Mérsékelten optimista hangulatban nyithatnak az amerikai piacok a határidős indexek nyitás előtti állása alapján. A kedvező hangulat részben azzal magyarázható, hogy a JP Morgan és a Wells Fargo EPS...
A magyar szaktárca azt szeretné elérni, hogy az Oroszországba irányuló élelmiszergazdasági kiviteli a '90-es évek eleji szintre emelkedjen - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Műszaki termékismereti képzési központot nyitott Budaörsön az egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó GE Healthcare; Európában ez az első ilyen létesítmény - közölte a társaság pénteken.
Az európai világbajnoki selejtezők A csoportjában rangadót rendeznek: a csoportelső szerbek a második helyen álló Belgiumot fogadják, és nagyon szeretnék begyűjteni a három pontot.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte T. Gyula elsőrendű és K. Róbert másodrendű vádlottakat pénteken a Debreceni Törvényszéken a Nagy Antal vezette büntetőtanács.
Még ebben a negyedévben LED-lámpák gyártását kezdi meg a General Electric (GE) Lighting Nagykanizsán - jelentette be Phil Marshall, a GE regionális elnök-vezérigazgatója pénteken, Budapesten...
A magyar szaktárca azt szeretné elérni, hogy az Oroszországba irányuló élelmiszergazdasági kiviteli a '90-es évek eleji szintre emelkedjen - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A legtöbb vezető IT-menedzser a mobil bankolás fejlesztését, felhő alapú rendszert és persze több pénzt szeretne IT-fejlesztésekre. Nagy Britanniában 50 pénzintézeti vezetővel készítettek felmérést -...
A szíriai felkelők támogatását kérte az ENSZ-től, és a polgárháború sújtotta ország felett a lakosság védelmét biztosító repüléstilalmi zóna kialakítását sürgette egy pénteken megjelent interjúban Katar külügyminisztere.
Az olimpiai és négyszeres világbajnok svájci kerékpáros, Fabian Cancellara elképzelhetőnek tartja, hogy az idény végén távozik csapatától, a Radioshacktől.
A Suzuki Swift Sport mindig is üde színfoltnak, kellemes és vállalható kompromisszumnak mutatkozott a sportos és értékarányos szempontok szerint, ám ötajtós karosszériával sohasem volt kapható nálunk. Valószínűleg továbbra sem lesz, ám egy lelkes japán alkalmazott elképzelései valóra váltak egyetlen elkészült darab erejéig.
Miközben a hobbiterepjárók bővülő piaca az ínséges idők dacára 7 százalékos növekedést is képes elkönyvelni magának, a gyártók becslései szerint a következő esztendőkben a szuperautók 5-10 százalékos visszaesésnek néznek elébe. De mi lesz azoknak a crossovereknek a sorsa, amiket a legelitebb márkák kívánnak piacra dobni?
Az amerikai munkaügyi tárca ma közzétett adatai alapján a nagykereskedelmi árak 1,1 százalékkal emelkedtek szeptemberben a szezonálisan kiigazított adatok alapján az augusztusban mért 1,7 százalékos növekedés után. Elemzők 0,8 százalékos bővülésre számítottak. Az elmúlt 12 hónapot tekintve a nagykereskedelmi árak 2,1 százalékkal emelkedtek szeptemberben az augusztusban mért 2 százalék után.
Mielőtt Ferdinand Piëch úgy döntött volna, hogy a Bugattival vesz revansot a Porsche családon, a márkát a Lotus mellett egy olasz vállalkozó, Romano Artioli birtokolta, aki még 1987-ben vásárolta meg a névhasználat jogait.
Az MSZP szerint nagyrészt a kormány gazdaságpolitikája okolható a szeptemberben 6,6 százalékos inflációért, ami a legnagyobb mértékű pénzromlás az Európai Unióban.
Az amerikai termelői árak szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek, mégpedig a vártnál nagyobb mértékben. A havi növekedés 2009 júniusa óta most volt a legmagasabb.
Apátfalva – Hírhedt osztrák bűnöző gázolta szándékosan halálra a motorosrendőr Kenéz Imrét (†34). Thomas B. eddig összesen már 28-szor került szembe hazájában a hatóságokkal. Többek között fegyveres rablásokért, és hivatalos személyek elleni bűncselekményekért.
Átadták a Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet Kirs Eszternek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, csütörtökön. Az ünnepségen részt vett Herczegh Géza jogtudós több családtagja, köztük magánszemélyként Áder János köztársasági elnök, akinek a felesége a díj névadójának lánya.
Műszaki termékismereti képzési központot nyitott Budaörsön az egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó GE Healthcare; Európában ez az első ilyen létesítmény - közölte a társaság pénteken.
Támogatja a sztrájkbizottság létrehozását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - tájékoztatta a tömörülés pénteki döntéséről Mendrey László elnök az MTI-t. A közoktatási szakszervezetek délután egyeztetnek a további lépésekről.
Megszüntetné a munkanélküliek megbízásos szerződés alapján történő foglalkoztatási lehetőségét a szlovák munkaügyi minisztérium - derült ki a foglalkoztatási törvényt módosító indítványból.
A szép Lindsey kitalálta, a férfiakkal indul, amin kollégája és barátnője megsértődött, mert szerinte a sportoló csak egy pluszedzés akar ezzel a botránnyal beiktatni a verseny előtt.
Nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért a másodfokú doppingbizottság nyolcról hat évre csökkentette az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését.
Még ebben a negyedévben LED-lámpák gyártását kezdi meg a General Electric (GE) Lighting Nagykanizsán - jelentette be Phil Marshall, a GE regionális elnök-vezérigazgatója pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.
Az LMP több helyszínen ünnepli az 1956-os forradalom ötvenhatodik évfordulóját. Jávor Benedek frakcióvezető Hajdúszoboszlón mond ünnepi beszédet a polgármester meghívására - olvasható a párt közleményében.
Nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért a másodfokú doppingbizottság nyolcról hat évre csökkentette az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését.