Február közepe óta vágják a csalitost a Bársonyos mentén. Hetente kellene fizetést kapniuk. Eddig még egy fillért sem láttak a halmaji közmunkások- írja az Észak Online.
A gyakoribb áfa-elszámolásra vonatkozó korlátozás a Deloitte szerint körültekintő eljárásra sarkallja az adózókat az adózói "tiszta lap" megőrzése érdekében. A tanácsadó cég ennek kapcsán hangsúlyozza: végrehajtási cselekménynek minősül az is, ha az adótartozást az adóhatóság más adónemben fennálló túlfizetés átvezetésével egyenlíti ki.
Budapest – Evés közben jön meg az étvágy! Az FTC labdarúgóit a közös reggelik és ebédek alatt is állandó motivációt érezhetnek az eredményes szereplésre. A zöld-fehérek nemrég felújított ebédlőjében megelevenedik a múlt, a jelen és a jövő.
A köztársasági elnökhöz fordult eljárási kegyelemért Gál Balázs A fiatalember a vád szerint megölte áldozatát, majd nyakáról levett egy arany nyakláncot. Az ékszer eddig halált hozott viselői számára
A magyar nők Európában a második helyen állnak a rák okozta halálozások tekintetében, évente közel 5.500 új emlőrákos beteget fedeznek. Holott felvilágosítással és idejében végzett szűrővizsgálatokkal az esetek harmadát meg lehetne előzni, másik harmadukat pedig gyógyítani.
A középosztály megerősödését is jelenti, ha 5,5 millió ember dolgozik az országban - véli a Fidesz szóvivője. Kiss Péter szocialista politikus előzőleg a szegénység elleni küzdelemről beszélt.
Bajnoki sikerekkel vigasztalódhat a labdarúgó Európa Ligát lebecsülő két manchesteri csapat. A City és a United sem hajtotta szét magát a nyolcaddöntő első meccsén: ki is kapott mindkettő.
Pintér Ádám csapata, a sereghajtó Real Zaragoza 3-0-ra kikapott a Real Sociedad otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A tavalyinál erősebb drágulásra számítanak az elemzők a húsvéti időszakra a magyar élelmiszer-kereskedelemben, a szezon kezdetén ugyanis a gyengébb hazai árualap miatt importtal kell fedezni a keresletet - írja a Napi Gazdaság.
A listavezető Debrecen a jobbhátvéd Nagy Zoltán utolsó pillanatokban szerzett góljával győzött 2-1-re a labdarúgó NB I 19. fordulójának szombati játéknapján.
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Bogdán Ádám lemásolta a világ egyik legjobb kapusának teljesítményét. Ahogy a Juve sztárja a Milan elleni rangadón, ő is góltól mentette meg csapatát azzal, hogy a gólvonalon túlról kihúzta a labdát.
Az ügyvéd szerint még a Velencei Bizottság sem látott olyat soha, mint a magyar igazságszolgáltatásban, ahol a főbíró kezében ilyen túl hatalom összpontosul.
A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. négy évvel ezelőtt, ezen a napon fejezte be a répacukorgyártást Magyarországon, ekkor zárta be utolsó, akkor még működő magyar gyárát, a szerencsit, erre emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen szombaton. Az önkormányzat ezt a napot már korábban emléknappá nyilvánította.
Olyan joghézagot talált néhány fedezeti befektetési alap, amely megítélésük szerint rákényszeríti Görögországot arra, hogy névértéken fizesse vissza államadóssága egy részét - közölte az ügyet ismerő három forrás. Amennyiben az alapok ki tudják használni a jogi kiskaput, az várhatóan tovább növeli a feszültséget a görög állam és hitelezői között.
A speciális tűzoltásnak köszönhetően "csak" a krasznahorkai vár tetőszerkezete égett le, a kiállítótermekben nem esett kár. A kulturális miniszter tragédiának nevezte a történteket.
Hetvenöt millió dollár folyósítására kérte az adományozó országokat az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNWRA); a pénzből iskolák, kórházak fenntartását fizetnék, valamint kis összegű járandóságot folyósítanának a nagy szegénységben élő menekülteknek az év hátralévő részében.
Több mint 10,6 milliárd, illetve csaknem 5 milliárd forintot különítettek el az idei fővárosi költségvetésben a már ténylegesen felvett és még az év végéig tervezett hitelek tőketörlesztésére és kamatainak kifizetésére - írta meg értesülését a Napi Gazdaság.