Lebeszéli hűséges olvasóit Umberto Eco, hogy megvásárolják "A rózsa neve" új kiadását, amelynek egyes külföldi fordításait átnézte, és kijavított bennük fordítói hibákat.
Még mindig nincs konkrét időpont az IMF-tárgyalások folytatására. A nagy cégekre nem volt hatással Magyarországon a Mercedes kecskeméti bérpolitikája. Március 15-én elindul az idei hosszú hétvége-szezon. Szemle a gazdasági lapokban.
A fogyasztói árak februárban 5,9 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, egy hónap alatt az árak 0,8 százalékkal emelkedtek a háztartási energia- és az élelmiszer árak jelentős megugrása nyomán - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás keretében kidolgozandó újabb ajánlás is napirenden lesz az európai uniós pénzügyminiszterek mai brüsszeli találkozóján. Várhatóan szavaznak az Európai Bizottság azon javaslatáról, hogy a jövő év elejétől függesszék fel a Magyarországot megillető kohéziós keret egy részének lehívhatóságát, ha fél éven belül nem születnek újabb…
VV Ágica mutatósabbnál mutatósabb menyasszonyiruha-költeményekben látható egy szalon katalógusában. Kiderült, az egykori valóságshow-hős ismét boldog párkapcsolatban él, s lélekben már készül az esküvőjére. A fotózástól azonban félt, mert a babona szerint a frigy előtt nem szabad ilyen ruhát felvenni.
Fodor Zsókát az RTL Klub napi sorozatában tizenegy évig láthatták a nézők. Ezalatt életéről folyamatosan beszámolt a sajtó. E heti sorozatunk második részében első szerelméről és pályája kezdetéről mesél.
Lionel Messi, az FC Barcelona aranylabdás labdarúgója azt mondta, hogy Pep Guardiola, a katalán együttes vezetőedzője sokkal fontosabb a csapat számára, mint ő, s ha nem hosszabbítja meg a szerződését, az komoly gondot okozhat.
H. Gábor az alapos gyanú szerint késsel végzett üzlettársával 1998 januárjában. Bűntársával a holttestet a Pécs és Orfű közötti úton dobta ki a kocsiból. Egy árokban találtak rá autóversenyzők, akik használható személyleírást adtak a gyilkosokról.
A forint kedd reggel kissé jobban teljesített az előző napinál. Hétfőn a Moody's Investors Service Magyarország adósmegítélése számára negatív hatásúnak nevezte az IMF/EU-tárgyalások késlekedését.
A konzervatív szavazatok várható megoszlása miatt Mitt Romneynak esélye nyílhat rá, hogy a jelöltállítási küzdelem során első alkalommal arasson sikert Délen, a Republikánus Párt keddi arkansasi vagy mississippi előválasztásán, esetleg mindkettőn.
Az Országgyűlés keddi ülésén ismét tárgyal a devizaeladósodás kérdésköréről, a képviselők a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslatról, továbbá a 2002 és 2010 közötti időszak eladósodásának okait vizsgáló bizottsági jelentésről is elmondhatják véleményüket.
Az Országgyűlés hétfőn változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. A Ház kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben…
A kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének – olvasható a Magyar Közlönyben.
Rendeletet alkotott a kabinet a kormányzati stratégiai irányításról: a jogszabály a stratégiai tervdokumentumokra, köztük az úgynevezett ország-előrejelzésre és a miniszteri programokra vonatkozó követelményeket határozza meg.
Bár szabadlábon védekezhet, egyáltalán nem várnak nyugodt napok E. Károlyra. Ma kirúgja klubja, a Monor, egykori REAC-os csapattársai közül pedig többen is szembesítést indítványoznak ellene.
Rossz osztályzatok miatt "szendvicset" csinált fiából egy férfi Floridában: szendvicsemberként kellett a gyereknek ácsorognia egy utcasarkon és a nyakában lógó plakátokon tudatni a járókelőkkel, hogy milyen gyatra iskolai jegyei vannak.
Az Országgyűlés mai ülésén ismét tárgyal a devizaeladósodás kérdésköréről, a képviselők a lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslatról, továbbá a 2002 és 2010 közötti időszak eladósodás okait vizsgáló bizottsági jelentésről is elmondhatják véleményüket.
Az Eurogroup miniszterei szerint várhatóan szerdán teljes egészében jóváhagyják az euróövezeti pénzügyminiszterek a Görögországot segítő újabb nemzetközi támogatási programot. Evangelosz Venizelosz Brüsszelben elmondta, hogy a kötvénycsereprogramban 96 százalékos részvételt sikerült már elérni, névértéken összesen 177,25 milliárd euró kötvény értékesítésével.
Egy csaknem kétezer éves gyilkosságot fedeztek fel brit orvosok, akik CT-vizsgálatnak vetették alá egy vaskori férfi koponyáját - olvasható a BBC hírei között.
Andor László európai bizottsági tag szerint jelentős különbséget mutatott a tavalyi év első és második része az Európai Unióban a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés szempontjából: az év első fele tényleges növekedést és csökkenő munkanélküliséget hozott, míg a második részében a recesszió kockázata erősödött meg. Világossá vált az is, hogy pénzügyi stabilitás és gazdasági teljesítmény…
Januárban az előző évihez képest Szlovákiában csaknem az összes ágazatban csökkent a foglalkoztatottság szintje - adta hírül a Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a SITA hírügynökség hétfőn.
VV Attila minden lehetőséget megragad a csajozásra, bár ismertsége gyakran hátrányára válik. Az összeférhetetlen férfi egy társkereső oldalra is regisztrált, de hamar kitiltották onnan.
Akár a nagyok csatájába is beleszólhat a Lotus és az F1-be visszatérő Räikkönen, mindez kiderült az előszezon tesztjeiből. A finn Barcelonában a legjobb időt autózta. Csapata három éven belül a vb-ért küzdene.
Az utóbbi harminc év legalacsonyabb szintjére esett vissza Olaszországban az egyetemen továbbtanulók aránya - derült ki a római oktatásügyi minisztériumnak a csökkenés okait is kereső felméréséből.
Izrael és a gázai palesztin csoportok tűzszünetet kötöttek egymással négy napon át tartó öldöklés után - jelentették világhírügynökségek egyiptomi biztonsági illetékesekre hivatkozva, akik közvetítettek a fegyvernyugvási megállapodás létrejöttének érdekében.
A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás keretében kidolgozandó újabb ajánlás is napirenden lesz az európai uniós pénzügyminiszterek mai brüsszeli találkozóján.
Az államosított kórházak főigazgatói és a gazdasági igazgatói posztjaira legkésőbb a hónap végén pályázatot írnak ki — erősítette meg a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága.
Kína még az idén rendszerbe állítja első repülőgép-hordozóját - közölte a haditengerészet egy magas beosztású tisztje a parlament ülésszakához kapcsolódóan.
Mai elemzésünkben a szebb napokat is megélt E-Star részvény árfolyamát elemezzük a technikai elemzés eszközeivel. A társaság március 1-én megjelent éves jelentésében emelkedő árbevétel mellett csökkenő nyereségről számolt be. Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 1,31 millió euró konszolidált nettó eredménnyel zárta a 2011-es évet, nyeresége jelentősen csökkent az előző évi 5,25 millió…
A három előző kereskedési nap szárnyalását követően szűk sávozás után vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdeindexek hétfőn. Meghatározó makrogazdasági adatok hiányában a befektetők kivárása volt tapasztalható, a figyelmük egyébként is a hét folyamán érkező gazdasági adatokra, valamint a Fed kamatdöntő ülésére koncentrálódik.
Izrael és a gázai palesztin csoportok tűzszünetet kötöttek egymással négy napos harc után – a hírt a fegyvernyugvási megállapodás létrejöttének érdekében közreműködő egyiptomi biztonsági illetékesek jelentették be. Az egyezmény helyi idő szerint kedden hajnali 1 órakor lépett hatályba, de egy órával később palesztin terroristák már meg is szegték azt.