Orbán Viktor lemondását követelték szombaton a fővárosi Kossuth Lajos téren a Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes tüntetésén, amelyen csaknem tízezren gyűltek össze.
A Hyundai a Genfi Autószalonon mutatta be az 1+2 ajtós Veloster sportkupé új, turbómotoros változatát, amelynek motorját és futóművét kifejezetten az európai vezetők ízléséhez és elvárásaihoz, fokozott vezetési élményre hangolták.
Az arab tavaszként emlegetett felkeléshullám eredményeként romlott a helyiek biztonságérzete Egyiptom, Tunézia és Bahrein térségében is. Jemenben a változás csak kismértékű.
Győr – Az új vezetőedző, Pintér Attila (45) dönt Rati Alekszidze (33) esetleges büntetéséről a Győr focicsapatánál. A zöld-fehérek az NB I 19. fordulójában hazai pályán 4-1-re verték a Siófokot, a találkozó azonban a hazaiak grúz csatárának ámokfutása miatt lehet emlékezetes.
Február közepe óta vágják a csalitost a Bársonyos mentén. Hetente kellene fizetést kapniuk. Eddig még egy fillért sem láttak a halmaji közmunkások- írja az Észak Online.
A gyakoribb áfa-elszámolásra vonatkozó korlátozás a Deloitte szerint körültekintő eljárásra sarkallja az adózókat az adózói "tiszta lap" megőrzése érdekében. A tanácsadó cég ennek kapcsán hangsúlyozza: végrehajtási cselekménynek minősül az is, ha az adótartozást az adóhatóság más adónemben fennálló túlfizetés átvezetésével egyenlíti ki.
Budapest – Evés közben jön meg az étvágy! Az FTC labdarúgóit a közös reggelik és ebédek alatt is állandó motivációt érezhetnek az eredményes szereplésre. A zöld-fehérek nemrég felújított ebédlőjében megelevenedik a múlt, a jelen és a jövő.
A magyar nők Európában a második helyen állnak a rák okozta halálozások tekintetében, évente közel 5.500 új emlőrákos beteget fedeznek. Holott felvilágosítással és idejében végzett szűrővizsgálatokkal az esetek harmadát meg lehetne előzni, másik harmadukat pedig gyógyítani.
A tavalyinál erősebb drágulásra számítanak az elemzők a húsvéti időszakra a magyar élelmiszer-kereskedelemben, a szezon kezdetén ugyanis a gyengébb hazai árualap miatt importtal kell fedezni a keresletet - írja a Napi Gazdaság.
A listavezető Debrecen a jobbhátvéd Nagy Zoltán utolsó pillanatokban szerzett góljával győzött 2-1-re a labdarúgó NB I 19. fordulójának szombati játéknapján.
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Bogdán Ádám lemásolta a világ egyik legjobb kapusának teljesítményét. Ahogy a Juve sztárja a Milan elleni rangadón, ő is góltól mentette meg csapatát azzal, hogy a gólvonalon túlról kihúzta a labdát.
Az ügyvéd szerint még a Velencei Bizottság sem látott olyat soha, mint a magyar igazságszolgáltatásban, ahol a főbíró kezében ilyen túl hatalom összpontosul.
A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. négy évvel ezelőtt, ezen a napon fejezte be a répacukorgyártást Magyarországon, ekkor zárta be utolsó, akkor még működő magyar gyárát, a szerencsit, erre emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen szombaton. Az önkormányzat ezt a napot már korábban emléknappá nyilvánította.
Olyan joghézagot talált néhány fedezeti befektetési alap, amely megítélésük szerint rákényszeríti Görögországot arra, hogy névértéken fizesse vissza államadóssága egy részét - közölte az ügyet ismerő három forrás. Amennyiben az alapok ki tudják használni a jogi kiskaput, az várhatóan tovább növeli a feszültséget a görög állam és hitelezői között.
Hetvenöt millió dollár folyósítására kérte az adományozó országokat az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNWRA); a pénzből iskolák, kórházak fenntartását fizetnék, valamint kis összegű járandóságot folyósítanának a nagy szegénységben élő menekülteknek az év hátralévő részében.
Több mint 10,6 milliárd, illetve csaknem 5 milliárd forintot különítettek el az idei fővárosi költségvetésben a már ténylegesen felvett és még az év végéig tervezett hitelek tőketörlesztésére és kamatainak kifizetésére - írta meg értesülését a Napi Gazdaság.
Debrecen – Továbbra is verhetetlen a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, a Loki az NB I 19. fordulójában 2-1-es győzelmet aratott a Kecskemét ellen. Ezzel a hajdúságiak a bajnokságban már tizenkilenc mérkőzést vívtak anélkül, hogy legyőzőre találtak volna, – tizennégyet nyertek meg és ötször végeztek döntetlenre – tovább növelték a klubrekordot.
Mondott is valamit meg nem is az IMF magyarországi misszióvezetője. Úgy tűnik a szándéknyilatkozatok szintjén ragadtak meg a "tárgyalások", a Valutaalap most már tetteket vár, és valószínűleg Brüsszel zöld jelzése nélkül nem veszi fel hivatalosan a kapcsolatot Magyarországgal egy esetleges hitelkeret ügyében.
A kora esti órákban kapott jogerős végzést a révkomáromi járási bíróságtól, hogy nem adhat le szavazatot a szlovákiai választásokon – közölte az MTI-vel szombaton az érintett Fehér János, aki korábban felvette a magyar állampolgárságot és ezért a hatóságok szerint elvesztette szlovák állampolgárságát.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hozza nyilvánosságra, hogy kik állnak az állami megbízások sorát elnyerő építőipari vállalat, a Közgép Zrt. mögött.
BUDAPEST—SZEGED — Rutai Antal (61) sokáig nem fogja elfelejteni a Vasárnapi Blikk március 4-i számát, amely dupla matricájával dupla nyereményt hozott szegedi olvasónknak. egyből százezer forint ütötte a markát, holott - amint mondta – ő nem is hisz a szerencsében.
A Markíza és az MVK közös exit pollja szerint a Híd hat és fél, az MKP 5,1 százalékon áll a szlovákiai parlamenti választáson. A Focus csak 4,4 százalékot jósol az MKP-nak.
Együttműködik az interneten elérhető szórakoztató tartalmak, valamint szoftverek, adatbázisok jogi szabályozásának továbbfejlesztésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).