2012. március 10. szombat

márc. 10
5:00
Kitört a botrány, hónapok óta nem fizették a magyar színészeket (ATV)
Botrány volt a pénteki társulati ülésen a Budapesti Kamaraszínházban. A vagyonkezelő munkatársai tájékoztatni akarták a színészeket és a színház dolgozóit a kialakult helyzetről, de hangos szóváltások után egyikük elhagyta a helyszínt.
márc. 10
5:15
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön is úgy számol, mint a kormány, hogy 9:1-re legyőztük Brüsszelt?
márc. 10
5:17
Nem módosíthatják az adatokat (Alternatív Energia)
Nem okozhat semmiféle adatmódosulást a népszámlálási kérdőívek feldolgozásának előkészítése, az úgynevezett kódolás - reagált lapunk cikkére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Érdemben nem cáfolták információinkat, ám igyekeztek eloszlatni az aggályokat afelől, hogy az állampolgárok által kitöltött, lezárt kérdőívek adataiban bármiféle torzulást eredményezhetne a feldolgozási folyamat. Az…
márc. 10
5:18
Vádemelés: belehalt a rutinműtétbe (ATV)
Vádemelési javaslattal adta át a rendőrség az ügyészségnek annak a fiatalnak az ügyét, aki tavaly nyáron belehalt a perforált vakbél okozta fertőzésekbe egy pécsi kórházban.
márc. 10
5:33
Átadták a felújított Vackor óvodát Devecserben (Alternatív Energia)
Az Országos Katasztrófavédelem összesítése szerint több mint 38 milliárd forintot tesznek ki a vörösiszap-katasztrófa 2012. március 5-ig összesített költségei. A legnagyobb tétel a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kapcsolható - a tárca felügyelte a külterületek mentesítését, és 21,7 milliárdos költséget termeltek. Tegnap egy felújított óvodát is átadtak Devecserben.
márc. 10
5:35
Újabb 800 millió propagandára (Alternatív Energia)
Ismét jelentős összeget költ a Miniszterelnökség kormányzati propagandára. A már eddig is milliárdos kormánymegbízásokat kapott I.M.G. Inter Media Group Kft. a mostani szerződés szerinti 800 millió forint nagy részét - jutaléka levonása után - rádiós- és tévés reklámokra, újság- és óriásplakát hirdetésekre költheti.
márc. 10
5:37
Újabb koki Tasnádinak (Alternatív Energia)
Önbíráskodás, rablás és más bűncselekmények miatt 6 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélte első fokon Tasnádi Pétert a PKKB: annak ellenére, hogy a bíróság szerint is "jogos követelésének" szerzett érvényt, amikor befektetett, de elveszett pénzét kergette. Bár a 62 éves vállalkozónak a korábbi ügyében kiszabott 7 éves büntetést is le kell ülnie, várhatóan mégsem kell több mint 10 évig rácsok mögött…
márc. 10
6:30
„Beletört Orbán bicskája” Több száz járatot szüntetnek meg (ATV)
Több mint 400 vasúti járatot szüntet meg a kormány április közepétől, a cél a busz és vonat járatok párhuzamosságának megszüntetése. Az infrastruktúráért felelős államtitkár szerint ezzel éves szinten 12 milliárdos megtakarítást lehet elérni. A vasutasok a munkájukat féltik.
márc. 10
8:36
Megkezdődtek az előrehozott választások Szlovákiában, alacsony részvétel várható (ATV)
Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások Szlovákiában: szombat reggel hét órakor országszerte csaknem hatezer választóhelyiség nyílt meg, ezek este tíz óráig tartanak nyitva. A voksoláson rekord alacsony szintű részvétel várható az utóbbi hónapok felmérései és több elemző egybehangzó állítása szerint.
márc. 10
8:38
Csurgó környékén minden harmadik ember állásnélküli (ATV)
Somogy megyében az országos átlagot jóval meghaladó, 22 százalékos a munkanélküliség. A megyei munkaügyi központ legfrissebb összesítése szerint csaknem harmincezer állástalant tartanak nyilván.
márc. 10
8:40
Csőd? A Moody’s nem törlesztőnek tekinti Görögországot (ATV)
A Moody's Investors Service saját definíciói alapján nem törlesztőnek tekinti Görögországot az adósságcserébe bevont, görög jogi szabályozás alá eső államkötvény-hányad esetében - közölte szombat hajnalban Londonban a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja. Közben aktiválódtak a görög csőd esetére kötött származékos biztosítási ügyletek (úgynevezett cds-ek), vagyis kifizetik a befektetőket.
márc. 10
8:42
"Szó sincs róla" Lerántotta leplet a mítoszról az államtitkár (ATV)
Családi programokkal, kötöttség és fennakadás nélkül szeretné lebonyolítani az állami ünnepségeket az operatív törzs vezetője, Kovács Zoltán kormányzati kommunikáciért felelős államtitkár. A második békemenet előőrse 13.30-tól a Dísz térről indul a Lánchídon és a Széchenyi téren át a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd. Az ünnepségek 50 millió forintba kerülnek.
márc. 10
8:54
Obama is gratulált Putyinnak (ATV)
Barack Obama amerikai elnök felhívta Vlagyimir Putyin megválasztott orosz elnököt, hogy gratuláljon neki az orosz elnökválasztáson elért minapi győzelméhez - közölte a washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint péntek este kiadott közleményében.
márc. 10
8:56
Republikánus jelölteket állít Kansas is: Santorum a favorit (ATV)
Rick Santorum egyértelmű favoritja az amerikai Republikánus Párt szombati Kansas állambeli jelöltállító gyűléseinek a közvélemény-kutatások és az amerikai média szerint.
márc. 10
9:03
Változtatnak a kólarecepten (Infostart)
Megváltoztatja népszerű üdítője receptjét a Coca-Cola és a Pepsi, hogy az új kaliforniai szabályozásnak megfelelően ne kelljen rákkockázatra figyelmeztető felirattal ellátnia kólásdobozait és -palackjait.
márc. 10
9:30
Újabb magyar döntős az öttusa Világkupa-versenyen (ATV)
A nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint a 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes Marosi egyenletesen jó teljesítménnyel a hetedik helyen lépett tovább a B csoportból a pénteki selejtezőben.
márc. 10
9:32
"Tüntetés Putyin ellen" Százezer embert várnak Moszkva belvárosába - nézze élőben (ATV)
Újabb tüntetésre készül az ellenzék Moszkvában és több más orosz városban Vlagyimir Putyin múlt heti elnökválasztási győzelmét követően. A hatóságok 50 ezer fő részvételére adtak engedélyt, az ellenzék több ember részvételében bízik.
márc. 10
9:48
Verekedés a bálon: jobbikos képviselő és ismert család az ügyben (ATV)
A verekedés tavalyi év végén történt a szegedi jogászbálon, amelyet az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában (TIK) tartottak. A rendezvényen jelen volt az ügyvédként praktizáló Keresztúri Farkas Csaba, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke is. A politikus – eddig tisztázatlan okok miatt – dulakodásba keveredett egy testvérpárral. A rendőrség…
márc. 10
9:50
Fedettpályás atlétikai vb: Baji Balázs döntőbe jutott 60 gáton (ATV)
Baji Balázs bejutott a vasárnapi középdöntőbe 60 méter gáton az Isztambulban zajló fedettpályás atlétikai világbajnokságon.
márc. 10
10:24
Tovább nő Európában az influenzás betegek száma (ATV)
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
márc. 10
10:26
"Támadásra készültek" al-Kaida tagokat likvidáltak a bombázók (ATV)
Legalább 10 al-Kaida fegyveres, köztük a szervezet több vezetője halt meg egy jemeni légicsapásban az ország déli részén.
márc. 10
10:28
„Megállás nélkül zokogott” Két hónap haladékot kaptak Éváék (ATV)
Egyelőre nem lakoltatják ki azt a rákospalotai családot, akikről az elmúlt napokban többször is beszámolt az ATV Híradó. 170 ezres lakbér-, és több százezres közüzemi tartozásuk van. Azóta rengetegen hívtak minket, hogy segítenének. Csütörtök este felhívták őket az önkormányzattól, és azt mondták: egy-két hónapig még maradhatnak az önkormányzati lakásukban, utána pedig családotthonba mehetnek.
márc. 10
11:18
"Minden egyes nap mészárolnak” Kofi Annan a békéről tárgyal Asszaddal (ATV)
Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár, aki jelenleg az ENSZ és Arab Liga szíriai küldötte, szombaton megkezdte a tárgyalásokat Basár el-Asszad elnökkel. A nemzetközi közösség célja, hogy egy újabb diplomáciai menettel véget vessenek az egy éve tartó erőszaknak, amelyben az ENSZ szerint már több mint 7 ezer ember életét vesztette.
márc. 10
11:20
Szanyi: 800 ezer – 1 millió ember áll a kilakoltatás küszöbén (ATV)
Úgy véli, meg kell hosszabbítani a kilakoltatási moratóriumot, és közben létre kell hozni az idősgondozási-, nőjóléti- és gyermekvédelmi rendszert.
márc. 10
11:36
Szlovákia: nem engedték szavazni Boldoghy Olivért (ATV)
Révkomárom 26-os számú választókörzetében nem adhatta le szavazatát az előre hozott választásokon Boldoghy Olivér, aki korábban bejelentette, hogy felvette a magyar állampolgárságot és ezért a hatóságok szerint elvesztette szlovák állampolgárságát.
márc. 10
11:38
A Templeton eladta magyar állampapírjainak harmadát (ATV)
Az egyik legnagyobb amerikai alapkezelő, a Franklin Templeton, mely tavaly hatalmas mennyiségű magyar állampapírt vett, most eladta részvényeinek csaknem harmadát.
márc. 10
11:45
Halálos áldozata is van az acsádi idősotthonban keletkezett tűznek (Infostart)
gy halálos áldozata és egy sérültje is van annak a tűznek, amely szombat délelőtt ütött ki Vas megyei Acsádon, az idősotthonban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
márc. 10
12:12
Tűz egy acsádi idősotthonban: egy halott, egy sérült (ATV)
Egy halálos áldozata és egy sérültje is van annak a tűznek, amely szombat délelőtt ütött ki Vas megyei Acsádon, az idősotthonban - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
márc. 10
12:27
Orbán: nem veszítünk el egyetlen forintot sem (Alternatív Energia)
A kohéziós pénzekkel kapcsolatban mindenkit megnyugtatok, Magyarország nem veszít el egyetlen forintot sem, és azért van ő ott, hogy ez ne következzen be - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Békés Megyei Hírlapnak adott interjújában.
márc. 10
12:30
Orbán: a minimálbérből is alig lehet megélni (ATV)
A kohéziós pénzekkel kapcsolatban mindenkit megnyugtat, Magyarország nem veszít el egyetlen forintot sem, és azért van ő ott, hogy ez ne következzen be - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Békés Megyei Hírlapnak adott interjújában.
márc. 10
12:32
"Merényletre készült" Likvidálták a terroristát, rakétaeső árasztotta el Izraelt (ATV)
Izrael déli részén ismét fellángolt a határ, miután a Gázai-övezetből közel 100 rakétát lőttek ki izraeli városokra. 8 civil megsérült. Az izraeli légvédelem 27 rakétát semlegesített még a levegőben, a légierő pedig válaszcsapást mért.
márc. 10
12:34
Második meccsükön is kikaptak a magyar női pólosok Hollandiában (ATV)
Második mérkőzésén is kikapott a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai nemzetközi tornán: a Kanada legjobbjaitól péntek délben elszenvedett 17-11-es vereség után az esti meccsen a házigazda hollandokkal szemben maradt alul 13-11-re Merész András Európa-bajnoki bronzérmes alakulata.
márc. 10
13:57
Martin Schulz: szó sincs baloldali ármányról (Alternatív Energia)
Minden kételyt el kell oszlatnia Magyarországnak arra vonatkozólag, hogy egyes intézkedései szembemennek az Európai Unió normáival. Minden tagállamnak meg kell felelnie az unió alapszerződésében foglalt szabályoknak és egyéb közös törvényeknek - mondta lapunknak Brüsszelben adott interjújában az Európai Parlament elnöke.
márc. 10
13:57
Bárándy: nevezzék meg a koncepcós perek bíróit! (Metropol)
Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő nyílt levelében arra szólította fel Márfi Gyula veszprémi katolikus érseket, hogy nevezze meg, a jelenleg is aktív bírák közül szerinte kik voltak a pártállami diktatúra kiszolgálói, kik vettek részt egyházellenes koncepciós perekben.
márc. 10
14:18
Bajnai mellett mások is esélyesek az MSZP miniszterelnök-jelöltjének (ATV)
Bajnai Gordon mellett még más személyeket is el tud képzelni a demokratikus pártok miniszterelnök-jelöltjének Botka László, Szeged szocialista polgármestere, aki választmányi elnöki tisztért indult az MSZP tisztújításán.
márc. 10
14:54
Fennakadások nélkül zajlik a felvidéki parlamenti választás (ATV)
Országszerte fennakadások nélkül zajlik a szavazás a szombat reggel hét órakor kezdődött előre hozott parlamenti választáson Szlovákiában. Kora délutánig szinte az összes nagyobb politikai párt vezetője leadta szavazatát, többen a választások fontosságára hívták fel a figyelmet és az azon való részvételre szólították fel a lakosságot.
márc. 10
14:56
Időjárás-előrejelzés vasárnap estig (ATV)
Kora tavaszi idő valószínű, erős széllel, éjszaka általában enyhe faggyal.
márc. 10
15:30
Kónya: Orbánnak mielőbb meg kell buknia – tüntetés a Kossuth téren (ATV)
A délután háromkor kezdődött Kossuth téri tüntetést a Szolidaritás Mozgalom jegyzi, de támogatják azt civilszervezetek és az LMP is.
márc. 10
15:45
Szolidaritás-tüntetés- Több ezren a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Néhány ezren gyűltek össze szombaton a fővárosi Kossuth Lajos téren a Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes tüntetésének kezdetére.
márc. 10
15:48
Női kézilabda KEK: győzött az FTC és bejutott az elődöntőbe (ATV)
A címvédő Ferencváros bejutott a legjobb négy közé a női kézilabda KEK-ben, miután a népligeti nyolcgólos sikert követően a negyeddöntő szombati visszavágóján is nyert, mégpedig 35:31-re az orosz Zvezda Zvenyigorod otthonában.
márc. 10
16:42
Udvaros Dorottya karambolozott, könnyebben megsérült (ATV)
A színésznő szombat délután könnyebb sérüléseket szenvedett, rendőrautó vitte el a helyszínről.
márc. 10
17:00
A Fidesz négy csapással sújtaná a kommunistákat (ATV)
A kormánypártok soraiban vannak, akik jelentősen csökkentenék az egykori MSZMP-káderek nyugdíját.
márc. 10
17:18
Kigyulladt a krasznahorkai vár (ATV)
Kigyulladt a krasznahorkai vár szombat délután – adta hírül a SITA szlovák hírügynökség.
márc. 10
17:36
WTCC: Michelisz ideje első rajtkockát ér (ATV)
Monza, 2012. március 10.: A Zengő Motorsport versenyzői, Michelisz Norbert és Wéber Gábor is bejutottak a kvalifikáció második szakaszába a Túraautó Világbajnokság olaszországi időmérő edzésen, Monzában. Az első futamot Michelisz a 10., Wéber a 12. pozícióból kezdheti meg.
márc. 10
17:38
Michelisz ideje első rajtkockát ér (ATV)
Monza, 2012. március 10.: A Zengő Motorsport versenyzői, Michelisz Norbert és Wéber Gábor is bejutottak a kvalifikáció második szakaszába a Túraautó Világbajnokság olaszországi időmérő edzésen, Monzában. Az első futamot Michelisz a 10., Wéber a 12. pozícióból kezdheti meg.
márc. 10
18:09
„Orbán, takarodj!”a Kossuth téren (Metropol)
A miniszterelnök lemondását követelték szombaton a fővárosi Kossuth Lajos téren a Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes tüntetésén, amelyen csaknem tízezren gyűltek össze.
márc. 10
18:12
Bokros: megállapodás nélkül ismét felmerülhet az államcsőd lehetősége (ATV)
Az IMF-hitelre akkor is szükség lenne, ha a kormány egyik napról a másikra szakszerű gazdaságpolitikába kezdene.
márc. 10
18:14
Moszkva: egy ellenzéki vezetőt és híveit vették őrizetbe (ATV)
Az orosz rendőrség őrizetbe vette Szergej Udalcovot, a Baloldali Front mozgalom vezetőjét és tucatnyi hívét Moszkvában szombaton azt követően, hogy engedély nélküli tiltakozásba kezdtek az ellenzék közös nagygyűlése után.
márc. 10
18:30
Húszezres tömeg emlékezett Belgrádban Zoran Djindjićre (ATV)
Zoran Djindjićre, a 2003. március 12-én meggyilkolt szerb miniszterelnökre emlékeztek szombaton annak a több mint húszezer főt számláló néma felvonulásnak a résztvevői, akik Belgrádban a szerb kormány épületénél, a merénylet helyszínén elhelyezték a kegyelet virágait.
márc. 10
18:32
Michelisz Norbert a MOL támogatásával (ATV)
Hétvégén indul a 2012-es (WTCC), amelynek ismét lesz hazai résztvevője, Michelisz Norbert, Európa Kupa győztes és többszörös magyar bajnok autóversenyző személyében. A Zengő Motorsport csapatot az idei szezonban a MOL támogatja, így az istálló színeiben induló versenyzőnek nőnek az esélyei a kitűzött célok elérésére.

Keresés