2012. március 17. szombat

márc. 17
5:00
Bilincsbe verték és őrizetbe vették a sármos, Oscar-díjas színészt (ATV)
Reméli, hogy ismertsége segít a közvéleményt a humanitárius ügy mellé állítani.
márc. 17
5:15
Trükközés a bírósági törvényeken (Alternatív Energia)
Még nem derült ki, miként döntött a Velencei Bizottság a "magyar-ügyekben" készített jelentéséről. Azonban váratlanul benyújtott egy módosító javaslatot a parlamentnek az Orbán-kormány a VB "észrevételeit figyelembe véve", valójában a legfontosabb európai alkotmányos és jogi véleményező testület állásfoglalását - annak nyilvánosságra kerülését - megelőzve.
márc. 17
5:33
Aczél Endre: erős érzelem és düh nincs bennem (Alternatív Energia)
Két dolog érdekelt világéletemben: a sport és a popzene. Ezt vallja Aczél Endre, aki politikai újságíróként vált ismertté és ma is főleg ilyen témákkal foglalkozik. Lapunknak arról is beszélt, az elemző publicisztika híve és azokat a rejtettebb összefüggéseket keresi, amelyek nem annyira nyilvánvalóak. Az idén Pulitzer-emlékdíjat vehetett át a Klubrádióban hallható Acélsodrony című sorozatáért. Ez…
márc. 17
5:35
Utcára kerülhetnek az idősotthonok lakói? (Alternatív Energia)
Az otthonokat fenntartó Kálvin János Presbiteri Misszió - teljes nevén a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Misszió - elnöke, Erdős János azt követően juttatott el közleményt a sajtóhoz, hogy a Népszabadságban megjelent: a kormányhivatal március 31-i határidővel visszavonta az idősotthonok (józsefvárosi, újpalotai, csepeli, törökbálinti, zuglói) működési engedélyét,…
márc. 17
5:37
Egyre több a kátyú az utakon (Alternatív Energia)
Megszaporodott a kátyúk száma az utóbbi napokban mind a fővárosi, mind a vidéki utakon. Ezért a járművezetőknek célszerű a megszokottnál is nagyobb figyelemmel közlekedni. Érdemes csökkenteni a sebességet, és növelni a követési távolságot. A gödrön áthajtó kocsinak megsérülhet a gumiabroncsa, a felnije, vagy akár a kerékfelfüggesztési rendszere is. Az ilyen károkat érdemes alaposan dokumentálni,…
márc. 17
5:39
Újabb dorgálás egyházügyben (Alternatív Energia)
Komoly kritikával illette a Velencei Bizottság - amelynek delegációja többször járt Magyarországon - a tavaly elfogadott egyházügyi törvényt is. Mint arról beszámoltunk, a testület küldöttei legutóbb februárban jártak hazánkban, és a jogszabály felülvizsgálatát javasolták. Jelentésükről tegnap tárgyalt a bizottság, ám lapzártánkig nem hoztak döntést.
márc. 17
5:41
Hiába tagadják, bevezették a tandíjat (Alternatív Energia)
Van tandíj a felsőoktatásba idén felvételizett diákok nagy többsége számára - mondta tegnap Kunhalmi Ágnes.
márc. 17
5:51
Ön is képes lenne a vereségből győzelmet stilizálni? (Alternatív Energia)
Újságírók válaszolnak.
márc. 17
8:00
Szülőktől, ismerősöktől kér milliós támogatást a neves gimnázium (ATV)
Drámai a helyzet az ELTE gyakorlóiskoláiban. Az Apáczaiban már sem a szakkörökért, sem a túlórákért nem tudnak fizetni, sőt már a dolgozók elbocsátása is megkezdődött. Bár pedagógust még nem kellett elküldeni, de több technikai dolgozótól már megváltak. A Radnóti Gimnáziumtól 22 millió forintot vontak el. Ennek az előteremtéséhez az iskolában a szülők segítségét kérték. Az MSZP szerint nem csak a…
márc. 17
8:02
Megzavarták Deutsch kitüntetését (ATV)
Kisebb közjáték zavarta meg azt az ünnepséget, amelyen Csongrád megye díszpolgárává avatták Deutsch Tamást.
márc. 17
8:18
Kövér szerint gumicsont, Lázár viszont gennyes sebnek tartja az ügynökkérdést (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint minden ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket. A házelnök szerint az egész vita csak értelmiségi belügy.
márc. 17
8:36
Az Országgyűlés korelnöke: Amerika elfogult véleményekre hallgat (ATV)
Amerikában azért "értik félre" Magyarországot, mert hallgatnak az elfogult forrásból származó információkra - jelentette ki pénteken Washingtonban az MTI-nek Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, aki Bartos Mónika képviselő (Fidesz) társaságában tesz látogatást az Egyesült Államokban.
márc. 17
8:38
Mészárlás Afganisztánban: Karzai szerint az amerikai katona nem egyedül volt (ATV)
Robert Bales törzsőrmester az az amerikai katona, akit azzal gyanúsítanak, hogy a héten meggyilkolt 16 civilt Afganisztánban - közölte pénteken egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személy.
márc. 17
8:40
Hosszú hétvége gárdaavatással és azt ellenző flash mobbal (ATV)
Aki kalandvágyból Budapesten maradt a hosszú hétvégére, jól tette: szombaton sem fog unatkozni. Gárdaavatás és antináci flash mob várható a Hősök terén.
márc. 17
8:54
Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát (ATV)
Egy 20 éves tibeti szerzetes a legújabb áldozata a tibeti önégetés-sorozatnak. A helyszín ezúttal is a többségében tibetiek lakta Szecsuan tartományi Apa (Aba) megye volt.
márc. 17
8:56
Semjén Isztambulban: Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték (ATV)
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen értéket, gazdagságot ad az egyetemes emberiségnek, ezért az a nemzet, amely megőrzi kultúráját és értékeit, az egyetemes emberiségnek tesz ezzel szolgálatot - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az isztambuli magyar főkonzulátuson tartott március 15-i megemlékezésen.
márc. 17
8:58
100 milliót hagyott a taxiban egy férfi (ATV)
A sofőr három nappal később jelentkezett az arannyal, 8,2 kilót nyomott az ékszer.
márc. 17
9:00
Munkakörülmények: a magyarok a legelégedetlenebbek között (ATV)
Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre - derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből.
márc. 17
9:30
Az Európai Bizottság vizsgálja a magyar plázastopot (ATV)
A plázastop-törvényt vizsgálja az Európai Bizottság a Népszabadság szerint. Az uniós testület azt tanulmányozza, hogy a jogszabály megfelel-e a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló irányelveknek.
márc. 17
9:32
Még sose indult ilyen korán a balatoni hajózási szezon (ATV)
Minden eddiginél korábban kezdődött a szezon a balatoni hajósok számára. A jó idő és a hosszúhétvége miatt a Balatoni Hajózási Zrt. már most sétahajó programmal várja a vendégeket. Megkezdődött az idegenforgalmi előszezon is, a szállodák szinte teltházzal üzemelnek.
márc. 17
9:39
Mitől tartanak leginkább a vállalatvezetők? (Infostart)
A változó szabályozási környezettől, az árfolyamkockázattól és az államháztartási hiány kezelésének módjától tartanak leginkább a magyar vállalatvezetők - ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában első magyarországi vezérigazgatói felmérését a PricewaterHouse Magyarország cégtársa.
márc. 17
10:06
Vadászgyilkosság Baranyában: előzetesbe kerülhet a gyanúsított (ATV)
A Pécsi Városi Bíróság vasárnap dönt annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki a gyanú szerint egy vadászt megölt, társát pedig súlyosan megsebesítette a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között pénteken - mondta a bíróság elnöke az MTI-nek szombaton.
márc. 17
10:21
Döntés a vadászgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról (Metropol)
A Pécsi Városi Bíróság vasárnap dönt annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki a gyanú szerint egy vadászt megölt, társát pedig súlyosan megsebesítette a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között pénteken.
márc. 17
10:24
Ausztrál Nagydíj: Hamiltoné az első rajtkocka (ATV)
A McLarennel versenyző brit Lewis Hamilton indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es világbajnokság idénynyitó Ausztrál Nagydíján, miután megnyerte a szombati időmérő edzést.
márc. 17
10:26
Az olimpia után vizes Eb-t rendezne London (ATV)
A brit úszószövetség (British Swimming) azt szeretné, ha az idei nyári olimpia versenyei után 2016-ban vizes Európa-bajnokságnak adna otthont a londoni Aquatic Center.
márc. 17
10:28
Peking aggódik az észak-koreai Föld-figyelő műhold miatt (ATV)
Kína aggodalmát fejezte ki Észak-Korea áprilisra tervezett műholdfelbocsátása miatt - derül ki a pekingi külügyminisztérium közleményéből, amelyet a kínai sajtó szombaton ismertetett.
márc. 17
10:30
Szerbia választások: Koszovóban rendőrök akadályoznák meg a szavazást (ATV)
A koszovói rendőrség arra készül, hogy megakadályozza az ott élő szerbek részvételét a Szerbiában kiírt parlamenti és helyhatósági választásokon - jelentette a belgrádi média szombaton.
márc. 17
10:39
Az igaz emberek (Metropol)
„Tőlem csak ennyire futja, pedig a szomszéd beteg mondta nekem, hogy mennyinek tetszik lenni az árfolyamának a professzor úrnak.”
márc. 17
10:39
Vadászgyilkosság Baranyában - Előzetesbe kerülhet a gyanúsított (Alternatív Energia)
A Pécsi Városi Bíróság vasárnap dönt annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki a gyanú szerint egy vadászt megölt, társát pedig súlyosan megsebesítette a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között pénteken - mondta a bíróság elnöke.
márc. 17
11:00
A rendőrség végigasszisztálta a gárdaavatást (ATV)
A nagy számban érkezett rendőrök - köztük készenléti rohamrendőrök - nem avatkoztak be a Hősök terén lezajlott gárdaavatásba. Csupán a mintegy 30 antifasiszta ellentüntetőt védték.
márc. 17
11:18
Eörsi: szánalmas, hogy megpróbálják ellehetetleníteni a DK-t (ATV)
Szánalmas, hogy a kormány megpróbálja ellehetetleníteni a Demokratikus Koalíció frakcióvá alakulását – ezt Eörsi Mátyás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 17
11:33
Egyelőre nem költözik a pécsi állatkert (Alternatív Energia)
A pécsi állatkert mégsem költözik Tüskésrétre a Mecsekről, miután kiderült, hogy ez most nem a legalkalmasabb helyszín az új vadaspark befogadására - írta szombati számában az Új Dunántúli Napló.
márc. 17
11:51
Meghalt a motorral ütköző kerékpáros (Metropol)
Kórházba szállítását követően életet vesztette az a kerékpáros nő, aki egy motorral ütközött össze pénteken este, Hódmezővásárhelyen.
márc. 17
11:54
40 fős magyar csoport a jeruzsálemi maratonon (ATV)
15 ezren indultak a Közel-Kelet legnagyobb utcai futóversenyén, köztük a Hit Gyülekezete 40 fős csoportja.
márc. 17
12:12
Németh Zsolt: az EU-nak el kellene kerülni a kettős mérce alkalmazását (ATV)
A magyar kormány meghozta az alapvető, helyes döntéseket az államháztartási hiány csökkentésével kapcsolatban, így már csak kisebb módosításokra lehet szükség - fejtette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Berliner Zeitungnak a német baloldali lap hétvégi számában megjelent beszámoló szerint.
márc. 17
12:30
Robbantások a fővárosban – civilek, rendőrök haltak meg (ATV)
Két robbanás történt Damaszkuszban, amelyekben több rendőr és civil életét vesztette – számolt be a szíriai állami televízióra hivatkozva a BBC.
márc. 17
12:45
MSZP: a Fidesz cserélje narancsról polipra a pártlogóját! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint valószínű, hogy a Fidesz bizonyos cégek, gazdasági körök, oligarchák érdekében tevékenykedik, ezért az ellenzéki párt azt javasolja, a jelenlegi logót, a narancsot cseréljék polipra, mert az utóbbi ma már jobban jellemzi a nagyobbik kormánypártot.
márc. 17
13:06
MSZP: a Fidesz cserélje narancsról polipra a pártlogóját (ATV)
Az MSZP szerint valószínű, hogy a Fidesz bizonyos cégek, gazdasági körök, oligarchák érdekében tevékenykedik, ezért az ellenzéki párt azt javasolja, a jelenlegi logót, a narancsot cseréljék polipra, mert az utóbbi ma már jobban jellemzi a nagyobbik kormánypártot. el a magasba; a lufi aljára pedig egy "fizess Fidesz!"- logót akasztottak.
márc. 17
13:08
"Válságban erősödik" Lepitbullozták Orbánt (ATV)
A nemzeti büszkeség mindenek előtt címmel közölt cikket Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki ünnepi beszédéről a La Libre Belgique című brüsszeli napilap szombati számában.
márc. 17
13:10
Schiffer András: továbbra is hibás az igazságszolgáltatási modell (ATV)
Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője szerint az új igazságszolgáltatási modell továbbra is alapvetően hibás, és az marad a törvénymódosítás után is. Ezt szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azzal támasztotta alá, hogy a modell továbbra sem biztosítja például a törvényes bíróhoz való jogot, tehát nem garantálja a biróságok pártatlan és igazságos működését.
márc. 17
13:15
Bírálja a magyar bírósági törvényt a Velencei Bizottság (Infostart)
A Velencei Bizottság pénteki ülésén elfogadta a kifogásolt magyar jogszabályokkal kapcsolatos két módosított véleménytervezetet, amelyek közül a bírósági törvényre vonatkozó véleménye nagyon kritikus, viszont az egyházakra és a vallásszabadságra vonatkozó magyar törvényt általánosságban elfogadhatónak ítélte, bár bizonyos részleteivel szemben szintén bírálatokat fogalmazott meg - közölte Thomas…
márc. 17
13:21
Bírálta a magyar bírósági törvényt a Velencei Bizottság (Metropol)
A Velencei Bizottság pénteki ülésén elfogadta a kifogásolt magyar jogszabályokkal kapcsolatos két módosított véleménytervezetet. A bírósági törvényre vonatkozó véleménye nagyon kritikus, viszont az egyházakra és a vallásszabadságra vonatkozó magyar törvényt általánosságban elfogadhatónak ítélte, bár bizonyos részleteivel szemben szintén bírálatokat fogalmazott meg.
márc. 17
13:42
Magyar turistákat mentettek a Magas-Tátrában (ATV)
Hegyi terepen elakadt magyarországi turistákat mentettek ki a szlovák hegyi mentők a Magas Tátrában - adta hírül honlapján a szlovák hegyi mentőszolgálat szombaton.
márc. 17
14:00
Kovács Árpád: Magyarország pénzügyi stabilitása európai érdek (ATV)
Magyarország pénzügyi stabilitása európai érdek, senki nem akarja az országot megroppantani vagy tönkretenni - jelentette ki a Költségvetési Tanács (KT) és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke szombaton Zalaegerszegen.
márc. 17
14:15
Huszonhét határsértő két nap alatt Csongrád megyében (Metropol)
Huszonhét határsértőt, köztük négy nőt és három gyermeket fogtak el a rendőrök az elmúlt két napban Csongrád megyében.
márc. 17
14:15
A híveknek beszél - ellenségeket gyárt (Alternatív Energia)
Március idusán Orbán Viktor "kiosztja" Brüsszelt - úgy tűnik ez már a nemzeti ünnepek állandó programja lesz, hiszen így volt tavaly és ez történt idén is. Bár a miniszterelnöki szóvivő szerint félreértés történt, a kormányfő szavait nehéz másként értelmezni, minthogy a Szovjetunióhoz hasonlította az EU-t.
márc. 17
14:17
MSZP: A Velencei Bizottság döntött, a kormány meghátrálásra kényszerül (Alternatív Energia)
Az MSZP reagált a Velencei Bizottság döntésére, az alábbiakban a közleményt olvashatják.
márc. 17
14:36
Telt ház várja a nyíregyházi magyar-lett teniszösszecsapást (ATV)
Nagy az érdeklődés, ezért alighanem telt ház várja majd a lett férfi teniszválogatottat a magyarok elleni Davis Kupa-mérkőzésen, amelyre április 6. és 8. között Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban kerül sor.
márc. 17
14:51
Gárdistaavatás a Hősök terén ellentüntetéssel (Alternatív Energia)
Több mint száz gárdista tett esküt a fővárosi Hősök terén a Magyar Nemzeti Gárda március 15-i ünnepi rendezvényén szombat délben; a teret több száz rendőr zárta körbe a ceremónia alatt, és mintegy kéttucatnyian tartottak ellentüntetést, de hatósági intézkedésre nem került sor.
márc. 17
15:12
Schiffer: "Lázár lesüllyedt a csatorna mélyére" (ATV)
"Lázár János lesüllyedt a csatorna mélyére" - reagált Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő szombaton a fővárosban egy más témában tartott sajtótájékoztatón a Fidesz frakcióvezetőjének vele és családjával kapcsolatos kijelentéseire.

Keresés