A szombaton Tatabányán aratott 10-8-as győzelem után hétfő este 14-11-re nyert barátságos mérkőzésen a magyar női vízilabda-válogatott a kínaiak szintén a londoni olimpiára készülő legjobbjai ellen.
A hatodik helyen kiemelt cseh Tomas Berdych kiesett a hétfői nyitófordulóban az angol nyílt teniszbajnokságon, ugyanis három, egyaránt rövidítésben eldőlt játszmában alulmaradt a lett Ernests Gulbisszal szemben Wimbledonban.
Az eddig ellenőrzött medencés fürdőhelyek 75 százaléka felelt meg a közegészségügyi előírásoknak, a strandok 11 százalékánál azonban több kifogásolni valót is találtak a felügyelők - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.
Lemondott az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke hétfőn. Szergej Furszenko egyúttal elnézést kért a szurkolóktól a válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye miatt.
Az elnök és a first lady először beszélt az első randevújáról a nagynyilvánosság előtt az Obama-Biden-kampány által frissen kibocsátott, oldott hangulatú videón.
Olyan problémának nevezte a köztársasági elnök a vízhiány miatti esetleges migrációs hullámokat hétfőn Brüsszelben, amelyekkel hosszú távon az Európai Uniónak is szembesülnie kell.
Elhárul minden akadály az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) történő tárgyalások megkezdése elől azzal, ha elfogadják a nemzeti bankról szóló törvény módosítását - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a törvényjavaslat expozéjában, hétfőn a parlamentben.
A WWE atyja, Vince McMahon bejelentette, hogy október 3-tól egy vadonatúj show-t fognak beindítani, amelyen a Raw és a SmackDown pankrátorai és dívái vesznek részt. Az új show 100 millió amerikai háztartásba juthat el.
Európa továbbra is élenjár az szeszesital-fogyasztásban, de a kontinens déli országaiban - vélhetően a rövidülő szieszta és a növekvő árak miatt - egyre kevesebbet italoznak az ott élők - derült ki egy hétfőn közzétett német kutatásból.
Budapest — Nyomozást indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat azok után a szivárogtató zsaruk után, akik jelentettek Vizoviczki László embereinek, hogy mikor és melyik szórakozóhelyeken lesz razzia.
Kiállította a jó bizonyítványt az unió Magyarországról, ezt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter gazdasági bizottsági meghallgatásán. A tárcavezető, aki a jövő évi költségvetés helyett az elmúlt két évet elemezte, elmondta, miért támadták meg Magyarországot pénzügyi értelemben tavaly ősszel. Az ellenzék több szerénységet várt Matolcsytól.
Hatékonyabb és kényelmesebb rabokat dolgoztatni, mint munkanélkülieket alkalmazni - így érvelt L. Simon László, miután kiderült, a kulturális államtitkár földjén fogvatartottak szedik a cigánymeggyet. Jogilag nincs akadálya annak, hogy egy kormánytag gazdasági céget működtet, és ott elítéltekkel dolgoztat, ám morálisan megkérdőjelezhető, hiszen a környéken több tízezren munkanélküliek.
Átverte a fenntartóját, és hamis adatokat szolgáltatott az önkormányzati képviselőtestület által kirendelt ellenőröknek - ezzel vádolta meg a XVI. kerületi Centenáriumi általános iskola és szakiskola igazgatóját a helyi önkormányzat. Kaszás Zoltán megbízatását fegyelmi eljárás útján azonnal visszavonták.
Nem döntött az Alkotmánybíróság (Ab) tegnap a bírói nyugdíjkényszer ügyében, így már biztosan nincs lehetősége hazai jogorvoslatra annak a több mint száz érintettnek, akiket végleg száműznek posztjukról július 1-én. Eközben a parlament ismét elhalasztotta az igazságügyi törvénymódosítások zárószavazását. Ennek vélhető oka, hogy a kormány kivárja a többségében szakmai és igazgatási vezetők…
Néhány nap múlva a pénzforgalom elmúlt 15 évének legjelentősebb fejlesztése valósul meg Magyarországon. A hazai bankok ugyanis képesek lesznek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a jelenlegi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. A rendszer napokon belül élesedik, a bankok - saját bevallásuk szerint - felkészültek, a Pénzcentrum.hu pedig mutatja a…
Az ikercsecsemők szüleit is kihallgatta tegnap délelőtt a rendőrség az egy héttel ezelőtt Érden történt gázolás ügyében - tájékoztatta lapunkat a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság. Kovács Viktória szóvivő azonban nem közölt részleteket, mint mondta, a szülők vallomása "nem publikus". Így hivatalosan továbbra sem ismertek a baleset pontos körülményei, mint ahogy az sem: a szülők megerősítették-e,…
Budapest — 17 éves lánnyal dugta össze a nyelvét Nagy Feró (66)! Az énekes minden bizonnyal élete egyik legőrültebb koncertjét adta a hét végén, ugyanis meglepő fotókat kaptunk a buliról.
Cáfolta lapunknak az 1,5 milliárdos pécsi közétkeztetési pályázaton résztvevő Hungast Kft., hogy nem rendelkeznének 4000 adag lefőzésére alkalmas vészkonyhával, mint az korábban kiszivárgott. Ez ugyanis a pályázat egyik feltétele, ám a fideszes vezetésű Pécs ellenzéke szerint a cég hamis nyilatkozatot adott be erről.
Gigantikus, húsz fellépős nyitóbulival veszi kezdetét ma este a már huszadik évébe lépett soproni VOLT Fesztivál: a vasárnap hajnalig tartó programsorozat hivatalosan 19 órától indul a Lővér Kempingben a nagyszínpadnál. A szervezők öt nap alatt közel százezer vendéget várnak.
Megállt a forgalom vasárnap az M7-esen, mert egy felborult kamiont reggeltől csak este nyolc órára sikerült elvontatni. Akkor meg azért nem indultak már az autók, mert az emberek addigra elhagyták álló járműveiket. Biztos, hogy nem lehetett volna a mentést ésszerűbben szervezni? Van ahol hozzáértő vállalkozásokra bízzák a járműmentést.
Nem csak a kifejezetten hátrányos helyzetű, védendő fogyasztók szorulnak segítségre, a magyar lakosság negyede küzd a havi közüzemi díjak kifizetésével. Főleg a 40-50 ezer forintra duzzadó gáz- és távfűtési számlák sodorják reménytelen helyzetbe a családokat. A téli moratórium és a szolgáltatás kikapcsolása nem megoldás.
Mégis felülvizsgálja az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződést az újonnan megválasztott egyiptomi elnök. Mohammed Murszi vasárnap még azt mondta, hogy tiszteletben tartja a korábban kötött nemzetközi egyezményeket, később viszont a hivatalos iráni hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az 1979-es békeszerződést felülvizsgálják. Az iszlamista Murszi, akinek a világ vezetői sorra gratulálnak, azt…
Hatalmas tömeg ünnepelt tegnap a kairói Tahrir téren. Az egyiptomi választási bizottság nagy késéssel hirdette ki az elnökválasztás eredményét: a Muzulmán Testvériség elnökjelöltjét, Mohamed Morszit nyilvánították a voksolás győztesének.
Egy krónikus bőrproblémával, a pikkelysömörrel élő embereknél nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata is - állapították meg egy nemzetközi tanulmányban, amelybe félmilliónál több embert vontak be.
Az utóbbi években rengeteg kulturális esemény közül választhatnak az emberek, sok esetben párhuzamosan zajló és ingyenes eseményre lehet kilátogatni - mondta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Iránnal szövetkezne Mohammed Morszi új egyiptomi elnök. Bár ígéretet tett arra, tiszteletben tartja az ország egyezményeit, így Izraellel sem mondaná fel a szerződést, egyelőre még az is kérdés, mekkora mozgástere lesz az államfőnek a külpolitika terén.
Új fordulat állhat be a Szíria által pénteken lelőtt vadászgép ügyében. Egyes hírek szerint ugyanis Damaszkusz azt a török gépet is le akarta lőni, amelyiket az első felkutatására küldtek.
Az amerikai választók 27 százaléka még nem döntötte el, hogy Barack Obamára vagy Mitt Romneyra szavaz majd a november 6-i elnökválasztáson - derült ki egy friss AP-GfK-felmérésből. Minden negyedik választó bizonytalan, s a következő hónapok ezeknek a szavazóknak a meggyőzésével telnek majd el.
Az orosz nők 60 százaléka arról ábrándozik, hogy sorsuk Hamupipőke meséje szerint alakuljon. Ez csak az egyik meglepő eredménye annak a tudományos felmérésnek, amely azt kutatta, miről álmodoznak az oroszok.
Matolcsy Györgynek már ma el kell kezdenie dolgoznia a Fidesz frakció által kezdeményezett javaslatok kidolgozásán. Ezt a miniszterelnök mondta hétfőn, miután részt vett a kormánypárt frakcióülésén. A frakció több munkahelyet, alacsonyabb járulékokat és vállalkozásbarát intézkedéseket vár a kormánytól. Az ellenzéki pártok szerint nehéz úgy munkahelyeket teremteni úgy, hogy a kormány jövőre számos…
A XXIV. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja pénteken elkezdődött. Túlélte a tavalyi eddigi anyagi mélypontot, és bár idén is érződnek a megszorítások, de teszi a dolgát, bemutatja a határon túli magyar teátrumokat.
Gyakran hallani, hogy túl sok színészt képeznek manapság, akiknek egy része a diploma átvétele után nem jut szerződéshez, pályamódosításra kényszerül. Novák Eszter negyedéves zenés színész osztálya ezt a problematikát is érinti a Lépésről lépésre című műfaját tekintve dokumentarista revüszínházként meghatározott vizsgaelőadásban.
Van honnan felemelkedni - jellemezte a magyar kultúra jelenlegi helyzetét L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemrég kinevezett kulturális államtitkára az MTI-nek. Mint elmondta, nagy előrelépés, hogy az államtitkárság költségvetése jövőre várhatóan 12 százalékkal nő.
A nyári idő kedvező lehetőséget teremthet arra, hogy a betegek a fürdőzést egybekössék az OEP által támogatott gyógyászati ellátások igénybevételével. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, hogy milyen gyógyászati ellátásokat támogat az OEP, továbbá, hogy milyen összegeket kell a betegeknek ezen ellátásokért fizetni. A cikkben olvashatnak továbbá arról is, hogyan juthatnak a betegek gyorsabban a…
Az Európai Unió vezető távközlési cégeinek vezérigazgatói azt szeretnék, ha az EU csütörtökön kezdődő csúcsértekezletén az ágazati beruházások szabályozásának lazításáról döntenének.
Roma szakkollégiumot indít szeptembertől a Kaposvári Egyetem - olvasható a somogytv.hu-n. Az intézmény olyan szolgáltatásokat, programokat kínál a roma fiatalok számára, amelyek segítik a hátrányos helyzetből való kitörést.
Elkészítették az osztrák jégkorong liga (EBEL) 2012-2013-as szezonjának menetrendjét. A SAPA Fehérvár AV 19 szeptember 7-én hazai pályán a horvát KHL Medvescak Zagreb ellen kezdi meg az új idényt.