Megtette hatását az államilag finanszírozott férőhelyek csökkentése, a röghöz kötés és a brutális tandíj: 2011-hez képest 32 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén február 24.-ig egyetemre vagy főiskolára. A brutális mértékű tandíj azonban visszarettentheti azokat is, akiket esetleg felvesznek az adott intézménybe. A külföldön tanulást viszont könnyítheti, hogy például Ausztriában és Németországban…
A társasági nyereségadónak (TAO) köszönhetően 33 millió forint jutott a korábban - mint azt lapunk nyilvánosságra hozta - számlázási botrányba keveredett Kecskeméti KSE kosárlabda szakosztályának is - értesült lapunk.
Egymás után érkeztek a hétvégén a felajánlások az ATV Híradó szerkesztőségébe a kilakoltatás előtt álló rákospalotai család ügyében. Vasárnapi riportunk után rengetegen írtak, telefonáltak, hogy – akár csak pár ezer forinttal – de támogatnák a 170 ezres lakbérrel tartozó családot. Több, névtelenséget kérő felajánló kifizette adósságukat, csakhogy még 700 ezerrel tartoznak a közműcégeknek, így egy…
Ha nem reformálható meg a Fáraó rendszere, jöjjön egy új Fáraó, akivel lehet tárgyalni arról, hogy nem öldössük le a fiúgyermekeket - mondja Iványi Gábor, aki sose gondolta volna, hogy épp egy rendszerváltó párt, a Fidesz révén térünk vissza a diktatúrák nyíltan arcátlan és képmutató működéséhez.
A szeptember elseje és február vége között eltelt fél évben a nyolcmillió választópolgár (mintegy hárommillió család) közül alig több mint 72 ezer igényelte Magyarország dedikált alaptörvényét - közölte kérdésünkre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
Elkészült a vörösiszap-katasztrófa vádirata, amely szerint a gátszakadáskor 4,4 méter mély vízmennyiség nyomta a tározó falait, noha legfeljebb 1 méter magas víz boríthatta volna csupán a zagytározóban lévő veszélyes anyagot.
A miniszterelnök az utolsó pillanatban visszavonta napirend előtti felszólalását, bár a Fidesz délelőtti frakcióülésén még arról beszélt, hogy uniós ügyekben felszólal az Országgyűlésben. Orbán Viktor végül csak a Jobbik frakció vezetőjének unióellenes kijelentéseire reagált. Azt mondta: nem méltányos az, hogy Magyarországot megbüntetik azért, mert sikereket ért el az államadósság és a…
Tíz amerikai államban egyszerre döntenek holnap a republikánus szavazók arról, hogy kit szeretnének Barack Obama kihívójaként látni a novemberi elnök-választáson. A jelölt-aspiránsok közötti előválasztás következő állomásán, az úgynevezett „szuperkedden” sokminden eldőlhet a riválisok számára. Főleg az, hogy kell-e még elhúzódó versenyre számítani, vagy lassan véget érnek a végső befutó…
Azok az amerikai állampolgárok, akik csatlakoztak az al-Kaidához, vagy a terrorhálózat társzervezeteihez, halálos csapás célpontjai lehetnek, amennyiben az Egyesült Államokat közeli veszély fenyegeti és az adott személyek elfogása megvalósíthatatlan – jelentette ki hétfőn Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter.
Barack Obama „megértette Izrael álláspontját”, hogy joga van az önvédelemhez az iráni nukleáris fenyegetéssel szemben – jelentette ki hétfőn Washingtonban Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, miután a Fehér Házban megbeszélést folytatott az Egyesült Államok elnökével.
Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról, illetve annak költségvetési hatásairól, de a képviselők emellett elmondhatják véleményüket az új személyszállítási törvényjavaslatról, valamint a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentéséről is.
Közel négyezren rekedtek hétfőn este a francia szuperexpresszekben (TGV) Franciaország északi részén, Arras és Lille városa között a hirtelen érkezett havazás következtében kialakult közlekedési káoszban - közölte a helyi prefektúra.
Ötvenöt millió forintos értékben szereztek be felszereléseket a palotaőrség számára - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet beszámol, hogy a Kehi feljelentést tett a Kehi a MÁV egyik bázisának költöztetése ügyében.
A Fidesz-frakción belül már egy éve gondolkoznak és jelenleg is vitáznak arról, hogy mi lenne a helyes lépés az ügynökakták ügyében - mondta Lázár János frakcióvezető a HírTV Rájátszás című műsorában hétfő este.
Gyengült a forint kedd reggelre a fontosabb devizákhoz képest, az európai kereskedés kezdete után a magyar fizetőeszköz az euróval és a térségbeli devizákkal együtt veszített értékéből.
Megfosztották doktori címétől az iráni származású Bijan Djir-Sarait, aki a Szabaddemokrata Párt (FDP) parlamenti (Bundestag) képviselője - jelentette be a kölni egyetem hétfőn.
A megyei MSZP-szervezetek nagy többségében lezárult a tisztújítás. Az elmúlt napokban több országosan ismert politikust is újraválasztottak, Hajdú-Bihar megyében viszont a szocialista pártból korábban kizárt Huszka Imre nyert. Győr-Moson-Sopron megyében szavazategyenlőség miatt nem sikerült új elnököt választani.
Több száz embert vettek őrizetbe Oroszország-szerte a hétfő esti Putyin-ellenes megmozdulások során, de a jegyzőkönyv felvétele után elengedték az ellenzéki vezetőket. Közben David Cameron alig várja, hogy együtt dolgozhasson az újraválasztott elnökkel.
A BKV fizetésképtelensége az államcsődig is elvezethet - mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Dorner Lajos emlékeztetett: március 19-ig van idejük a döntéshozóknak dűlőre jutni a bankokkal, akkor jár le az első olyan hitelcsomag, amelyet már nem tudnak kifizetni.
Czink Melinda három játszmában, 1 óra 50 perc alatt kikapott az orosz Alla Kudrjavcevától az Indian Wells-i tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyének selejtezőjének nyitó fordulójában.
A francia elnökválasztás két nagy riválisa, a konzervatív Nicolas Sarkozy és a szocialista Francois Hollande távoli rokonok, miután mindketten Claude Labully-Burtynak, egy, a francia Alpokban a XVII. században élt parasztnak a leszármazottjai - állítja Jean-Louis Beaucarnot, a családfakutatás egyik legjelentősebb francia specialistája a francia politikusok családtörténetéről írt kötetének a héten…
Az elmúlt hetekben a kormány által bejelentett gazdaságpolitikai konszolidáció talán leglátványosabb eleme, az újranyitás volt a német befektetők irányába. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy miért is megkerülhetetlen tényező a gazdaság számára Németország, és milyen kockázatokkal kell számolni, ha mégis letér a kormányzat a most újra megkezdett útról.
Kávézacc és ködevés, hogy azért büntette meg Magyarországot az Európai Bizottság, mert nem tartja be az uniós jog szellemét – ezt Kósa Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka szerint a Szlovák Köztársaság nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László magyar köztársasági elnöknek a területére történő belépését.
Lendületesen bővül tovább a MINI-család, a John Cooper Works modellprogramja is mind sokszínűbbé válik, s első ízben élhető át a versenysport iránti rajongás mind a négy kerék hajtásával együtt. A szériafelszerelésként immár az ALL4 összkerékhajtási rendszert is kínáló, teljes egészében új fejlesztésű, 160 kW/218 LE teljesítményű négyhengeres turbófeltöltésű motorral szerelt MINI John Cooper Works…
Egy új vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MSZP a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa után született kormányhatározatok végrehajtásának és a közpénzek felhasználásának vizsgálatára - jelentették be szocialista politikusok keddi sajtótájékoztatójukon.
A semmi mással össze nem téveszthető stílus meglepően praktikus is lehet, a funkcionalitás pedig figyelemreméltóan vonzó formát is ölthet. A MINI Clubvan Concept ezen első pillantásra összeegyeztethetetlennek tűnő tulajdonságokat ötvözi egyéni formában, egy - a prémium kisautók szegmensében - mindeddig egyedülálló koncepció számára nyitva meg az utat. A 2012-es Genfi Autószalonon bemutatkozó, a…
A globális gazdasági válság eredményeképpen jelentősen nőttek Európában a munkahelyi egyenlőtlenségek, és ez a jelenség várhatóan folytatódni fog, ahogyan egyre több ország vezet be megszorító intézkedéseket és munkaügyi reformokat - mondta Daniel Vaughan-Whitehead, az ILO bérpolitikai szakértője, a párizsi Sciences Po egyetem professzora kedden.
Súlyosan torzított eredmény született a vasárnapi orosz elnökválasztáson nyugati megfigyelők szerint, de nem tettek olyan nyilatkozatot, amelyben megkérdőjelezték volna a szavazás legitimitását.
Az Angol Labdarúgó Szövetség nem akarja megzavarni a bajnokságot, ezért a szövetségi kapitány kinevezésével valószínűleg megvárják a szezon végét, azaz május 13-át.
Közel egy éve pusztító cunami sújtotta Japánt, a tragédia gazdasági következményei azonban csak most kezdenek nyilvánvalóvá válni. A természeti katasztrófák még soha sem okoztak olyan komoly károkat, mint az elmúlt év során: a földrengések és áradások anyagi következménye világszerte közel 300 milliárd eurót tesz ki.
Ismét Pintér Attila lett a labdarúgó OTP Bank Ligában második Győri ETO FC vezetőedzője. A klub keddi sajtótájékoztatóján ugyan bemutatták a trénert, aki a hétfőn menesztett Csertői Aurélt váltja a kispadon, de a szerződést még nem írták alá a felek.
Az elmúlt két nap alatt több ezer szíriai lépte át a libanoni határt a biztonsági erők Homszban elkövetett vérontása miatt – állítják ENSZ-megfigyelők.
Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint 1,7 százalékkal nőtt 2011-ben, ám a növekedés ellenére a gazdaság teljesítménye még 4,0 százalékkal elmaradt a 2008-as szinttől - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott összefoglaló jelentéséből. (A tavalyi IV. negyedévre és az egész évre vonatkozó részletes GDP- jelentést pénteken adja…