A német pénzügyminiszter szerint az euróövezet megbirkózna Görögország esetleges távozásának következményeivel, hozzátette, hogy egy államot sem lehet, arra kényszeríteni, hogy az övezet tagja maradjon. Schäuble véleménye szerint Görögország számára nincs más út, csak az, amelyről már korábban megállapodtak.
A magas infláció ellenére sem várható Magyarországon jegybanki kamatemelés, mivel az MNB továbbra is főleg a kockázati környezetre figyel - vélekedtek az áprilisi inflációs adatok pénteki ismertetése után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor az inflációs cél elérése várhatóan még távolabbra tolódik.
Bár Simon Cowell, a Britain's Got Talent atyja is elragadtatva nézte a Face Team akrobatikus kosárlabda csapat cseppet sem veszélytelen produkcióját a világ legismertebb tehetségkutatójában, a magyar srácokat a közönség nem juttatta be a végső fináléba.
Bolíviába érkezett egy magyar küldöttség, hogy az úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben vizsgálódjon - közölte a La Paz-i parlament felsőházának egyik ellenzéki képviselője, aki csütörtökön megbeszélést folytatott a küldöttség tagjaival.
Az Európai Unió gazdasága jelenleg enyhe recesszióban van, de az év második felében várhatóan megkezdődik a válságból való lassú kilábalás - vélekedett pénteken közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
Romániában rekordalacsony volt az áprilisi infláció, miközben márciusban bővült az ipari termelés éves és havi összevetésben egyaránt - az ország statisztikai hivatalának pénteken közölt adati szerint.
A várt stagnálással szemben 0,2%-kal csökkentek áprilisban a termelői árak az Egyesült Államokban, igaz az élelmiszer- és energiaárak nélküli magárindex 0,2%-os, a vártnak megfelelő emelkedést...
A dinamikusan növekvő kínai luxuspiacon a nagy nyugatiak mellett a közeljövőben a kínai márkák is egyre nagyobb teret kapnak - jósolják a nemzetközi gazdaságra fókuszáló pekingi UIBE egyetem kutatói....
A miniszterelnök szerint 2010-ben lezárult a honvédség anyagi és morális felmorzsolódásának időszaka, amely minden területen "a nemzeti önvédelmi képességeink leépülését hozta magával".
Fellegi Tamás szerint decemberben vállalt feladatát sikerrel és maradéktalanul teljesítette. Azonban tavaly év végén a tárgyalások végig vitelét, sőt, a megállapodás után a végrehajtás ellenőrzését is feladataként jelölte meg.
Egy orvvadászok csapdájába esett borneói orangután annak árán menekült meg fogságából, hogy lerágta egyik végtagját. Szerencséjére az indonéz állatvédők résen voltak, és megmentették a jószágot.
Először láthatták a rajongók Bruce Willis újszülött kislányát, Mabel Rayt. A Budapesten készült felvételt a színész felesége, Emma Heming-Willis mutatta meg Twitter-oldalán.
Mindennel kész vagyok a kormányátalakítás kapcsán, népakarat nélkül nem lehet stabilizációt végrehajtani, az unió nem törheti le a demokráciákat, több százmillió dolláros beruházás Kazahsztánban - Orbán interjút adott.
Csökkenéssel kezdhetik a mai kereskedést az amerikai részvényindexek, a befektetők a JP Morgan jelentős kereskedési veszteségére fókuszálnak. A határidős indexek közül a Dow 76, a Nasdaq 9,75, az S&P...
Napokon belül, a tervek szerint május 18-án megkezdődhet a kereskedés a tőzsdén a Facebook részvényeivel. A társaság 28-35 dollár közötti kibocsátási árat célzott meg. Az elmúlt egy évben tőzsdére...
Története során először duplázhat a német labdarúgó-bajnokságban első Borussia Dortmund, ha a Német Kupa szombati, Berlinben sorra kerülő döntőjében diadalmaskodik a Bundesligában ezüstérmes, Bajnokok Ligája-döntős Bayern München felett.
Megszületett a döntés a két évvel ezelőtt felfüggesztett forgalmazású hatalmas német ingatlanalap, a CS Euroreal sorsáról, amelyben annak idején több milliárd forintnyi hazai befektetői pénzek is bennragadtak. Az alapot egyetlen napra, május 21-ére újra megnyitják a visszaváltások előtt, ám ha túl sokan akarnak kiszállni, akkor sok évre elhúzódó végelszámolás következik.
A Renault egyik, ha nem a legjobb stratégiai döntése volt a Dacia márka újraélesztése, és folyamatos fejlesztése. A Logant és a Sanderot sokan "nem vették észre", de a Duster mellett már senki nem...
Az európai kupaszereplést jelentő helyekért, valamint az élvonalban maradásért várható a legnagyobb harc a spanyol labdarúgó Primera División hétvégén sorra kerülő 38., utolsó fordulójában.
Egy 62 éves férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egy cigarettacsikkel tüzet okozott múlt éjjel Budapesten, egy káposztásmegyeri panelházban. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett közveszély-okozás miatt indítanak eljárást, amely a kár nagyságától függően akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is zárulhat.
Az erőforrás minisztériumban úgy tervezik, hogy az év végre elkészülhet az új sportbiztosítási rendszer, amely rendezi az úgynevezett extrém sportágak egészségbiztosítási helyzetét is - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-t.
A buddhista szerzetesek viselkedésénél, amiről videófelvétel is készült, csak az kellemetlenebb az ügyben, hogy a botrányra néhány nappal a Buddha születésnapjára emlékező nemzeti ünnepet megelőzően került sor.
Az Oklahoma City Thunder játékosát, James Hardent választották meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a szezon legjobb csereemberének.
Egész mentőcsapat sietett a segítségére egy sofőrnek, aki egy kecske miatt kénytelen volt megállítani az autóját. A férfi próbálta elkergeti az állatot, aki ahelyett, hogy eliszkolt volna, bepattant a kocsiba.
A magas infláció ellenére sem várható Magyarországon jegybanki kamatemelés, mivel az MNB továbbra is főleg a kockázati környezetre figyel - vélekedtek az áprilisi inflációs adatok pénteki ismertetése után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor az inflációs cél elérése várhatóan még távolabbra tolódik.
Az Egyesült Államokban április folyamán a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,2 százalékkal csökkent a termelői árindex a márciusi stagnálás után. Elemzők áprilisra vonatkozóan is stagnálásra számítottak.
Pénteken 17 órától megkezdődik a 2012-es vizilabda Final Four Nagyváradon. A Vasas a lehető legnehezebb ellenféllel néz farkasszemet, hiszen a verhetetlennek tűnő olasz Pro Recco lesz Kiss Gergőék ellenfele. Mindkét csapat tisztában van az ellenfél tudásával, a játékosok kemény mérkőzést várnak.
Büntetőeljárást indított az orosz központi nyomozóhivatal a belügyi erők (OMON) egyik rohamrendőre ellen, aki egy videofelvétel tanúsága szerint durván bántalmazta az egyik tüntetőt a múlt vasárnapi moszkvai tüntetésen - közölte csütörtökön a hivatal szóvivője.
Akár a pilóták tömeges felmondását is felkészülten várná az Austrian Airlines (AUA) - írták a repülő személyzetével egyre éleződő munkaügyi vitában álló légitársaság vezetőjét idézve pénteki osztrák lapok.
Három hét múlva történik meg a csere a magyar tárgyalódelegáció élén és Varga Mihály váltja Fellegi Tamást. Fellegi Tamás Orbán Viktornak írt szerdai lemondó leveléből kiderül, hogy az...
A lengyel parlament alsóháza ma délelőtt heves vita után elfogadta a nyugdíjreform törvényt, amelynek értelmében a nyugdíj korhatárát egységesen 67 évre emelik - írja a Napi Online.
A Bankiába 2010-ben beolvadó Caja Madrid 2009-ben óriáshitelt adott a Real Madridnak, mely ebből a pénzből tudta szerződtetni a világ legdrágább játékosát. A katalánok főleg ezért vannak felháborodva, hogy a hiteleket az ingatlanpiacon is ész nélkül osztogató Bankia végül állami segítséget kap. Politika, foci és építőipar - a válság tükrében Spanyolországban.