok újfajta fertőzési stratégiáját fedezték fel német és amerikai kutatók: a kórokozók nem lépnek be a sejtbe, hanem azon kívül megkapaszkodva várnak a legmegfelelőbb pillanatra.
Házi laborként vizeletet elemez, vérnyomást, hőmérsékletet és testsúlyt mér, és persze a szokásos funkcióit is tökéletesen oldja meg az új japán vécécsúcsmodell. Az "intelligens" modell a piacvezető Toto műhelyéből került ki, amely a Daiwa House építőipari cég megbízásából fejlesztette ki. A tervezésnél nemcsak a megnövekedett igényekre, hanem az idősödő japán társadalom valós szükségleteire is…
A francia elnök szerint egy éven belül aláírható a közel-keleti békemegállapodás. Nicolas Sarkozy a francia nagykövetek szokásos évi értekezleten beszélt erről és külpolitikája más elemeiről szerdán.
Egy sót szállító kamion gyulladt ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szerda délután. A fülke gyulladt ki, majd a lángok átterjedtek a rakományra is – értesült a HavariaPress.
Legalább tizenkilencen meghaltak, miután lezuhant szerdán egy kongói légitársaság repülőgépe a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részén fekvő Bandunduban
A balatoni önkormányzatok az új kormánynál is kezdeményezték, hogy a kerüljön az érintett önkormányzatok tulajdonába a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) - tájékoztatta Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, Siófok polgármestere szerdán az MTI-t.
Tankokat és katonákat vezényelték ki szerdán a közrend biztosítására Libanon fővárosának utcáira, miután Bejrútban temetéseket rendeztek három olyan embernek, akik vallási felekezetek közt kitört harcokban haltak meg.
A tálibokkal való megbékélés lesz a végső cél Afganisztánban, ha az amerikai és az afgán erők megteremtik a megfelelő körülményeket ehhez - nyilatkozta a Fox televízió által szerdán sugárzott interjújában David Petraeus tábornok, a közép-ázsiai országban állomásozó nemzetközi erők főparancsnoka
A francia idegenlégió által kiállított papírjaival igazolta magát az a körözött férfi, akit a térfigyelő kamerák segítségével ismertek fel Szigetváron, de az ügyeletes rendőrtiszt azonosította és előállították – értesült a HavariaPress.