Kedd délben a Hvg.hu megjelentette a plágium-trilógia harmadik részét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ismeretterjesztő brossúrájáról is kiderült, hogy Schmitt Pál plagizálta.
A kormánypártok szerint egységesítheti a közösségi közlekedés rendszerét az új személyszállítási törvény, az ellenzék szerint azonban a tervezet még a terület finanszírozását sem rendezi.
Újabb részletek forrását azonosította a hvg.hu Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjában. Ezúttal a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak az olimpiai mozgalomról kiadott ismeretterjesztő brosúrája és maga az Olimpiai Charta volt az "ihletforrás". További tíz oldalt tesznek ki a Georgiev-tanulmányból változtatás és hivatkozás megjelölése nélkül átvett táblázatok és diagramok -…
A Fővárosi Önkormányzat másfél milliárd forintos bírsággal büntetné a CET beruházóját, és akár rendőri erővel venné vissza az épületet. A beruházó szerint viszont az épülettel minden rendben, és a Városháza miatt csúszik az egy éve kész épület átadása.
Gyermekeket kísérő óvónőt bántalmazott egy Kaposvár környéki település buszmegállójában egy férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Líbia olajban gazdag keleti területének törzsi vezetői félautonóm területté nyilvánították az országrészt. Tripoli ellenzi a lépést, mert az ország szétszakadásától tart.
A Slovan vezetősége különleges módszert talált arra, hogy csillapítsa a Slovan-DAC meccsen a hazai szurkolók durva hangadóit. Amennyire nehéznek tűnő feladat, olyan egyszerű a megoldás.
Százmilliárd forintos európai uniós fejlesztési program indul márciusban a felsőoktatási intézmények számára - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.
Vélhetően szándékosan gyújthatta meg a száraz füvet és az avart Miskolc egyik bevásárlóközpontja környékén egy ismeretlen, akit a rendőrség keres - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t kedden.
Meg akarta vesztegetni a rendőröket egy 48 éves budapesti férfi; a Kaposvári Törvényszék kedden nem jogerősen egy év tíz hónap - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint Kertész Ákos Kanadába távozása különös súllyal hívja fel a figyelmet arra, "hova juttatta Magyarországot az egyre hangosabb antiszemitizmus".
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint Kertész Ákos Kanadába távozása különös súllyal hívja fel a figyelmet arra, "hova juttatta Magyarországot az egyre hangosabb antiszemitizmus".
A szerb katonai hírszerzés vezetője szerint Szerbiának "sikerült megőriznie etnikai és vallási sokszínűségét, sok szélsőséges azonban éppen ebben keresi a lehetőségét befolyásának erősítéséhez, gyakran visszaélve a polgárok őszinte vallási és nemzeti érzéseivel.
Egy ember meghalt, három másik - közöttük egy tűzoltó - megsérült abban a tűzben, amely egy pomázi családi ház alsó szintjén keletkezett kedden - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék kedden első fokon azt a férfit, aki 2010 végén Tiszajenőn, a családi házuk udvarán megölte a testvérét.
Komárom-Esztergom megyében Esztergom, Tata és Tatabánya kórházaiban rendeltek el látogatási tilalmat az influenza miatt - mondta a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vezetője kedden az MTI-nek.
Európai Uniós közlés szerint a G5 plusz 1 és Irán újraindítja az Iszlám Köztársaság atomprogramjáról szóló, korábban zátonyra futott tárgyalásait. Jeruzsálem szerint Iránnak a tárgyalásokkal az időhúzás a célja, ezért Izrael elutasította a tárgyalásokat - az amerikai védelmi miniszter pedig arra figyelmeztetett: amennyiben a diplomácia kudarcot vall, az USA lecsap Iránra.
Májusban Düsseldorfba és a dániai Billundba indít menetrendszerinti járatot Budapestről a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary, a légitársaság vezérigazgatója a kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormánypártok szerint egységesítheti a közösségi közlekedés rendszerét az új személyszállítási törvény, az ellenzék szerint azonban még a terület finanszírozását sem rendezi.
Vesztegetésen értek tetten egy közterület-felügyelőt Budapesten a rendőrök; a lebuktatást a Budapest Főváros Közterület-felügyelete jelzése segítette, idén már másodszor - közölte a rendőrség a honlapján kedden.
Májusban Düsseldorfba és a dániai Billundba indít menetrendszerinti járatot Budapestről a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary, a légitársaság vezérigazgatója a kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Közműadó is szerepel a BKV finanszírozási helyzetének megoldására kidolgozott javaslatcsomagban. A Századvég Gazdaságkutató és a Budapesti Közlekedési Központ által összeállított koncepció a közműadóból 15 milliárd forintos bevételre számít.
Fegyházban letöltendő szabadságvesztésre súlyosbította két vádlott első fokon kiszabott, négy-négy év börtönbüntetését egy kábítószer-terjesztés miatt indult perben keddi, jogerős döntésével a Győri Ítélőtábla; az ügy elsőrendű vádlottja öt évet kapott.
Pályázati úton kiegészítő bérkompenzációt vehetnének igénybe azok a munkáltatók, akiknek gondot okoz az ötszázalékos elvárt béremelés kifizetése. Erről a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt az elvárt béremelés végrehajtásáról szóló törvény parlamenti vitájában.
A miskolci polgármester felesége írta alá az összes eddigi közgyűlési előterjesztést? - kérdezte a sajtón keresztül a miskolci MSZP-frakció nevében Földesi Norbert frakcióvezető a város jegyzőjétől és dr. Kriza Ákos polgármestertől keddi tájékoztatóján. Nem minden ok nélkül.
Az LMP-s Schiffer András nyilvános vitára hívja az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében a Fidesz frakcióvezetőjét - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az ellenzéki párt sajtóosztálya.
10 amerikai tagállamban kezdték meg kedden a szavazást a republikánus elnökjelöltekre – hamarosan talán az is kiderülhet hivatalosan, hogy ki lesz Barack Obama elnök 2012-es kihívója. A mezőny két legesélyesebb politikusa Mitt Romney, volt Massachusetts-i szenátor, valamint Rick Santorum, Pennsylvania korábbi szenátora.
A 7,8%-ra prognosztizált kínai gazdasági növekedés, illetve a Magyarország és a Valutaalap közötti elhúzódó megállapodás okozta a forint árfolyamának tegnapi jelentős mértékű gyengülését a portfolio.hu elemzője szerint.
Brüsszelben az Európai Parlament magyar képviselőivel találkozott az államfő. Schmitt Pál - a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint - a nemzeti ügyek mellett való kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Új keleti partnerségi programról is egyeztetett hétfőn Prágában, a kibővített Visegrádi négyek találkozóján Martonyi János külügyminiszter, aki beszélt az InfoRádiónak Ukrajna és Fehéroroszország helyzetéről.
Kémiai úton kasztrálhatóak lesznek ezentúl az elítélt pedofilok és egyes erőszaktevők Moldovában; a chisinaui parlament kedden fogadta el a szigorú büntetést lehetővé tevő törvényt, amely idén júliustól lép hatályba.
Elfogadta az Európai Bizottság a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárás következő lépésének ajánlástervezetét, amelyet az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei elé terjeszt elfogadásra.
A székelyföldi autonómia megteremtése államközi együttműködés tárgya - mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke, miután tárgyalt Németh Zsolt külügyi államtitkárral.
Visszautasította az antiszemitizmus és a zsidóellenes érzelmek vádját Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az MTI-nek nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy Kertész Ákos budapesti díszpolgári címe visszavonásának semmi köze nincs az író vallásához, származásához.
Az MSZP arra szólítja fel Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy mutasson be legalább egyetlen olyan oldalt a doktori disszertációjából, "amelyet minden kétséget kizáróan maga jegyez".
A vád és a védelem egyaránt a felmentését kérte annak a férfinak, aki a Fekete sereg néven ismert bűnbanda "katonáival" vette fel a harcot, és emiatt kellett - jogerős ítélet alapján - csaknem 7 évet börtönben ülnie; a Fővárosi Ítélőtáblán kedden tartott perújítási eljárásban az ügyész és a védő a minősített emberölés vádja alól jogos védelem címén kérte a felmentést.