2010. augusztus 7. szombat

aug. 7
16:27
Enyhén ittas volt a rendőrgyilkos (HírTV)
Enyhén ittas volt a vizsgálat eredménye szerint az a férfi, aki két hete halálra gázolt egy intézkedő budapesti rendőrt - tudta meg a köztévé híradója.
aug. 7
16:27
Figyelmetlenül vezetnek a tinik (Gondola)
Ismerik a figyelemelterelődés kockázatait, ám míg sofőrként nem aggódnak, utasként annál ijesztőbbnek találják, ha a vezető telefonál.
aug. 7
16:29
Elvesztette uralmát a jármű fölött (HírTV)
Négy ember sérült meg, amikor frontálisan ütközött két személyautó Doboz külterületén.
aug. 7
16:30
Simicskó: amire kell, arra lesz pénz (Alternatív Energia)
Bár a Magyar Honvédség összességében nincs jó állapotban, a pilóták felkészültsége magas színvonalú, hűen tükrözik ezt a kecskeméti repülőnap bemutatói is - fogalmazott az eseményen a szaktárca parlamenti államtitkára.
aug. 7
16:45
Fellegi Tamást borlovaggá avatták (HírTV)
Megnyílt a balatonfüredi borhetek. A Balaton-part legnagyobb hagyományú borászati rendezvényén a Tagore sétányon 25 borházban kínálják a Füred-Csopak borvidék nedűit augusztus 29-ig.
aug. 7
16:48
Nőkereskedőket fogtak el Kínában (Kripto Akadémia)
Észak-Kínában emberkereskedőket vettek őrizetbe, akik 2005 óta több tucat nőt adtak el feleségnek az ország különböző részein - közölték Sanhszi (Shanxi) tartományi illetékesek szombaton.
aug. 7
16:48
A dízeleseknek fel kell készülni egy esetleges áremelésre (Portfolio)
Nagy valószínűség szerint a benzin ára a jövő héten sem változik majd a hazai kutakon, a gázolajár esetében viszont az elmúlt hetek ármozgásait figyelve akár kisebb áremelés lehetőségére is fel kell...
aug. 7
16:48
Gyász és döbbenet a rendőrgyilkosságban megölt fiú falujában (ATV)
Nem tudják feldolgozni a történteket.
aug. 7
17:03
Szerződésben utasítanák el a hálapénzt a rezidensek (Infostart)
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy látja, hogy a rezidensrendelet módosításával itthon tarthatók ugyan a fiatal orvosok, az intézkedés azonban csak tűzoltás volt. Szerinte a hálapénzrendszer felszámolása mellett a fizetéseket is növelni kell majd a jövőben.
aug. 7
17:03
A balesetben megsérült gyerekekért tekernek (HírTV)
Idén a balesetben megsérült gyerekekért tekernek a Balaton körüli jótékonysági biciklitúra résztvevői. A menet Siófokról indult és két nap alatt járja körbe a tavat.
aug. 7
17:03
Nőkereskedőket fogtak el Kínában (Blikk)
aug. 7
17:06
Iványi: a koldusok kitelepítése nem megoldás + videó (ATV)
A kitelepítések, kényszer-lakhelykijelölések szerinte drágák és embertelenek.
aug. 7
17:21
Mostantól indulhat be a magyar sikersorozat (Infostart)
Vasárnap "bezár" Balatonfüred, miután a női hosszútávúszók 25 kilométeres versenyével véget ér a nyíltvízi szakág balatoni Európa-bajnoksága, hogy hétfőtől már csak a Margitsziget "üzemeljen". Az általános várakozás szerint hétfőtől beindul a hazai sikersorozat.
aug. 7
17:21
Nokiás doboz helyett buszjáratot kért az MSZP-s? (HírTV)
Nokiás doboz helyett egy buszjáratot kért a Komárom-Esztergom megyei MSZP alelnöke a Vértes Volán igazgatójától. A helyi Fidesz zsarolás miatt feljelentést tett. Konczer Erik tagadja, hogy bűncselekményt követett el.
aug. 7
17:39
Komoly torlódás a 6-os út fővárosi szakaszán egy baleset miatt (Infostart)
Torlódás alakult ki a 6-os főúton a főváros és Pest megye határában, ahol két gépkocsi ütközése miatt csak váltakozva haladhat a forgalom - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton.
aug. 7
17:39
Szvatopluk szobrának áthelyezése ellen tüntettek szélsőségesek Pozsonyban (Gondola)
A szlovák rendőrség szombaton előállította a szélsőséges Néppárt-Mi Szlovákiánk tíz tagját - köztük a mozgalom vezetőjét, Marian Kotlebát - a pozsonyi vár mellett tartott gyűlésről, amelyen Szvatopluk szobrának áthelyezése ellen tiltakoztak
aug. 7
17:39
Félmilliós megtakarítást lovasítottak meg (HírTV)
Csaknem félmillió forintot loptak el egy idős asszonytól azok a tolvajok, akik áramszolgáltató ellenőröknek adták ki magukat tegnap Kecskeméten.
aug. 7
17:57
A Biblia terjesztéséért kellett meghalniuk? (HírTV)
Kivégzett külföldi orvosok és helyi segítőik holttestét találták meg Észak-Afganisztán hegyvidéki területén. Hat amerikai, egy német és egy brit orvos van az áldozatok között.
aug. 7
17:57
Betiltják a káromkodást a dél-koreai hadseregben (Gondola)
Szótisztogatást rendeltek el a dél-koreai hadseregben: ki akarják gyomlálni a katonák beszédéből a káromkodást
aug. 7
17:59
Szlovák-magyar network alakult a párbeszéd újraindításáért (Gondola)
Szlovákiában és Magyarországon is új kormány alakult, ami kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a két ország kapcsolata új alapokra kerüljön.
aug. 7
18:15
A külföldi diplomaták is menekülnek Moszkvából - képek és videó (Infostart)
Az orosz fővárosban tovább sűrűsödött szombaton a füstköd, a levegőben a szennyező anyagok értéke a megengedett többszöröse volt, a látótávolság sok helyen 50 méter alá esett, a hatóságok rendkívüli intézkedésekre készülnek, és több állam tanácsolta polgárainak, hogy csak halaszthatatlan ügyekben utazzanak Oroszországba.
aug. 7
18:15
Radványi 11. lett a egyéniben (HírTV)
Radványi Dóra a 11. lett a műúszók egyéni versenyében a hazai rendezésű vizes Európa-bajnokságon. Az aranyérmet a háromszoros világbajnok orosz Natalja Iscsenko nyerte.(hírTV)
aug. 7
18:15
Fidel Castro négy év óta először újra megjelent a kubai parlamentben (Gondola)
Fidel Castro volt kubai államfő szombaton újra megjelent a kubai parlamentben - ez az első hivatalos programja négy évvel ezelőtti műtétje óta -, a törvényhozás szombati rendkívüli ülésén, amely éppen az ő kezdeményezésére vitatja meg a nukleáris háború kitörésének veszélyeit
aug. 7
18:17
Két kislányt is elgázolt (HírTV)
Két kislányt gázolt el egy autós a Borsod megyei Ároktő belterületén, a gyermekek át akartak szaladni az úttesten. Egyikük súlyosan, társa könnyebben sérült meg.(hírTV)
aug. 7
18:17
Már az olasz macsók sem a régiek (Gondola)
A külföldi nők már nem azért járnak Olaszországba nyaralni, hogy a tengerparton az olasz macsók csapják nekik a szelet - derül ki abból a felmérésből, melynek másik megállapítása szerint az olasz férfiak ennek ellenére mégsem vesztették el vonzerejüket
aug. 7
18:18
Rendkívüli intézkedések Moszkvában (Kripto Akadémia)
Az orosz fővárosban tovább sűrűsödött szombaton a füstköd, a levegőben a szennyező anyagok értéke a megengedett többszöröse volt, a látótávolság sok helyen 50 méter alá esett, a hatóságok rendkívüli intézkedésekre készülnek, és több állam tanácsolta polgárainak, hogy csak halaszthatatlan ügyekben utazzanak Oroszországba.
aug. 7
18:18
Továbbra is hallgatnak a hatóságok, valószínűleg nem lesz hősi halott az alsóörsi rendőr + videó (ATV)
Gamauf János szolgálatteljesítés közben halt meg, de nem az akkor éppen végrehajtott intézkedés miatt.
aug. 7
18:19
Vezeték nélkül interneteznek az amerikai kisebbségek (Gondola)
A fekete bőrű és spanyolajkú lakosság körében nagyobb a vezeték nélküli kapcsolaton internetezők aránya, mint a fehér bőrűek esetében.
aug. 7
18:30
Básti Lajosnak állítottak emléktáblát keszthelyi lakóházán (Infostart)
A Nemzeti Színház egykori művészének lánya, Básti Juli leplezte le szombaton az édesapja keszthelyi lakóházán elhelyezett emléktáblát.
aug. 7
18:33
Egervári Sándor: Vissza kell térni az eredeti magyar játékstílushoz (Infostart)
Nem lehet a holland módszerekkel megváltoztatni a magyar futballban felnevelt játékosok stílusát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Egervári Sándor. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hozzátette: a hazai csapatoknak a magyaros stílust kell követnie, ehhez pedig meg kell teremteni a feltételeket.
aug. 7
18:33
Magyar segítség a pakisztáni árvízkárosultaknak (HírTV)
Egy orvost és egy segítőt küld az árvíz sújtotta Pakisztánba a Baptista Szeretetszolgálat. A segélyszervezetet az iszlamabádi kormány kérte fel a mentőmunkában való részvételre.
aug. 7
18:33
Torlódás a 6-os út fővárosi szakaszán (Gondola)
Torlódás alakult ki a 6-os főúton a főváros és Pest megye határában, ahol két gépkocsi ütközése miatt csak váltakozva haladhat a forgalom - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
aug. 7
18:51
Gerának 10 perc kellett a mesterhármashoz (Infostart)
Gera Zoltán tíz perc alatt mesterhármast ért el azon a szombati felkészülési labdarúgó-mérkőzésen, amelyen csapata, a Fulham 5-1-re nyert a vendég Werder Bremen ellen.
aug. 7
18:51
A települések biztonsága és a környezetvédelem mindennél fontosabb (HírTV)
A Sajó májusi és júniusi áradásának következményeit emberi nemtörődömségre lehet visszavezetni, ezért kellett mennie az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉKÖVIZIG) vezetőjének, s ezért szükséges átalakítani a Miskolcot is átszelő folyó ész nélkül megépített műtárgyainak műszaki paramétereit – tájékoztatta az MNO-t Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium körny...
aug. 7
18:51
Szennyvízgázhajtású autó (Gondola)
Szennyvízgázhajtású autó furikázik Nagy-Britanniában Bristol utcáin, hogy példázza, nemcsak fosszilis energiahordozók révén lehet autózni
aug. 7
18:54
Eméktáblát állítottak Básti Lajosnak (Spa Trend Online)
A Nemzeti Színház egykori művészének lánya, Básti Juli leplezte le szombaton az édesapja keszthelyi lakóházán elhelyezett emléktáblát.
aug. 7
18:54
Nyaral a first lady, lezárták a kisvárost (ATV)
Több százan gyűltek össze, hogy lássák a hírességet.
aug. 7
18:56
Az Andorid lenyomja az iPhone-t? (ATV)
Állítólag néhány éven belül.
aug. 7
19:09
Mentesítő kutat fúrnak a felrobbant torony mellé (HírTV)
A Mexikói-öbölben megsérült olajkút helyreállításának utolsó lépéseként mentesítő kutat fúrnak a felrobbant torony mellé. A szivárgást az elmúlt napokban megszüntették, de a kiömlött olaj negyede még mindig a tengerben van.
aug. 7
19:11
Simicskó: Amire kell, arra van pénz (HírTV)
Simicskó István államtitkár magas színvonalúnak tartja a honvédség pilótáinak felkészültségét. A politikus a 11. alkalommal megrendezett kecskeméti repülőnapon azt is mondta: amire kell, arra van pénz.
aug. 7
19:12
Kecskeméti repülőnap - Az időjárás először nem volt kegyes (Alternatív Energia)
Csaknem félnap hátránnyal indultak az időjárással szemben, ám a nap folyamán nagyrészt sikerül ledolgozniuk mindezt a szervezőknek és a pilótáknak a kecskeméti repülőnap szombati programjain.
aug. 7
19:27
A rossz idő majdnem elfújta a kecskeméti repülőnapot (Infostart)
Csaknem fél nap hátránnyal indultak az időjárással szemben, ám a nap folyamán nagyrészt sikerül ledolgozniuk mindezt a szervezőknek és a pilótáknak a kecskeméti repülőnap szombati programjain.
aug. 7
19:27
Ismét közlekedik a komp Muhinál (Gondola)
Helyreállt a kompközlekedés a Sajón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Muhi és Köröm között szombaton este hat óra előtt - tájékoztatta a közútkezelő társaság ügyelete az MTI-t
aug. 7
19:27
Emésztőgödörbe esett a ló (+képriport) (HírTV)
Egy használaton kívüli emésztőbe esett lovat mentettek ki a tűzoltók szombaton délután a főváros XVII. kerületében. A ló a Csordakút úton, egy állatotthon területén esett bele a körülbelül 2 méter mély gödörbe.
aug. 7
19:29
Hogyan állítaná helyre az MSZP becsületét Szanyi Tibor? (Infostart)
A Fidesz budapesti győzelmének megakadályozását és az MSZP becsületének helyreállítását nevezte pártja legfontosabb feladatának Szanyi Tibor a szocialisták önkormányzati választási kampányának regionális felkészítőjén.
aug. 7
19:29
Újságírókat ért fenyegetések miatt kér vizsgálatot az MSZP (Gondola)
Újságírókat ért fenyegetések és antiszemita kijelentések miatt kér vizsgálatot az MSZP Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől
aug. 7
19:45
Hamarosan kezdődik a Hírös Hét Fesztivál (HírTV)
Musical slágerekkel, meseelőadásokkal, babakocsis felvonulással, pékségek versenyével, kistérségi települések kulturális bemutatójával, koncertekkel és sok más programmal készülnek a szervezők az idei Hírös Hétre.
aug. 7
19:48
A Magyar Szigeten történtek miatt kér vizsgálatot az MSZP (Alternatív Energia)
Újságírókat ért fenyegetések és antiszemita kijelentések miatt kér vizsgálatot az MSZP Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől.
aug. 7
20:03
Próbarendszám-ellenőrzésbe kezdenek a pénzügyőrök (HírTV)
A próbarendszámmal közlekedő autókat fogja ellenőrizni a közeljövőben a Vám- és Pénzügyőrség, a rendőrökkel közösen. Az elmúlt években a külföldi rendszámmal közlekedő - többségében luxusautók - keltették fel a hatóságok figyelmét. A regisztrációs adót elkerülni próbálók az újabb tapasztalatok szerint az úgynevezett P-s, vagyis próbarendszám használatára tértek át.
aug. 7
20:05
Bántalmazták és még az ásványvizet is elvitték (HírTV)
Fél órán belül elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik megtámadtak és kiraboltak két embert a Kelenföldi pályaudvaron.

Keresés