Már csak egy hétig pihenhetnek a diákok, jövő szerdán becsengetnek, megkezdődik a 2010/2011-es tanév. Az iskolakezdés idén is jelentős terhet jelent a családoknak
A nagy munkanélküliség és a magas kormányzati kiadások miatt megriadt amerikai választók körében immár többen elégedetlenek Barack Obama elnök tevékenységével, mint ahányan támogatják - ez derült ki az Ipsos közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.
A tegnapi nap borús hangulatában üde színfoltot jelentett a Richter részvénye, mely szembement az árral: a gyógyszerpapírok árfolyama 1095 forinttal, 2,56 százalékkal 43.945 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Az árfolyamot elemezve azért nagy csodákban ne bízzunk!
Harmadszorra sem akadt vevő a salgótarjáni öblösüveggyárra. A nógrádi megyeszékhely egyik legrégebbi gyárában, az R-Glass Hungary Kft.-nél 2009. szeptember 18-án kezdték meg a felszámolást, a cég akkor 277 embert foglalkoztatott.
A magyar tőzsde a nemzetközi piaci hangulatot követte tegnap. Félelem uralja a piacokat világszerte, a befektetők rendkívüli módon tartanak a kedvezőtlen makrogazdasági adatoktól. Emiatt pedig esnek az árak a börzéken világszerte. A Mol részvénye 400 forinttal, 1,94 százalékkal 20.200 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Nézzük, mi várható a folytatásban: MOL részvény technikai…
A májusialma vagy észak-amerikai golgotavirág, latin nevén Passiflora incarnata, az Egyesült Államok déli részén nő, ugyanakkor gyönyörű és egzotikus cserepes növényként is díszíthetjük vele lakásunkat.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBBRA IS NEGATÍV HANGULATBAN -a tegnapi kereskedésben...
8,1% a lakossági, 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya a részvénytársasági hitelintézetek körében - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közzétett június végi adatokból. Első látásra meglepő, hogy a devizahitelek körében jobb az arány (7,4%), mint a forinthiteleknél (9,4%), árnyalja azonban a képet, hogy az átstrukturált és a 90 napon belül nem fizető hitelek…
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010. I. félévben 4,7, júniusban 4,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakában mérthez képest
Az EUR/SEK tegnap maga mögött hagyta a 9,36-os értéket és 9,4720/9,4850-nél állt meg. A pénzügyminisztérium múlt héten felfelé módosította a svéd gazdasági elörejelzéseket. Jövö héten várható a kamatdöntés. A svédeknél még virágzanak a kamatfantáziák. Miután Kanada és Ausztrália még tartózkodik. A piac izgalommal várja a 09.15 órai adatokat, amelyek a korona keresletét hozhatják. A cél a…
A Fülöp-szigeteki hatóságok szerdán felfüggesztettek négy rendőrt a nyolc hongkongi turista halálával végződött manilai túszdráma miatt – közölte a rendőrség szóvivője. A turisták akkor haltak meg, amikor a manilai rendőrség egységei hétfőn megrohamozták a túszokkal teli buszt.
Több ukrán bank is Magyarországra készül - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Jurij Muska, Ukrajna új budapesti nagykövete. 700 millió dollárra tehető befektetésével már erős Ukrajnában az...
Az eredetileg tervezett bevétel 5%-át sem hozta be az állami költségvetésbe a hét hónap után eltörölt vagyonadó, és az elmúlt évtizedek magyarországi adói közül ez az adónem hozta eddig a legkevesebb bevételt - derül ki a Napi Gazdaság írásából....
Az ausztrál BHP Billiton, amely egyébként a világ legnagyobb bányavállalata, több mint a duplájára emelkedő egész évi nyereségről számolt be. A nettó nyeresége 12,7 milliárd dollárra emelkedett a június végével záródó üzleti évben az egy évvel korábbi 5,9 milliárd dollárról. Az eredménye ennek ellenére elmaradt az elemzői várakozásokban foglalt 13,3 milliárd, valamint a 2008-as évben elért…
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010. I. félévben 4,7, júniusban 4,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakában mérthez képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a júniusi értékesítés volumene lényegében az előző hónap szintjén maradt - olvasható a KSH jelentésében.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz a jövőben bárki benyújthatja elektronikus úton azokat az űrlapokat, amelyek szükségesek a pénzbeli - baleseti táppénz, gyermekápolási díj, tehességi gyermekágyi segély, valamint a gyermekgondozási díj - ellátások postázáshoz - cikkezi a Népszabadság.
A negatív nemzetközi hangulat továbbra sem múlt el, azonban egy kis levegőhöz jutott a magyar piac, köszönhetően a várhatóan ősszel újrainduló IMF tárgyalásoknak, ezt kihasználva a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,37 pontos emelkedéssel, 21.682,32 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,39 százalékkal erősödött.
A belga szakszervezetek nemzetközi óriástüntetést szerveznek szeptember végére az Európai Unió székhelyén a pénzügyi megszorítások ellen - írja az MTI nyomán a Napi Online.
Tegnap letörte a támasz szintjét 0.8860-nál az AUDUSD devizapár. Ráadásul zárásra az 50 napos mozgóátlag alá sikerült kerülni. A mai ázsiai kereskedésben volt egy visszateszt a korábbi támasz szintig és most a mozgóátlag és az ellenállás között mozog a jegyzés. Ha a tegnapi mélypont 0.8800 elesik, akkor 0.8729 majd 0.8683 következhet.(Solar Capital)
Sajtóértesülések szerint megkérdőjelezhető az éjszakai leszállásra való alkalmassága annak a repülőtérnek, ahol kedd este lezuhant egy utasszállító repülőgép az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban. A szerencsétlenségnek 42 halálos áldozata volt.
Hamarosan kiderülnek a pótfelvételi ponthatárok, amelyeket augusztus 27-én, pénteken ismertetnek a felvi.hu tájékoztatása szerint. A jelentkezési adatok 95 százalékos feldolgozottsága szerint alap- és osztatlan képzésre több mint tízezren, mesterképzésre pedig csaknem ezernégyszázan nyújtották be jelentkezésüket a pótfelvételi során. Az eljárásban több mint 400 szakon csaknem 2500 képzést…
Több ezer helybéli lakos szerdán megpróbált megrohamozni egy afganisztáni NATO-támaszpontot az ország északnyugati részén, miután tudomásukra jutott, hogy a szövetséges erők egyik tagja agyonlőtt egy afgán katonát. Afganisztán északi részére is átterjedt a háború - mondta az InfoRádiónak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
Augusztus 21-e az Ökológiai Túllövés Napja, azaz eddig a napig az emberiség felélt mindent, amit ebben az évben a természet nyújtani képes. Meddig folytathatjuk a mostani életmódunkat? Mikor értjük meg végre, hogy ha a teljes éves jövedelmünket csaknem kilenc hónap alatt elköltjük, akkor az év többi részében fedezet nélkül költekezünk? Meddig élhetjük fel büntetlenül a jövőt, és mi marad utánunk…
Az, aki ezt a cikket olvassa minden bizonnyal egyike az országban élő sok kertésznek. A kertészkedés sokak számára testedzés vagy egy kis nyugalomforrás. De a lényeg mégis a zöldségeink és a virágaink fejlődésén van, illetve a végeredményen.
Ősztől nem emelkedik Budapesten a menza ára, azonban az élelmiszerárak növekedésével és a gázáremelés hatására januártól drágulás várható a közétkeztetésben....
A borús nemzetközi befektetői hangulat nyomán következett forintgyengülés lehet az oka, amiért a Nemzetgazdasági Minisztérium úgy nyilatkozott tegnap este, mégis tárgyalunk az IMF-fel - írja napi...
A csalán az egész világon elterjedt gyógyhatású, de mégis gyomként számon tartott növény. Ha a bőrünkhöz ér égető, csípő fájdalmat érzünk, amit aztán a csalánkiütés követ. Nézzük, hogy hogyan szabadulhatunk meg könnyen az égető, viszkető érzéstől! Mit kezdjünk a csaláncsípéssel?
Mintegy 200 millió eurós veszteséget volt kénytelen realizálni egyik oroszországi befektetésén az osztrák Immofinanz, a közép- és kelet-európai térség egyik legnagyobb ingatlanbefektetője. Az bécsi...
A hosszú távon legsikeresebbnek számító hedge fund stratégiát, a globális makro stratégiát folytató alapok között, az idei első 7 hónapban az Eclectica Asset Management alapja teljesített a legjobban...
A kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban az előző hónaphoz képest lényegében változatlan maradt, mindössze 0,1 százalékkal mérséklődött májushoz képest a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.