A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter-helyettes.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a Formula-1-es Belga Nagydíjat. A második helyen az ausztrál Mark Webber, a harmadikon pedig a lengyel Robert Kubica végzett. A 2008-ban világbajnok Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el és átvette a vezetést Webbertől a vb-pontversenyben.
Az októberi önkormányzati választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek szeptember 13-tól kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte. Révész Balázs, az adatvédelmi biztos irodájának főosztályvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, lehetővé kellene tenni, hogy a választók megtilthassák adataik kampánycélú kiadását.
Folytatják a Dombrádnál a Tiszában eltűnt két fiú keresését, csütörtökön három gyerek játszott a dombrádi vízmérce lépcsőjén, amikor egyikük a vízbe csúszott. Őt és a segítségére siető két fiút elsodorta víz, de egyiküknek sikerült visszakapaszkodnia a partra.
Kétszer is emelnék a kenyér árát a pékek ősszel. A szeptembertől várható 20-30 százalékos emelést már bejelentették, a liszt árának további emelkedése miatt azonban októbertől újabb drágulást helyeztek kilátásba. 1 kiló kenyérért akár 50-70 forinttal is többet kell majd fizetni. Az árvíz és a rossz időjárás miatt megdrágult magyar alapanyagok helyett a pékek most Szlovákiából próbálnak olcsóbb…
Összesen majdnem 71 ezren buliztak az Újszegedi Partfürdőn a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), ami látogatói rekordnak számít. A fesztivál négy napja alatt több mint 200 koncerttel várták a vendégeket. Pénteken is volt egy rekord: a területen akkor 5300 sátor állt, és 21 ezren buliztak a 12 helyszín valamelyikén.
Tiltakozik az MSZP Gömbös Gyula volt kormányfő "fideszes rehabilitációja" ellen; a szocialisták szerint a szélsőjobboldali ideológia további erősödésének réme fenyeget az országban.
Katasztrofálisan "sikerült" Overdose rajtja Baden-Badenben. Az eddig veretlen magyar lovat nyolc percen keresztül nem sikerült beállítani a rajtgépbe, a többször ágaskodó Overdose háromszor dobta le lovasát. A baljós kezdetek után nem sikerült a verseny, a végén Soumillon már nem is erőltette Dózit. A ló a hetedik helyen végzett.
Az önkormányzati választáson a tízezernél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - szerezhetnek mandátumot.
Az MSZMP polgármester-jelöltjeként mutatta be Horváth Csabát a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján. A szocialista politikus az önkormányzati választások előtt arról beszélt: a szélsőjobboldali felvonulásokat kitiltaná Budapestről.
Az elmúlt néhány évben fény derült arra, hogy a nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztó emberekben csökken a csontok sűrűsége és erőssége. Ennek oka eddig ismeretlen volt, de a loyolai egyetemen közelmúltban végzett vizsgálat rávilágított az összefüggésre.
Bár a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozott és már kétgólos hátrányban volt, végül pontot szerzett a hazai pályán játszó Bolton a Birmingham City ellen az angol labdarúgó Premier League harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Godfried Daneels bíboros-érsek, a belga római katolikus egyház volt vezetője idén tavasszal megpróbálta eltussolni az időközben lemondásra kényszerült bruges-i püspök ügyét. A pedofil püspök éveken át szexuális visszaélést követett el unokaöccse terhére.
Fejenként két-három korsó sör árából az államkassza 4,5 milliárd korona pluszbevételhez jut, amelyet csak a árvízvédelemre használhatunk fel - érvelt az ideiglenes adónem mellett Petr Necas kormányfő...
A kormány által meghirdetett költségcsökkentés jegyében Csehországban legalább 5 százalékkal mérséklik az állami alkalmazottak számát - közölte a kormányfő.
A hagyományoknak megfelelően augusztus utolsó vasárnapján bezárnak a budapesti szabadtéri strandok - áll a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vasárnapi közleményében. A Dagály és a Gellért fürdő külső része azonban az időjárástól függően egy ideig még nyitva lesz.
A BP olajtársaság mérnökei tévesen értékelték a mélytengeri furat nyomástesztjeinek eredményeit, amelyek az olajkitermeléssel járó kísérő gázok hirtelen kilökődésének veszélyéről tanúskodtak - erre utal a BP belső jelentése, amely a Mexikói-öbölben április 20-án történt baleset okaival foglalkozik.
A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit...
A Magyar Televízió működését több mint fél éve finanszírozó magyar magáncég bízik abban, hogy az új médiatörvény alapján felálló kuratórium sikeresen megoldja a helyzetet
Az iraki olajipari minisztérium vasárnap kiadott közleményében törvényellenesnek minősíti a német RWE gázpartnerségi megállapodását, amelyet az iraki kurdisztáni régió kormányzatával a napokban kötött.
Egyre több a magára hagyott kisgólya. Szüleik már elrepültek Afrikába, őket azonban itt hagyták. A tavaszi hideg, esős idő miatt a gólyák egy része később költött, így fiókáiknak nem volt idejük megtanulni repülni a költözés idejére. Ha nem segítenek a kisgólyákon, akkor éhen halnak - mondta Benke Szabolcs, a Magyar Madártani Egyesület Zala Megyei Csoportjának elnöke.
"Nagyon nagy gyűlést" tartott a viccpártként feltűnt, de az októberi önkormányzati választáson Budapesten és Szegeden is indulni szándékozó Kétfarkú Kutya Párt a Parlament előtt
A múlt heti libikókát megunva péntek délután a bikák kerekedtek felül a világ tőzsdéin, ami további korrekciót hozhat a piacokra. Mielőtt mindnyájunkon úrrá lenne a hurrá optimista hangulat, nem árt...
Nem tesz le a Genzyme felvásárlásáról a Sanofi-Aventis, a Bloomberg értesülései szerint a gyógyszergyártó ellenséges felvásárlásra készül, ha a Genzyme menedzsmentje nem hajlandó tárgyalni. ...
Lapértesülés szerint agresszív megközelítéssel, a többi között megelőző digitális csapásokkal kívánja megvédeni saját számítógépes rendszereit a Pentagon.
Hat aranyérmet szerzett a magyar felnőtt válogatott a szegedi MKB sárkányhajó-világbajnokság vasárnapi zárónapján, így a hazai csapat összesen nyolc arany- és négy ezüstéremmel zárt a Maty-éren.
Számíthattak a támadásra az Afganisztánban megsebesült katonák. A konvojban utazó egyik orvos-főhadnagy szerint az indulás után rádión értesítették őket, hogy fegyveresek vannak az út mentén.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 1, 11, 16, 17, 30, 42
Az Észak-Kaukázusban augusztusban 30 iszlám szélsőségest, köztük vezető személyiséget semmisítették meg és nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot koboztak el - közölte a hétvégén Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, de a térségben továbbra is mindennapiak a kisebb-nagyobb terrorcselekmények.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint továbbra sem kizárt a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelmegállapodásának megújítása az őszi választások után, ám lehetséges, hogy a kormányt csak a piaci nyomás erősödése győzheti meg ennek szükségességéről.
Ne a nyaralás utáni első munkanapon vesszünk össze a főnökünkkel! - ez a jó tanács is szerepel abban az útmutatóban, amelyet Olaszországban készítettek a stresszmentes szeptemberi munkakezdéshez.
A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter-helyettes.