Jogerősen felmentette a választási csalás vádja alól Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét a napokban a Fővárosi Ítélőtábla.
A celeb nemrég tért vissza a Közel-Keletről, és a mint kiderült, nem múlt el nyomtalanul az utazás. Herpesz és más még valami díszíti ajkait és környékét.
Zsugorodást jelző 50 pont alatti értéknél kisebb volt az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) feldolgozóipari beszerzési indexe novemberben. A novemberi érték 49,5 pont lett, ez 2009 júliusa óta a legalacsonyabb az októberi 51,7 pont után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,28 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 18 210,95 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.
Németországban javul a bevándorlók munkaerő-piaci integrációja - mutatta ki egy hétfőn megjelent OECD-jelentés, amely szerint a bevándorlók ugyan nehezebben jutnak álláshoz, mint a Németországban...
Éppen húsz éve született az SMS (rövidüzenet-szolgáltatás), amelynek nyomán olyan népszerű lett a szöveges üzenetküldés, hogy egy felmérés szerint a brit fiatalok zöme ma ezen az úton tartja a kapcsolatot a környezetével....
Jogerősen felmentette a választási csalás vádja alól Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét a napokban a Fővárosi Ítélőtábla.
Akiket a Jobbik propagandája elbódít, azok saját nehézségeikre másban találják meg a hibát, ezt minden politikusnak fegyelmezetten tudomásul kell vennie - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő oroszlányi sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy papírból kivágott libákkal és akasztófával várta mintegy kéttucatnyi Jobbik-tag és -szimpatizáns a lakossági fórumának helyet adó épület előtt.
A képviselők hétfőn az államfő észrevételét figyelembe véve újra elfogadták a jövő évi költségvetést megalapozó törvényeket. Az Országgyűlés Áder János átiratára reagálva, korábbi határozatával ellentétben mégsem teszi kötelezővé a bíróságok és ügyészségek csatlakoztatását a központi illetményfejtéshez.
Kalandos dolog az autópályán furikázni, különösen, ha egy kamion halad előttünk. Az ember mindig keresi az alkalmas pillanatot, hogy elkerülje, kivéve talán ebben az esetben…
Magyarország listavezető a felzárkózó gazdaságú országok között a klímaváltozás elleni harcban a dohai klímakonferencia alkalmából közzétett Éghajlatvédelmi Teljesítmény Index alapján, amely 58 országot vizsgált.
A képviselők hétfőn az államfő észrevételét figyelembe véve újra elfogadták a jövő évi költségvetést megalapozó törvényeket. Az Országgyűlés Áder János átiratára reagálva, korábbi határozatával ellentétben mégsem teszi kötelezővé a bíróságok és ügyészségek csatlakoztatását a központi illetményfejtéshez.
A GDP-arányos államadósság jelentős csökkenésével számol az a jövő évi költségvetési javaslatot módosító indítvány, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. Az Országgyűlés szakbizottságának...
A volt miniszterelnök egy lakossági fórumon bírálta a Jobbikot. Bajnai Gordon szerint a válság kilátástalansága kergette a Jobbik mögé a szavazók egy részét.
A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről és új közúti határátkelőkről is tárgyalt hétfőn Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Goran Knezevic szerb mezőgazdasági miniszter.
Akiket a Jobbik propagandája elbódít, azok saját nehézségeikre másban találják meg a hibát, ezt minden politikusnak fegyelmezetten tudomásul kell vennie - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő oroszlányi sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy papírból kivágott libákkal és akasztófával várta mintegy kéttucatnyi Jobbik-tag és -szimpatizáns a lakossági fórumának helyet adó épület előtt.
Továbbra is egy svéd a leggazdagabb svájci, nevezetesen Ingvar Kamprad, az Ikea bútoróriás tulajdonosa. Nettó vagyonát 39 milliárd svájci frankra becsüli a Bilan című svájci magazin.
Hat év börtönre ítélte első fokon a Salgótarjáni Városi Bíróság azt a férfit, aki ismerőse halála után csaknem két éven át felvette annak nyugdíját - közölte a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A MOL ománi leányvállalata megkapta a hivatalos értesítést arról, hogy az ománi szultán rendeletével 2012. november 25-én hatályba lépett a 66-os, nyugat-ománi szárazföldi blokkra vonatkozó kutatási...
Többfelé nehezíti a közlekedést a hó, illetve a viharos erősségű szél az országban, de elzárt település vagy járhatatlan út nincs - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő este az MTI-vel.
Nemzeti konzultációba kezd a kormányfő a megyei jogú városokban, hogy kikérje az ott lakók álláspontját a hajléktalansággal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés utáni helyzetről. Orbán Viktor ezt az LMP-s Szabó Tímea kérdésére válaszolva közölte.