2012. november 8. csütörtök

nov. 8
11:51
Negyedmilliárdos adomány egy állami cégtől a Fradinak (Privátbankár)
Nagy közpénz, kis foci: az állam 5 milliárdért vásárolta vissza az FTC stadionját, ennek a duplájából akar új arénát építeni, de addig is további közpénzeket csepegtet a csapatnak.
nov. 8
11:51
Januártól módosítanák a szakképzési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat (Adózóna)
2013-tól módosulhat a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény, ennek nyomán a cégek - gyakorlati képzés vállalása esetén - ismét elszámolhatnák a saját munkavállalók képzésére fordított költségeket.
nov. 8
11:53
Demján: meg lehet adóztatni a cafeteriát, de akkor nem lesz cafeteria (Privátbankár)
Egy vállalkozásnak meg kell tartania nyereséges gazdálkodását, hogy a tőkéjét meg tudja őrizni a kedvezőbb gazdasági környezetben való fejlődéshez - mondta a VOSZ elnöke.
nov. 8
11:53
Így kell adózni az e-kereskedelemben (Adózóna)
Az e-kereskedelem voltaképpen gyűjtőfogalom: a megrendelés, a fizetés és a termékek szállítása vagy a szolgáltatások igénybevétele közül, ha csak az egyik is online történik, már e-kereskedelemről van szó. Adózási szempontból azonban fontos, hogy milyen mértékben tartalmaznak internetalapú megoldásokat az ügyletek, írja a hvg.hu.
nov. 8
11:54
Húsklopfolóval verte volt élettársát egy lepsényi férfi (Alternatív Energia)
Húsklopfolóval bántalmazta és bálakötözővel fojtogatta volt élettársát egy 69 éves lepsényi férfi - tudatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
nov. 8
11:54
Tovább zuhan a Commerzbak árfolyama (ProfitLine)
Elmaradt az elemzői várakozásoktól Németország második legnagyobb bankja, a Commerzbank harmadik negyedévi nyeresége.
nov. 8
11:54
Örülnek a befektetők a Siemens eredményeinek (Portfolio)
Több mint 4%-os emelkedéssel kezdte a napot a Siemens árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. A nettó profit tekintetében az elemzői konszenzust felülmúló...
nov. 8
11:54
Kastélyokat és kórházakat árult Kuvaitban Szijjártó (ATV)
Az arab országok kulcsszereplők a magyar külpolitikai stratégiában, így Kuvaitot stratégiai partnerünknek tekintjük - mondta a Kuwait Times című napilapnak adott interjújában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki küldöttség élén tartózkodott az öböl menti arab országban.
nov. 8
11:56
Havonta 33 ezer forintba kerül egy autó fenntartása (ProfitLine)
Átlagosan havi 33 ezer forintba kerül ma Magyarországon egy személygépjármű fenntartása - derül ki a Generali-Providencia Biztosító Zrt. nemrég elkészült kutatásából.
nov. 8
11:56
Fontos bejelentésre készül a Rába (Portfolio)
A vállalat menedzsmentjének meg kell vizsgálnia, hogy a jelenlegi termékpaletta alapján hogyan tudna tovább lépni a Jármű üzletágban, kiegészíthető-e új elemekkel a társaság termékpalettája, egyfajta...
nov. 8
11:58
Matolcsy: halomban állnak még a devizahitelek, bankreform kell (Portfolio)
"Mindenhol érzik már: a bankrendszer reformja nélkül nem kezelhetők a problémák" - írja Matolcsy György a legfrissebb Heti Válaszban megjelent könyvismertetőjében. Mivel Amerikában úgy tűnt,...
nov. 8
12:00
Ír előkészületek Budapesten (Infostart)
Magyarországnak nagyon fontos, hogy az Európai Unió minél inkább szabadkereskedelem-barát politikát folytasson, az európai gazdaság ugyanis csak akkor lehet sikeres a jövőben, ha minél nyitottabb, és minél több más jelentős gazdasági szereplővel törekszik szabad kereskedelemre - mondta Orbán Viktor, miután csütörtökön Budapesten tárgyalt az ír miniszterelnökkel, aki országa 2013 első félévében…
nov. 8
12:00
Elkötötte apja autóját egy 15 éves zalai lány (Blikk)
nov. 8
12:00
Sok devizahiteles \"árfolyamrögzít\" az AXA Banknál - Miért? (Portfolio)
Az AXA Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelei közül mintegy 30 ezren jogosultak a kormányzati árfolyamrögzítési (árfolyamgát) programban való részvételre. Közülük a 2012. április 2. és...
nov. 8
12:00
Sousa: a Baselen van a nyomás, mi kiélvezzük, hogy itt vagyunk (Sport365)
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője a Basel elleni Európa Liga-mérkőzés előtt a vidi.hu-nak nyilatkozva elmondta, svájci ellenfelüknek van szüksége a pontokra, így őket terheli majd nyomás.
nov. 8
12:02
Orbán Viktor fogadta a Microsoft alelnökét (Portfolio)
Orbán Viktor és a Microsoft alelnöke, Kevin Turner magyarországi befektetésekről tárgyalt tegnap este. Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Budapesten, az Országházban fogadta Kevin Turnert, a...
nov. 8
12:02
Yakin: "Vissza kell szerezni a pontokat, amiket elvett tőlünk a Vidi!" (Sport365)
Vissza szeretné szerezni a Székesfehérváron elhullajtott pontokat a Basel együttese a Videoton ellen csütörtökön este.
nov. 8
12:04
Videó: a világ legbrutálisabb futballját Izlandon játsszák (Sport365)
Izlandon úgy gondolta egy csoport fiatal, jó lenne feldobni valamivel az ország nem túl izmos futballját. Éppen ezért rendeztek egy teremfoci-bajnokságot, a meccsek közben pedig ütik-verik egymást a felek.
nov. 8
12:09
Még 37 napig lehet az árfolyamgát programra jelentkezni (Privátbankár)
Az árfolyamgátra való jelentkezés határideje 2012. december 31-én lejár, így már csak 37 munkanap van hátra - hívja fel a figyelmet az AXA Bank. A pénzintézet devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelei közül mintegy 30 ezren jogosultak a kormányzati árfolyamrögzítési programban való részvételre. Közülük több mint 12.800 ügyfél (a jogosultak mintegy 42 százaléka) nyújtotta be kérelmét az…
nov. 8
12:12
Az Országház főigazgatója lesz a Magyar Rádió volt elnöke (Alternatív Energia)
Such Györgyöt Kövér László, az Országgyűlés elnöke kérte föl a posztra.
nov. 8
12:12
Csonttörés (WebBeteg)
A csonttörés a csont folytonosságának megszakadása. Milyen típusai vannak és hogyan kezelhető?
nov. 8
12:12
Orbán Viktor a Microsoft alelnökével találkozott (Portfolio)
Orbán Viktor és a Microsoft alelnöke, Kevin Turner magyarországi befektetésekről tárgyalt tegnap este. Orbán Viktor miniszterelnök szerda este az Országházban fogadta Kevin Turner-t, a Microsoft...
nov. 8
12:14
Tolongás és egyéves hozammélypont a mai magyar aukción (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D131113) összesen 159,1 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak...
nov. 8
12:16
Egyhetes mélyponton járt a forint az ideges hangulatban (Portfolio)
Nem volt érdemi hangulatjavulás éjszaka a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon annak ellenére, hogy elfogadta a görög parlament a kulcsfontosságú megszorító csomagot. Délelõtt aztán újabb...
nov. 8
12:18
A NATO elleni perre készül Kadhafi lánya (Infostart)
Apja halála miatti perre készül a NATO ellen Áisa, Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai diktátor lánya.
nov. 8
12:18
Kórházba került a Pick Szeged svéd légiósa (Blikk)
nov. 8
12:18
Kórházba került a Pick Szeged svéd légiósa (Agroinform)
Kórházba kellett szállítani Jonas Larholmot, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának svéd válogatott játékosát.
nov. 8
12:27
A főváros csődegyezségre törekszik a Rác fürdő ügyében (Infostart)
A városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint akkor lehetne elkerülni a Rác fürdő beruházójának felszámolását, ha sikerül megkötni a csődegyezséget.
nov. 8
12:27
Munka nélkül tengődik minden negyedik görög (Privátbankár)
Augusztusban elérte a 25,4 százalékot a munkanélküliségi ráta Görögországban, míg júliusban még 24,8 százalékon, 2011 augusztusában pedig 18,4 százalékon állt - közölte az Elstat, a görög statisztikai hivatal csütörtökön.
nov. 8
12:27
Tovább romlott az euróövezeti gazdasági hangulatindex (ProfitLine)
Az idei harmadik negyedévben tovább romlott az euróövezeti gazdasági hangulatindex; miközben az aktuális helyzet megítélése csak csekély mértékben romlott, a következő hat hónapra vonatkozó üzleti várakozásokat számszerűsítő index jóval nagyobb mértékben esett vissza - írja a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet és a párizsi nemzetközi gazdasági kamara (ICC) közös World Economic Survey…
nov. 8
12:29
Az önkormányzati adósságátvállalásról tárgyalt a kormány (Infostart)
Várhatóan a jövő héten dönt a kabinet az önkormányzati adósság átvállalásáról - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A tájékoztatás szerint a kabinet szerdán tárgyalt az előterjesztésről.
nov. 8
12:29
AXA Bank: eddig a jogosultak mintegy 42 százaléka kérelmezte az árfolyamgátat (ProfitLine)
Az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének, az AXA Bank Europe SA törvényes képviselőjének (továbbiakban: AXA Bank vagy bank) devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelei közül mintegy 30 ezren jogosultak a kormányzati árfolyamrögzítési (árfolyamgát) programban való részvételre. Közülük a 2012. április 2. és október 15. közötti időszakban több mint 12.800 ügyfél (a jogosultak mintegy 42…
nov. 8
12:30
Nem tudta megszólítani a kiábrándult szavazókat Romney (ATV)
Megoszlanak a vélemények, hogy mi állhat a republikánus elnökjelölt vereségének hátterében. Vannak, akik a jobboldal megosztottságára hivatkoznak, egyesek szerint Mitt Romney nem volt megfelelő jelölt, mások szerint az volt, csak nem kommunikálta megfelelően kormányzással kapcsolatos terveit. Vannak olyan elemzők, akik szerint Romney vereségének a legfőbb oka az, hogy nem sikerült a Barack…
nov. 8
12:33
NBA: bokszzsák lett a Lakers, a Heat tönkreverte a Netset (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 9. játéknapján a negyedik vereségét könyvelte el a Los Angeles Lakers. A Miami Heat könnyedén nyert otthon.
nov. 8
12:35
Sousáék élveznék a játékot, C. Ronaldónak örülnének a PSG-nél - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
nov. 8
12:36
Such György az Országház menedzsere (Kreatív Online)
A Magyar Rádió volt elnökét Kövér László kérte fel a pozícióra.
nov. 8
12:36
Telt házat ígérnek a szervezők (Agroinform)
Tizenöt hónappal a nyitóünnepség előtt telt házat ígérnek a 2014-es, Szocsiban sorra kerülő téli olimpia szervezői.
nov. 8
12:37
Várhidi és klubja beperel egy játékvezetőt: nem lesz nyilvános az ügy (Sport365)
A hétvégi Kozármisleny - SzTK-Erima NB II-es bajnoki mérkőzés botrányos utóélettel indult útjára a magyar médiumokban. Várhidi Péter a mérkőzést követő nyilatkozatában úgy nyilatkozott: polgári peres eljárásban beperelik Radványi Ádám játékvezetőt.
nov. 8
12:39
Videó: szánalmas műesés, a varangy sírva könyörög a receptért (Sport365)
Elképesztően röhejes műesést mutatott be az Evian játékosa, Brice Dja Djedje a Sochaux elleni francia bajnokin. Egy béka is megirigyelhetné.
nov. 8
12:42
Tokaj-vita: elutasították Magyarország keresetét (Infostart)
Elutasította az Európai Unió Bíróságának törvényszéke csütörtökön Magyarország keresetét, amelyben Magyarország megtámadta, hogy a bizottság felvette az úgynevezett E-Bacchus jegyzékbe a szlovákiai "Vinohradnícka oblast' Tokaj", vagyis Tokaj borvidék megjelölést mint oltalom alatt álló védjegyet.
nov. 8
12:45
A Reebok húzza vissza az Adidast (Privátbankár)
Javuló harmadik negyedévi eredmény adatok ellenére csökkentette éves előrejelzését a legnagyobb európai, illetve a világpiacon a Nike után a második legnagyobb sportszer, -öltözék és -felszerelés gyártó vállalat, az Adidas.
nov. 8
12:47
Végre itt az őszi pezsgés az ingatlanpiacon (Privátbankár)
A szezonalitásnak megfelelően viszonylag élénk volt az ingatlanpiac októberben és hasonló aktivitásra számítanak novemberben is.
nov. 8
12:48
A Békemenet szervezői is zúzzák Bajnait (Alternatív Energia)
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, "emlékeztető kampányt" indítanak, szándékuk szerint a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette korábbi kormányok negatív döntéseire kívánják felhívni az emberek figyelmét.
nov. 8
12:48
A brit nyugdíjalapok véget vetettek a "részvénykultusznak" (Portfolio)
Az angol nyugdíjalapok az 50-es évek óta először tartanak több kötvényt a portfóliójukban, mint részvényt. Ez egyben az 50-es években kezdődött "részvénykultusz" végét is jelentheti, a brit...
nov. 8
12:48
Megfeleznék a lakásvásárlás után fizetendő illetéket (Pénzcentrum)
Az idei év leggyengébb hónapját követően az október hónap már az idei intenzitásnak megfelelő ingatlan adás-vételi mennyiséget mutatta. Ha leszámítjuk a végtörlesztés miatti első negyedévet, akkor a 7 667 tranzakció átlagon felüli érték, amely megfelel a mindenkori szezonalitásnak, ugyanis rendre október és november hónapok jelentik az ingatlanpiacon az éves csúcsokat....
nov. 8
12:48
Ügyvédje szerint P. Erika nem vett részt tevőlegesen a gyilkolásban (ATV)
A kirendelt védő ismeri Szita Bence megölésének indítékait, de nem beszélhet róluk.
nov. 8
12:50
Szigorítaná az autósiskolákra vonatkozó szabályozást az MSZP (Alternatív Energia)
Az autósiskolák szolgáltatási minőségének javítása, illetve a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorítása érdekében nyújtott be határozati javaslatot az MSZP a parlamentnek - közölte Simon Gábor, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának szocialista elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 8
12:50
Haloványan emelkedik a BUX (Portfolio)
A délelőtti kereskedésben a mezőny első felében tartózkodott a hazai börze a régiós versenyben, a BUX 0,3 százalékos emelkedéssel várja a délutánt. A nap eddigi részében inkább vállalati hírek...
nov. 8
12:52
Magyarország az utolsó: óriási forráskivonás zajlik a bankszektorból (Portfolio)
Korlátozott mértékű maradt a banki tőkekivonás a kelet-közép-európai régió országaiban, az osztrák, német és olasz bankok Magyarországot leszámítva viszonylag stabil szinten tartották a hitelezést -...
nov. 8
12:54
Kína lakossága politikai reformokra vár (Infostart)
Egy héten át tart majd a Kína új vezetőségét bemutató, csütörtökön elkezdődött kulcsfontosságú pártkongresszus Pekingben. Az eseményen várhatóan szentesítik, hogy a jelenlegi alelnök Hszi Csinping lép elő a Kína államelnökévé. Kínában 10 évente egyszer rendeznek vezetőváltást.

Keresés