Mire figyeljünk, ha tükörjég van az úton? Mit tegyünk, ha megcsúszik az autónk? Az alábbi tippek életmentők is lehetnek! Lassan nekünk is téli üzemmódba kell kapcsolnunk, ha autóba ülünk. Összegyűjtöttük, mire kell jobban figyelnünk ilyenkor. • A téli gumi már remélhetőleg rajta van az autónkon. Ez ugyanis az autó biztonsági rendszerének fontos alkotóeleme. Az abroncsnál a megfelelő méret, az…
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) két vb-selejtezőről eltiltotta azt a dél-koreai játékost, aki a londoni olimpia bronzmérkőzése után politikai állásfoglalást tartalmazó táblát mutatott fel.
Derékvédők, ruhák dizájnosan, nem "terhesnaci" stílusban! Melegség és sokszínűség Valljuk be őszintén, többségünk nem igazán várja a telet. Hideg, nyirkos az idő, nehezen ébredünk, korán sötétedik, és persze kevesebbet süt a nap is… De hát nem sok minden tehetünk, ha csak nem tudunk pár hónapra melegebb éghajlatra költözni. Akik viszont maradnak, saját fegyvereikkel küzdenek az egyhangúság…
Csökkenti szerdán az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a héten a 95-ös benzin ára 3, a gázolajé 4 forinttal mérséklődik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Az Orbán-kormány úgy döntött, leveszi az egészségügyet a lélegeztető gépről, és végképp halálra ítélik. Már így is százmilliárdokat vontak ki az ágazatból, most Balog Zoltán miniszter jelentette be az egészségügyben tervezett megszorításokat - olvasható az MSZP közleményében.
A tavalyi nagy siker után idén is kapható a karton karácsonyfa! (X) A forgalmazót kérdeztük, miért épp ilyen „fával" foglalkoznak: "Második éve forgalmazzuk egyedi, környezetbarát karton karácsonyfánkat. Megvalósulását több tényező motiválta: a környezettudatos szemlélet, a gyerekekkel való közös alkotás élménye, valamint a bennünk, felnőttekben élő kreativitás megkeresése. Tökéletes alap…
Több mint 250 ezer liter külföldről behozott étolajat és több mint 70 ezer kg kristálycukrot vont ki a forgalomból nem bejelentett élelmiszer-kereskedelmi tevékenység miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Karácsonykor az Omnia Classicról egy ikonikus figura, a Kávébaba fog visszaköszönni ránk. A Douwe Egberts Omnia egy meglepetéssel készült az idei karácsonyra: novembertől a boltok polcaira került a különleges, ünnepi kiadású Omnia Classic, amelyen egy ikonikus figura, a Kávébaba fog visszaköszönni ránk. · A Kávébaba a márka kezdetekor mintegy ikonikus elemként volt jelen a kávék csomagolásán…
Valóban lehet csökkenteni a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát 50%-kal? A válasz: igen! (X) Tudományos áttörésről számol be egy közlemény a szív egészségének megőrzésére: Új kezeléssel 50%-kal csökkent a kardiovaszkuláris mortalitás! Speciális szerves szelén és a vitaminszerű koenzim Q10 kombinált kezelésével szignifikánsan csökkent a kardiovaszkuláris-halálozás. Ezt igazolta egy, az idősek…
Az ünnepi szezonban is kiemelt ajánlatokkal, a Douglas Parfümériákban és partnereinknél is beváltható kuponokkal várjuk Törzsvásárlóinkat! Termékek színes kavalkádját kínáljuk Önnek a Douglas Magazin ünnepi számában: varázslatos illatjújdonságok, az ünnepi trendeknek megfelelő színekben ragyogó sminktermékek, a szezon arcápolási termékeinek széles palettáját mutatjuk be. Az ünnepi szezonban is…
Csökkenti szerdán az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a héten a 95-ös benzin ára 3, a gázolajé 4 forinttal mérséklődik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Újabb elemzőház módosította az OTP eredményére vonatkozó előrejelzéseit, a HSBC szerint a magyar bank adózott eredménye jövőre 8 százalékkal, 2014-ben pedig 20 százalékkal emelkedhet. Az elemzőház...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint a télies időjárás beköszöntével az ország még több pontján várható hó és havas eső. Egy friss kutatás szerint ugyanakkor a megkérdezettek csupán 37 százaléka cseréli le autóját tömegközlekedési eszközre rossz idő, hó, vagy ónos eső esetén....
Van egy határ, amelyet Bassár el-Asszad szíriai elnök rendszerének a civil lakosság elleni fellépésében nem szabad átlépnie - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter hétfőn Prágában.
Az Államadósság Kezelő Központ a múlt szerdai közleményében már bejelentette, hogy lezárta a 2015/K jelű, eredetileg 3 éves futamidejű inflációkövető lakossági államkötvény forgalmazását, mai...
Élesen bírálta a hétszeres világbajnok Michael Schumachert és a Forma-1 első számú vezetőjét, Bernie Ecclestone-t a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.
Az Egyesült Államok után Európában sem vezetik be 2013 elején a szigorúbb banki tőkeelőírásokat tartalmazó Bázel III szabályokat - mondta Andreas Dombret, a német jegybank Bundesbank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke egy lapinterjúban.
Csökkenti szerdán az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a héten a 95-ös benzin ára 3, a gázolajé 4 forinttal mérséklődik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A magyar kormány gazdaságpolitikája összhangban van az Európai Unió (EU) által megfogalmazott prioritásokkal; az ajánlások egy része már meg is valósult a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a parlament európai ügyek bizottsága hétfői ülésén.
A jelenlegi piaci környezet nem ösztönzi a mobilvállalatokat a legfrissebb technológiák bevezetésére, mondta Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Klausz Ferenc, a Telenor Magyarország vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a többszöri jogszabályi módosítások miatt jelentős forrásokat kell elkülöníteniük.
Noha a tavalyi közgyűlésen Hegedüs Csaba állítólag megígérte: a londoni olimpia után leköszön a Magyar Birkózószövetség elnöki tisztéről, ebből végül nem lett semmi - írja a Bors.
A hetet jó hírrel kezdhetjük: szerdától ismét csökkennek az üzemanyagok árai. A benzin 3, a gázolaj pedig 4 forinttal lesz olcsóbb a hazai töltőállomásokon, így egyre nagyobb lesz az esély, hogy 400 forint alatti literáron tankoljunk.
Hetente kerülnek újabb hírek a lapokba arról, az angol klub most éppen kit akar megszerezni a Barcelonából. Ezúttal a B csapat tehetsége a pletyka célpontja, olvasható a sport.es-en.
Élesen bírálta a hétszeres világbajnok Michael Schumachert és a Forma-1 első számú vezetőjét, Bernie Ecclestone-t a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.
Mivel az e-útdíj komoly terhet jelent majd a fuvarozóknak, ezért annak egy tetemes részét áthárítják a megrendelőkre - véli a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén felmerült, hogy a nehéz helyzetben lévő ágazatokban fél évvel elcsúsztatnák a jövő évi minimálbér emelést.
A buszpiaci együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írtak alá a Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding képviselői – jelentette be hétfőn a Rába.
A Rába és a Volvo szándéknyilatkozatot írt alá, ez alapján a buszgyártásban akár már jövőre szerződéseket köthetnek a felek. A megállapodás szerint a magyarországi gyártás kiforrott termék- és...
Debreczeni József kijelentéseinek fényében az MSZP-nek és a Bajnai vezette Együtt 2014 Mozgalomnak is egyértelműen állást kell foglalnia a 2006-os eseményekkel kapcsolatban – mondta az ATV Startban Révész Máriusz, aki rágalmazás miatt perli a közírót a 2006 őszén történtekről írt könyvében megfogalmazott állításai miatt.
A héten csökken a hazai üzemanyagok ára, a benzin esetében bruttó 3 Ft-tal, a gázolajnál pedig bruttó 4 Ft-tal csökkenti a MOL a bruttó nagykereskedelmi listaárat - tudta meg a Portfolio.hu. ...
Traian Basescu román államfő fenntartja magának azt az alkotmányos jogot, hogy ő jelöljön miniszterelnököt, bármilyen nagy arányú győzelmet is aratna a politikai ellenfeleit tömörítő, kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) a december 9-i parlamenti választásokon - derült az Evenimentul Zilei című lap elektronikus kiadásában hétfőn megjelent interjúból.
A görög államadósság-kezelő bejelentette a kötvényvisszavásárlás feltételeit, amelyben saját, nyomott árú kötvényeiért cserébe kínálja az euróövezeti ideiglenes mentőalap, az EFSF kötvényeit. A...
Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel beszéli meg a két ország kapcsolatában feszültséget okozó szíriai konfliktust.
A TechCrunch honlap szerint egy új szolgáltatási forma a küldemények kézbesítésének dinamikusabbá tétele érdekében fizikai postacímet kíván rendelni a felhasználók közösségi hálózati profiljához.
Gyakorlatilag minden magyar állampolgár életét veszélyezteti az állami egészségügy egyre romló állapota. Az ágazatban körültekintve nemcsak az utóbbi két évben fokozódott forráshiányt, hanem kiábrándultságot és bizalomvesztést lehet tapasztalni, miközben az Orbán-kormány most, kormányzása félidején már nem is ígér mást, csak hogy még a mainál is "kevesebb pénz lesz".
Az okostelefon-értékesítés megduplázódhat, nő az online értékesítés szerepe, és a tévéeladások terén is csúcsidőszak várható a következő hetekben a Magyar Telekom várakozása szerint.
Az ország első borkarácsonyfáját állítja fel a Badacsonyi Kör csütörtökön a Városligeti Műjégpálya dísztermében - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény ötletgazdája.
2015-re az NFC alapú mobilfizetési tranzakciók értéke 50 milliárd dollár körül fog alakulni. Rohamosan emelkedik az okostelefonok száma, amik a rendszer elterjesztésének kulcsszereplői. Magyarország komoly fejlesztő és használó a piacon.
Már csak egy hetük van a Tőzsdekirály országos élő kereskedési verseny résztvevőinek, hogy stratégiájukkal a trónra kerüljenek. Láthatóan az utolsó napokban, a mezőnyben jó néhányan megpróbálnak javítani eddigi eredményeiken, és keresik a korábbinál akár nagyobb kockázatú lehetőségeket is, csak megközelítsék a verseny közepe óta vezető élbolyt.
Az elektronikus útdíj olyan többletterhet jelent a hazai belföldi fuvarozóknak, amelynek részbeni áthárítása a megrendelőkre nem kerülhető el - hívta fel a figyelmet a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) hétfői közleményében.
Az újonnan elkészült Óbudai Promenádon számos program várja a vendégeket. Első alkalommal kerül megrendezésre december 6-23. között az Újlaki Karácsonyi Vásár. December 6.-tól a város legújabb tere bámulatos karácsonyi vásárrá alakul. A mézeskalács, a sült gesztenye, a forralt bor és a forró puncs illata különleges ünnepi hangulatot ébreszt az odalátogatókban. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának…