2010. augusztus 28. szombat

aug. 28
9:42
Farkas a Bükkben: mindössze pár apró csontot hagyott + videó (ATV)
Több jószágra is rátámadt.
aug. 28
9:44
USA tőzsdék - nagy emelkedés az elszomorító GDP adatra (ProfitLine)
Erős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető indexei. A tőzsdemutatók hektikusan mozogtak a nap folyamán: enyhe pluszban nyitottak, elsősorban annak köszönhetően, hogy a felülvizsgált második negyedéves amerikai GDP-adat jobb lett a vártnál.
aug. 28
10:00
Csak lézengenek az utasok az újranyitott szárnyvonalakon (Privátbankár)
Lassan szoknak vissza az utasok a MÁV július elején megnyitott mellékvonalain közlekedő vonatokra - egy mikrobusz is elég lenne
aug. 28
10:00
Így lett májsejt az emberi bőrből (Infostart)
Első alkalommal hoztak létre laboratóriumban májsejteket brit kutatók emberi bőrmintából származó sejtek újraprogramozásával - az eredmény reményt kelt a májbetegségek jövőbeli újfajta kezelésére.
aug. 28
10:00
Templom és sztriptízbár háborúja (Metropol)
Immár harmadik hónapja tüntetnek alsóneműre vetkőzött táncosnők a vasárnapi istentisztelet idején egy templom előtt az Ohio állambeli Warsawban.
aug. 28
10:00
Barroso erősítené a stabilitási paktumot (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság elnöke szerint az uniónak "értelmesebb ösztönzőkre és szankciókra" van szüksége a stabilitási paktum betarttatásának érdekében.
aug. 28
10:02
Vádemelést javasolnak Bábolna-ügyben (Privátbankár)
Vádemelési javaslattal zárult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója, Tátrai Miklós ügyében lefolytatott nyomozás - közölte a szombati Magyar Nemzettel Budai Gyula. A cikk felidézt...
aug. 28
10:02
Tálibok támadásai amerikai támaszpontok ellen (Metropol)
Az afgán biztonsági erők információi szerint a Chapman és a közelében fekvő Salerno támaszpontot érte egyidejűleg támadás, de visszaszorították őket a bázisokat körülölelő gabonatáblákra.
aug. 28
10:04
A volt MÁV-elnök lett az energia központ vezetője (Privátbankár)
A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének nevezte ki Andrási Miklóst, a MÁV Zrt. korábbi elnökét a nemzeti fejlesztési miniszter - tudta meg pénteken az MTI. A Magyar Energia Központ N...
aug. 28
10:09
Elsősegély mérgezések esetén (WebBeteg)
Mindig fel kell, hogy merüljön a mérgezés gyanúja, ha a beteg eszméletlen állapotban van. Mivel nem tudhatjuk, milyen káros anyaggal állunk szemben, minden esetben fontos a mentők értesítése.
aug. 28
10:15
A kormány benyújtotta a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt (ProfitLine)
A kormány 8.324,2 milliárd forintos bevétellel, 9.067,9 milliárd kiadással és 743,7 milliárd forint hiánnyal beterjesztette a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt, amely pénteken jelent meg az Országgyűlés honlapján.
aug. 28
10:18
Fed: a vártnál erőtlenebb a kilábalás (Privátbankár)
A gazdasági kilábalás a válságból a vártnál erőtlenebb - mondta a Fed elnöke. Bernanke beszéde lavinát indított el a világ tőzsdéin, a befektetők nem erre számítottak
aug. 28
10:18
Kiderült: gyereklányokkal orgiázott a rocker (BorsOnline)
Gyereklányokkal rendezett, droggal feldobott orgiákkal teltek Bon Jovi legsikeresebb évei – állítja könyvében az énekes volt menedzsere. A rocker pert fontolgat, szerinte bosszúhadjárat folyik ellene.
aug. 28
10:18
Babázni akar Gwen (Blikk)
Los Angeles ‒ Alig született meg Gwen Stefani (40) második kisfia, Zuma (1), az amerikai énekesnő máris arról kezdett álmodozni, hogy milyen jó lenne egy kislány is a családba.
aug. 28
10:18
Vádemelés a bábolnai ménesbirtok ügyében (HírTV)
Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója, Tátrai Miklós elleni nyomozást a bábolnai ménesbirtok ügyében - mondta el a Magyar Nemzetnek Budai Gyula.
aug. 28
10:18
Az Atlético Madridé a Szuperkupa (Metropol)
Az Európa Liga-győztes spanyol Atlético Madrid nyerte az Európai Szuperkupát, a 2010/11-es kontinentális labdarúgóidény első trófeáját, miután a péntek esti, monte-carlói mérkőzésen 2-0-ra diadalmaskodott a Bajnokok Ligája-címvédő olasz Internazionale felett.
aug. 28
10:18
Folytatódnak a leszámolások Mexikóban (Metropol)
Autókba rejtett pokolgépek robbantak pénteken az észak-mexikói Victoria városban, a mesés üdülőparadicsomban, Acapulcóban pedig tizennégy meggyilkolt embert holttestét találták meg pénteken.
aug. 28
10:18
Elraboltak egy olasz üzletembert a Dominikai Köztársaságban (Kripto Akadémia)
Emberrablók fogságba ejtettek egy olasz üzletembert a Dominikai Köztársaságban, és 1,5 millió dolláros váltságdíjat követelnek érte - közölte a rendőrség pénteken.
aug. 28
10:18
Emberi testmaradványokat talált egy horgász (hirado.hu)
A Bangó és a 30-as csatorna találkozásánál a horgászhely takarítás közben a vízben pénteken egy emberi test maradványait - medencecsont, mellette egy lábszár és egy fekete színű cipő - fedezte fel a bejelentő
aug. 28
10:20
Kimerültek és betegek a mentősök (Privátbankár)
Nem sokat változott a mentők egészségi állapota ez elmúlt két évben, továbbra is komoly stresszel és fizikai erőfeszítéssel jár a munkájuk
aug. 28
10:20
Száguldás a borok útján (Blikk)
Magyarország — Sikeres rajt után keményen küzdenek a XV. Borok Útja Rally résztvevői.
aug. 28
10:22
Mégis egyesül a Gazprom és a Naftogaz? (Privátbankár)
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója pénteken Moszkvában Jurij Bojko ukrán tüzelőanyag- és energiaügyi miniszterrel tárgyalt, s a találkozón nagy figyelmet fordítottak a Gazprom és az ukrán Naft...
aug. 28
10:22
A kispártoknak alig jut cédula (Blikk)
Budapest ‒ Hajráznak a pártok, jelöltek a kopogtatócédulákért.
aug. 28
10:24
Lassan evickélnek ki a válságból az oroszok (Privátbankár)
Putyin szerint folytatni kell a válságkezelő intézkedéseket, mert Oroszország még nem hagyta maga mögött a globális válság következményeit
aug. 28
10:36
Barroso tudja, hogyan jöhet fel Európa (Privátbankár)
Az Európai Bizottság elnöke szerint az uniónak "értelmesebb ösztönzőkre és szankciókra" van szüksége a stabilitási paktum betartatásának érdekében
aug. 28
10:36
Emberi csontokra bukkant egy horgász (Blikk)
Egy emberi test maradványait találta meg egy horgász a Kunszentmiklós határában található csatornában.
aug. 28
10:36
Recept: Tejfölös-zöldfűszeres tepsis krumpli (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg burgonya 5 dl tejföl 1-1 db sárga és zöld tv paprika 1 csokor petrezselyem 8-10 db nagyobb bazsalikom levél kevés só a tepsi kikenéséhez kevés vaj
aug. 28
10:36
Karácsony: "Nem lesz sétagalopp" az LMP-nek a következő egy hét (Infostart)
Eddig a főpolgármester-jelöléshez szükséges ajánlószelvények egyharmadát gyűjtötte össze a Lehet Más a Politika. Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, bíznak abban, hogy a budapesti szavazóik - a parlamenti választásokhoz hasonlóan - elviszik az ajánlószelvényeket a leadóhelyekre, ugyanis szerinte azt nem szeretik a fővárosiak, ha személyesen keresik…
aug. 28
10:36
Rendőrök lőttek a tüntető tömegbe (HírTV)
Tüntető tömegbe lőttek a kínai rendőrök Szecsuan tartományban. Az Egyesült Államok által támogatott Szabad Ázsia Rádió szerint négyen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek. A sérültek között egyenruhások is vannak.
aug. 28
10:36
Rabokra lőttek egy kaliforniai börtönben (Gondola)
Hét rabot sebesítettek meg börtönőrök pénteken este egy kaliforniai börtönben, hogy letörjék a rabok lázongását
aug. 28
10:37
Az egyház-finanszírozásról tárgyal a vatikáni-magyar vegyes bizottság (ATV)
Az egyház-finanszírozás kérdései kerülnek napirendre többek között az új összetételű vatikáni-magyar vegyes bizottság első ülésén, amelyet a tervek szerint szeptember végén-október elején tartanak meg - mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az MTI kérdésére.
aug. 28
10:38
Fidesz: nem kérdés a győzelem (Privátbankár)
A Fidesz forgatókönyve az, hogy megnyeri az önkormányzati választást, és szeretnék megszerezni a közgyűlési többséget is - mondta Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Fidesz-KDNP kam...
aug. 28
10:38
Etikai kódex, őszre (Gondola)
"Újrakezdés" - ezt hirdeti magáról az MSZP. Csakhogy nem kezd újra semmit sem. A frakció maga a bűnös múlt megszemélyesítése.
aug. 28
10:39
New Orleans-ban ismét szól a jazz (ATV)
A helybélieknek azonban a mai napig nem sikerült teljesen talpra állniuk.
aug. 28
10:54
Az elvált szülők gyermekei gyakrabban dohányoznak (Infostart)
Gyakrabban nyúlnak cigarettához és korábban lesznek dohányosok az elvált szülők gyermekei - állapították meg német kutatók.
aug. 28
10:54
Recept: Padlizsános penne (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 közepes padlizsán 4 nagy paradicsom 35-40 dkg penne 5 gerezd fokhagyma 20 dkg reszelt sajt 3 teáskanál oregánó 2 kávéskanál Erős Pista 2 teáskanál csemege pirosarany só bors olaj
aug. 28
10:54
Az Európa Liga győztese lelépte a BL királyát (Infostart)
Az Európa Liga-győztes spanyol Atlético Madrid nyerte az Európai Szuperkupát, a 2010/11-es kontinentális labdarúgóidény első trófeáját, miután a péntek esti, monte-carlói mérkőzésen 2-0-ra diadalmaskodott a Bajnokok Ligája-címvédő olasz Internazionale felett.
aug. 28
10:54
Napenergiát termel rezidenciája tetején Károly herceg (Gondola)
Napenergiát tervez előállítani hivatalos londoni lakhelyén Károly herceg. A brit trónörökös nemrég kapta meg az engedélyt, amelynek alapján összesen 32 fotovoltaikus elemet szerelnek fel a Clarence House rezidencia délkeleti tetején
aug. 28
10:54
Az MTK nyerte a rangadót (Metropol)
Az Újpest elvesztette veretlenségét a labdarúgó Soproni Ligában, miután egy hajrában esett fejesgóllal 1-0-ra kikapott az MTK Budapest vendégeként az 5. forduló második pénteki mérkőzésén.
aug. 28
10:54
Újabb tömeges visszahívás a Toyotánál (HírTV)
Újabb tömeges visszahívás a Toyotánál - motorhiba miatt rendelnek vissza 1 millió 300 ezer - 2005 és 2008 között gyártott Corollát és Matrixot az Egyesült Államokban és Kanadában.
aug. 28
10:54
Elszabadult a pokol Mexikóban (Kripto Akadémia)
Autókba rejtett pokolgépek robbantak pénteken az észak-mexikói Victoria városban, a mesés üdülőparadicsomban, Acapulcóban pedig tizennégy meggyilkolt embert holttestét találták meg pénteken.
aug. 28
10:54
Emelés jöhet a kutakon, nem árt gyorsan tankolni (Portfolio)
Jövő héten megtörhet a hazai üzemanyagárak két hete tartó csökkenő trendje, ugyanis a benzin és gázolaj tőzsdei jegyzésárai is emelkedést mutattak a héten. Emiatt nagy a valószínűsége, hogy a MOL az...
aug. 28
10:56
Emberi test maradványaira bukkant egy horgász Kunszentmiklósnál (Gondola)
Egy emberi test maradványait találta meg egy horgász a Kunszentmiklós határában található csatornában - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel
aug. 28
10:56
Kétszázmilliós adócsalást lepleztek le (HírTV)
Különösen nagy értékre elkövetett adócsalást lepleztek le a pénzügyőrök egy szolnoki cégnél. A céget csődbűntett miatt kezdték vizsgálni, eközben tárták fel az újabb törvénysértéseket.
aug. 28
10:58
Tálibok megtámadtak egy amerikai támaszpontot Afganisztánban (Gondola)
Legalább harminc tálib, köztük öngyilkos merénylők támadtak meg egy amerikai támaszpontot Afganisztán keleti részén szombaton - közölték.
aug. 28
11:12
2009-es büdzsé: a bevétel, a kiadás és a hiány is több lett (Privátbankár)
A kormány 8324,2 milliárd forintos bevétellel, 9067,9 milliárd kiadással és 743,7 milliárd forint hiánnyal beterjesztette a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt, amely pénteken jelent...
aug. 28
11:12
Kustánczi Lia balatoni büfében dolgozik (BorsOnline)
Balaton partján élvezik a nyár utolsó napjait hazai celebjeink. Széles Iza Szántódra esküszik, Kustánczi Liát pedig szülei büféje köti Györökhöz.
aug. 28
11:12
Recept: Túrós-vaníliás pöttyös süti (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 13 dkg margarin 8 dkg cukor 35 dkg liszt 1 citrom reszelt héja 1/2 csomag sütőpor 1 tojás A túrós krémhez: 50 dkg túró 2 tojás 1 csomag vaniliás cukor 2 evőkanál búzadara 8 dkg cukor 1 citrom reszelt héja vanília puding 3 evőkanál cukor 4 dl tej Valamint: 2 marék áfonya 1 csomag koktélcseresznye A tetejére: kakaópor
aug. 28
11:12
Amit az oktatási törvény változásairól mindenképpen tudni kell! (Infostart)
Megint lehet buktatni és osztályozni az általános iskolák alsó tagozatában, és évekre börtönbe kerülhet az, aki megver egy tanárt - csak kettő a szeptember elsején kezdődő új tanév fontosabb változásaiból.
aug. 28
11:12
A forgatókönyvünk az, hogy megnyerjük a választást (HírTV)
Közel azonos eredményt várok az őszi önkormányzati választásokon, mint amit áprilisban az országgyűlési voksoláson elértünk – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kósa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint kifejezetten jól állnak az ajánlószelvények összegyűjtésével: alig egy hét alatt nyolcszázezer kopogtatócédulát kaptak a választóktól a kormánypártok jelöltjei. A Fidesz–...

Keresés