2012. március 5. hétfő

márc. 5
8:58
Megbüntetik Magyarországot az időhúzás miatt (Portfolio)
Egyre több elemzőház és piaci stratéga ad hangot aggodalmának Magyarországgal kapcsolatban. Rámutatnak ugyanis, hogy a kormány egyáltalán nem igyekszik megfelelni a nemzetközi szervezetek...
márc. 5
8:58
2006 ősze: megsemmisített rendőri videók, még a lőszer is elfogyott (ATV)
A Balsai-jelentés elkészítésében közreműködő nyugalmazott büntetőbíró szerint a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel 2006. október 23-án, hogy a honvédségnek kellett feltölteni a készletet, az akkortájt készült rendőrségi felvételeket a "brutális őrizetbevételekről" pedig szerinte megsemmisítették - írja a Magyar Nemzet.
márc. 5
8:59
Ázsiát nem érdekli a Fed, jól bevásároltak aranyból (Privátbankár)
A múlt hét közepén hirtelen a mélybe rántotta a nemesfémek árfolyamát Ben Bernanke, a Fed elnöke egy kongresszusi meghallgatáson mondottakkal. A bejelentés értelmében további kötvényvásárlások Amerikában egyelőre nem várhatóak, így azok számára, akik erre fogadva spekuláltak az aranyár emelkedésére, elérkezett a pillanat a kiszállásra. Nem úgy Ázsiában, ahol az árcsökkenés miatt jelentősen…
márc. 5
8:59
Boe és Mäkäräinen lett az év legjobbja (Agroinform)
Különleges díjátadó gálát rendeztek a ruhpoldingi biatlon világbajnokság ideje alatt.
márc. 5
9:00
Borongósabb hangulatban kezdi a hetet a forint (Portfolio)
Mérsékelt részvénypiaci hangulatromlást okozott ma hajnalban az, hogy a kínai miniszterelnök bejelentése szerint 7,5%-ra csökkentette a vezetés az idei évi GDP-növekedési célt, ami két évtizede a...
márc. 5
9:01
A Ferrari még nem Messi vagy Iniesta - Alonso (Agroinform)
A Ferrari spanyol pilótája szerint a versenyautó még nincs tökéletes állapotban, az első futamokon szenvedni fognak.
márc. 5
9:02
Ha nagyot esik Amerika, jön a QE3 (Portfolio)
A neves befektető, Marc Faber a CNBC-nek adott interjújában elmondta, az, hogy a Fed bejelent-e újabb eszközvásárlási programot, elsősorban az S&P 500 index mozgásától függ. Amennyiben a benchmark...
márc. 5
9:06
Vérszerződés (Gondola)
"Magának vérre lesz még szüksége. Itt ez a könyvecske, pecséttel, aláírással, mindennel, ami kell."
márc. 5
9:06
Gyenge nyitás várható Európában (ProfitLine)
Az amerikai és ázsiai piacok által kialakított trendet folytatva csökkenő indexekkel nyithatnak hétfőn a főbb európai tőzsdék.
márc. 5
9:06
Ötgólos Real-focishow, lesimázta a rangadót a MU - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
márc. 5
9:08
Szijjártó: egy-két ügyben 'újabb fázisba' léphet a kötelezettségszegési eljárás (ProfitLine)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
9:10
Csökkenéssel nyitott a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX hétfőn 59,91 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel 19.250,03 ponton nyitott.
márc. 5
9:12
Újabb hihetetlen számmal állt elő az Apple (Portfolio)
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Apple, ugyanis elérte a 25 milliárdot a letöltött alkalmazások száma az App Store-ban. Ez is jelzi a számítástechnikában azt a váltást, ami a digitális tartalmakat, a...
márc. 5
9:12
Nyolcvannégymillió közpénzt dobtak ki az ablakon Nagykanizsán? (ATV)
Nagykanizsán tizenhárom buszmegállót szereltek fel hangos menetrenddel, melyeket a vakok és gyengénlátók egy távirányítóval tudnak működésbe hozni.
márc. 5
9:14
Elszállt a dollár, beütötték az olajat (Portfolio)
Az igencsak izgalmasra sikerült hetet többnyire eséssel zárták végül az árupiacok, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a dollár jelentősen erősödött. A Dow Jones UBS index pénteken 0,58...
márc. 5
9:14
11 pontot dobott Hanga Ádám, győzött a Manresa (ATV)
A Manresát erősítő Hanga Ádám 11 pontot szerzett a Gran Canaria otthonában a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
márc. 5
9:15
Mínuszban kezdett a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,91 pontos csökkenéssel, 19.250,03 ponton nyitott hétfőn.
márc. 5
9:15
1,2 milliárddal támogat Svájc egy kazincbarcikai programot (Privátbankár)
A Svájci Hozzájárulás keretében Svájc közel 1,2 milliárd forinttal támogat egy kazincbarcikai regionális fejlesztési programot. A program az észak-magyarországi, periférikus és hátrányos helyzetű régióban a közép és hosszú távú munkahelyteremtést segíti. Lesz Rudapithecus Park és új, modern imázs is.
márc. 5
9:15
Kezdjék Önök is vidáman a hetet - sportos genfi videó-előzetesek (Auto Pult)
Minden fontos autógyártó gőzerővel készül a holnap startoló Genfi Autószalonra – mi több, nem csak a gyártók, hanem jómagunk is: ma délután ’repülőnkkel’ Svájc felé vesszük az irányt, hogy minél közelebb hozhassuk Önöknek azt a számtalan újdonságot, amelyeket még a mai nap folyamán a teljesség igényére való törekvéssel sorolunk fel későbbi cikkünkben.
márc. 5
9:15
Neunert lassan már csak Björndalenhez mérhetjük (Agroinform)
Tizenhatodik érmének megszerzése után már csak ketten vannak a vb-eredményességi rangsorban Magdalena Neuner előtt.
márc. 5
9:16
Jó vételi lehetőségek támaszszintek felett - Technikai elemzés (Portfolio)
Néhány részvény az emelkedés megtorpanása mellett támaszszintekig csorgott vissza, ahol - bízva a további emelkedésben - jó vételi lehetőségek adódnak. A MOL és a Deutsche Telekom mellett a...
márc. 5
9:18
Pengeélen táncoltatják Görögországot a befektetők (Portfolio)
Ismét döntő jelentőségű hét vár Görögországra: pengeélen táncol a tervezett kötvénycsere, bizonytalan ugyanis a magánbefektetők részvételi aránya - írja a Financial Times. Úgy tudni, az Európai...
márc. 5
9:30
Elvárt béremelés: enyhül a büntetés (Portfolio)
Mégsem esnének el a közbeszerzési pályázatokon való részvételtől a cégek, ha nem hajtják végre idén és jövőre az elvárt béremelést. A Nemzetgazdasági Minisztérium törvényjavaslata alapján a büntetés...
márc. 5
9:30
Ügyfélmegtartó programot indítanak a lízingelt autókért (Pénzcentrum)
A Magyar Lízingszövetség olyan program kialakításával foglalkozik, amely igyekszik megelőzni, hogy az ügyfelek abbahagyják kötelezettségeik teljesítését - mondta a Világgazdaságnak Lévai Gábor, a szövetség főtitkára....
márc. 5
9:30
Babos Tímea a legjobb magyar a női teniszezők világranglistáján (ATV)
Az elmúlt hetekben remeklő Babos Tímea változatlanul az egyéni legjobbjának számító 68. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, és ezzel már ő a legmagasabban jegyzett magyar játékos, mivel Arn Gréta öt helyet rontva pillanatnyilag a 70.
márc. 5
9:32
Orvosi eszközök: még mindig 15 milliárddal tartoznak a kórházak (ATV)
Az államtitkárság szeretné, hogy a beszállítók 150 napos fizetési határidőt fogadjanak el azoknál a megrendeléseknél, amelyeket nem közbeszerzési eljárásban teljesítenek.
márc. 5
9:33
Színlelt munkaszerződések miatt van gondban a nemzeti fejlesztési tárca (HR Portál)
Munkajogi ellenőrzést sürget a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM) az LMP, az ellenzéki párt szerint ugyanis a tárcánál felmerül a gyanú, hogy színlelt megbízásokat kötöttek, amelyekkel valójában munkaviszonyban végzett tevékenységet álcáznak megbízotti jogviszonynak - írta szombati közleményében Scheiring Gábor országgyűlési képviselő, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője.
márc. 5
9:33
257 nap és 23 millió után rúgták ki Villas-Boast (Agroinform)
Tavaly nyáron hároméves szerződést kötöttek a szakemberrel, de mindössze 257 nap jutott neki a Stamford Bridge-en.
márc. 5
9:34
Oligarchák gyötrik a kormányt (ATV)
A mezõgazdasági maffia miatt mondott le posztjáról még januárban a vidékfejlesztési államtitkár, derült ki egy minap megjelent nyílt levélbõl, melyet maga Ángyán József írt. Információink szerint annak tényleg nincs realitása, hogy alapvetõen megváltoztassák a mára kialakult birtokrendszert, ám a jövedelmezõség terén igenis tehetett volna többet is Ángyán- írja a Hetek.
márc. 5
9:35
A jövedelemtől függ a bölcsődei napidíj (HR Portál)
Egyedi módszerrel, sávosan, a családok egy főre eső jövedelme alapján határozta meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat az áprilisban életbe lépő, már gondozási díjat is magában foglaló bölcsődei napidíjat - közölte az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel.
márc. 5
9:37
Kétezer fővel nőtt a munkanélküliek száma a megyében (HR Portál)
Nógrád megyében évről évre csökken a térség legjelentősebb vállalkozásainál a beruházásra fordított összeg - derül ki az ötödik alkalommal kiadott Top 50 című, a 2010. évi adatok alapján összeállított kiadványból. Az elemzést közösen jelentette meg a megyei kereskedelmi és iparkamara és az adóigazgatóság.
márc. 5
9:39
Felülvizsgálják a Hodorkovszkij elleni ítélet törvényességét (Infostart)
Az orosz államfő utasítást adott a legfőbb ügyésznek, hogy vizsgálja meg: törvényes és megalapozott volt-e az ítélet Mihail Hodorkovszkij és további 31 személy ellen - közölte hétfőn a Kreml sajtóosztálya.
márc. 5
9:39
Megnyugodtak a kedélyek az arany piacán (ProfitLine)
Stabil hétkezdés után hirtelen árcsökkenést váltott ki a nemesfémeknél Ben Bernanke, a Fed elnöke egy kongresszusi meghallgatáson mondottakkal az elmúlt hét közepén. Az USA jegybankjának első embere által tett kijelentéseket a piac úgy interpretálta, hogy további kötvényvásárlások Amerikában legalábbis egyelőre nem várhatóak. Azok számára, akik azonban pont erre fogadva spekuláltak korábban az…
márc. 5
9:39
Videó: Sokkolóval játsszák a világ legkegyetlenebb sportját (Sport365)
Új sportág született Kanadában Ultimate Tazer Ball néven. A játék ötvözi a futball, a kézilabda és a rögbi elemeit, és bár így is elég kemény lenne, emellett minden játékos egy-egy sokkolóval is fel van szerelkezve, amivel ellenfelét teheti ártalmatlanná.
márc. 5
9:41
Lassabb GDP bővülésre számít a Brit Kereskedelmi Kamara (ProfitLine)
A Brit Kereskedelmi Kamara (BCC) hétfőn lefelé módosította a gazdaság idei évi bővülésére vonatkozó várakozásait, ugyanakkor az újabb recesszió lehetőségét kizárta.
márc. 5
9:42
Saját fegyverét fordítják Orbán Viktor ellen?! (Gondola)
Az MSZP támogatja az LMP népszavazási aláírásgyűjtési kezdeményezését: szeretné, ha az sikeres lenne.
márc. 5
9:42
Erős földrengés Újdelhiben (Blikk)
márc. 5
9:45
Leáldozóban a nagy bevásárlóközpontok kora az Egyesült Államokban (Kripto Akadémia)
Sok amerikai bevásárlóközponthoz hasonlóan a clevelandi Galleria at Erieview-ra is nehéz idők járnak. Hétvégeken, mivel kevés a vásárló, zárva tart, és már csak nyolc kiskereskedelmi üzlet, nyolc étkezde és néhány iroda működik benne. Az üvegtetejű létesítménynek egy részét fedett zöldségpiaccá alakítják át.
márc. 5
9:48
Hol van itt a recesszió? - Brillíroznak a vállalatok (Portfolio)
A végéhez közelít a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, az amerikai vállalatok több mint 90%-a közzétette már negyedik negyedéves eredményeit. Az előző negyedévekhez hasonlóan a cégek döntő...
márc. 5
9:51
Hanga Ádám 11 pontot dobott a Gran Canariának (Agroinform)
A Manresát erősítő Hanga Ádám 11 pontot szerzett a Gran Canaria otthonában a spanyol kosárlabda-bajnokságban.
márc. 5
9:53
Arn öt helyet rontott, Babos a legjobb magyar (Agroinform)
Arn Gréta öt helyet visszacsúszott, így a 68. helyen álló Babos Tímea a legelőkelőbben jegyzett magyar.
márc. 5
10:00
Megkérték Madonna kezét!? (Blikk)
márc. 5
10:00
Hevesi László ismét kreatívigazgató (Kreatív Online)
A DDB-be olvadt BBDO-nál volt legutóbb ezen a poszton, most egy másik nemzetközi ügynökségnél folytatja pályafutását.
márc. 5
10:06
Elmarad a sztrájk - megállapodtak a BKV dolgozóinak juttatásairól (HR Portál)
Megállapodott a Fővárosi Önkormányzat a BKV munkavállalóival és a szakszervezetekkel a közlekedési cég dolgozóinak juttatásairól pénteken - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt mondta, hogy ideiglenes foglalkoztatási megállapodás született. A Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke szerint…
márc. 5
10:06
Pesszimista hangulatban indul a hét a pesti parketten (Portfolio)
A ma reggeli nemzetközi piaci hangulatromlás a magyar tőzsdén is érezteti hatását, a BUX közel fél százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az OTP máris 1%-os mínuszban tartózkodik, a Magyar...
márc. 5
10:06
Önálló település lenne Balatonakarattya (ATV)
Önálló településsé szeretne válni a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattya; a leváláshoz szükséges első lépést megtették, az előkészítő bizottságot megalakították - tájékoztatta Balatonkenese polgármestere hétfőn az MTI-t.
márc. 5
10:08
Többek között hazánkban is nő a nemek közötti bérszakadék (HR Portál)
A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál - tette közzé az MTI-hez is eljuttatott közleményében az Európai Bizottság, az egyenlő fizetés európai napján.
márc. 5
10:09
Borús kínai kilátások nyomasztják mindenütt a tőzsdéket (Privátbankár)
A kínai gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését Maga Ven Csia-pao elnök csökkentette nyolcról 7,5 százalékra a parlamenti ülés megnyitóján, ami esést okozott az ázsiai tőzsdéken hétfő reggel. Mostantól Kína egész területén, előzetes engedély nélkül használható a jüan a határokon átívelő üzletek számlázása és kifizetése során - jelentette be a kínai jegybank a hétvégén.
márc. 5
10:09
Allergiás, asztmás tünetek - Vegye komolyan! (WebBeteg)
Az allergiát, a szénanáthát, az erős tüsszögést, a nehézlégzést, a tartós köhögést nem szabad alábecsülni! Fontos, hogy az említett panaszokkal tüdőgyógyász szakorvoshoz forduljon!
márc. 5
10:09
Megérkezett az új Fiat Panda – 2,58 millió forinttól indul (Auto Pult)
Már rendelhető hazánkban a szeptemberi Frankfurti Autószalonon debütált új Fiat Panda. A közel 32 éves történelemmel büszkélkedő típus (a háromajtós, kockaformájú, számtalan kivitelben gyártott ős 1980-ban mutatkozott be) legfrissebb, harmadik generációja technikailag a 2003-ban piacra dobott második széria továbbfejlesztett verziója, ám rengeteg ponton változott. Egy dolog azonban szerencsére…

Keresés