2010. augusztus 9. hétfő

aug. 9
8:57
Magyar Szó: a Vajdaságban évente háromezer magyarral van kevesebb (Gondola)
A Vajdaságban évente háromezer magyarral van kevesebb - írta honlapján a Magyar Szó című vajdasági napilap
aug. 9
8:59
Elhunyt az Oscar-díjas színésznő (HírTV)
84 éves korában otthonában elhunyt Patricia Neal vasárnap. Az amerikai színésznő a „Hud” című filmben nyújtott alakításáért 1964-ben megkapta az Oscar-díjat. Halálának okát nem közölték, de az amerikai sajtó emlékeztet arra, hogy Neal évtizedekkel ezelőtt három agyvérzést kapott, és egy ideig kómában feküdt.
aug. 9
8:59
A nyitány: - „Én ORBÁN VIKTOR esküszöm..!” (Gondola)
Schmitt: az emberek embere akarok lenni! LMP: „Schmitt ’ s no good!” KDNP: sztálinista szégyenbélyeg terheli az Alkotmányt!
aug. 9
9:00
A Vajdaságban is egyre kevesebb a magyar (Kripto Akadémia)
A Vajdaságban évente háromezer magyarral van kevesebb - írta honlapján a Magyar Szó című vajdasági napilap.
aug. 9
9:00
Lemondott a Hewlett-Packard elnök-vezérigazgatója (HR Portál)
Lemondott tisztségéről Mark Hurd az amerikai Hewlett-Packard (HP) elnök-vezérigazgatója, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy hamis költségelszámolásokat nyújtott be a vállalatnak egy női alvállalkozóval fenntartott "szoros személyes kapcsolatának" eltitkolása érdekében.
aug. 9
9:00
Nem tud talpra állni Japán (Portfolio)
Pénteken igen nagy eséssel kezdték a kereskedést az amerikai részvények, ezt azonban nap végére sikerült ledolgozniuk a piacoknak. Iránymutatás hiányában Ázsia sem mutat komolyabb mozgást, egyedül a...
aug. 9
9:00
Ma beköltözés: kezdődik a Sziget (Metropol)
Tegnap még jól látszott, hogy van tennivalója rengeteg annak az 545 focicsapatnyi embernek, aki a fesztivál építésén dolgozik.
aug. 9
9:00
Készültségben a hadsereg, Venezuela és Kolumbia elnöke tárgyal (ATV)
Találkozót tart kedden Hugo Chavez venezuelai, és Juan Manuel Santos kolumbiai elnök. Caracas két hete jelentette be, hogy minden kapcsolatot felfüggeszt szomszédjával, amiért Santos elődje a kolumbiai gerillák támogatásával vádolta meg Venezuelát. Chavez egy hónapja tartja készültségben alakulatait a két ország határán.
aug. 9
9:01
Majdnem tovaszálló Gyurcsány-fotók? (Gondola)
Titokban meg akarta semmisíttetni Gyurcsány egykori fotósa azokat a képeket, amelyeket havi 1,5-2 milliónyi közpénzért rendeltek meg tőle.
aug. 9
9:02
Rob O' Toole, a Diageo Business Services HR igazgatója (HR Portál)
Rob O' Toole 2010 júliusától tölti be a Diageo budapesti pénzügyi szolgáltató központja, a Diageo Business Services HR igazgatói posztját. A szakember 1998 óta dolgozik a Diageónál, ezen idő alatt több HR pozícióban dolgozott Írországban, Angliában és Szingapúrban.
aug. 9
9:02
Drámai emelkedés várható a feltörekvő országok fogyasztásában (Portfolio)
A következő évtizedben megtriplázódhat a feltörekvő országok középosztályának fogyasztása, aminek az összértéke már meghaladná az USA lakosságának pénzköltését is - olvasható a McKinsey tanulmányában...
aug. 9
9:02
Kispál és a Borz: itt a vég (Metropol)
Sokak szerint a Kispál és a Borz megszűnésével egy korszak is lezárul a magyar könnyűzenében. Az a korszak, amely a nyolcvanas évek végén kezdődött, és amelynek több generáció számára is meghatározó zenéjét játszotta Lovasi András és társai zenekara. A 23. évét taposó együttes Pécsről indult, vidékről, mint azóta a Tankcsapda, a Quimby, az Anima Sound System és még sorolhatnánk.
aug. 9
9:04
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható...
aug. 9
9:06
Jöhet az emelkedés (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacok pénteken a rossz makroadat ellenére tudtak nap közben felfele fordulni, melynek hatására a nyugat európai részvénypiacok 1% körüli pluszban indíthatják a napot - mondta...
aug. 9
9:08
280 alatt kezdte a hetet az euró (Portfolio)
Stabilan a 280-as szint alatt indult a kereskedés a forint euróval szembeni árfolyamában azt követően, hogy a jelek szerint a pénteki amerikai, vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatok nem rontottak...
aug. 9
9:09
Sikerül-e kilépni az oldalazásból a MOL-nak? (ProfitLine)
Múlt hét hétfőn berobbant az árfolyam a 20.500-20.700 forint közötti sávba, ahonnan már július közepén egyszer már letört. A hét folyamán viszont nem lehetett kimozdítani, csak oldalazásra volt hajlandó. Mindez pedig heti szinten 5,25 százalékos erősödést eredményezett.
aug. 9
9:11
3,8 százalékkal nőtt a német export júniusban (ProfitLine)
A szezonálisan kiigazított adatok alapján Németország exportja júniusban havi szinten 3,8 százalékkal emelkedett, míg az importja 1,9 százalékkal, éves szinten a kivitel 28,5 százalékkal, a behozatal 31,7 százalékkal emelkedett - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.
aug. 9
9:12
Romagyilkosságok: befejezték a nyomozást (BorsOnline)
Az egy éven át tartó nyomozás után becsukódik a romagyilkosságok aktája: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befejezte az eljárást, s a mai napon tájékoztatja részletesen a nyilvánosságot a nyomozás eredményeiről.
aug. 9
9:12
Hatalmas profit a Toyotánál – a visszahívások ellenére is (Auto Pult)
Úgy látszik mostanra talált vissza a Toyota a megszökött ösvényre, hiszen az utóbbi időben nem csak a válság, de a presztízsromlás is negatívan hatott eredményeire. Utóbbi annak volt betudható, hogy főleg a gázpedál hibái miatt több millió négykerekűt kellett visszahívniuk.
aug. 9
9:13
Továbbra is a sávtetővel kacérkodik a Richter (ProfitLine)
A gyorsjelentésének köszönhetően igen jó hetet tudhat maga mögött a Richter árfolyama, hiszen heti szinten 4,49 százalékot erősödött. Az emelkedés közepette elért az emelkedő sáv tetejéhez, ahonnan viszont egyelőre nem tudott elrugaszkodni. A sávtető már többször megálljt parancsolt az emelkedésnek, vajon most sikerül-e túllépni rajta? A kérdés, a héten minden bizonnyal megválaszolásra kerül.
aug. 9
9:15
Csak a választások után hajlandó tárgyalni a kormány? (Privátbankár)
Kormányzati források szerint az önkormányzati választások után ül le a kormány tárgyalni az EU-val és az IMF-fel
aug. 9
9:15
Halál és kitelepítések (HírTV)
Közép-Európában már legalább 15 áldozata van az áradásoknak. Németországban, Lengyelországban és Csehországban, illetve Litvániában voltak halottak. A hétvégi heves esőzések miatt több helyen megáradtak a folyók.
aug. 9
9:15
Poligámia Törökország felső politikai rétegében? (Gondola)
Törökországban nagy politikai vihart kavart az a hír, mely szerint a miniszterelnök egyik tanácsadójának három felesége van.
aug. 9
9:17
Az ötcsillagos hoteleknek volt a legtöbb vendége (Privátbankár)
2010. január–júniusban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt 1%-kal nőtt
aug. 9
9:18
Fidesz: az EU ezt nem tilthatja meg Magyarországnak (Alternatív Energia)
Kormányzati források azt valószínűsítették, hogy az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ülhet az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is - írta hétfői számában a Népszabadság.
aug. 9
9:18
Enyhe optimizmussal kezdjük a hetet - Technikai elemzés (Portfolio)
Nem dőlt el a múlt héten, hogy merre mozdulnak ki piacok a elmúlt napok helyben járása után. Főleg a tengerentúlon nagy a bizonytalanság, egyrészt a kifulladás jeleit láthatjuk, másrészt nem hagyják...
aug. 9
9:18
Remeghetnek a banki dolgozók: a CIB 200 főtől már elköszönt (Pénzcentrum)
Június közepétől kezdve a CIB Bank 200 fős karcsúsítást hajtott végre a korábban bejelentett elbocsátási hullám második körében....
aug. 9
9:20
Ősszel mégis tárgyalóasztalhoz ülhet a kormány az IMF-fel (Portfolio)
Kormányzati források azt valószínűsítették a Népszabadságnak, hogy az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ülhet az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is - írja...
aug. 9
9:22
Magukhoz tértek az amerikai légitársaságok, új modell van kialakulóban (Portfolio)
Erőteljes fellendülést lehet látni az amerikai légitársaságoknál, a kilenc legnagyobb légicégnél mind a bevételek, mind a nyereség rekordközelben tartózkodott a második negyedévben - írja a...
aug. 9
9:24
"Az IMF nyomást gyakorolt Magyarországra" (Portfolio)
A Miniszterelnökség államtitkára, Varga Mihály a hétvégén a Hír TV egyek műsorában azt mondta, hogy a nyugdíjreform idején az EU és az IMF is nyomást gyakorolt az országra, hogy egy új, részben...
aug. 9
9:30
Hol ne közlekedjen a Sziget Fesztivál idején? (Infostart)
Több helyen is lezárásokra, forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok a ma kezdődő Sziget Fesztivál miatt.
aug. 9
9:33
Elsüllyedt egy komp Indonéziában (Infostart)
Indonézia keleti részén tízen meghaltak, több mint húszam pedig eltűntek, amikor elsüllyedt egy komp.
aug. 9
9:33
BUX: +0,22 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,64 pontos emelkedéssel, 22.949,09 ponton nyitott hétfőn
aug. 9
9:33
Egyetemi dokumentummal orvosolnák a nyelvvizsgahiányt (HírTV)
Az egyetemeken belüli vizsgáztatással orvosolná a súlyos nyelvvizsgahiányt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - írja a Magyar Nemzet. Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár szerint újra meg kellene nyitni a nyelvi lektorátusokat, melyeket a pénzhiány miatt zártak be.
aug. 9
9:33
A franciák, az argentinok és a magyarok pihennek a legtöbbet (HR Portál)
Az üdülés jó alkalom arra, hogy megszabaduljunk a munkahelyi stressztől, mégis világszerte csak a munkavállalók kétharmada veszi ki az összes szabadságát. A magyaroknak nem kell szégyenkezniük: az előkelő harmadik helyen végeztek - derült ki a Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közös felméréséből.
aug. 9
9:35
Népszabadság: a választás után a kormány tárgyal az IMF-fel (Gondola)
Kormányzati források azt valószínűsítették, hogy az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ülhet az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is - írta hétfői számában a Népszabadság
aug. 9
9:35
GBP/USD Túl nagy akadály (HírTV)
A GBP/USD-nek meg kellett szakítani az 1,60-as érték ostromát. A kereskedök ázsiai alapok nyereség-kivéteiröl számoltak be. A piaci megfigyelök szerint a befektetök a kerek érték átlépésével számoltak, és most csökkentik pozícióikat. A GBP/USD-nél gap található 1,5941-nél. Támogatás 1,5920-nál, ellenállás pedig 1,6000-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 9
9:36
Wes Brown is lemondta az angol válogatottságot (Metropol)
A kapus Paul Anderson után vasárnap este Wes Brown is jelezte Fabio Capellónak, a magyarok ellen készülő angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, hogy nem kíván többet szerepelni a nemzeti csapatban.
aug. 9
9:36
Sárlavina a kínai bankrendszerben is? (Portfolio)
Miközben sárlavinák pusztítanak Kínában, egy másik, akár még pusztítóbb lavinától is tartanak a távol-keleti országban: a kínai bankfelügyelet által végrehajtott stressztesztek szerint az állami...
aug. 9
9:37
Bevándorlási reformot sürgetnek az amerikai püspökök (Gondola)
A bevándorlási rendszer megreformálásának elmaradása ezrek halálát okozza. Elkeseredett emberek vesztik életüket az USÁ-ba való bejutásukkor.
aug. 9
9:37
Alsóörsi gyilkosság: injekciós fecskendők és ampullák kerültek elő (HírTV)
Injekciós fecskendőket és ampullákat talált a rendőrség az alsóörsi gyilkosság feltételezett elkövetőjének autójában - írja a Blikk. A lap szerint a rendőrök most azt vizsgálják, hogy a hallucinogén anyagot Sz. Bálint mikor adta be magának.
aug. 9
9:38
Econetet adott el Balázs Csaba cége (Portfolio)
Az econet.hu bejelentette, hogy igazgatósági tagja, dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Stirling Investments econet.hu részvényeket értékesített. Ahogy azt a Stirling Investments...
aug. 9
9:39
Javulnak a nyugat-európai tőzsdék (Infostart)
Emelkedőn kezdtek a fő nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn.
aug. 9
9:40
Vételről tartásra rontotta Telekom ajánlását az IPOPEMA (Portfolio)
A Magyar Telekomra vonatkozó korábbi vételi ajánlását tartásra rontotta az IPOPEMA egy mai dátumozású elemzésében, miközben a papírokra vonatkozó 12 hónapos célárfolyamot 4%-kal 670 forintra...
aug. 9
9:41
KSH: csökkent a szálláshelyek árbevétele az első félévben (Infostart)
Csökkent a szálláshelyek árbevétele az első félévben, ugyanakkor nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma.
aug. 9
9:42
Szokás szerint újra emelkedéssel indul a hét a BÉT-en (ProfitLine)
A pénteki csökkenést követően mérsékelt emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index 49,64 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 22.949,09 ponton nyitott hétfőn.
aug. 9
9:42
Télen nehezebb szabályozni a vérnyomást! (WebBeteg)
Egy amerikai tanulmány szerint, melyet 443 632 magas vérnyomással kezelt veterán adatai alapján végeztek, a magas vérnyomást sokkal nehezebb télen kezelni. A szakértők szerint ennek hátterében a sokkal aktívabb nyári életforma állhat.
aug. 9
9:48
Tovább keresik a Borsó-hegynél eltűnt amerikai férfit (Infostart)
Tovább keresik a szombaton kora este eltűnt amerikai állampolgárt, akinek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Regécnél, a Borsó-hegy lábánál veszett nyoma.
aug. 9
9:48
Hulladékból bogarakkal Bogarat hajt az új technológia (Auto Pult)
A GENeco kevésbé csábító, ám annál érdekesebb alternatív autózási technológiát mutatott be. A kulcsszó ezúttal az üzemanyagon van, ugyanis a Volkswagen Beetle kabriót nem más hajtja, mint saját szemetünk.
aug. 9
9:51
Eltűnt egy férfi a hegyekben (HírTV)
Hőkamerás helikopterrel, több mint száz ember bevonásával keresnek egy 77 éves férfit, aki szombaton kora este tűnt el a Regéc közelében található Borsóhegy lábánál.

Keresés