A 24 éves nő teljesen átlagos külsejű, otthon végzi munkáját, és mintegy 700 ezer forintnyi összeget keres havonta, a saját bevallása szerint legjobb munkával a világon.
A dél-koreai Szöulból hazafelé tartó köztársasági elnök csütörtök este a frankfurti repülőtéren nem kívánt nyilatkozni az MTI Hírcentrum tudósítójának azzal kapcsolatban, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonja az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét.
Napóleon-vidámparkot akarnak építeni Franciaországban nem túl messze az ottani Disneylandtől, így minden idők egyik legnagyobb franciájának az amerikai Mickey egérrel kell majd megküzdenie turistacsalogató riválisként.
Budapest - Egyforma színűek, mintájúak lesznek a budapesti taxik, és egyforma áron viszik utasaikat. Legalábbis ezt tervezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azt is megszabnák, hogy milyen műszaki adottságú, színvonalú autóval lehessen taxizni a fővárosban.
„Zéró évek - a szlovák vizuális művészet 1999 és 2011 között” címmel nyílt kiállítás Debrecenben 2012. március 24-én a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.
Ismét hivatalosan is az AC Milan labdarúgócsapatának elnöke lett Silvio Berlusconi. A klub csütörtökön, közleményben jelentette be, hogy az igazgatótanács tagjai tiszteletbeli elnökké választották a többségi tulajdonost.
Optimista a Magyar Nemzeti Bank új inflációs előrejelzése, amely szerint az idén 5,6, jövőre 3,0 százalék lesz az infláció - mondták az MTI által megkérdezett elemzők csütörtökön.
A májusi határidős olaj árfolyam 2,5 százalékos csökkenés után 102,78 dolláron állapodott meg a mai kereskedésben, a nap folyamán 105,7 dolláron is állt az árfolyam. Az esés mögött több tényező...
A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erősödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat egyre romlott, a forint esésbe kapcsolt. Délután ezt újabb hullám követte, amelynek nyomán az euróval szembeni jegyzések 297-ig emelkedtek. Az este folyamán viszont erősödésbe kezdett a forint, a jegyzések pedig 295,7 forintig ereszkedtek. Utoljára három hete volt ilyen gyenge a…
A pollenallergiával küzdők számára jelenleg a ciprus- és tiszafafélék virágzása okozhatja a legnagyobb problémát, pollenszórásuk intenzitása országszerte négy településen nagyon magas, további tíz településen pedig magasnak számít.
Lewis Hamilton, a UNICEF jószolgálati nagyköveteként Manilába utazott a hét végi Maláj Nagydíj után. A McLaren brit pilótája a szegénységgel foglalkozó filmet forgatott a Fülöp-szigeteki főváros utcáin élő gyerekekkel.
Visszavonta Schmitt Pál államfő doktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa. Az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikerének nevezte a kecskeméti Mercedes-gyár megnyitását a kormányfő. Rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését új negyedéves prognózisában a legnagyobb európai hitelminősítő. A nap legfontosabb hírei március 29-én.
A spanyol városban általános sztrájkot tartanak. A rendőrség azért támadt fiatalok egy csoportjára, mert erőszakos cselekményeket provokáltak - közölte a belügyminiszter.
Harmadik lett az Ericsson a világ legelismertebb vállalatait összesítő felmérés „Hálózati és egyéb kommunikációs berendezések” kategóriájában. Az 1400 céget rangsoroló listát az amerikai Fortune magazin állította össze az amerikai olvasók szavazatai alapján, de a felmérésben a HAY Group Tanácsadó is közreműködött, vezető menedzserek, igazgatók, elemzők véleményének megkérdezésével.
A magyar egészségügyben a privát finanszírozás aránya jelenleg 30 százalék, és ez jórészt a hálapénzből származik - hangzott el a portfolio.hu biztosítási konferenciáján Budapesten, csütörtökön.
Cseh László címfosztásával kezdődött a debreceni országos úszóbajnokság csütörtöki nyitónapjának döntős sorozata: a vegyesszámok klasszis versenyzőjét 200 m gyorson előzték meg hárman is, a győzelmet a hosszabbik gyorstávok kiválósága, Kis Gergő szerezte meg.
Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója szerint biztosan megrendezik az idei autós gyorsasági-világbajnokság negyedik futamát, a Bahreini Nagydíjat.
Felfüggesztették az Arany Alkony idősotthonok működési engedélyének visszavonását, miután a főváros fellebbezett az ügyben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Eközben az épületek tulajdonosa jelezte, hogy kész a helyzet megoldására.
Ha a kabinet hihető konvergenciaprogramot tud készíteni, nincs értelme nem igénybe venni az IMF-hitelt, amelyről minél hamarabb meg kell állapodni – véli Losoncz Miklós közgazdász.
A szocialista politikus szerint Scmitt Pálnak távoznia kell, és úgy véli: helyesen döntött az egyetem szenátusa, hogy visszavonták az államfő kisdoktori címét.
A Cseh Posta nyeresége tavaly éves szinten 59 százalékkal nőtt, s meghaladta a 419 millió koronát - közölte Ivo Mravinac, a Cseh Posta szóvivője csütörtökön Prágában.
Elbocsátja dolgozói egy részét a szeszesital-gyártással és forgalmazással foglalkozó kisvárdai Várda-Drink Csoport - erősítette meg a szlovák tulajdonban álló társaság vezérigazgatója az erről szóló sajtóinformációkat az MTI-nek csütörtökön.
A conisatio a méhnyak betegségeinek nemcsak megállapítására, hanem akár kezelésére is alkalmas műtéti beavatkozás. Nevét onnan kapta, hogy a műtét során egy kúp alakú részt (conus) távolítunk el a méhnyakból.
A korai világegyetemből származó, 12,8 milliárd éves bolygórendszert fedeztek fel a Cet (Cetus) csillagképben német csillagászok, akik kutatásaikról az Astronomy and Astrophysics című folyóiratban jelentetnek meg tanulmányt.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség üdvözli a kormány legutóbbi döntését, miszerint 2014-ig sportcsarnokot alakítanak ki a félkészen álló lágymányosi Tüskecsarnokból.
A vezető amerikai tőzsdeindexek vegyesen zártak a csütörtöki kereskedésben, míg a Dow 0,2 százalékkal erősödött, addig az S&P 0,2 százalékkal, a Nasdaq 0,3 százalékkal értékelődött le. Az amerikai...