Két ember szörnyethalt, mikor frontálisan ütközött két személyautó az 55-ös főút Bajához közeli szakaszán. A főutat lezárták - értesült a HavariaPress.
BUDAPEST - Igazán nem vesztegette a drága idejét Csobot Adél (18). Az immár magyar állampolgársággal is rendelkező nagykárolyi lány máris célegyenesbe került legnagyobb álma megvalósításának útján. Az X-Faktor bronzérmesének naptára folyamatosan telik fellépésekkel, ráadásul a hónap végén abban a mulatóban énekelhet, amelynek stílusa talán a legközelebb áll hozzá.
Műholdképek és egyéb információk alapján Észak-Korea több uránfeldolgozó létesítménnyel is rendelkezik - jelentette dél-koreai védelmi forrásokra hivatkozva pénteken a Kyodo japán hírügynökség.
Döntött a kormány, megépülhet az 50 méteres uszoda a Tüskecsarnok mellé - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a helyszínen tartott pénteki tájékoztatón.
Egy munkanélküli férfi benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát az állítólagos világvége miatt pénteken a kelet-ukrajnai Luhanszk megye egyik kistelepülésén.
Történelmet írt a Gangnam Style: a dél-koreai szám lett az első olyan klip pénteken, amelyet a YouTube videomegosztó portál felhasználói több mint egymilliárdszor néztek meg.
Szépen gyűlnek az Apple esetében az elemzői célár csökkentések, a legutóbb a Bernstein szánta el magát ilyen lépésre. A cég elemzője szerint 2015-re a bevétel növekedési dinamika egyszámjegyű lehet...
Nyílt levélben kérik a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tanárai az intézmény vezetőjének leváltását az oktatási államtitkártól. A levelet a Petíció az Almádi Gimnáziumért elnevezésű Facebook-csoport a közösségi oldalon tette közzé péntek délután.
A 2013-ban a felsőoktatásba felveendő legalább 55 ezres létszám képzésenkénti megoszlásáról és a hallgatói szerződésről is tárgyalnak szombaton Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselői - mondta Kiss Dávid, a szervezet elnökségi tagja pénteken az MTI-nek.
Lopott BMW-vel szakítottak ki bűnözők egy pénzautomatát Nagyvázsonyban - több millió forintot zsákmányoltak. A bűncselekményről videófelvétel is készült....
Nyílt levélben kérik a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tanárai az intézmény vezetőjének leváltását az oktatási államtitkártól. A levelet a Petíció az Almádi Gimnáziumért elnevezésű Facebook-csoport a közösségi oldalon tette közzé péntek délután.
A glutamát-oxálacetát-transzamináz, másnéven aszpartát aminotranszferáz (AST) főleg a májban és a szívben előforduló enzim, azonban az említett szerveken kívül a vázizmokban, a vesékben és az agyban is megtalálható.
A világ vezető acélipari óriásvállalata, az ArcelorMittal több mint 4 milliárd dollárnyi goodwill-értékvesztést kénytelen elkönyvelni a negyedik negyedévben, miután európai egységeik meglehetősen...
Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy az ország túlnyomó részén már biztosan "lőttek" a fehér karácsonynak. Vasárnap egy melegfront éri el hazánkat, így csapadékos időben lesz részünk - no de nem csak hóval, hanem a csapadékok egész tárházával találkozhatunk majd - írja az Időkép.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,21 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 17 948,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,77 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest
A Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai is megvásárolhatják december 20-tól az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által kibocsátott hároméves futamidejű, változó kamatozású Prémium Euró Magyar Államkötvényt (PEMÁK) - közölte a Magyar Államkincstár pénteken.
Számos tokaji pincészet kezdi használni a hegyaljai száraz borok részére tervezett új, 7 és fél deciliteres palackot, amely formájában hasonlít a jól felismerhető, félliteres aszús üveghez. Szepsy István jó ötletnek tartja, hogy a jövőben más magyarországi száraz borok ebben a jellegzetes palackban kerülnének piacra. hegyaljai borász az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.
Eséssel kezdték a mai napot az európai, illetve az amerikai piacok, de az előbbiek nap végére szépítettek, a német DAX-index csaknem tegnapi zárószintjére visszaemelkedett. Az amerikai tőzsdék...
A lakhatáshoz való jogért tüntettek délután a közigazgatási és igazságügyi minisztérium épülete előtt a Város Mindenkié csoport aktivistái. Úgy látják, hogy azzal, hogy Orbán Viktor kilátásba helyezte az Alaptörvény módosítását, beállt a hajléktalan emberek ellen folyó hadjáratba, és szociális megoldások helyett büntető intézkedésekkel akarja sújtani a fedél nélkül élőket. A demonstráció…
Újabb nehéz évet tudhat maga mögött a hedge fund iparág, az ágazat teljesítményének méréséhez előszeretettel használt HFRX index mindössze 3%-kal került feljebb, mialatt az S&P 500 index 18%-ot...
A római parlament alsóháza pénteken megszavazta a szakértő miniszterek által kidolgozott költségvetést, Mario Monti kormányfő pedig ennek nyomán este az államfői palotában benyújtja lemondását. Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szombaton megkezdte a konzultációt a parlamenti frakcióvezetőkkel, amely megelőzi a római felső- és alsóház feloszlatását.
A kormánynak 20-30 milliárd forintnyi többletforrást kell biztosítania felsőoktatásnak a legutóbbi változások finanszírozásához, s ezt a 100 milliárd forintos rendkívüli intézkedési tartalékból fizetheti az állam - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a HírTV Bruttó című műsorában pénteken.
Farkas Bálint és Szolnoki Tibor operettművész vendégszereplésével, élő kívánságműsorral indul el szombat reggel 6 órakor a közmédia új zenei rádiócsatornája, a Dankó Rádió - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az MTI-vel.
A római parlament alsóháza pénteken megszavazta a szakértő miniszterek kidolgozta költségvetést, Mario Monti kormányfő pedig ennek nyomán este az államfői palotában benyújtotta lemondását. Monti...
Családi veszekedés közben megszúrta édesanyját egy férfi Kaposváron, az asszony a mentősök kiérkezése után, a gondos ellátás ellenére életét vesztette, a fia elmenekült - tájékoztatta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese pénteken az MTI-t.