2012. december 12. szerda

dec. 12
16:48
Májusban nyílik az ABBA Múzeum - már árulják a jegyeket (hirado.hu)
A belépőket a szervezők közlése szerint már csütörtöktől árusítani fogják.
dec. 12
16:50
Megkezdte az LMP képviselője a rá kirótt közérdekű munkát (hirado.hu)
Szabó Rebekát százezer forintra büntették, miután frakciójuk több tagjával és a párt aktivistáival együtt a nyáron behatoltak a Közgép székházának udvarára.
dec. 12
16:51
Beolvasott a kormánynak az Autonóm Szakszervezetek vezetője (Privátbankár)
A 93 000 forintos minimálbér 5000 forintos emelésével kicsit segít a legkisebb keresetűeknek, de ez nem megoldást, mert a létminimum és a minimálbér nettója között egyre nagyobb a különbség - mondja Borsik János.
dec. 12
16:51
55 év után került börtönbe a gyerekgyilkos (BorsOnline)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt az exzsarut, aki még 1957-ben rabolt el és gyilkolt meg egy 7 éves kislányt. Csak most döntöttek sorsa felől.
dec. 12
16:51
Dobószámokban versenyezhet a háromszoros paralimpikon erőemelő (Agroinform)
Sas Sándor szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, célja, hogy atlétaként szerezzen kvótát a 2016-os riói paralimpiára.
dec. 12
16:52
Elküldte első Twitter-üzenetét a pápa (hirado.hu)
XVI. Benedek pápa egy érintőképernyős készülékről küldte el első bejegyzését.
dec. 12
16:54
Folytatják a demonstrációt a szegedi hallgatók (hirado.hu)
A hallgatók álláspontja szerint a felsőoktatást érintő tervezett kormányzati intézkedések miatt "végveszélybe kerül" a Szegedi Tudományegyetem.
dec. 12
16:57
Parlament: a rendőrök kiszorították a Kossuth térről a demonstrálókat (Infostart)
Újabb demonstrációt tartottak a kormány oktatáspolitikai döntései ellen. A hallgatói fórumot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szervezte, de mozgósított rá a Hallgatói Hálózat és több, oktatókat tömörítő szervezet is. A fórumot a BME budai kampuszának főépületében tartották. A demonstrálók este a nemzetgazdasági minisztérium érintésével a parlamenthez érkeztek - tudósított a…
dec. 12
17:00
Egy tegzeslégy lett az év rovara Németországban (hirado.hu)
Egyedül Európában több mint 300, világszerte pedig tízezernél is több faja él az ízeltlábúak eme népes rendjének.
dec. 12
17:00
1500 dolgozót bocsát el a Peugeot (ProfitLine)
Spórolás a Peugeot-nál: A júliusi 8000 fős elbocsátást követően további 1500 dolgozót küldene el a vállalat, így jelentős összeget tudna megtakarítani, a részvények a hír hallatára közel 10 százalékos emelkedésben vannak - Sinka Csaba, elemző összefoglalója.
dec. 12
17:00
Újabb bank esett áldozatául a kiberháborúnak (Portfolio)
Az al Quassam kiberharcos csoport tagjai hétfő éjjel öt amerikai bankot jelöltek meg hackertámadásaik legújabb célpontjaiként az Egyesült Államok és Irán között dúló, kiberháború néven emlegetett...
dec. 12
17:00
Jönnek a magyar luxusnyugdíjak: ki kapja? (Pénzcentrum)
Nem köti felső határhoz a kormány 2012-től a nyugdíjkifizetéseket, csak annyi változás történik, hogy az eddigi kormányrendeleti szintről törvényi erőre emelkedik a nyugdíj-megállapítási rendszerben lévő arányosítás - derül ki a jövő évi költségvetés megalapozását szolgáló törvénymódosítási javaslatcsomagból....
dec. 12
17:03
Megvan az MTI új vezetője (Kreatív Online)
A szolgáltatási vezérigazgató-helyettest nevezték ki.
dec. 12
17:03
Tóba hajtott és meghalt egy motoros Mezőtúron (Blikk)
dec. 12
17:03
Tizennégyszer lőttek a hummeres gázolóra (Blikk)
Apátfalva — Amit a hummeres  Thomas B. (34) tett, arra nincs bocsánat, de a rendőrgázolást megörökítő, most nyilvánosságra került videofelvétel több kérdést is vet fel.
dec. 12
17:03
MSZP - Pánikba esett a hatalom (Alternatív Energia)
A hatalmát féltő Orbán-rezsim egyre-másra követi el a hibákat. Az MTVA Kunigunda úti tüntetésével kapcsolatban ez különösen tetten érhető. A rendőrséget is koncepciós eljárásra használják, mikor mindenáron belekötnek a hamisításmentes közmédiáért egy éve tüntetőkbe - olvasható az MSZP közleményében.
dec. 12
17:05
Folytatják a demonstrációt a szegedi hallgatók (Alternatív Energia)
Folytatja a tiltakozást a Szegedi Tudományegyetemen hétfőn tartott fórumot rendező csoport - közölte Medvegy Gábor szervező Klebelsberg Kunó kultuszminiszter szobra előtt a csongrádi megyeszékhelyen.
dec. 12
17:09
OPEC: marad a napi 30 millió hordós kitermelés és a főtitkár (Privátbankár)
Az OPEC egy évre meghosszabbította a jelenlegi főtitkár megbízatását. A Kőolajexportáló Országok Szervezetének szakminiszterei a kitermelési kvóta szinten tartásáról is döntöttek.
dec. 12
17:09
Ősgyíkot neveztek el Barack Obamáról (Infostart)
Barack Obama elnök széles mosolyát megörökítendő, amerikai kutatók az Obamadon gracilis nevet adományozták egy késő krétakorban a mai Észak-Amerika területén élt gyíknak.
dec. 12
17:09
Régi-új kapcsolatban VV Gergő (Blikk)
Budapest - Ismét foglalt Dukai Gergő (32) szíve. A ValóVilág egykori alfahímje egyelőre nem szeretett volna bővebben nyilatkozni az új szerelemről, annyit azonban elárult: ismerettségük nem új keletű.
dec. 12
17:09
Könyvajánló: Regénybe illő történetek (Blikk)
dec. 12
17:09
Ha lesz rá sansz, mindenképp szeretnénk csoportelsők lenni - Szamoránsky (Agroinform)
A magyar válogatott beállója szerint az edzéseken inkább a támadásokra és az elméletre koncentrálnak Karl Erik Böhnnel.
dec. 12
17:11
Fenyő Miklós: A karácsony a második névnapom (Blikk)
Fenyő Miklós (65) gőzerővel készül a karácsonyra szerettei körében. Azonban a többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntetett zenész még a szenteste közeledtével is arra koncentrál, milyen meglepetéssel szolgálhat rajongói számára.
dec. 12
17:12
Webber: "Túl sok a futam, túlterheltek leszünk" (Sport365)
Mark Webber szerint 18 futam lenne az ideális, Bernie Ecclestone azonban még inkább terjeszkedni akar. Az asuztrál pilóta szerint a túl sok utazás az igazán megterhelő, ráadásul már a tesztekre sincs idő.
dec. 12
17:13
D. Tóth Kriszta békítette ki Tóth Gabit és Verát (Blikk)
BUDAPEST – Sokat köszönhet D. Tóth Krisztának (37) Tóth Vera (27) és Tóth Gabi (24).
dec. 12
17:14
A Loki olyan, mint a Real Madrid, a Fradi csak egy Celta Vigot ér (Sport365)
Szerdán a Real Madrid a Celta Vigo otthonába látogat. Vagy épp a Fradi fogadja a DVSC-t? A Bors magazin szerkesztői, úgy tűnik, némi "képzavarral" küzdenek...
dec. 12
17:16
Tenisz: Babos Tímea célja a legjobb negyvenbe kerülés (Sport365)
Babos Tímea, aki csaknem két és fél hónapot hagyott ki, szinte maradéktalanul elégedett az idei teljesítményével, és az esztendő utolsó hetében kezdi meg újra a versenyzést.
dec. 12
17:18
NB I: Újpestről és Székesfehérvárról erősítene a Haladás (Sport365)
A Szombathelyi Haladás két erősítést tervez a téli átigazolási időszakban: a szombathelyiek a Videotontól Haraszti Zsoltot, az Újpesttől Barczi Dávidot szerződtetnék.
dec. 12
17:18
Fizetős lesz a Die Welt online kiadása (hirado.hu)
Csak előfizetéssel érhető el a Die Welt internetes kiadása a huszadik megtekintett cikk után.
dec. 12
17:18
Hatékony, vegyszermentes sterilizálási eljárást fejlesztettek ki szegedi kutatók (WebBeteg)
Hatékony, vegyszermentes, nanotechnológiai eljáráson alapuló sterilizálási eljárást fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem, a Nanocolltech Kft. és a GE Hungary Kft. kutatói.
dec. 12
17:18
A rákbetegeken spórolna a kormány (Portfolio)
A nagy értékű gyógyszeres kezelések számának drasztikusan csökkentését tervezi a kormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelent előkészítő anyag szerint. Ha a kormány elfogadja,...
dec. 12
17:18
MSZP: januárban indulhatnak az együttműködési tárgyalások a demokratikus ellenzéki szervezetekkel (ATV)
Az MSZP pozitív visszajelzéseket kapott attól a nyolc ellenzéki szervezettől, amelynek két hete küldtek együttműködési felhívást, így január első hetében közjogi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések – jelentette be Mesterházy Attila pártelnök, az MSZP szerdai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
dec. 12
17:18
Felszálló beszálló – Kia Optima 2.0 CVVT teszt (Auto Pult)
Ha hatmillióért középkategóriás szedánba ülhetünk, az már önmagában felkelti a figyelmet. Amennyiben mindezt 165 lóerővel, felettébb megnyerő külsővel, valamint a megbízhatóság sugallatával társítjuk, már különösen tágra nyílik a szemünk. A Kia Optima legolcsóbb kivitelét vizsgáztattuk..
dec. 12
17:20
MSZP-s ígéret: ha kormányra kerülünk, eltöröljük a hallgatói szerződések rendszerét (hirado.hu)
Az MSZP elnöksége szerint a kormány "cinikus és pofátlan" magatartást folytat.
dec. 12
17:20
Mesemondó, Sapkatolvaj, Vicces doktor bácsi - a világ legkedvesebb orvosai gyerekszemmel (WebBeteg)
Már csak három hétig küldhetik be rajzaikat azok a 6-14 éves korosztályba tartozó gyerekek, akik az idén első alkalommal meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázaton doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történetüket bemutatva részt szeretnének venni.
dec. 12
17:21
Zemplénben vadászik a hiúz (Blikk)
Zempléni-hegység — Öt év után újból hiúzt fotóztak Magyarországon! A fiatal hímet ezúttal az Aggteleki Nemzeti Park területén, a Zemplénen kapták lencsevégre a rejtett kamerák.
dec. 12
17:21
Az LMP is tiltakozik az MTVA székházánál történt rendőrségi akció miatt (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok biztosához fordult a Demokratikus Koalíció (DK), a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti székházánál szerdára virradóra történtek kivizsgálását kérve. A rendőrség azt közölte: közlekedési szabálysértés miatt állítottak elő három embert. Az MSZP szerint az Orbán-kormány a rendőrséget is koncepciós eljárásra használja.
dec. 12
17:24
Az elemzők többsége kamatcsökkentést vár (Infostart)
A jegybanki alapkamat újabb 25 bázispontos csökkentését várja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén az elemzők többsége a Reuters hírügynökség szerdán ismertetett felmérése szerint.
dec. 12
17:27
Ramos a Realból akar visszavonulni (BorsOnline)
A Király Kupa nyolcaddöntő első mérkőzését Vigóban játssza a Real Madrid az élvonalbeli újonc Celta ellen.
dec. 12
17:27
Kezdhetjük az ünnepi készülődést (Blikk)
Úgy készül, mint a Luca széke – mondták nagymamáink –, lassan és nyugodtan: még 12 napunk van szentestéig. Aki konfliktusmentes karácsonyra vágyik, annak érdemes mindennap egy keveset kipipálni a feladatokból, így elkerülheti a kapkodást.
dec. 12
17:27
19 éves ifjú hölgy lett az országos bajnok Kisvárdán (Agroinform)
Papp Petra először nyerte meg az újoncokkal teletűzdelt, tíz résztvevős, körmérkőzéses 60. országos bajnokságot.
dec. 12
17:29
Csak végső eszköz lehet a lefoglalás (Blikk)
Magyarország — Antal István a mai napig nem szabadult meg a végrehajtótól, noha a bíróság már hónapokkal korábban megszüntette a végrehajtást – értesültünk a legújabb végrehajtói botrányos esetről.
dec. 12
17:29
Ha le is győzzük a magyarokat, Karl Eriknek szép Karácsonya lesz - Löke (Agroinform)
A norvég válogatott és a Győri Audi ETO beállója az esetleges magyarok elleni elődöntőről és élettársáról is beszélt.
dec. 12
17:33
Leragasztották Fidesz szegedi irodáját a hallgatók (Infostart)
A szegedi Fidesz-székháznál demonstráltak az egyetemi hallgatók szerdán. A tiltakozók transzparenseikkel teleragasztották a pártiroda portálját.
dec. 12
17:33
Az Európai Parlament elfogadta a 2013-as költségvetést (ProfitLine)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerdán elfogadta az idei költségvetés kiegészítésére vonatkozó indítványt és a 2013-as büdzsé tervezetét.
dec. 12
17:35
Adóváltozások január elsejétől - érdemes átgondolni a teendőket (ProfitLine)
Több jelentős, a vállalkozások adózási kötelezettségeit érintő törvényi változás lép életbe január 1-jén, ezért a cégeknek az adóév végéhez közeledve érdemes átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, feltérképezniük a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
dec. 12
17:36
Elutasította Torgyán József Kósa elleni keresetét a Debreceni Törvényszék (hirado.hu)
Az egykori kisgazda pártvezető azért indított polgári pert, mert a politikus egy tévéműsorban szerinte megsértette az emberi méltósághoz és jó hírnévhez fűződő jogait.
dec. 12
17:36
Kilógott a sorból a magyar börze, esett a BUX (Portfolio)
Délután is a vevők maradtak többségben az európai piacokon, igaz akadt egy-két börze, melyek kilógtak a sorból, és a negatív tartományba kerültek. A BUX is a gyengélkedő benchmarkok között foglalt...
dec. 12
17:36
Jogosultságellenőrző alkalmazás az államilag kamattámogatott hitelekhez (x) (Pénzcentrum)
A támogatott lakáshitelek iránti érdeklődők gyakran nem tudják megállapítani, hogy jelenlegi otthonteremtési vagy korszerűsítési elképzeléseikhez melyik támogatási forma áll rendelkezésre; illetve a rendelkezésre álló támogatási formákhoz milyen hitelcélokat érdemes kitűzni. A nyáron bevezetett új kamattámogatási rendszerű hitelek kapcsán informálódók egy részéről az is kiderült a banki…
dec. 12
17:36
Eladták Mick Jagger szerelmesleveleit (Metropol)
Egy licitáló 65,5 millió forintnak megfelelő összeget fizetett Mick Jagger néhány szerelmesleveléért.

Keresés