2012. május 11. péntek

máj. 11
15:23
A dolgozók 20 pihenőnapja esett áldozatul a válságnak (Privátbankár)
A portugál kormány újabb megszorító intézkedése szerint 2013-tól öt éven keresztül 4-gyel kevesebb lesz a munkaszüneti napok száma. A kormány lépése olyan, mintha Magyarországon augusztus 20-a öt évig nem lenne munkaszüneti nap.
máj. 11
15:24
Orbánék kezében a Budapesti Játékszín sorsa (ATV)
Megvonná a kulturális tárca a Budapesti Játékszín költségvetési támogatását – az igazgató még bizakodik.
máj. 11
15:24
A gólkirályjelölt Puskás debütálhat a Pápa ellen (Agroinform)
A Kecskeméti U19-es csapatának csatára, Puskás Zoltán a Pápa elleni bajnoki mérkőzésen bemutatkozhat az NB I-ben.
máj. 11
15:26
"Brit szálak" Újabb részletek a megbuktatott al-Kaida-akcióról (ATV)
A brit titkosszolgálatoknak dolgozó, vélhetően szaúdi származású brit állampolgár leplezte le az al-Kaida jemeni szárnyához (AQAP) köthető, alsóneműbe rejtett bombával tervezett, ám meghiúsított bombatámadást –tudta meg terrorelhárítóktól a Reuters.
máj. 11
15:27
Totálisan leégett Rooney lova (BorsOnline)
Rosszul rajtolt, és még pocsékabbul galoppozott Wayne Rooney lova, Pippy. A derék paci mindössze nyolcadik helyezettként ért célba első jegyzett, chesteri viadalán. Szemre nem egy rossz pozíció, ám megjegyzendő: összesen nyolcan indultak.
máj. 11
15:27
Itt az Olsen-lányok dögös kishúga! (Blikk)
Budapesten megkezdődött a Thérése Raquin című Émile Zola-regényen alapuló film forgatása Elizabeth Olsen főszereplésével
máj. 11
15:27
Tavaszköszöntő buli a Carbon Groupnál (Kreatív Online)
Rózsadombi iroda, fű, fa, virágok, filmvetítés és Törley pezsgő kartonszámmal. Képek!
máj. 11
15:30
Női vízilabda Világliga: győzelem a spanyolok ellen (Metropol)
A magyar női vízilabda-válogatott 16-11-re győzött a spanyol csapat ellen az olaszországi Siracusában zajló Világliga-selejtező első, pénteki mérkőzésén.
máj. 11
15:30
Kilenc évet kapott a sikkasztó diszpécser (Metropol)
Nem jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki 2009-ben - egy pénzszállító cég diszpécsereként - több mint félmilliárd forintot lopott egy pénzszállító autóból - közölte a Miskolci Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
máj. 11
15:33
Vár állott, most kőhalom: Derrick Rose sérülése eldöntött mindent (Sport365)
A szakértők az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszát megnyerő Chicago Bullst tartották a bajnoki cím legnagyobb favoritjának, azonban az illinois-i alakulat már az első fordulóban búcsúzni kényszerült.
máj. 11
15:35
Barcelona: Gareth Bale 40 millió euróért érkezik (Sport365)
A marca.tv értesülései szerint a Barcelona mindenben megegyezett a játékossal és a Tottenham Hotspurrel.
máj. 11
15:36
Bevásárol Európában a qatari állami alap - a Shell van soron (Portfolio)
A Royal Dutch Shell 3-5 százalékos részesedésének megvásárlását tervezi a qatari óriás állami befektetési alap, a Qatar Investment Authority. A közel-keleti ország földgázbevételeiből létrehozott...
máj. 11
15:42
Génmódosított őssejtek kemoterápia helyett (WebBeteg)
Védőpajzzsal ellátott, génmódosított őssejteket használhatnak hamarosan arra, hogy megvédjék a daganatos betegek szervezetét a kemoterápia káros hatásaitól; az amerikai klinikai próba kezdeti eredményei biztatóak.
máj. 11
15:42
Veszteséges a British Airways és az Iberia (ProfitLine)
Az International Airlines Group (IAG), a British Airways (BA) és a spanyol Iberia légitársaság anyakonszernje a magas üzemanyagárak és a spanyol piac gyengélkedése miatt 249 millió eurós működési veszteséggel zárta az első negyedévet.
máj. 11
15:42
Megosztja a falut: egész alakos Horthy-szobrot avatnak (ATV)
Egész alakos Horthy Miklós-szobrot avatnak vasárnap a Somogy megyei Kerekiben. Az esemény megosztja a falu lakosságát.
máj. 11
15:42
A kegyelmet kapott Chambers Manchesterben fut először (Agroinform)
A 34 éves brit sprinter, Dwain Chambers jövő héten Manchesterben áll rajhoz idén először szabadtéren.
máj. 11
15:44
Szalai: gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés (ATV)
Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, mivel a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek - mondta pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.
máj. 11
15:44
A megélénkülő angol kereslet feltornászhatja az egyébként olcsó Kagawa árát (Agroinform)
Újabban már a Tottenham is meg akarja szerezni a Dortmund japán középpályását, aki mindenképp Angliában folytatná.
máj. 11
15:45
Tízen kerültek kórházba a hanyag nagypapa miatt (BorsOnline)
Egy 62 éves nagypapát gyanúsít a rendőrség azzal, hogy égő cigarettacsikket dobott a szemetesbe csütörtök éjszaka az egyik káposztásmegyeri panelház folyosóján. A tűzoltóknak 26 embert kellett kimenteni a tűz környezetéből. Hét felnőtt és három gyermek súlyos sérülésekkel kórházba került.
máj. 11
15:46
9 évet kapott a félmilliárdot elsikkasztó pénzszállító (ATV)
Nem jogerősen kilenc évet kapott sikkasztásért egy pénzszállító cég volt alkalmazottja.
máj. 11
15:46
Chris Smalling nem lesz ott az Eb-n (Agroinform)
A Manchester United 22 éves védője súlyos ágyéksérülést szenvedett a Swansea elleni múlt heti bajnoki mérkőzésen.
máj. 11
15:51
Műszakpótlék-kalkulátor: számolja ki, mennyivel csökken a fizetése júliustól (HR Portál)
Műszakpótlék-kalkulátort üzemeltet honlapján a vegyipari szakszervezet, hogy ennek segítségével már most bárki, aki többműszakos munkarendben dolgozik kiszámíthassa, mennyivel kevesebb pénzt visz haza júliustól, az új Munka törvénykönyve hatályba lépésétől.
máj. 11
15:54
Vannak, akik csendben készülnek az új drachmára (Portfolio)
A bankok a háttérben készülnek arra, hogy az új görög fizetőeszközzel kereskedjenek - írja pénteki cikkében a Reuters. A hírügynökség cikke azt is megjegyzi, hogy néhány bank el sem távolította...
máj. 11
15:54
Többszáz milliós mutyi a BKV-nál: trükköztek a bérletekkel (Pénzcentrum)
Újabb mutyira derült fény a BKV háza táján. A társaság tájékoztatása szerint ugyanis a közlekedési vállalat egyik alvállalkozója eddig több mint 562 millió forinttal tartozást halmozott fel, s a BKV gyanúja szerint sikkasztás áll a felhalmozás hátterében....
máj. 11
15:56
Nem lesz új 30%-os társasági adókulcs (Portfolio)
Ismét adózűrzavarba került az energetika szakma a héten, adókulcsok jöttek, mentek, miközben nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan stratégiailag fontos, évtizedes távlatokban tervező iparágról van...
máj. 11
16:00
Az ellenzék bírálta a kormányátalakítást (Infostart)
Bírálták a parlamenti ellenzéki pártok a kormányátalakítást.
máj. 11
16:00
Székhelyi-ügy: az egri Fidesz a felelősök visszahívását kéri (ATV)
A Fidesz egri szervezete arra kéri a város vezetését, hogy mindazokat, akik a Székhelyi-ügyben nyilvánosságra került hangfelvétel tanúbizonysága szerint méltatlanná váltak betöltött tisztségükre, haladéktalanul hívják vissza megbízatásukból - tartalmazza a pártszervezet elnökségének az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye.
máj. 11
16:00
Wenger tagadja, hogy az Arsenal leigazolta M'Vilát (Agroinform)
Arséne Wenger cáfolja, hogy az Arsenal megegyezett volna Yann M'Vila ügyében a Rennes-nel – jelentette az ESPN.
máj. 11
16:02
Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés (Infostart)
Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, miután a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek.
máj. 11
16:03
Geszti Péter egy nemzetközi videóban szerepel Siddel (BorsOnline)
Július elején kerül a hazai mozikba a Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens. Az animációs vígjátékban a jól ismert karakterek térnek vissza, Sid, a lajhár magyar hangja ismét Geszti Péter lesz.
máj. 11
16:03
Lebegő autót álmodtak a kínaiak (Kreatív Online)
Ilyen lenne a népautónak szánt Volkswagen.
máj. 11
16:05
Facebookos hírolvasó a Hír24-től (Kreatív Online)
Magyarországon először rukkolt elő az FB-be beágyazható hírolvasóval sajtótermék.
máj. 11
16:06
Székhelyi-ügy: az egri Fidesz a felelősök visszahívását kéri (Metropol)
A Fidesz egri szervezete arra kéri a város vezetését, hogy mindazokat, akik a Székhelyi-ügyben nyilvánosságra került hangfelvétel tanúbizonysága szerint méltatlanná váltak betöltött tisztségükre, haladéktalanul hívják vissza megbízatásukból - tartalmazza a pártszervezet elnökségének az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye.
máj. 11
16:06
Székhelyi-ügy - Az egri Fidesz a felelősök visszahívását kéri (Alternatív Energia)
A Fidesz egri szervezete arra kéri a város vezetését, hogy mindazokat, akik a Székhelyi-ügyben nyilvánosságra került hangfelvétel tanúbizonysága szerint méltatlanná váltak betöltött tisztségükre, haladéktalanul hívják vissza megbízatásukból - tartalmazza a pártszervezet elnökségének az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye.
máj. 11
16:06
Kézilabda KEK: Nincs más hátra, ütni kell a Viborgot (Sport365)
A döntő első meccsének tükrében már a Viborgot tartja esélyesebbnek a női kézilabda KEK megnyerésére Elek Gábor, a címvédő Ferencváros vezetőedzője, de szerinte csapatában több tartalék maradt.
máj. 11
16:08
Olimpialexikon: a dicsőséges utolsó nap - 2000. Sydney (Sport365)
Az olimpia közeledtével visszatekintünk az eddigi huszonkilenc nyári játékra. Cikksorozatunk 24. részében az 2000-es sydney-i olimpiáról írunk.
máj. 11
16:09
A tranzakciós adónak nem lesz felső korlátja (Infostart)
Nem lesz felső korlátja a tranzakciós illetéknek - válaszolta az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
máj. 11
16:10
Forma-1: Button és az új McLaren hasított a második barcelonai gyakorláson (Sport365)
A McLaren Mercedes 2009-es világbajnok brit pilótája, Jenson Button nyerte a második szabadedzést a Spanyol Nagydíjon. Az első gyakorláson remeklő Ferrarik ezúttal a vert mezőnyben végeztek.
máj. 11
16:12
Bevásárol Európában a katari állami alap - a Shell van soron (Portfolio)
A Royal Dutch Shell 3-5 százalékos részesedésének megvásárlását tervezi a katari óriás állami befektetési alap, a Qatar Investment Authority. A közel-keleti ország földgázbevételeiből létrehozott...
máj. 11
16:12
Tenisz: Serena Williams elintézte Sarapovát Madridban (Sport365)
Az amerikai Serena Williams könnyedén nyert a második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova ellen a madridi salakpályás tenisztorna 3,5 millió euró összdíjazású női versenyének pénteki negyeddöntőjében.
máj. 11
16:14
Bő négyéves csúcson a michigani adat! (Portfolio)
A várt enyhe csökkenés helyett 77,8 pontra emelkedett májusban a michigani körzet fogyasztói hangulat indexe az előzetes adatközlés szerint - tette közzé a Michigani Egyetem és a Thomson Reuters....
máj. 11
16:14
Kézilabda BL-döntő: nem lesz esély a balhéra Podgoricában (Sport365)
A különleges rendőri erők 120 tagja, valamint a podgoricai rendőrkapitányság 40 rendőre biztosítja vasárnap a Buducsnoszt Podgorica-Győri Audi ETO KC női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő visszavágót, de szükség esetén több rendőr kivezénylésére is sor kerülhet.
máj. 11
16:15
A tranzakciós illetéknek nem lesz felső korlátja (ProfitLine)
Nem lesz felső korlátja a tranzakciós illetéknek - válaszolta az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
máj. 11
16:16
Sötét jövőt látnak a befektetők - Jöhet az emelkedés? (Portfolio)
A közelmúltban érezhetően nőtt a bizonytalanság a világ tőzsdéin, ez pedig rányomta bélyegét a befektetői hangulatra, a fontosabb szentiment indikátorok többsége már kiugró mértékű pesszimizmust...
máj. 11
16:16
Földrajzból egyes: az EL-döntő helyett Budapesten piknikeztek a Bilbao-szurkolók (Sport365)
Az origo értesülése szerint több mint négyszáz szurkoló Magyarországra utazott Románia helyett a labdarúgó Európa Liga döntőjére.
máj. 11
16:17
Van jövő az OTP-ben, ha lesz IMF-hitel (ProfitLine)
A blue chip-ek közül a legnagyobb potenciál az OTP papírjaiban van, ha sikeres lesz az IMF-tárgyalás és jön a hitel, elindulhat a legnagyobb hazai bank papírja felfelé.
máj. 11
16:18
Rogán letette az Élet Menete szobrának alapkövét (ATV)
Magyarország mindannyiunk közös otthona, az volt, az ma is, és az a cél, hogy az maradjon a jövőben is - mondta Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere az Élet Menete Alapítvány szobrának alapkő-letételi ünnepségén pénteken Budapesten.
máj. 11
16:18
Serena Williams idén továbbra is hibátlan salakon (Agroinform)
Serena Williams könnyedén nyert a második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova ellen a negyeddöntőben.
máj. 11
16:20
Pedofília: nemzetközi katolikus szervezet pajai ellen vizsgálódnak (ATV)
A Vatikán szexuális visszaélés és egyéb feltételezett bűncselekmények elkövetésének gyanújával vizsgálatot folytat a Krisztus Légiója római katolikus papi kongregáció kilenc tagja ellen - jelentette be pénteken Frederico Lombardi, a szentszék szóvivője.
máj. 11
16:20
A sportigazgató megerősítette Luis Enrique távozását (Agroinform)
A Farkasok már nem érhetnek oda nemzetközi kupaindulást érő helyre.

Keresés