Varga Mihály szerint a magyar gazdaság sebezhetősége jelentősen csökkent, és ha nem változik alapvetően a külső környezet jövőre, akkor nem lesz szüksége külső finanszírozásra; eurókötvény...
Az MTI úgy tudja: a középkorú asszony a háza alatti garázsából állt ki autójával, majd kiszállt, hogy bezárja az ajtót. Ekkor a jármű visszagurult, és halálra gázolta.
Az augusztusi 410 milliárd forintos pénzügyi tartalék-csökkenés pontosan felét vissza tudta "tölteni" szeptemberben a magyar állam, így tartalékszintje a Portfolio.hu kalkulációi szerint 2902...
A JP Morgan egy órával korábban közzétett gyorsjelentéséhez hasonlóan pozitív meglepetést okozott a Wells Fargo harmadik negyedéves eredménye is az egy részvényre jutó eredmény szintjén. A bevételek...
12,5 milliárd forintra perli a CET beruházója a fővárost. A Porto Investment szerint Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes semmit nem tett a viták rendezésére.
Apátfalva – Félhetett a lebukástól, ezért kezdett őrült ámokfutásba az osztrák rendőr gyilkos. Mostanra ugyanis már biztos, Thomas B. vérében ópiát és morfin származékokat találtak. A férfit pénteken hajnali egykor a szegedi klinikán próbálták kihallgatni a rendőrök, de nem tett vallomást. Délután átszállítják a tököli rabkórházba.
Helmut Hallerre emlékezve fekete karszalaggal lépnek pályára az esti, dublini, Írország elleni világbajnoki selejtezőn a német labdarúgó-válogatott tagjai.
Hideg nyalat és spanyol tekercs címmel fagylalt-, parfé- és jégkrémtörténeti időszaki kiállítás nyílik október 13-án, szombaton a Dobó István Vármúzeum szervezésében az egri Agria Park bevásárlóközpontban - tájékoztatta pénteken az MTI-t a múzeum médiareferense.
Még ebben a negyedévben megkezdi a LED-lámpák gyártását a General Electric Nagykanizsán - jelentette be a cég regionális elnök-vezérigazgatója. Phil Marshall elmondta: az ehhez szükséges alkatrészeket a vállalat zalaegerszegi gyára szállítja.
Támogatja a sztrájkbizottság létrehozását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - közölte az érdekképviselet elnöke. Mendrey László elmondta: a közoktatási szakszervezetek délután egyeztetnek a további lépésekről.
Ma a nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődtek az őszi érettségi vizsgaidőszak, az előzetes adatok szerint 161 vizsgahelyszínen 16 398-an adnak számot tudásukról. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.
A 20 éves Jennifer Rogers pincérnőnek jelentkezett egy álláshirdetésre Kaliforniában, de túl kövérnek bizonyult a gyorsétterem egyenruhájához, ezért eltanácsolták.
Biztonsági őrök vezették ki a Médiaszolgáltatás Támogató- és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tegnap reggeli rádiós napindító értekezletéről Németh Miklós Attilát, az MTI hírműsorok tartalmáért felelős főszerkesztő-helyettesét.
Nem vagyunk messze egy jó megállapodástól a nemzetközi szervezetekkel - mondta ma reggel németországi látogatásáról hazatérve a Kossuth Rádióban Orbán Viktor kormányfõ, igaz délután Varga...
Világháborús bombát találtak pénteken a németországi Potsdamban, a 250 kilogramm tömegű robbanószerkezet miatt több mint 10 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.
A hirdetések tartalmát a 2008-as IMF-megállapodásból merítette a kormány; a két-harmad csip-csup ügyekkel nem bíbelődik; a tanárok talán időben megkaphatják a béremelést - közszolgálati interjú Orbán Viktorral.
Helmut Hallerre emlékezve fekete karszalaggal lépnek pályára az esti, dublini, Írország elleni világbajnoki selejtezőn a német labdarúgó-válogatott tagjai.
Egervári Sándor, már pénteken délelőtt elárulta játékosainak, ki kezd majd az esti, észtek elleni tallinni világbajnoki selejtezőn, ám a névsort csak a meccs előtt hozza nyilvánosságra.
Hatékony, korszerű és egységes az új büntető törvénykönyv - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár egy, a témáról rendezett konferencián. A legfőbb ügyész azonban némi kritikát is megfogalmazott.
Megszavazta a parlament, hogy az államadósság számításakor a külföldi pénznemben fennálló adósságot azonos, a költségvetésben meghatározott árfolyamon kell figyelembe venni.
A megszorításokkal a kormány a recesszió miatt csökkenő bevételeket pótolná, és így felelne meg az IMF és az EU tavalyi mentőcsomagjában foglalt feltételeknek. 2014 után újabbat már nem szeretne, a GDP csökkenése azonban még mindig probléma.
Közzétett harmadik negyedéves eredményét a Wells Fargo is, amely a legértékesebb amerikai bank és egyben a legnagyobb jelzálog hitelező. A bank nyeresége 22 százalékkal nőtt, ami meghaladta az elemzői várakozásokat, ugyanakkor az árbevétele mérsékelten elmaradt az előrejelzésektől.
Az elszálló infláció miatt kell hivatalból megemelnie a nyugdíjakat a kormánynak, az 1,6%-os emelés januárig visszamenőleges - a kiegészítő emelést novemberben egy összegben kapjuk meg. A kormány továbbra sem mondott le az egyéni nyugdíjszámlákról.
Az elmúlt év balhéi közben Rihanna egy új albumot is összedobott. Hogy a lemez milyen azt még nem tudni, de az biztos, hogy az énekesnő menedzsmentje hatalmas eladott példányszámra számít, hiszen Rihanna topless pózol a borítón.
A JP Morgan egy órával korábban közzétett gyorsjelentéséhez hasonlóan pozitív meglepetést okozott a Wells Fargo harmadik negyedéves eredménye is az egy részvényre jutó eredmény szintjén. A bevételek...
Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én - mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője pénteken miskolci sajtótájékoztatóján.
Világháborús bombát találtak pénteken a németországi Potsdamban, a 250 kilogramm tömegű robbanószerkezet miatt több mint 10 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.