A tanút segítő ügyvéd fogalma létezik ugyan, de 2012-től az ehhez kapcsolódó feladatokat - egy törvénymódosítás okán - gyakorlatilag nem tudja ellátni az ügyvéd, a tanú magára marad a kihallgatáson.
HR Szubjektív rovatunkban Galambos László, a MOL Finomítás igazgatója kérdez szakmai témában, miután Dr. Lövey Imre, a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatójának kérdésére válaszol.
Az OTP Bank 12 millió euróval megemelte a montenegrói leánybankja jegyzett tőkéjét, a montenegrói cégbíróság bejegyezte a tőkeemelést - közölte az OTP hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A pénzügyi tranzakciókat terhelő különadó közösségi szintű bevezetését sürgeti az Európai Unió (EU) kilenc tagországa, a pénzügyminiszterek levélben fordultak a soros uniós elnökséget ellátó Dániához az új adóteherről szóló tárgyalások felgyorsítását kérve - írta a Der Spiegel vasárnap.
A katasztrófavédelmi hozzájárulást nem elég befizetni, az adózóknak több adminisztratív kötelezettségnek is eleget kell tenniük, így például március végéig bejelentési kötelezettségük van a katasztrófavédelmi hatóság felé, amelynek elmulasztása szankciót von maga után - figyelmeztet a Deloitte.
Több mint egy évtizedes együttműködést követően a John Deere ismét a Rábát bízta meg egyik csúcskategóriás terméke, az 560 lóerős, gumihevederes traktor futóműveinek kifejlesztésével. A fejlesztés...
Az idei év első hosszú hétvégéje előtt állunk: március 15-e munkaszüneti nap lesz, március 16-a pedig pihenőnap. Változik ezért a boltok, a posták nyitva tartása, illetve a közösségi közlekedés menetrendje is. A bankok szerda délután bezárnak, és csak hétfőn nyitnak ki legközelebb. Mutatjuk a legfontosabbakat....
Egy diplomáciai forrás szerint arra készül az Egyesült Államok elnöke, hogy ellátogasson a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe, és beszédben foglalkozzék az északi kommunista rendszer keltette aggodalmakkal.
Februárban csökkent a bankrendszer forint likviditása, elsősorban az euróeladási tenderekhez kapcsolódó banki devizavásárlásnál a jegybanknak fizetett forint ellenérték nyomán, eközben a hitelintézetek egynapos betétei jelentősen csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfőn közzétett havi statisztikai mérlegében.
A hazai részvénypiac az idei évben eddig összességében jól teljesített, az emelkedésben azonban egyelőre úgy tűnik a kispapírok nem igazán tudták kivenni részüket. Bár ebben a szekcióban is akadnak...
Az MNB januári statisztikája szerint az államháztartás a tőzsdei részvények árfolyamának emelkedésén 65 milliárd forintot nyert. A külföldiek 284, a háztartások 43 milliárd forinttal lettek gazdagabbak, de ezzel a tavaly harmadik negyedévi nagy zuhanást - ami összesen 1699 milliárd forintot ért - még nem sikerült visszanyerni.
Másodfokon is helybenhagyta a 900 MHz-es frekvenciaárverés eredményét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A januári döntés ellen a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone fellebbezett. A döntés értelmében az eddig háromszereplős mobilpiacra új szolgáltató, a Magyar Posta Zrt.-Magyar Fejlesztési Bank Invest Zrt.-Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma léphet.
A főváros korábbi javaslataiból, régebbi szakértői anyagokból és sajtóban megjelent ötletekből gereblyézték össze - hozzáadott érték nélkül - a Századvég Gazdaságkutató munkatársai a BKV finanszírozási reformjáról szóló koncepciót, amelyet két hete adott le a cég a nemzetgazdasági tárcának és a Miniszterelnökségnek - értesült az [origo]. A cég vezérigazgatója szerint "tűzoltásra" kaptak felkérést,…
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (MNHH) hírközlési elnökhelyettese, Mátrai Gábor a másodfokú eljárásban helybenhagyta a hatóság korábbi döntését a 900 megahertzes frekvenciaárverés eredményéről, ennek értelmében az eddig háromszereplős mobilpiacra új szolgáltató, a Magyar Posta Zrt.-Magyar Fejlesztési Bank Invest Zrt.-Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma léphet - közölte az NMHH.
A március 15-i budapesti Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban.
Nyilvánosságra hozta a helyi adóhátralékosok listáját a tiszavasvári önkormányzat; a helyhatóság hirdetőtábláján közzétett névsorban 693 adós szerepel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros jegyzője hétfőn az MTI-vel.
Egy privát partin talán senki nem lepődött volna meg azon, ha műsor gyanánt két csinos fiú kezd el zenére vetkőzni a színpadon. Ám egy önkormányzati – feltehetően közpénzen szervezett – rendezvényen ugyanez a show-műsor már nem biztos, hogy olyan tetszetős – írja a heol.hu. A portál szerint Gyöngyössolymoson is meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták azt a chippendale-showt, amit a település…
A magyar alpesi sízés eddigi legnagyobb sikerét érte el Kékesi Márton, aki múlt pénteken a junior I-es korosztály műlesikló versenyében aranyérmet nyert az olaszországi Roccarasóban rendezett ifjúsági világbajnokságon.
A szövegkörnyezet átszerkesztése miatt téves információ került ma reggel a híradásokba a devizahitelesek adóssegítő megoldásával kapcsolatban - hívja fel a figyelmet a Bankszövetség.
Másfél év alatt nyolcmilliárd forint folyt be az államkasszába az alkalmi és idénymunkásoknak köszönhetően - írja a Magyar Nemzet a NAV adataira alapozva.
Lassan otthonosan kezdjük érezni magunkat az ismerős kastély épületein belül, a csodálatos, ősfás parkban, arisztokratikus miliőben, ahol interkulturális környezetben a világ minden tájáról érkezett, tudásra szomjas emberek méltó körülmények, és tanárok segítségével szereznek posztgraduális képesítéseket. Látogatásunk célja az elismert holland egyetem által megrendezett Interim Menedzsment…
Amint az várható volt, idegesebb befektetői hangulat közepette ismét pellengérre fog kerülni a forint árfolyama mivel a befektetők gyors megállapodást és konszolidációt vártak hazánk esetében. Ezzel szemben kedden nagy valószínűség szerint az európai pénzügyminiszterek tanácsa meg fogja savazni a kohéziós alapok felfüggesztését, ami összegszerűen a GDP 0,5 százalékát teszi ki. A befektetők pedig…
Több mint egy évtizedes együttműködést követően a John Deere ismét a Rábát bízta meg egyik csúcskategóriás terméke, az 560 lóerős, gumihevederes traktor futóműveinek kifejlesztésével. A fejlesztés eredményesen zárult, a sorozatgyártás megkezdődött, a felek 5 évre szóló hosszú távú szállítási megállapodást kötöttek.
Emeli bruttó 7-7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel benzin ára új csúcsra kerül - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A héten bruttó 7-7 forinttal emeli a Mol a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az újabb emeléssel a benzin ára új csúcsra, 437 forintra emelkedik szerdától, míg a gázolaj esetén 439 forintra ugrik a literenkénti átlagár.
Emeli bruttó 7-7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel benzin ára új csúcsra kerül - értesült piaci forrásokból a Portfolio.hu.
Az InfoRádiónak nyilatkozó iskolák és önkormányzatok nem támogatják a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslatát, mely szerint a felszíni járműpark tíz százalékát meg lehet takarítani, ha bevezetnék a lépcsőzetes munkakezdést.
Több mint egy évtizedes együttműködést követően a John Deere ismét a Rábát bízta meg egyik csúcskategóriás terméke, az 560 lóerős, gumihevederes traktor futóműveinek kifejlesztésével. A fejlesztés...
Az Aegon Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlése várhatóan a magánnyugdíjpénztári ágazat jogutód nélküli megszüntetéséről fog dönteni, ezt javasolja a cég vezetősége - közölte az Aegon hétfőn....
Az emós kifejezést olyan tinédzserekre, vagy fiatalokra használják, akik alternatív zenéket hallgatnak, feketében járnak, hajviseletüket pedig a hosszú frufru jellemzi.
A svájciak vasárnap népszavazáson elutasították azt a szakszervezeti kezdeményezést, hogy négy hétről hatra nőjön a minimális évi fizetett szabadság, miután sok cég felhívta a figyelmet arra, hogy...
Az Aegon Nyugdíjpénztár vezetősége a magánnyugdíjpénztári szektort érintő megváltozott szabályozási környezet, a biztonságos és tervezhető működtetés ellehetetlenülése miatt azt fogja javasolni a küldöttközgyűlésnek, hogy döntsön a magánnyugdíjpénztári ágazat jogutód nélküli megszüntetéséről.
Miközben a média lassan már naponta ad hírt az országgal szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás újabb és újabb lépéseiről, hazai és külföldi elemzők egyre nagyobb arányú költségvetési hiányt vetítenek előre a 2013-as évre is. Ezen a helyzeten alapvetően javíthatna - akár már az idei költségvetést is érintve - egy jól eltalált bankforgalmi adó, állítja Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország…