2012. március 5. hétfő

márc. 5
7:27
Putyin nem lesz sikeres, ha csak az olajra számít (Privátbankár)
Elemzői vélemény szerint Vlagyimir Putyin, aki az első eredmények szerint megnyerte a vasárnapi orosz elnökválasztást, nem lesz sikeres, ha kizárólag az olajexport-bevételekre alapozza gazdaságpolitikáját. Putyin első hivatali időszakát az olaj finanszírozta, most azonban a költségvetési kiegyensúlyozásához 130 dolláros hordókénti éves olajárátlagra lenne szüksége.
márc. 5
7:27
Kórházi adósságállomány - időhúzás zajlik? (ProfitLine)
Év végéig húzná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Orvostechnikai Szövetség kórházak felé fennálló, mintegy 15 milliárd forint lejárt követelés kifizetését - írta hétfői számában a Napi Gazdaság és a Világgazdaság.
márc. 5
7:27
Räikkönen a nyertes, Vettel a vesztes (Sport365)
Nyerő párost alkot a Jégember és a Lotus, a finn nyerte meg vasárnap az utolsó kollektív tesztet. A Ferrari és Alonso előrelépett, Vettel és a Red Bull viszont szenvedett, a címvédő lett az utolsó Barcelonában.
márc. 5
7:29
8% alatti gazdasági bővüléstt vár a kínai vezetés (ProfitLine)
Kína az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő és 4 százalék körüli inflációt vár - derült ki a kínai miniszterelnök beszámolójából, amely hétfőn hangzott el a parlament éves ülésszakának plenáris ülésén.
márc. 5
7:33
Életben maradhat a Malév két leánycége - lapszemle (Infostart)
Életben maradhat a Malév a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó leánycége - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy több 2006-os rendőrségi videofelvételt is eltüntethettek.
márc. 5
7:36
Újabb eljárások indulhatnak a Zrínyin (Blikk)
márc. 5
7:39
Szabadult a börtönből Stohl András (Alternatív Energia)
Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el; a színész tíz hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.
márc. 5
7:45
A célt nem érjük el, de 3 százalék alatt lesz az idei deficit (Privátbankár)
A GKI valószínűtlennek tartja, a tervezett 2,5 százalékos idei évi hiánycél elérését, ugyanakkor a kormányra nagy nyomás nehezedik, hogy 3 százalék alatt tartsa a deficitet, így továbbra is 2,9 százalék körüli államháztartási hiányt valószínűsít 2012-re a gazdaságkutató. Az előrejelzés szerint ehhez az eredményhez többszöri, az év egészében 200-300 milliárd forintos korrekcióra lesz szükség.
márc. 5
7:54
Rendőrségi ellenőrzőpontokat támadtak meg Irakban (Blikk)
márc. 5
7:54
Több tízmilliós adócsalás elkövetőjét vették őrizetbe (HR Portál)
Több tízmilliós, gabonakereskedelemmel kapcsolatos áfacsalás elkövetőjét vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Komlón - közölte a NAV vasárnap az MTI-vel.
márc. 5
7:56
Egyházi és szakszervezeti akció a vasárnapi nyitva tartás ellen (HR Portál)
"A vasárnapnak nincsen ára" címmel tartanak egész napos akciót az olasz szakszervezetek az üzletek ünnepnapi nyitva tartása ellen, melyet az olasz püspöki konferencia is támogatott.
márc. 5
8:00
Életben maradhatnak a Malév leányok (ProfitLine)
Kisebb méretben ugyan, de életben maradhat a Malév két leánycége, a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó - írta hétfői számában a Népszabadság.
márc. 5
8:00
„Papírdobozt olcsón” 170 ezer forint miatt kilakoltatják a családot (ATV)
Három kisgyerekkel egy hét múlva az utcára kerülhet egy család Rákospalotán, amely 170 ezer forint lakbérrel tartozik az önkormányzatnak. Hiába kért többször is részletfizetési lehetőséget, arra hivatkozva, hogy eddig csak az apa dolgozott. A család a lakbéren kívül már a közüzemi számlákat sem tudja fizetni, az áramot már kikapcsolták: 14 fok van a lakásban.
márc. 5
8:00
NB I, 18. forduló: Eredmények, tabella és góllövőlista (Sport365)
Az NB I 18. fordulójának eredményei, tabellája és góllövőlistája.
márc. 5
8:03
Egyértelmű lassulás: a kínai vezetés 7,5 százalékos növekedést vár (Privátbankár)
A kínai miniszterelnök beszámolója szerint Kína idén 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő és 4 százalék körüli inflációt vár. Kína 2011-ben 9,2 százalékos GDP bővülést ért le.
márc. 5
8:03
Miért veszélyes a lábon kihordott tüdőgyulladás? (WebBeteg)
A tüdőgyulladás egyértelmű tünetekkel jelentkezik, sokan mégsem kérnek szakorvosi segítséget, inkább kihordják lábon.
márc. 5
8:05
Szijjártó: egy-két ügyben "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás (Privátbankár)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság. Szijjártó Péter azt azonban még nem tudta megmondani, hogy ez az egy-két ügy akár bírósági eljárást is jelenthet-e.
márc. 5
8:09
Szijjártó: Egy-két ügyben "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás (Infostart)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
8:12
Itt a piros, hol a piros? (Gondola)
Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával?
márc. 5
8:14
Öt hónap - Stohl hazament... (Gondola)
Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el.
márc. 5
8:15
Szijjártó: "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
8:16
Kiemelt fizetés - 80 ezres napidíj a 2 milliós havi fizetés felett (Gondola)
Egyre nagyobb vihart kavar a német RTL televíziónak az Európai Parlamenti képviselőkről készült tudósítása.
márc. 5
8:18
Csökkentette növekedési célját a kínai kormány (Portfolio)
2012-es növekedési célját 8 százalékról 7,5 százalékra csökkentette a kínai kormány - jelentette be ma reggel Wen Jiabao, kínai miniszterelnök a kormánypárt kongresszusán. Elemezők szerint a döntés...
márc. 5
8:18
Szijjártó: újabb fázisba léptethetik a kötelezettségszegési eljárásokat (ATV)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
8:20
"Egy-két ügyben újabb fázisba léphet a kötelezettségszegési eljárás" (Portfolio)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság. Szijjártó...
márc. 5
8:20
Nem változott a forint: 289 az euró (ATV)
A forint árfolyama a hét végén gyakorlatilag nem változott: hétfőn reggel röviddel hét óra után 289,36 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, a péntek délutánival gyakorlatilag megegyező árfolyamon.
márc. 5
8:21
Ötvenezer látogatóval zárt idén az Utazás kiállítás (Privátbankár)
A Hungexpo előzetes adatai szerint mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig a budapesti 35. Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit. A turisztikai vásáron 22 ország több mint 500 kiállítója volt jelen 22 ezer négyzetméteres kiállítási területen.
márc. 5
8:21
Hetvenéves japán lovas szerzett kvótát (Agroinform)
Hokecu Hirosi már az 1964-es, tokiói játékokon is részt vett, és a legutóbbi, 2008-as, pekingi olimpián szintén indult.
márc. 5
8:22
Felülvizsgálják Hodorkovszkij ítéletét (ATV)
Az orosz államfő utasítást adott a legfőbb ügyésznek, hogy vizsgálja meg: törvényes és megalapozott volt-e az ítélet Mihail Hodorkovszkij és további 31 személy ellen - közölte hétfőn a Kreml sajtóosztálya.
márc. 5
8:27
A szövőnőből lett űrhajós: Tyereskova 75 éves (HR Portál)
Március 6-án lesz hetvenöt éves Valentyina Tyereskova, az első nő és az első civil az űrben, aki 1963 júniusában a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén három napon át keringett a Föld körül.
márc. 5
8:29
Kormányzati garanciát várnak az egészségügyi szakdolgozók (HR Portál)
Az egészségügyi szakdolgozók kormányzati garanciát kérnek arra, hogy még ebben az évben megoldják legégetőbb problémáikat, rendezik anyagi és munkakörülményeiket, valamint a szakmai kompetenciáik körét.
márc. 5
8:31
"A bérkompenzáció a munkavállalók többségén nem segít" (HR Portál)
Az MSZP szerint a kormány későn kezdte kidolgozni a bérkompenzáció lehetőségét, ráadásul az erre szánt összeg nem lesz elegendő arra, hogy az adóváltozások miatt rosszul járó munkavállalók többségén segítsen.
márc. 5
8:33
Felülvizsgálják Hodorkovszkij ügyét (Kripto Akadémia)
Az orosz államfő utasítást adott a legfőbb ügyésznek, hogy vizsgálja meg: törvényes és megalapozott volt-e az ítélet Mihail Hodorkovszkij és további 31 személy ellen - közölte hétfőn a Kreml sajtóosztálya.
márc. 5
8:33
Nem változott hétfő reggelre a forint árfolyama (ProfitLine)
A forint árfolyama a hét végén gyakorlatilag nem változott: hétfőn reggel röviddel hét óra után 289,36 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, a péntek délutánival gyakorlatilag megegyező árfolyamon.
márc. 5
8:35
OTP részvény - mit hozhat a hét? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) alacsony forgalomban általában csökkentek az árfolyamok az elmúlt héten; a globális piacokon ezen a héten sem történt komolyabb korrekció, bár a jelenlegi szinteket látva egyre többen számítanak jelentős visszarendeződésre. A BÉT részvényindexe, a BUX 19309,94 ponton zárt pénteken, egy hét alatt 63 pontot, 0,32 százalékot gyengült. A részvénypiac forgalma 40,1…
márc. 5
8:36
Távozik a Citi elnöke (Portfolio)
Távozik a Citigroup elnöki pozíciójából Richard Parsons, aki 16 évig dolgozott az amerikai bankcsoport igazgatóságában. Michael O'Neill lehet Parsons utódja. A 63 éves Richard Parsons nem indul újra...
márc. 5
8:37
Ezekre a makroadatokra figyeljünk Európában (ProfitLine)
A nap fontosabb európai vonatkozású makrogazdasági hírei közül kiemelkedik az euróövezeti kiskereskedelmi értékesítési adat, valamint a régió beszerzőmenedzser indexének alakulása.
márc. 5
8:39
A Lakers végig vezetve nyerte a Miami elleni rangadót (Agroinform)
A New Jersey szoros mérkőzésen győzte a Charlotte Bobcastot, Deron Williams 57 ponttal vette ki a részét a győzelemből.
márc. 5
8:45
Putyin könnyes szemmel győzött (Infostart)
Könnyes szemmel jelentette be választási győzelmét Vlagyimir Putyin, aki az első fordulóban megnyerte az orosz elnökválasztást. Bár valódi kihívója nem volt, az utóbbi hónapokban a fagyos utcákon tüntető aktivisták súlyos választási csalásokkal vádolják híveit.
márc. 5
8:48
Amerikai haditengerészek mentettek meg egy iráni matrózt (Blikk)
márc. 5
8:48
Putyin nyerte az elnökválasztást (Blikk)
Hivatalosan bejelentette Vlagyimir Putyin győzelmét hétfői tájékoztatóján Vlagymimir Csurov, az orosz központi választási bizottság elnöke.
márc. 5
8:51
Csökkenő gazdasági teljesítményre számít a kínai vezetés (Kripto Akadémia)
Kína az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő és 4 százalék körüli inflációt vár - derült ki a kínai miniszterelnök beszámolójából, amely hétfőn hangzott el a parlament éves ülésszakának plenáris ülésén.
márc. 5
8:54
Mentené a kormány a Malév-leányokat (Portfolio)
Miközben zajlik a Malév felszámolása, a kormány figyelme a légitársaság két leányvállalatára, a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó cégre koncentrálódik, amelyeket bármi áron megmentene a...
márc. 5
8:54
5 százalékkal is emelkedhet a földgáz ára (Pénzcentrum)
Áprilisban akár 4-5 százalékkal is drágulhat a lakossági földgáz a beszerzési költségek folyamatos növekedése miatt - írja elemzői prognózisokra hivatkozva a Népszava....
márc. 5
8:54
GKI: 200-300 milliárdos kiigazításra lesz szükség (ATV)
Továbbra is 2,9 százalék körüli államháztartási hiányt valószínűsít 2012-re a GKI Gazdaságkutató Zrt. A gazdaságkutató az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében rámutat: ehhez többszöri, az év egészében 200-300 milliárd forintos korrekcióra lesz szükség.
márc. 5
8:56
Nagyot esett az ázsiai nyersanyag- és techszektor (Portfolio)
Lejjebb kerültek az ázsiai tőzsdék hétfőn, a technológiai és nyersanyagszektor kiemelkedően rosszul teljesített. A befektetői hangulatot rontották az újonnan napvilágot látott kínai növekedési és...
márc. 5
8:56
Szobrot emeltek Schwarzeneggernek (ATV)
Szobrot állítottak Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzónak, filmszínésznek az amerikai Ohio államban, Columbus városban, ahol az ausztriai születésű egykori testépítő 1970-ben megnyerte a Mr. World versenyt.
márc. 5
8:57
Non-stop kereskedés: nézze meg, kivel üzletel! (videó) (Privátbankár)
A PSZÁF fogyasztóvédelmi kisfilmsorozatának új epizódja a kockázatos befektetésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra hívja fel a figyelmet.
márc. 5
8:57
A listavezető verte a címvédőt - videó (Agroinform)
A címvédő Boston Bruins 4-3-ra kikapott a listavezető New York Rangers otthonában.
márc. 5
8:57
60 éve vannak Mercedes luxuskupék – ünnepi modell érkezik (Auto Pult)
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.

Keresés