2010. augusztus 9. hétfő

aug. 9
10:30
Hogyan neveljünk cukkinit a kertben? (Édenkert)
A főzőtök, többek között a cukkini is, a könnyű termeszthetősége miatt oly közismert, hiszen minden kezdő kertészt képes profivá varázsolni. Inkább a szerves anyagokban dús talajt kedveli, ezért jó, ha érett trágyával vagy komposzttal szórjuk be.
aug. 9
10:30
Reggeli frontális baleset: már négy halott (ATV)
Már négy halálos áldozata van a 67-es úton Somogyaszalónál történt hétfő reggeli balesetnek, amelynek során összeütközött két személyautó. A helyszínen hárman életüket vesztették, s a kórházban délelőtt meghalt a szemközti sávba átsodródott autó vezetője is - közölte a rendőrség az MTI-vel.
aug. 9
10:32
Mi a finom zöldborsó (Pisum sativum) termesztésének titka? (Édenkert)
Semmihez nem fogható, amikor leszedünk néhány borsóhüvelyt és megízleljük friss, édes zamatát. A borsó vetését az utolsó nagy fagy után már el is lehet kezdeni. Sok fajtája létezik: mindegyik a jó vízelvezetésű, meszes vagy fahamuval trágyázott talajt kedveli.
aug. 9
10:33
PSZÁF: tovább nőtt a késedelmes hitelek aránya (Infostart)
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben: 4.514 milliárd forintra, az állomány 19,1 százalékára, míg tavaly decemberben 4.152 milliárd forintot, az állomány 17,3 százalékát tette ki - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az erről szóló jelentését hétfőn a honlapján.
aug. 9
10:34
Hogyan harcoljunk a poloskák ellen? (Édenkert)
A poloskák többféle növénnyel és gyümölccsel táplálkoznak. Többek között gyümölcshullást és gyümölcstorzulást okozhatnak a fejlődő termések esetében. Tudjuk meg, hogy hogyan harcolhatunk ezek ellen a kellemetlen kártevők ellen!
aug. 9
10:36
Milyen növény a páfrányfenyő (Ginkgo biloba)? (Édenkert)
A Ginkgo biloba, más nevén páfrányfenyő egy lombhullató fa, amely a páfrányfenyőfélék (Ginkgoaceae) családjába tartozik. A páfrányfenyőt sokféleképpen fel lehet használni szívóssága, szép külseje, és gyógyhatása miatt.
aug. 9
10:38
Ismerjük meg a sodrómolyokat! - 1. rész (Édenkert)
A Choristoneura rosaceana és a Pandemis limitata sodrómolyok többek között gyümölcsfákon, rózsabokrokon, fűzfákon, vadcseresznye fákon, galagonyabokrokon, somfákon, és nyárfákon élősködnek.
aug. 9
10:39
Lecserélték a minisztériumi állomány tíz százalékát (HR Portál)
A személycserék a minisztériumok állományának eddig legfeljebb tíz százalékát érintették - tudta meg a Népszabadság kormányzati forrásból. A szakszervezetek úgy vélik, a folyamat etikátlan, a kormányzat szerint viszont csupán struktúrális átalakítások történnek.
aug. 9
10:40
Ismerjük meg a sodrómolyokat! - 2. rész (Édenkert)
A nyári lárvák megelőzésése érdekében fontos, hogy a fákat már tavasszal bepermetezzük. Ha elmulasztjuk a tavaszi rovarirtást, nyáron több alkalommal is szükség lesz ennek bepótolására (úgy júliusban, mint augusztusban, de valószínűleg szeptemberben is), hogy megvédjük a későn érő gyümölcsöket.
aug. 9
10:41
"Gucci-diplomával" a menedzserhiány ellen (HR Portál)
Igazi kuriózum a Monacói Egyetemen ősszel induló kiskereskedelmi mesterképzése. A hallgatók a kurzusokon ugyanis magánrepülőkről, jachtokról és olyan luxusmárkákról tanulnak, mint amilyen például a Gucci, jelenti a BBC News.
aug. 9
10:42
Véres esküvő: 11 embert lőtt meg a vőlegény – az apja belehalt (BorsOnline)
Megölte apját és két nagynénjét, 8 másik vendéget pedig megsebesített egy vőlegény Törökországban. Csak a „szokások” szerint járt el.
aug. 9
10:42
Recept: Egyszerű sajtos csiga (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg margarin 25 dkg liszt 2 mokkáskanál só fél csomag sütőpor 1 dl tej 15 dkg reszelt trappista sajt 1 mokkáskanál pirospaprika
aug. 9
10:42
Kiállítás meztelen Mona Lisákból Dél-Olaszországban (Infostart)
Szokatlan, de annál érdekesebb kiállítás látható a dél-olasz Pugliában: a világ egyik legismertebb festményének, a Mona Lisának az utánzatai láthatók - ruha nélkül.
aug. 9
10:42
Különleges növények - 1. rész (Édenkert)
Hihetetlen, hogy ezek a növények valóban léteznek! Sok növény, virág vesz bennünket körül, viszont nem mindegyikről lehet elmondani, hogy különlegesek lennének! Nézzünk hát meg néhány elképesztő növényt!
aug. 9
10:44
Recept: Sajtos cukkini (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 közepes cukkíni 2 evőkanál tejföl 1 gerezd fokhagyma kevés apróra vágott kapor 10 dkg füstölt sajt kevés olaj ételízesítő
aug. 9
10:44
Különleges növények - 2. rész (Édenkert)
Ebben a részben néhány olyan érdekes növényről lesz szó, amelyek nem épp a vegetáriánusi hajlamaikról híresek. Lássuk, hogy ezek a növények hogyan képesek csapdába ejteni az olyan mozgó állatokat, mint az egerek vagy a madarak!
aug. 9
10:45
EU-s Sentix-befektet (HírTV)
Augusztusi EU-s Sentix-befektet
aug. 9
10:45
A hét közepéig marad a szmog Moszkvában, a tüzek visszaszorulóban vannak (Gondola)
Moszkvát hétfőn reggel újra sűrű füstköd borította be, és a lapok szerint a szokásosnál jóval többször hívják a mentőket, a halálesetek száma pedig eléri az átlagos két és félszeresét, de pánik továbbra sem mutatkozik
aug. 9
10:45
A csípőtáji túlsúly összefügghet a memóriaproblémákkal (WebBeteg)
Egy tanulmány szerint kapcsolat van az emlékezetkiesés, és a túlsúlyos nők zsírfeleslegének lerakódási helye között.
aug. 9
10:46
Recept: Gyors sajtos pogácsa kolbászsapkával (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dl tejföl 12,5 dkg zsír 12,5 dkg margarin 2 kiskanál só pici őrölt kömény 25 dkg reszelt trapista sajt 60 dkg finomliszt 1 kiskanál cukor 1 csomag szárazélesztő 2 db tojás 10 dkg szeletelt kolbász pár szem fenyőmag (csak ha nincs elég kolbász) 2 db közepes méretű krumpli
aug. 9
10:47
Sok mindent megtudhatunk a romagyilkosságokról (HírTV)
Hétfő délelőtt számol be a Nemzeti Nyomozó Iroda a romák ellen elkövetett bűncselekmény-sorozat nyomozásának eredményéről. A gyilkosságsorozat 2008 júliusában kezdődött, amikor Galgagyörkön több lövést adtak le egy házra. Ezt még nyolc hasonló - fegyveres és Molotov-koktélos támadás - követte, összesen hat ember halt meg. A kommandósok és a nyomozók tavaly augusztusban fogtak el Debrecenben négy…
aug. 9
10:47
Észak-Csehországban az árvíz miatt öt ember halt meg a hétvégén (Gondola)
Öt halálos áldozata van a hétvégi árvíznek Észak-Csehországban - közölte a regionális tűzoltósági parancsnokság Liberecben hétfőn
aug. 9
10:48
Árvíz: a cseheknél is egyre több a halálos áldozat (Kripto Akadémia)
Öt halálos áldozata van a hétvégi árvíznek Észak-Csehországban - közölte a regionális tűzoltósági parancsnokság Liberecben hétfőn.
aug. 9
10:48
Mona Lisa meztelen! (Spa Trend Online)
Szokatlan, de annál érdekesebb kiállítás látható a dél-olasz Pugliában: a világ egyik legismertebb festményének, a Mona Lisának az utánzatai láthatók - ruha nélkül.
aug. 9
10:48
Recept: Kijevi diós szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg liszt 40 dkg margarin 4 db tojás 30 dkg porcukor 1 csomag sütőpor 3-4 dl tej 2 csomag tejszín ízű pudingpor 2-3 evőkanál tejföl 30 dkg apróra vágott dió
aug. 9
10:48
Az 1,60-as szintet ostromolja a font (ProfitLine)
A kábel ott folytatja, ahol a múlt hetet befejezte. Az 1.60-as szintet szeretné áttörni, ám ott komoly védelmi erők vannak. Pénteken 1.5997-ig ment a jegyzés, ma eddig 1.5995 volt a teteje.(Solar Capital)
aug. 9
10:48
Válság előtti szintre kerülhet a Grundfos foglalkoztatottsága (Portfolio)
A szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos 150-200 fővel bővíti év végéig a dolgozói létszámát tatabányai és székesfehérvári üzemeiben, mellyel eléri a válság előtti létszámot - tájékoztatta a...
aug. 9
10:48
Frissítve - Újabb részletek az alsóörsi gyilkosságról, a szerelemféltést továbbra sem cáfolják + videó (ATV)
Végh József szerint a gyilkos nemcsak a személyre, hanem magára a rendőrségre, mint testületre is haragudott.
aug. 9
10:50
Egyre nehezebben tudjuk fizetni hiteleinket (ProfitLine)
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben: 4.514 milliárd forintra, az állomány 19,1 százalékára, míg tavaly decemberben 4.152 milliárd forintot, az állomány 17,3 százalékát tette ki - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az erről szóló jelentését hétfőn a honlapján.
aug. 9
10:50
Pesszimisták a közgazdasági blogok írói (Portfolio)
A gazdasági témában magunknak legnagyobb hírnevet szerzett bloggerek leginkább gyengének és bizonytalannak tartják az amerikai gazdaság kilátásait - derül ki a Kauffman Foundation legfrissebb...
aug. 9
10:50
Több mint száz halottja van a kínai földcsuszamlásoknak (ATV)
Rendkívül súlyos helyzetet okoztak a Kína északnyugati részén lezúduló esők. A földcsuszamlásokban már több mint 127 ember halt meg, de további kétezret nem találnak - írja az [origo].
aug. 9
10:52
Újabb mélyponton a 10 éves német hozam (ProfitLine)
Újabb rekord mélypontot ért el a Bund hozama múlt pénteken. Az árfolyam napi tetőn zárt 130.15-nél. Május óta kóstolgatta ezt a szintet, de csak most kapott akkora lendületet, hogy fölé szúrjon és felette is tudjon zárni. (Solar Capital)
aug. 9
10:52
Lassan találgathatunk, mikor lesz újból 200 alatt a svájci frank? (Portfolio)
1,38 felett kezdte a hetet az EUR/CHF keresztárfolyama. Amennyiben 1,39-ig gyengülne a frank az euróval szemben, akkor lassan elkezdhetnénk találgatni, hogy mikor kedződhetne újra 1-es számmal a...
aug. 9
10:54
Elképesztő mértékben javult az európai befektetői bizalom - Sentix (ProfitLine)
Az európai befektetők bizalma elképesztő mértékű javulást mutatott augusztusban, amelynek nyomán a Sentix kezelésében lévő bizalmi index ismét a pozitív tartományba fordult. Sőt 2007 decembere óta nem látott szintre emelkedett.
aug. 9
10:54
Szeptember 23-án rendkívüli közgyűlést tart a BIF (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést tart a BIF 2010. szeptember 23-án 10:00-kor az 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 57. II. emeleti tárgyalóban. Határozatképtelenség esetén a megismételt Közgyűlést - ugyanezen...
aug. 9
10:56
BUX elemzés (ProfitLine)
Az elmúlt héten is a 23560-as ellenállás volt a fő téma. Több próbálkozás is volt az áttörésére, de ez kudarcot vallott és a pénteket tekintélyesebb mínuszban fejezte be az index. (Solar Capital)
aug. 9
11:00
Elhunyt Maigret felügyelő (Blikk)
Hosszantartó betegség után 80 éves korában elhunyt Bruno Cremer francia színész, akit elsősorban Maigret felügyelőként ismerhetett meg a világ.
aug. 9
11:00
Napi szextipp: A táncos (Blikk)
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást a partnereddel.
aug. 9
11:02
Mia Farrow Naomi Campbell ellen vallott (Blikk)
Mia Farrow amerikai színésznő a Sierra Leone-i háborús bűnöket tárgyaló különleges hágai törvényszék előtt tett vallomásában kijelentette: 1997-ben Naomi Campbell brit topmodell azt mondta neki, hogy egy hatalmas gyémántot kapott Charles Taylor akkori libériai elnöktől.
aug. 9
11:03
Egyre kevesebben tudják időben fizetni a hitelt (Privátbankár)
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal 4.514 milliárd forintra nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben
aug. 9
11:03
Hosszú és Jakabos döntős női 400 m vegyesen (Infostart)
A szám világbajnoka, Hosszú Katinka, valamint Jakabos Zsuzsanna is bejutott női 400 méter vegyesen a délutáni döntőbe a hétfői délelőtti előfutamból a magyarországi úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Európa-bajnokságon. Ugyancsak döntős már Kis Gergő is, 400 gyorson, valamint két váltó.
aug. 9
11:03
A SAP organikus növekedést szeretne (HírTV)
A SAP vállalat a többmilliárdos felvásárlás után föleg organikus növekedést szeretne elérni. A vállalat már bizonyította, hogy organikusan kétszámjegyü növekedést tud produkálni, nyilatkozta Werner Brandt, a SAP pénzügyi vezetöje. A vállalat terjeszkedne Ázsiában, ahol középtávon a forgalom 20%-át bonyolítanák. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 9
11:03
Hamburgban bezárták a 9/11-i merénylők mecsetjét (Gondola)
A német hatóságok bezárták azt a hamburgi mecsetet, amelyet az Egyesült Államok ellen elkövetett 2001
aug. 9
11:03
Fogyókúrára fogták a légi utaskísérőket (Metropol)
Huszonnyolc légi utaskísérőjét vette le a járatairól a Turkish Airlines török légitársaság és fogyókúrára rendelte őket. Amennyiben hat hónap alatt nem szabadulnak meg súlyfeleslegüktől, elbocsátás vár rájuk.
aug. 9
11:05
Nagy lehet a tömeg a Sziget bejáratánál (HírTV)
A Sziget szervezői felhívják a mínusz egyedik napra érkezőket, hogy időben induljanak el az esti Kispál és a Borz koncertre, mert várhatóan nagy lesz a tömeg a Sziget bejáratainál. Mivel ez az első napja az idei fesztiválnak, ezért a hétfői napra kilátogatók mellett a Szigetre beköltöző vendégek is nagy számban érkeznek, így a bejutás ideje is várhatóan meghosszabbodik - derül ki Vető Viktória…
aug. 9
11:05
PSZÁF: tovább nőtt a késedelmes hitelek aránya (Gondola)
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben: 4
aug. 9
11:06
Eurábia lesz Európából? (Metropol)
Heves bírálatok érik - nem csak a német sajtóban - a konzervatívok által előszeretettel használt Eurábia kifejezést, amelynek célja felhívni a figyelmet az arab (szélesebb merítéssel az iszlám vallású) bevándorlók által jelentett veszélyre.
aug. 9
11:06
Bezárták a 9/11-i merénylők mecsetjét Hamburgban (Kripto Akadémia)
A német hatóságok bezárták azt a hamburgi mecsetet, amelyet az Egyesült Államok ellen elkövetett 2001. szeptemberi terrortámadások végrehajtói használtak - közölték a városi hatóságok.
aug. 9
11:06
Egyre több hiteles csúszik (Pénzcentrum)
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7%-kal nőtt a késedelmes hitelek állománya az első negyedévben: 4 514 mrd Ft-ra, az állomány 19,1%-ra az előző negyedévi 17,3%-ról...
aug. 9
11:06
Elhunyt a leghíresebb Maigret felügyelő (Metropol)
Hosszantartó betegség után 80 éves korában elhunyt Bruno Cremer francia színész, akit elsősorban Maigret felügyelőként ismerhetett meg a világ.

Keresés