Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - ismertette a kormány döntését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Gyöngyöspatán több mint 50 roma család további jövőjét határozza meg a mainap, amikor az Egri Törvényszék elmarasztalta a GyöngyöspataiÖnkormányzatot és általános iskoláját. A Törvényszék jogelleneselkülönítést állapított meg, továbbá kimondta, hogy a cigány gyerekekrosszabb minőségű oktatásban részesültek.
Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - ismertette a kormány döntését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten, újságírók előtt.
A MOL és a Magyar Telekom gyenge teljesítménye miatt jelentős veszteséget halmozott fel a BUX a kereskedés első felében, így a nemzetközi tőkepiacokon hiába van igen optimista hangulat a magyar börze...
A Magyar Művészeti Akadémia több tagja olyan nyilatkozat kiadására készül, amelyben elhatárolódnak Fekete György akadémiai elnök tevékenységétől és megnyilatkozásaitól – értesült a Hetek. A Kádár-érában irigyelt karriert befutó belsőépítész a nemzeti érzülettől fűtve többek között azt mondta, hogy fütyül a modern demokráciára, illetve, hogy „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
Az elemzői várakozásokat messze meghaladó mértékben emelkedett Németországban a feldolgozóipari megrendelésállomány októberben a szeptemberi csökkenés után.
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, hogy ha csapata szerdán kikapott volna a németektől, minden bizonnyal felállították volna a kispadról.
Tewin - Egy hollywoodi film mintájára tartott fékevesztett bulit egy brit tinédzser, hogy megünnepelje a 21. születésnapját. A Facebookon küldte szét a meghívót, míg a szülei nem voltak otthon - ezer ember jelent meg a partin, és szétverte az egész környéket.
Az életét köszönheti három éves fiának az a brit nő, aki összeesett, a gyerek pedig riadóztatta a rokonokat telefonon - pedig még soha nem volt a kezében mobil.
A szlovén parlament kedden elfogadta a régóta tervezett nyugdíjreformot, ami hozzásegítheti a kis euróövezeti országot ahhoz, hogy önmaga oldja meg pénzügyi gondjait, elkerülve a nemzetközi segítségnyújtást.
Mire gondol egy cégvezető, amikor bejelentkezik nála egy filmproducer, hogy támogassa a filmjét? Általában az jut az eszébe, hogy pénzt kérnek tőle valamire, amiből nem ő profitál majd? Pedig ez nem feltétlenül van így.
A kormány kiemelten támogatja a városligeti fejlesztéseket, amelyek a következő uniós finanszírozási ciklusban elérhetik a 100 milliárd forintos nagyságrendet – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön, az állatkert megújult főkapujának átadásán.
Elfogadta a kormány a jövő évi felsőoktatási keretszámokat. Eszerint csak 10480-an tanulhatnának teljes állami ösztöndíjas képzésben a következő tanévben. Sokan részösztöndíjasok lehetnek, mások pedig a Diákhitel 2 segítségével finanszírozhatják tanulmányaikat. A HÖOK elfogadhatatlannak tartja a változtatást, ezért népszavazást kezdeményez.
Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - jelentette be a kormány döntését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár....
Felsőoktatási koncepciót fogadott el szerdán a kormány: ennek keretében elfogadta a jövő tanévre érvényes felsőoktatási keretszámokat, valamint arról is döntött, hogy bizottságokon keresztül felügyeli majd az egyetemek adósságrendezését, illetve a jövőben minden egyetem és főiskola vezetésében a rektor mellé az intézmény gazdasági döntéseiért felelős kancellárt nevez ki a kormány - közölte a…
Népszavazást kezdeményez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért - jelentette be Nagy Dávid elnök csütörtökön Budapesten.
Giró-Szász András a csütörtök reggeli kormányszóvivői tájékoztatón - a felsőoktatást érintő kormányzati döntések mellett azt is - bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma délután...
A napokban a BMW már a következő generációs M4-nek alapot adó 4-es sorozattal spanolja a rajongókat, miközben a sportos középkategóriás kupé még jelenleg is kapható, noha érezhetően végnapjait járja már. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a széria leköszönéséhez élesített különkiadások sora, amelyet ezúttal a DTM Champion Edition képvisel.
A ma délutáni webinárium átfogó pénzpiaci körképet ad, valamint betekintést nyújt a Portfolio Traderszoba kulissza titkaiba. Díjmentes online előadásunk alatt megvizsgáljuk aktuális pozícióinkat,...
Újabb BBC-dolgozót vettek őrizetbe pedofília vádjával: a brit közszolgálati csatorna legendás alakja, Stuart Hall állítólag 8 és 17 év közötti lányokat rontott meg korábban.
Az ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó közcélt szolgáló berendezés áfa-mentességének kezelése és az iparűzési adóból az alvállalkozók költségének levonhatósága az a terület, ahol módosítást javasolnak az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tagjai.
Jogellenesen különíti el egymástól a cigány és a nem cigány gyerekeket a gyöngyöspatai általános iskolában a fenntartó önkormányzat, illetve az intézmény - mondta ki csütörtökön az Egri Törvényszék.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott az irányadó ráta szintjén (0,5%) a Bank of England monetáris tanácsa. Elemzők szerint januárban, de inkább februárban változhatnak a monetáris...
Megsérült egy mentőápoló és egy mentőautó-vezető, amikor egy árokba csúszott kisteherautón próbáltak segíteni és járművükbe hajtott egy tehergépkocsi - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt hetekben komoly lépéshez érkezett el az Autó Pult. A Vidget stábjával közösen belevágtunk a videós autós tesztekbe, hogy még közelebb hozzuk Önökhöz a nálunk megforduló négykerekűeket és még élvezhetőbbé tegyük írásainkat.
Három egymást követő évben teljesülnie kell annak, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya 3% alatti ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzott deficit eljárás alól - mondta Varga Mihály...
Tízezerre csökkentené a kormány az állami ösztöndíjas férőhelyek számát – a HÖOK elnöke szerint az intézkedés teljes mértékben elfogadhatatlan, ez ugyanis már a felsőoktatási intézmények létét veszélyezteti.
A napokban a BMW már a következő generációs M4-nek alapot adó 4-es sorozattal spanolja a rajongókat, miközben a sportos középkategóriás kupé még jelenleg is kapható, noha érezhetően végnapjait járja már. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a széria leköszönéséhez élesített különkiadások sora, amelyet ezúttal a DTM Champion Edition képvisel.
Elhagyta csütörtökön a kórházat Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának felesége, aki heveny terhességi rosszullétek miatt szorult orvosi kezelésre.
Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - ismertette a kormány döntését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Erről a kabinet...
Elhagyta csütörtökön a kórházat Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának felesége, aki heveny terhességi rosszullétek miatt szorult orvosi kezelésre.
Egy Bordeaux környéki bortermelő faluban lengyel építőmunkások „véletlenül” lerombolták egy orosz milliárdos Bellevue néven ismert, 18. századi kastélyát. A helyi hatóságok vizsgálatot indítottak a kapitális baklövésnek látszó ügyben.
Úgy tűnik, 2,7-2,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt teljesít idén a kormány - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.
Úgy tűnik, 2,7-2,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt teljesít idén a kormány - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.
A Celticnél óriási eredménynek tartják a továbbjutás, Neil Lennon szerint a szerdai volt élete legszebb estéje. A Barcelona nem válogat a lehetséges ellenfelek közül, számukra mindegy, kit kapnak.
Giró-Szász András a csütörtök reggeli kormányszóvivői tájékoztatón - a felsőoktatást érintő kormányzati döntések mellett azt is - bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma délután...