Erősítené az afganisztáni magyar katonák felderítő képességét a honvédelmi tárca – írja a Magyar Nemzet. A minisztérium a hétfői tragédia után gyors vizsgálatot indított ezzel kapcsolatban.
A testület feladata egy, a kormány nemzetpolitikai tevékenységét segítő kölcsönös tájékoztatáson alapuló egységes információs rendszer létrehozása, a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtásának koordinálása és értékelése
Az idei év negyedik negyedévében 3,6 százalékos, 2011 első negyedévében 3,3 százalékos infláció várható, amely azután némileg emelkedik, s 2012 utolsó negyedévében 3,2 százalék lesz - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott inflációs jelentésében.
Részben regionális, részben hazai hatásra korrigálta a hét eleje óta elszenvedett veszteségét a forint szerdán. Az eurót délelőtt háromnegyed tízkor 281,75 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor jegyzett 284,30 forintos árfolyammal.
Összesen 630 millió eurónyi (170 milliárd forint) befektetés érkezett 2010 első félévében a közép-kelet-európai kiskereskedelmi ingatlanpiacra. Ez 190 százalékos növekedés az egy évvel korábbi forgalomhoz képest - ismerteti felmérésének eredményeit a CB Richard Ellis ingatlantanácsadó cég.
Részben regionális, részben hazai hatásra korrigálta a hét eleje óta elszenvedett veszteségét a forint szerdán. Az eurót szerdán délelőtt háromnegyed tízkor 281,75 forinton jegyezték a bankközi keres...
Jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek az elmúlt évek finanszírozási elvonásai után Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Iskolanővérek nevelési konferenciáján szerdán a fővárosban. ...
Tizennyolc hónap börtönre ítélte a zágrábi községi bíróság a Zoran Đinđić elleni merényletben korábban már elítélt Sretko Kalinićet. Az egyelőre nem jogerős határozatot hamis horvát útlevél birtoklása miatt mondták ki a zimonyi bűnbanda egykori tagja ellen, aki korábban már több gyilkosságot is bevallott.
A kormány pénteki hatállyal létrehozza a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) "a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében" - rendelkezik a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat
A mexikói tengerészgyalogság egységei legalább 72 holttestet fedeztek fel egy Mexikó északkeleti részén található farmon, miután összecsaptak feltételezett drogcsempészekkel – közölte szerdán a mexikói haditengerészet. Idén már két helyen találtak olyan tömegsírt Mexikóban, amelyekben több mint ötven embert temettek el. A halottak feltehetően az országot sújtó drogháború áldozatai.
Így kezdődik. Először csak enyhe füst szivárog, aztán már a kis lángcsóvák is megjelennek, majd pedig „szerencsésebb” esetben csak az autó hátsó része válik a tűz martalékává - feltéve, ha van valakinek lélekjelenléte, hogy eloltsa a lángokat.
Pénteki hatállyal létrehozza a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) "a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében" a kormány - rendelkezik a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat.
Az év elején megkezdődött a magyar gazdaság lassú és törékeny kilábalása a recesszióból. A növekedés fő hajtóereje változatlanul az export, ugyanakkor a hazai gazdaság teljesítménye továbbra is potenciális szintje alatt alakul - olvasható az MNB inflációs jelentésének összefoglalójában.
Nagyot zakózott tegnap az OTP árfolyama és egészen a 4600-as szint közelébe csúszott. Már réssel lefelé kezdte a napot a részvény és ezzel kiesett az emelkedő trendjéből. A további kereskedés során egyre lejjebb csúszott a jegyzés, végül 4665-ön tudta befejezni a napot.(Solar Capital)
A tegnapi jelentős esések után nap elején még kisebb korrekciót mutattak a fejlett nyugat-európai piacok, mostanra azonban alábbhagyott a lelkesedés, így 0.9-1.5%-os mínuszban állnak a vezető indexek...
A belső csalások megelőzéséről és felderítéséről szóló vezetői körlevelet adott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Az elmúlt időszakban több szövetkezeti hitelintézetnél derült ki, hogy a belső munkatársak visszaéltek az ügyfelek pénzével vagy fiktív hiteleket vettek fel, az intézményeknek okozott kár százmilliós nagyságrendű....
Részben regionális, részben hazai hatásra korrigálta a hét eleje óta elszenvedett veszteségét a forint szerdán. Az eurót szerdán délelőtt fél tízkor 281,49 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor jegyzett 284,30 forintos árfolyammal.
A mexikói-öbölbeli olajkatasztrófát követő fúrási moratórium olajfúrók tucatjait, és az iparágban dolgozók ezreit kényszerítette "kényszerszabadságra". Az amerikai kormányzaton egyre nagyobb a nyomás...
Japánban valódi válsághelyzet van, úgy rohangálnak fel-alá a japán politikusok, bankárok, vállalatvezetők, mint egy süllyedő hajón a matrózok, miközben ez a világ egyik leggazdagabb országa -...
A gyerekek egyik kedvenc játékszere a gyurma, amit viszont hamar tönkretesznek, mert gyakran kinthagyják a napon, vagy bepiszkítják. A legjobb megoldás a házi készítésű gyurma.
Létrehozza a kormány pénteki hatállyal a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot "a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében" - rendelkezik a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat.
Temes megyei gazdálkodó szervezetek nagyobb arányban látják előnyösnek országuk uniós csatlakozását, mint a Csongrád megyei vállalkozások - ismertette a szegedi Innoratio Egyesület és a temesvári Szórvány Alapítvány által végzett határ-menti kapcsolatokat vizsgáló kutatási program egyik fontos megállapítását Kicsiny László, a magyar szervezet elnöke.
Az idei év negyedik negyedévében 3,6 százalékos, 2011 első negyedévében 3,3 százalékos infláció várható, amely azután némileg emelkedik, s 2012 utolsó negyedévében 3,2 százalék lesz - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott inflációs jelentésében
Rendellenesen működésbe lépett egy gázzal működő tűzoltó-berendezés a Moszkva melletti Podolszk egyik bankfiókjában szerda délelőtt. Egy ember meghalt, tizenhárom mérgezést szenvedett.
Nem a belgáké volt a kedd este, kihagyták a büntetőket, hiába drukkoltunk nekik a tévé előtt, nem ők, hanem a szerbek jutottak a Bajnokok Ligájának főtáblájára.
Gyerekhiány miatt több erdélyi megyében már a 2010-2011-es tanévtől meg kell szüntetni iskolákat és osztályokat kell összevonni - írta szerdai számában a Krónika című kolozsvári napilap.
Rendellenesen működésbe lépett egy gázzal működő tűzoltó-berendezés a Moszkva melletti Podolszk egyik bankfiókjában szerda délelőtt: egy ember meghalt, 13 mérgezést szenvedett.
Lassul a légiközlekedés iránti kereslet fellendülése a világban, de a növekedés továbbra is átlag feletti - derül ki a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség legfrissebb statisztikáiból. A...
Talán több jel is utalt arra, hogy az Ácson elkövetett, családon belüli gyilkosságot és öngyilkosságot megelőzően problémák voltak családon belül, de utólag ezt már nehéz eldönteni. Mire tudunk mi magunk is odafigyelni, milyen jelek utalhatnak pszichiátriai jellegű problémákra, másokat veszélyeztető magatartásra?