A D-vitamin vérszintjétől is függött, hogy mellrákkal diagnosztizált nők mennyi ideig élték túl betegségüket - állapították meg belga kutatók statisztikai elemzésükben.
Májusban 438 milliárd forinttal, 21.181 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága, amely nem tartalmazza az önkormányzati adósságot - derül ki az Államadósság Kezelő Központ statisztikájából.
A második általa vezetett frakcióülésen is arra figyelmeztette a fideszes képviselőket Rogán Antal, hogy hagyjanak fel a törvényjavaslatok zárószavazás előtti módosítgatásával.
Kétszer is leállt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szíve hétfőn; a kormányellenes tüntetők megöletéséért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egykori államfőt sikerült újraéleszteni - közölte egy egyiptomi kórházi forrás az AFP francia hírügynökséggel.
Emelkedéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon a vártnál kedvezőbb kínai külkereskedelmi adatok, valamint annak köszönhetően, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei hétvégén egyetértettek abban is, hogy Spanyolország akár százmilliárd eurós támogatásra számíthat.
Az elmúlt években egyre népszerűbbek lettek a mozivásznon látható komolyzenei előadások, elég ha a New York-i Metropolitan Opera Live in HD sorozatára gondolunk, amely kezdetben csak Budapesten volt elérhető, manapság pedig már öt hazai nagyvárosban fut nagy sikerrel. A komolyzenei közvetítések kínálatát tovább színesíti az Uránia Nemzeti Filmszínház legújabb sorozata, mely keretében a világhírű…
A jövőben a zárószavazás előtti módosító indítványok legyenek olyan ritkák a parlamentben, mint a fehér holló - erre kérte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a kormánypártok képviselőit.
A magyar dohánytermelők aggódnak a WHO legutóbbi javaslatai miatt, amelyek drámai hatással lennének a foglalkoztatásra, de nem csökkentenék a dohányfogyasztást - írja a Világgazdaság.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mind a 2008-as eredményeihez képest, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat - jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
A Költségvetési Tanács azt javasolja a kormánynak, hogy készítsen alternatív makrogazdasági prognózist, mert kockázatokat lát a jövő évi növekedéssel kapcsolatban. Ha ugyanis megvalósulnak a lefelé...
Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetnek a vidéki turizmus ösztönzésére szánt európai uniós keret elosztásáról. A Vidékfejlesztési Minisztérium így erősíti meg, hogy a forrás biztosan azokhoz a pályázókhoz kerüljön, akik a legtöbbet tehetik a helyi gazdaság fellendítéséért. Az akciócsoportok 6 milliárd forint sorsáról határozhatnak, pályázni július 1-31. között lehet....
Mennyit ér egy vacsora a világ egyik legnevesebb befektetőjével, Warren Buffettel? A hétvégén lezárult aukció során a legtöbbet ajánló licitáló 3,46 millió dollárt ígért egy 2-3 órás vacsoráért a...
A riói Megváltó-szoborhoz hasonlító tákolmányt eszkábáltak a lelkes angolok, a Roy Hodgsont mintázó szobrot a doveri sziklák felett állították készültségbe, ahogy reménykedő tekintetét éppen Franciaországra szegezi.
A hét eleji optimista hangulat törékeny lehet a nemzetközi részvénypiacokon. A spanyol bankmentő csomag és a kedvező kínai inflációs adatok valószínűleg csak átmeneti megnyugvást hozhatnak, hiszen...
Kedd estig még bárhol lehetnek heves zivatarok, nagyobb jégdarabokkal, viharos széllel és felhőszakadással, de szerdától erős felmelegedés kezdődik, a hétvégén igazi kánikula várható - közölte Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-vel.
Helyenként borús időjárás ide vagy oda, ismét jó hírrel kezdhetjük a hetet: a MOL nyolc forinttal csökkenti a benzin, hattal pedig a gázolaj árát szerdától.
A hétvégi viharok az első összegzés szerint főként az ország déli és középső részén okoztak károkat a mezőgazdaságban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A növekedési kockázatok miatt a Költségvetési Tanács alternatív makrogazdasági prognózis összeállítását javasolja a kormánynak a 2013-as költségvetési törvényjavaslat tervezetéről megfogalmazott véleményében. A költségvetési hiánycél teljesülhet, ehhez azonban további kiigazításokra és a költségvetési tartalékok megtartására lesz szükség.
Rendkívül sürgetőnek tart Ciprus számára egy pénzügyi mentőcsomagot az ország pénzügyminisztere a bankrendszer feltőkésítése miatt. Vaszosz Shiarly szerint csak napok kérdése, hogy Ciprus is pénzügyi segítségért folyamodjon, konkrét döntés még nem született.
A növekedési kockázatok miatt a Költségvetési Tanács alternatív makrogazdasági prognózis összeállítását javasolja a kormánynak a 2013-as költségvetési törvényjavaslat tervezetéről megfogalmazott véleményében.
Lemberg (Lviv) polgármestere felháborodásának adott hangot amiatt, hogy orosz nyelven közvetítették a nyugat-ukrajnai városban lévő szurkolói zónában a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokságon vasárnap rendezett Írország-Horvátország mérkőzést.
Egyelőre zárt területté nyilvánították azt a XX. kerületi iskolát, amelyet hétfő délelőtt ki kellett üríteni, miután az intézményben több mint húsz diák rosszul lett. Az iskolából több mint ötven gyermeket szállítottak kórházba.
Poznan - Sapkát húzott és csókot is kapott a labdarúgó-Európa-bajnokságon Slaven Bilic (43). A horvátok szövetségi kapitánya mindent megtett azért, hogy csapatához hasonlóan ő se fázzon rá az írek elleni nyitómeccsre.
Varsó – Készenlétben, sőt harckészültségben áll a lengyel főváros! Kedd este ugyanis a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik házigazdája Oroszországgal találkozik, ami a pályán kívül is az egyik legtüzesebb csatának ígérkezik.
A Költségvetési Tanács azt javasolja a kormánynak, hogy készítsen alternatív makrogazdasági prognózist, mert kockázatokat lát a jövő évi növekedéssel kapcsolatban. Ha ugyanis megvalósulnak a lefelé...
Szeged mellett, a Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-kenu pályán készül Londonra a Hirling Zsolt, Varga Tamás páros; az evezőssport hazai történetében ez a duó az egyetlen olyan csapat, amely három egymást követő olimpián azonos összeállításban vesz részt.
A labdabirtoklást tekintve toronymagasan a spanyolok vezetnek az első hat mérkőzés lejátszását követően a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
A Website Media Zrt. új iroda portált indított. Az irodát keresők, az irodaház-tulajdonosok és a bérbeadók új szemlélettel kereshetnek a térképes adatbázisban: az irodaházak mellett a közeli fontos intézményeket, bankokat, tömegközlekedési útvonalakat is feltüntetik.
A magyar válogatott Király Gábor csapatával, a német másodosztályú TSV 1860 Münchennel játszik felkészülési mérkőzést a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Haladás július 22-én Szombathelyen.
Tápláló és mégis könnyű vacsora sok parmezánnal. Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 2 óra Hozzávalók (1 literes formához): 80 deka burgonya • 3 édesköménygumó • 10 deka parmezán • 3 deci 30%-os zsírtartalmú tejszín • só • bors • 2 deka margarin 1. A burgonyát és az édesköményt szeleteld fel egyformán pár milliméteres vastagságúra. 2. Kenj ki egy 1 literes hőálló edényt, helyezz bele egy…