2012. június 13. szerda

jún. 13
11:33
Pr-mérésről kérdőívez a PR Herald (Kreatív Online)
A 25 kérdésből álló kérdőívet a héten kapják meg az ügynökségek, külföldön is publikálnák.
jún. 13
11:33
Több millió forintot titkolt el egy cégvezető csődeljáráskor (Adózóna)
Értékes munkagépeket és több tízmillió forintot titkolt el a felszámoló elől egy építőipari céget vezető kecskeméti ügyvéd, az ellene csődbűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.
jún. 13
11:35
Nem emelnék Sorrell fizetését (Kreatív Online)
Szélsőbalosok tüntetnek a WPP ellen Dublinban.
jún. 13
11:35
Korábban kivezethetik a bankadót, de egyelőre sok a bizonytalanság (Adózóna)
Elemzők szerint egyelőre nem lehet megítélni a bankadó esetleges korábbi kivezetésének reálgazdasági hatásait, azonban abban egyetértenek, hogy a bankadó és a tranzakciós illeték párhuzamos jelenléte már meghaladná a bankok teherviselő képességét.
jún. 13
11:36
Jogerősen semmis a sukorói telekcsere-szerződés (Alternatív Energia)
Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.
jún. 13
11:37
Egy EU-biztos vitába keveredett a belga adóhatósággal (Adózóna)
Vitába keveredett a belga adóhatóságokkal Karel De Gucht, az Európai Bizottság kereskedelmi felelőse, volt belga külügyminiszter.
jún. 13
11:39
Kivezetik a bankadót? Mi lesz az OTP-vel? (Portfolio)
Elképzelhető, hogy a bankadó a kormány korábbi terveinél egy évvel hamarabb, már jövőre kivezetésre kerül. Első ránézésre a hír pozitív a bankszektor és az OTP szempontjából, kérdés azonban, hogy nem...
jún. 13
11:39
Új Mt.: bizonytalanság és kedvezőtlen változások (Adózóna)
Továbbra is nagy a bizonytalanság a júliustól hatályos új Munka törvénykönyve körül, hiszen a módosító javaslatokat még csak most tárgyalja a parlament - írja a Népszabadság. Az új munka törvénykönyvét (Mt.) július 1-jétől részlegesen már alkalmazni kell, a parlament viszont csak most tárgyalja azt az előterjesztést, amely a jogszabály hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket…
jún. 13
11:42
Barroso a bankmentésről: rácáfolunk a kritikákra (Privátbankár)
További lépéseket kell tenni az Európai Unióban és az euróövezetben az egységesedés irányába az Európai Bizottság elnöke szerint, aki elmondta, a két hét múlva esedékes állam- és kormányfői találkozó erre konkrét iránymutatásokat fog adni.
jún. 13
11:45
Meddig fogunk dolgozni a jövőben? (HR Portál)
Nem változik 2013-tól a járandóság összege és adómentesek maradnak a nyugdíjak - jelentette ki Soltész Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára reagált az nyugdíjkorhatár emelését sürgető OECD-jelentésre is.
jún. 13
11:45
Ciprusi bankokat minősített le a Moody's (ProfitLine)
Ciprusi bankokat minősített le még kedden a Moody's Investors Service. A lépés annak a megnövekedett kockázatát tükrözi, hogy Görögország távozni kényszerülhet az euróövezetből.
jún. 13
11:45
Jiraceké az Eb-k negyedik leggyorsabb gólja - videó (Agroinform)
A Wolfsburg középpályása 2:15 percnél lőtt gólt Halkiasz kapusnak, de ez sem volt elég a dobogóra.
jún. 13
11:47
Tőzsdei kibocsátásra készül az Altera Vagyonkezelő (ProfitLine)
Tőzsdei részvénykibocsátással vonna be friss tőkét az idén januárban 100 millió forintos alaptőkével és 100 millió forintos tőketartalékkal létrehozott Altera Vagyonkezelő Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
jún. 13
11:48
Jogerősen semmis a sukorói telekcsere-szerződés (ATV)
Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.
jún. 13
11:51
EURO 2012: Busquets szerint Trapattoni álomvilágban él (Sport365)
Sergio Busquets, a spanyol válogatott középpályása szerint a futball filozófiája miatt fog győzni csapata az írek ellen csütörtökön. A spanyolok célja az első győzelem megszerzése a C-csoportban.
jún. 13
11:53
Bundabotrány: tíz év feletti börtön volt sportvezetőknek (Sport365)
A kínai futballt 2009-ben elért korrupciós és bundabotrányok vádlottjai közül szerdán nyolcan kaptak börtönbüntetést első fokon, közülük két vezető több mint tíz évre szólót - derült ki kínai híradásokból.
jún. 13
11:55
Kézilabda: készülünk a norvégokra (Sport365)
Napi több edzéssel készül a magyar férfi kézilabda-válogatott a norvégok elleni világbajnoki selejtező szombati visszavágójára.
jún. 13
11:57
Meglódult a forint - 295 közelében az euró (Portfolio)
Kedd délután óta újra fokozatosan javult a nemzetközi befektetõi hangulat, ami a forintot is az erõsödés irányába lökte. A hangulat nagyon törékeny külföldön, bármikor kialakulhat egy...
jún. 13
11:57
A fél ország a Balatonnál üdülne idén nyáron (Pénzcentrum)
177 ezer forintot költ idén nyaralásra egy átlagos magyar család - derül ki a legfrissebb felmérésekből. Ez nagyjából ugyanannyi, mint tavaly, viszont egyelőre úgy tűnik, kevesebben mennek majd üdülni. Az okok egyértelműen az anyagiakban keresendők. Az biztosnak tűnik, hogy az idei évben is a Balaton lesz a sláger az itthon nyaralóknál, bár nem biztos, hogy olyan olcsó lesz a magyar tenger, mint…
jún. 13
11:59
Sosem gondolnád, melyik a legdrágább város a világon (Pénzcentrum)
Idén is Tokió a világ legdrágább városa a külföldiek számára a Mercer nemzetközi tanácsadó és szolgáltató cég felmérése alapján. A japán főváros Luandától, az olajbányászatból meggazdagodott angolai várostól hódította vissza az irigylésre nem igazán méltó címet....
jún. 13
12:00
Jön az új biztosítási adó: mire kell figyelni? (Privátbankár)
Az életbiztosításokon kívül minden biztosítási termékben jelentősebb mozgásra számít a szakértő az újfajta biztosítási adó bevezetésének hatására.
jún. 13
12:03
Félig arany - félig ezüstérem (Agroinform)
Az olimpiák hőskora néha szürreális történetekkel szolgál - erre példa a '32-es olimpia női magasugró versenye is.
jún. 13
12:09
Médiatanács: Lunacek nem mond igazat (Kreatív Online)
Szerintük született érdemi indoklás az ügyében, az Echo TV tágyilagos és kiegyensúlyozott volt.
jún. 13
12:15
Kitart az erő az OTP piacán (Portfolio)
A vezető nyugat-európai indexek mostanra a negatív tartományba kerültek, a régióban ennek ellenére jellemzően pozitív irányú elmozdulásokat láthatunk a tőzsdéken, a BUX 0,8%-os emelkedésével ma is az...
jún. 13
12:17
Hatékony FX stratégiák - Skalpolásra fel!-Díjmentes előadás (Portfolio)
A skalpolás lényege, hogy a kereskedő nagyon apró ármozgásokból próbál meg profitot csinálni. Ezen stratégia hívei, akár több száz ügyletet is köthetnek naponta, sok kicsi sokra megy alapon. A soron...
jún. 13
12:18
Új Mt: az egészségügyi dolgozók kivételek? (HR Portál)
Bár az új Munka törvénykönyve szerint júliustól a munkavállalónak a munkáltatót ért teljes kárt meg kell fizetnie súlyos gondatlanság esetén, az egészségügyisek ez alól kivételt képeznek - írja a Világgazdaság.
jún. 13
12:18
Csapdába esett az arany (ProfitLine)
Május 8 óta az 1620-as szint alatt tartózködik a legfőbb nemesfém, az arany árfolyama. Egy nagyon kemény harc van kibontakozóban most 1617-20-as szintekért, hiszen most megint közelítenek a vevők, de mindig csak egy erőgyűjtést lehet észrevenni a grafikonon. Kelleni fog az aranynak egy nagy bejelentés, hogy tartósan elrugaszkodjon és áthaladjon ezen a szinten, ahol az 50 napos mozgóátlag is…
jún. 13
12:20
Mekkora üzlet az ingyenes telefonálás? (ProfitLine)
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy Tony Bates már sokat elért azóta, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárt fizetett az internetes telefonálási szolgáltatást nyújtó cégéért. A statisztikákból igen szép történet kerekedik ki. Hét hónap alatt a szolgáltatást igénybe vevők száma minden hónapban 26 százalékkal közel negyedmilliárdra növekedett, tovább erősítve azt az állítást, amely szerint a Skype a…
jún. 13
12:21
A párizsi torna legmókásabb pillanatai - videó (Agroinform)
A párizsi nyílt teniszbajnokság két hete alatt számos mókás pillanattal gazdagodtunk.
jún. 13
12:23
A futball már nem csak a szakmát jelenti, hanem a körítést is - Mezey György (Agroinform)
Dr. Mezey György, az UEFA technikai csapatának tagja Kijevben nézte meg az ukrán-svéd találkozót.
jún. 13
12:24
Orbán: Az adósságra épülő jólét tönkreteszi a nemzetet (Infostart)
A miniszterelnök szerint a hitelre és adósságra épülő növekedés és jólét tönkreteszi a nemzetet. "Ez az ösvény többé nem járható" - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szerdán Budapesten, az Üzlet és befektetés Koszovóban című gazdasági fórumon, amelyen részt vettek a balkáni ország politikai életének vezetői, köztük Hashim Thaci, a Koszovói Köztársaság miniszterelnöke.
jún. 13
12:24
Orbán: ez az ösvény többé nem járható (ATV)
A miniszterelnök szerint a hitelre és adósságra épülő növekedés és jólét tönkreteszi a nemzetet. "Ez az ösvény többé nem járható" - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szerdán Budapesten, az Üzlet és befektetés Koszovóban című gazdasági fórumon, amelyen részt vettek a balkáni ország politikai életének vezetői, köztük Hashim Thaci, a Koszovói Köztársaság miniszterelnöke.
jún. 13
12:24
EURO 2012: Nani fogadna a portugálok továbbjutására (Sport365)
A portugál válogatott szélsője bízik abban, hogy csapata kiharcolja a továbbjutást. A luzitánok ma Lvovban lépnek pályára a dánok ellen.
jún. 13
12:26
EURO 2012: magyar szurkoló is börtönbe került a keddi összecsapások után (Sport365)
Összesen 180 embert vettek őrizetbe Varsóban, a lengyel-orosz mérkőzés előtt kitört összecsapások során. A többségük lengyel, de akadt köztük egy honfitársunk is.
jún. 13
12:27
Harmadik üzletét nyitja egy hatéves kislány (Blikk)
Welshpool - Harmadik édességboltját nyitja egy élelmes kislány Nagy-Britanniában. Édesanyja szerint a kis Mollie vette észre a „rést a piacon", ő csak az adminisztratív részbe segít be.
jún. 13
12:28
EURO 2012: Stekelenburg kivédené a németek szemét (Sport365)
Maarten Stekelenburg véleménye szerint a hollandok nem voltak elég élesek a dánok ellen, de a németek elleni mérkőzés már egy teljesen más történet lesz.
jún. 13
12:29
Felbomlott a világ leghosszabb párkapcsolata! (Blikk)
Ki hinné, de egy életre, ráadásul igen hosszú életre szóló párkapcsolat is csúnya véget érhet, ha az egyik fél begorombul.
jún. 13
12:36
Felhalmozott eurómilliók: miből tudnak félretenni a németek? (videó) (Privátbankár)
A DAX esett, az európai kockázatok egyre inkább elijesztik a befektetőket, de a németek nem hátrálnak meg. A lakosság megtakarításai nőttek, a német kisbefektetők ügyesen mozgatták a pénzüket.
jún. 13
12:36
Telephely, fióktelep: mik a legfontosabb tudnivalók? (Adózóna)
A telephely-fióktelep témában megrendezett VI. nemzetközi adókonferencia keretében szó volt a belföldi és külföldi telephely alapításával, működtetésével, megszüntetésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekről valamennyi érintett adónem szempontjából. Az előadók bemutatták a legvitatottabb területeket, a bírósági, az ellenőrzési és az adózói gyakorlatot, az adótervezési lehetőségeket,…
jún. 13
12:38
Vidéki vadászkastélyra is bőven futná a lottómilliárdosnak (Privátbankár)
Szinte az egész ország lottólázban ég a több, mint 4 milliárd forintos nyeremény miatt. Az Otthon Centrum adatgyűjtése szerint a szerencsés nyertes ebből az összegből 15 darab panelházat, vagy egy 5 emeletes 22 szobás fővárosi házat, esetleg egy csömöri kastélyt, vagy egy vidéki vadászkastélyt is meg tudna vásárolni.
jún. 13
12:39
Messi és Drogba Cavani és Forlán ellen lép pályára (Agroinform)
Lionel Messi veszélyeztetett gyermekek támogatására létrehozott alapítványa egy jótékonysági mérkőzést szervez.
jún. 13
12:45
Fiúnak álcázta magát a 24 éves nő, és elvette egy lány szüzességét (Blikk)
Carissa Hads közösségi oldalakon hozott létre egy profilt  James Puryear Wilson néven.
jún. 13
12:45
Nem megyek sehova! (Gondola)
A liberálceleb ocsmány dolgot művelt, nincs mit szépíteni ezen.
jún. 13
12:45
A Tesco kutatási oldalt indít márkáknak (Kreatív Online)
Láthatják, hogy miből és mennyi fogy éppen.
jún. 13
12:47
Válaszolt a kormány (Gondola)
KDNP: Nincs különbség a könnyű drog és a kemény drog között! MSZP: Tehát a rokkantak sohasem lesznek nyugdíjasok?
jún. 13
12:51
Oszkó: Károkozással nehéz burzsoáziát építeni (ProfitLine)
Elhibázottnak tartja az egykulcsos adóhoz való kötődést Oszkó Péter. Szerinte a kormány gazdaságpolitikáját ideológiai kötődések irányítják, ami további károkat fog okozni.
jún. 13
12:51
Hónapokat kell várnunk az év sikerkönyveire (Pénzcentrum)
Egyre kevésbé jelent kiugrást a könyvpiacon a hagyományos könyvfesztivál és a most véget ért könyvhét - mondta az InfoRádiónak a Bookline webáruházat működtető Shopline vezérigazgatója. Starcz Ákos hozzátette: az e-könyvek legális piaca egyelőre fejletlen....
jún. 13
12:53
NGM - Az IMF és az EKB által is elfogadott jegybanktörvény a cél (ProfitLine)
Az IMF és az EKB által teljesen elfogadott jegybanktörvény-módosításra törekszik a kormány, ezért kész további változtatásokra - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) MTI-nek szerdán megküldött válaszaiból.
jún. 13
12:54
Vissza a parkettre – indítsd el te a tőzsdei kereskedést június 21-én! (Privátbankár)
Akár Te is elindíthatod a tőzsde kereskedését! A Vissza a parkettre! rendezvény keretében megelevenedik az élő, nyílt kikiáltásos kereskedés, valamint tőzsdei expo és konferencia is lesz egy helyen. (x)
jún. 13
12:57
MLB: A-Rod káprázatos rekordot állított be! (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 70. játéknapján a New York Yankees sztárjátékosa, Alex Rodríguez beállította a legendás Lou Gehrig grand slam rekordját. Andre Ethier vezetésével nyert a Los Angeles Dodgers. Bryce Harper újabb karriercsúcsa.

Keresés