Visszavonta Schmitt Pál államfő doktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa. Az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikerének nevezte a kecskeméti Mercedes-gyár megnyitását a kormányfő. Rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését új negyedéves prognózisában a legnagyobb európai hitelminősítő. A nap legfontosabb hírei március 29-én.
Harmadik lett az Ericsson a világ legelismertebb vállalatait összesítő felmérés „Hálózati és egyéb kommunikációs berendezések” kategóriájában. Az 1400 céget rangsoroló listát az amerikai Fortune magazin állította össze az amerikai olvasók szavazatai alapján, de a felmérésben a HAY Group Tanácsadó is közreműködött, vezető menedzserek, igazgatók, elemzők véleményének megkérdezésével.
A magyar egészségügyben a privát finanszírozás aránya jelenleg 30 százalék, és ez jórészt a hálapénzből származik - hangzott el a portfolio.hu biztosítási konferenciáján Budapesten, csütörtökön.
Cseh László címfosztásával kezdődött a debreceni országos úszóbajnokság csütörtöki nyitónapjának döntős sorozata: a vegyesszámok klasszis versenyzőjét 200 m gyorson előzték meg hárman is, a győzelmet a hosszabbik gyorstávok kiválósága, Kis Gergő szerezte meg.
Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója szerint biztosan megrendezik az idei autós gyorsasági-világbajnokság negyedik futamát, a Bahreini Nagydíjat.
Felfüggesztették az Arany Alkony idősotthonok működési engedélyének visszavonását, miután a főváros fellebbezett az ügyben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Eközben az épületek tulajdonosa jelezte, hogy kész a helyzet megoldására.
A Cseh Posta nyeresége tavaly éves szinten 59 százalékkal nőtt, s meghaladta a 419 millió koronát - közölte Ivo Mravinac, a Cseh Posta szóvivője csütörtökön Prágában.
Elbocsátja dolgozói egy részét a szeszesital-gyártással és forgalmazással foglalkozó kisvárdai Várda-Drink Csoport - erősítette meg a szlovák tulajdonban álló társaság vezérigazgatója az erről szóló sajtóinformációkat az MTI-nek csütörtökön.
A conisatio a méhnyak betegségeinek nemcsak megállapítására, hanem akár kezelésére is alkalmas műtéti beavatkozás. Nevét onnan kapta, hogy a műtét során egy kúp alakú részt (conus) távolítunk el a méhnyakból.
A korai világegyetemből származó, 12,8 milliárd éves bolygórendszert fedeztek fel a Cet (Cetus) csillagképben német csillagászok, akik kutatásaikról az Astronomy and Astrophysics című folyóiratban jelentetnek meg tanulmányt.
A vezető amerikai tőzsdeindexek vegyesen zártak a csütörtöki kereskedésben, míg a Dow 0,2 százalékkal erősödött, addig az S&P 0,2 százalékkal, a Nasdaq 0,3 százalékkal értékelődött le. Az amerikai...
Kétszázezernél több ember adatai alapján ausztrál kutatók megállapították, hogy a napi 11 óránál többet ülők 40 százalékkal nagyobb kockázattal haltak meg három éven belül, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire voltak aktívak fizikailag.
A magyar férfi válogatott megnyerte első mérkőzését az alsó ágon, így a folytatásban a 13-20. helyért folytathatja szereplését az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán.
Budapest - Néhány tüntető és nagy számú újságíró várta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a külföldi útjáról hazatérő Schmitt Pált. Az államfő, akit csütörtökön a Semmelweis egyetem szenátusa a doktori tanács javaslatára megfosztott a doktori címétől, úgy tűnik, nem akart találkozni velük.
A CIB Csoport az ágazatot érintő hatások, így a végtörlesztés, a rendkívüli bankadó, az árfolyam elszabadulása, a forint gyengülése és a romló külső gazdasági környezet következtében 37,3 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
Az Athletic Bilbao egyedüliként idegenben szerzett előnyt az Európa Liga negyeddöntőinek első meccsien, miután 4-2-re verte a Schalkét. A többi párharcban hazai győzelem született. Eredmények.