2012. június 13. szerda

jún. 13
5:20
Vörös csillag: rátolnák a büntetést az MSZP-re (Alternatív Energia)
A Fidesz most úgy viselkedik, mint az a gyerek, aki rosszat tesz és azt a szomszédjára fogja - reagált Harangozó Tamás arra a kormánypárti javaslatra, mely az MSZP költségvetési támogatásából fizettetné ki az úgynevezett vörös csillag-perben a magyar államra kirótt 6400 euró kártérítést és perköltséget.
jún. 13
5:22
Még mindig "úttalanok" a betegek (Alternatív Energia)
Ön tudja, hogy júliustól hova kell járnia orvoshoz? Ha nem, nincs egyedül ezzel, hiszen az Orbán-kormány továbbra sem adott tájékoztatást az állampolgároknak, így elsősorban a betegeknek arról, hogy a két hét múlva startoló új egészségügyi struktúrában hogyan is képzeli el a betegszervezést.
jún. 13
5:24
Pénzt kap a Heti Válasz, ha nem ír sértőt a fideszes kerületről (Alternatív Energia)
A Magyar Narancs birtokába jutott - a Heti Válasz és a második kerületi önkormányzat közötti - szerződés szerint a hetilap "nem túl nagy összegért" azt vállalta, hogy nem ír semmi sértőt a kerületről. A jobboldali vezetésű kerület és a jobboldali lap közti, tavalyi évre vonatkozó megállapodás dokumentumait a II. kerületi önkormányzat juttatta el a Magyar Narancs szerkesztőségének.
jún. 13
5:26
Tagadott, börtönt kapott (Alternatív Energia)
Először ítélt el valakit tegnap egy magyar bíróság a nácizmus bűneinek nyilvános tagadása miatt, ennek ellenére sem a Magyar Távirati Iroda (MTI), sem más médium nem tudósított az eseményről. A tavaly októberi Millás tüntetésen egy héber nyelvű holokauszttagadó táblát magasba tartó Nagy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta, próbaideje alatt pedig évente el kell…
jún. 13
5:28
Vizsgálatot sürgetnek a Károlyi-ügyben (Alternatív Energia)
Nem maradhat következmények nélkül a Kossuth tér letarolása - közölte Steiner Pál és Pásztor Tibor. A szocialista politikusok felidézték, hogy február végén vágták ki a fákat és a bokrokat a Kossuth tér északi részén, a Károlyi-szobor körül.
jún. 13
5:30
Már készíti az MSZP a "Gyere haza!" programot (Alternatív Energia)
Itthon tartaná a fiatalokat az MSZP. A párt szerint nem véletlen, hogy a kormányváltás óta másfélszeresére nőtt a külföldre költözők száma és ma minden második 30 év alatti fiatal el akar menni Magyarországról. Winkfein Csaba, a szocialisták elnökségi tagja lapunknak arról beszélt: a jelenlegi kormány semmit nem biztosít a fiatalok megélhetéséhez, az MSZP viszont már készíti a "Gyere haza!"…
jún. 13
5:30
"Rendkívüli haláleset" Mégsem ő szúrta magát szíven (ATV)
A sértett feleségének korábbi vallomásával szemben nem öngyilkosság, hanem szándékos emberölés történt egy családi házban a Baranya megyei Ócsárdon május 26-án - áll a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
jún. 13
5:32
Két éve nyomoztak a letartóztatott rendőrök ellen (ATV)
Az önkormányzatokról, a közmunkáról, a korrupcióról és a letartóztatott rendőrségi vezetőkről is beszélt Pintér Sándor a parlamentben. Minden ígéretüket teljesítették – összegezte tárcája tevékenységét éves bizottsági meghallgatásán a belügyminiszter.
jún. 13
5:33
Angelika habzsolja az életet (Blikk)
NAGYKANIZSA — Imádja a focit Baj Angelika (25), a Blikk mai címlaplánya. Nem véletlen, hogy már a Viasat6 Eb-műsorában is feltűnt mint szexi focistalány. Párjával rendszeresen járnak mérkőzésekre, de legjobban azt a sportot szeretik, amit otthon összebújva kettesben űzhetnek...
jún. 13
5:33
Hamis végrendelettel örökölt Anettka? (Blikk)
Budapest — Rendőrségi feljelentést tett csalás és okirat-hamisítás miatt Anettka (38) mostohalánya, Eperke (20)! Az egykori tévés műsorvezető tehát annak ellenére sem lélegezhet fel, hogy minden, ami férje, Forgács Rezső (†50) után maradt, őt illeti.
jún. 13
5:35
DJ Bobo showjában sérült meg Karsai Zita (Blikk)
München - Hatalmas lelkierővel és fájdalommal csinálta végig DJ Bobo Dancing Las Vegas című show-ját  Karsai Zita (33), akinek kifordult a térde.
jún. 13
5:36
Olaj ömlött a Dunába (Alternatív Energia)
Nem éri el a magyarországi Duna-szakaszt a Pozsonyban keddre virradóra a folyóba ömlő 17 ezer liternyi olaj, amelyet sikerült lokalizálni. Legalábbis tegnap lapzártánkkor ezt jósolták a szakemberek. A magyar hatóságok folyamatosan tájékozódnak az ügyben, s felkészültek a beavatkozásra is.
jún. 13
5:37
Veronika: Megcsalt Cristofel és Márk is (Blikk)
Budapest — Kiábrándult a férfiakból VV Veronika (20)! Az egykori villalakó a Blikknek elpanaszolta: Cristofel után, aki megalázta és megverte, Márk (22) oldalán vigasztalódott, de kiderült, az a srác is csak kihasználta.
jún. 13
5:38
Lakása mellé kér támogatást a képviselő (Alternatív Energia)
Állítják, annak ellenére veszi fel a havi 116 ezer forintos támogatást, hogy nemcsak a választókerületében, Makón, hanem Budapesten is van egy lakása.
jún. 13
5:39
Szuperolcsó lesz idén a Balaton? A fél ország ott üdülne (Pénzcentrum)
177 ezer forintot költ idén nyaralásra egy átlagos magyar család - derül ki a legfrissebb felmérésekből. Ez nagyjából ugyanannyi, mint tavaly, viszont egyelőre úgy tűnik, kevesebben mennek majd üdülni. Az okok egyértelműen az anyagiakban keresendők. Az biztosnak tűnik, hogy az idei évben is a Balaton lesz a sláger az itthon nyaralóknál, bár nem biztos, hogy olyan olcsó lesz a magyar tenger, mint…
jún. 13
5:40
Fákkal védekeznek Kolontáron (Alternatív Energia)
A vörösiszap kiporzása elleni védekezéshez fákat ültettek Kolontáron kedden, egy adományozó akció keretében.
jún. 13
5:54
Megsemmisült Tőkés és Szász csapata (Kripto Akadémia)
Felemás győzelmet aratott az RMDSZ a romániai helyhatósági választásokon: a magyar-magyar versenyt fölényesen megnyerte, a magyar-román megmérettetésben azonban érzékeny vesztességeket szenvedett, elsősorban a magyar megosztottság következtében. Feketén-fehéren bebizonyosodott: az anyaországi beavatkozás ártalmas, a politikai sokszínűség támogatásaként előadott magyar kormányzati filozófia pedig…
jún. 13
5:56
Egy éjszaka Strauss-Kahnéknál (Kripto Akadémia)
Kegyetlen két hölgy a Le Monde tényföltáró riporter párosa, Raphaëlle Bacqué és Ariane Chemin. Pénteken megjelent új könyvük, amely néhány nap alatt Párizs szenzációja lett, kíméletlenül leplezi le a legendás szoknyavadász DSK jellemét.
jún. 13
6:06
Az EKB nem számol Görögország kilépésével az eurózónából (Infostart)
Az Európai Központi Bank nem számít arra, hogy Görögország elhagyja az eurózónát - ismertette a pénzintézet félévente esedékes Pénzügyi Stabilitási Jelentését az EKB alelnöke, Vítor Constancio kedden Frankfurtban.
jún. 13
6:06
Miért életveszélyes a születésnap? (Infostart)
Nagyobb valószínűséggel halnak meg az emberek a születésnapjukon, mint az év bármely másik napján.
jún. 13
6:12
Összeomlóban a görög kórházak (Kripto Akadémia)
A beszállítók napok óta csak akkor hajlandóak gyógyszert adni a legnagyobb kórházaknak, ha azok rögtön a helyszínen készpénzzel egyenlítik ki a számlát.
jún. 13
6:14
Ellenzékiek tízezrei tüntettek Moszkvában (Kripto Akadémia)
Több tízezer ellenzéki vonult az utcára tegnap Moszkvában, a felvonulók az új orosz elnök, Vlagyimir Putyin ellen tiltakoztak. "Putyin tolvaj!", "Putyin nélküli Oroszországot!" - feliratokkal vonultak fel. A megmozdulást a közösségi média oldalain, Facebook-on és Twitteren szervezték.
jún. 13
6:16
Átrajzolták a román politikai térképet (Kripto Akadémia)
A romániai helyhatósági választások nagy győztese a Nemzeti Liberális Párt (PNL) lett, legnagyobb vesztese pedig Traian Basescu alakulata, a PDL. Basescuék támogatóinak száma harmadára zsugorodott, ami a mandátumokban is megmutatkozik. Elveszítették a fővárost, amely Basescu főpolgármestersége óta, 12 éve, dominánsan narancssárga volt, ugyanakkor vidéki, elsősorban erdélyi bázisuk is elolvadt.
jún. 13
6:24
Inkább a karácsonyra készülnek a kiadók (Infostart)
Egyre kevésbé jelent kiugrást a könyvpiacon a hagyományos könyvfesztivál és a most véget ért könyvhét - mondta az InfoRádiónak a Bookline webáruházat működtető Shopline vezérigazgatója. Starcz Ákos hozzátette: az e-könyvek legális piaca egyelőre fejletlen.
jún. 13
6:24
Ma befejeződnek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák (Infostart)
Befejeződnek ma az emelt szintű szóbeli érettségik: egy hét alatt csaknem 37 ezer vizsgát tartottak 65-féle vizsgatárgyból. A középszintű vizsgák június 18-án kezdődnek.
jún. 13
6:42
Csökkent a benzin és a gázolaj ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 8 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
jún. 13
6:42
Csökkentek az üzemanyagok árai (ATV)
A benzin ára 8, a gázolajé 6 forinttal lett olcsóbb, így előbbi átlagára 422 forintra, utóbbié 424 forintra mérséklődött.
jún. 13
6:44
A legjobb nyomozókat állítják a Hajógyári-szigeten történt halálesetekre (ATV)
Nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések a 2006-ban, főleg a Hajógyári-szigethez köthető ügyekben, így az eltűnt fiatalember ügyében - mondta egy kedd esti televíziós műsorban Fülöp Valter, a Budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.
jún. 13
6:46
„Eladta az Eiffel-tornyot” Korrupcióellenes konferencia Budapesten (ATV)
Versenytorzító, költségnövelő, társadalmi környezetszennyezés. Összefoglalva így jellemezték a korrupciót a témában tartott üzleti konferencián.
jún. 13
6:48
Megtalált Ferenczy-képek (Spa Trend Online)
Egy új képpel gazdagodott a Magyar Nemzeti Galériában látható Ferenczy Károly életmű kiállítása mely meghosszabbítva vasárnapig látható. A tárlat ideje alatt tucatnyi eddig ismeretlen, vagy épp lappangó festmény került elő, volt amelyik a tengerentúlról.
jún. 13
6:48
Ezúttal ciprusi bankok kerültek a Moody’s célkeresztjébe (ATV)
Ciprusi bankokat minősített le kedden a Moody's Investors Service. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportjának kedd esti londoni bejelentése szerint a lépés annak megnövekedett kockázatát tükrözi, hogy Görögország távozni kényszerülhet az euróövezetből.
jún. 13
6:50
Kovács Patrícia a Bóta Caféban (Spa Trend Online)
Kovács Patrícia, kiváló fiatal színésznő ma 21 órától a Bóta Café vendége a FIXHD tévécsatornán.
jún. 13
6:50
A bankadót és a tranzakciós adót együtt már nem viselné el a bankrendszer (ATV)
Elemzők szerint egyelőre nem lehet megítélni a bankadó esetleges korábbi kivezetésének reálgazdasági hatásait, azonban abban egyetértenek, hogy a bankadó és a tranzakciós illeték párhuzamos jelenléte már meghaladná a bankok teherviselő képességét.
jún. 13
6:52
Elhunyt Géher István (Spa Trend Online)
Életének 73. évében hétfőn elhunyt Géher István egyetemi tanár, József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Anglisztika Tanszékének professor emeritusa.
jún. 13
6:52
Román nyilatkozatháború: a kormányfő leváltaná az ET-ülésen az államfőt (ATV)
A román parlament kedden nyilatkozatot fogadott el, amelyben "felhatalmazta" Victor Ponta miniszterelnököt, hogy ő vegyen részt az Európai Tanács júniusi ülésén Traian Basescu államfő helyett, de Basescu vitatja a lépést.
jún. 13
6:54
Az utolsó szoba (Spa Trend Online)
Tíz év drogvallomásai...
jún. 13
7:00
Az ENSZ misszióvezetője szerint Szíriában már polgárháború van (ATV)
A békefenntartó szervezet megfigyelőire lövéseket adtak le, a feldühödött tömeg kövekkel és fémrudakkal támadt rájuk, a lakosok pedig az autóik elé feküdtek, hogy ne juthassanak el Haffe városába, amit a hadsereg nehézfegyverekkel lő.
jún. 13
7:02
Júliustól egy nappal hamarabb megérkezik az utalás (ATV)
Július 1-jétől egy munkanappal rövidebb lesz a belföldi forint átutalás teljesítési ideje, és már néhány órán belül megérkeznek a címzetthez az elektronikusan benyújtott banki átutalások.
jún. 13
7:04
Az EU szerint bármilyen görög kormány alakul, lazítani akar majd a megszorításokon (ATV)
Brüsszeli illetékesek arra számítanak, hogy a következő görög kormány a nemzetközi hitelprogram újratárgyalását követeli, és ez elől nem lehet majd kitérni - írta szerdán a Financial Times Deutschland (FTD). A vasárnapi görögországi választások egyik esélyesének tartott baloldali radikális Sziriza vezetője pedig úgy véli, hogy az uniós mentőcsomagot jövő héten már végleg el lehet felejteni.
jún. 13
7:06
Hoppon maradt a család: levette a pénzét, eldugta, majd meghalt (ATV)
Félnek a görögök az euró-zónából való kilépés esetleges katasztrofális következményeitől, ezért egyre több helyi veszi ki a pénzét a bankból, és tartja inkább otthon. Rendőrségi adatok szerint ezzel párhuzamosan megnőtt a betöréses lopások száma, a széfeket forgalmazó kereskedők pedig rekord forgalomról számolnak be.
jún. 13
7:08
Össze-vissza verték egymást az orosz és lengyel drukkerek + felvétel (ATV)
Lengyel futballhuligánok Varsóban orosz szurkolókra támadtak, akik a lengyel-orosz mérkőzésre tartottak. Több tucat ember rugdosta, ütlegelte egymást, köveket, petárdákat dobáltak. A rendőrség vízágyút, könnygázt és gumilövedékeket is bevetett.
jún. 13
7:15
Duranték leiskolázták Jameséket (Agroinform)
A nagydöntő első mérkőzését a Thunder Kevin Durant és Russel Westbrook vezérletével 105-94-re nyerte meg.
jún. 13
7:18
Drámai megszorítás várható az egészségügyben - lapszemle (Infostart)
A Népszabadságban az egészségügyben várható megszorításokról lehet olvasni, a Magyar Nemzet pedig a közszolgáknak tervezett etikai kódexről cikkezik.
jún. 13
7:18
Befejeződnek ma az emelt szintű szóbeli érettségik (ATV)
Befejeződnek ma az emelt szintű szóbeli érettségik: egy hét alatt csaknem 37 ezer vizsgát tartottak 65-féle vizsgatárgyból. A középszintű vizsgák június 18-án kezdődnek.
jún. 13
7:20
Tomás Rosicky megsérült (ATV)
Hivatalosan Rosicky egészségi állapotáról eddig semmit nem közöltek, állítólag az Achilles-ina fájt a játékosnak, akire a szövetségi kapitány számít szombaton.
jún. 13
7:21
Mire figyelnek ma a tőzsdék? (ProfitLine)
Ma teszi közzé az Európai Unió statisztikai hivatala az euróövezet ipari termelésének áprilisi adatait.
jún. 13
7:22
Zsidó származása miatt vertek meg egy idős férfit a Dohány utcai zsinagógánál (ATV)
Egy hetven év körüli idős férfit vertek meg zsidó származása szerint pénteken Budapesten - számolt be az RTL Klub Híradója. A férfit elmondása szerint földre lökték és az arcát ütlegelték a támadói, akik zsidó származását hangoztatták. A BRFK közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt nyomoz.
jún. 13
7:27
Kussoljatok: Nasri így válaszolt az újságíróknak (Sport365)
A Guardian információi szerint Samir Nasri a francia - angol meccsen a francia újságíróknak "üzent" gólörömével.
jún. 13
7:29
NBA: Duranték felmorzsolták a Miamit (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első mérkőzésén az Oklahoma City Thunder a 36 pontos Kevin Durant vezetésével legyőzte a Miami Heatet, amely az első félidő után, még vezetett.
jún. 13
7:30
Orbán: jövőre ki lehetne vezetni a bankadót (Privátbankár)
A tervezettnél egy évvel korábban kivezethetik a magyarországi bankadót Orbán Viktor szerint, aki brutálisnak nevezte az adó mértékét kedden Bécsben, az osztrák gazdasági kamara épületében tartott előadásán. A kormányfő szólt arról is, támogatja, hogy vasútvonalakat vegyen át a GYSEV a MÁV-tól.

Keresés