Az átlagosan szokásosnál mintegy egymillió hektoliterrel kevesebb bor kerülhet az idén a pincékbe Magyarországon a téli és a tavaszi fagyok kártétele miatt - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerdán Budapesten, a XXXIII. Országos Borverseny díjkiosztó ünnepségén.
Miskolc - Fogorvosra volt szüksége a helyi állatkert új lakójának. Tareca (3), a perzsa leopárd hölgy Portugáliából, a Lisszaboni Állatkertből érkezett pár hete, az első napjai pedig máris nem várt izgalommal teltek új otthonában.
A Nasdaq úgy döntött, hogy kártalanítja azokat a pénzügyi cégeket, amelyek veszteségeket szenvedtek el a Facebook-részvények tőzsdei bevezetésekor fellépett műszaki problémák miatt.
Az EU/IMF- megállapodás aláírásával a piaci várakozások szerint 2 százalékponttal csökkenhetnek a hozamok, de a QUAESTOR Zrt. megítélése szerint ez a hatás nem bizonyul majd tartósnak.
Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla szerdán egy dorogi férfit, aki a vád szerint három és fél éve megölte volt élettársának anyját, mert úgy gondolta, kapcsolata megromlásának hátterében az asszony áll.
Egészen borúlátó előrejelzést adott közre a Global Macro Investor (GMI) független elemző cég. A beszédes "Végjáték" címen közreadott elemzés világszerte államcsődöket és országok bedőlését vizionálja...
A tőzsdei szelek iránya változni látszik, hiszen komolyabb támaszszintekhez érkezett el az árfolyam igen sok instrumentumnál. Cikkünkben olyan lehetőségeket keresünk, ahol a későbbiekben akár vételi...
A kölcsönzött munkaerő bérét az elsők között kellene kifizetni egy-egy cég felszámolása esetén Kósa Lajos fideszes képviselő módosító indítványa szerint.
Amint azt a piaci elemzõi konszenzusok egyértelmûen elõre vetítették: mai ülésén változatlanul, azaz 1%-os szinten hagyta az irányadó ráta mértékét az Európai Központi Bank...
Egymást követően már a második negyedévben emelkedett a munkanélküliség Szlovákiában, a ráta az idén az első negyedévben elérte a 14,1 százalékot - derült ki a szlovák statisztikai hivatal szerdán közzétett adataiból.
Stockholm — A pályán igazi fenegyerek Zlatan Ibrahimovic (30), aki bárkivel felveszi a harcot, ha kell, a bunyótól sem riad vissza. Otthon azonban nem ilyen nagylegény a holnap kezdődő labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő svéd válogatott 195 centiméter magas óriása.
Roger Federer nehezen viselte, hogy a keddi, Juan Martin Del Potro elleni mérkőzésen argentin ellenfele 2:0-s vezetésre tett szert. A svájci világklasszis egy, a második szett tiebreakjében elvesztett pont után tőle szokatlan dühkitöréssel üvöltött a labdamenetbe belekiabáló nézőknek, hogy "Shut up!", azaz hogy "Kuss legyen!".
A házigazda Salamon-szigetek csatlakozott a Tahiti, Új-Kaledónia, Új-Zéland hármashoz, miután az utolsó csoportkörben döntetlent harcolt ki a címvédő kiwik ellen. Fidzsi nem bírt Pápua Új-Guineával és kiesett.
A dán labdarúgó-válogatott minden tagja hárommillió koronát (közel 122 millió forintot) kap, amennyiben a csapat megnyeri a pénteken kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságot. A német futballisták ugyanezért fejenként 300 ezer euróhoz (90,5 millió forintot) jutnak.
Pozitív hangulatban folyik ma a kereskedés a világ tőzsdéin és ez alól az amerikai tőzsdék sem jelentenek majd kivételt a határidős indexek alapján. A Dow futures 91, a Nasdaq 23 pontos, az S&P 500...
Terveket kell kidolgozni Görögország euróövezeti tagságának rendezett körülmények között történő megszűnésére - írta szerdán megjelent tanulmányában Andrew Tyrie, a brit alsóház pénzügyi bizottságának elnöke.
Ismét 300 forint fölé ugrott az euró jegyzése a forinttal szemben és gyengül az euró, miután Mario Draghi, az EKB elnöke elkezdte ismertetni a rontott előrejelzésüket az eurózóna gazdasági fejleményeire.
Kétezer éves kincsleletet tártak fel Izrael déli részén, Kirjat Gat közelében; az ékszerek, arany és ezüst pénzérmék a feltételezések szerint a Bar Kohba-lázadás idejéből származhatnak.
A kétszeres olimpiai (1984, 1988), ötszörös világbajnok (1981, 1982, 1983, 1986, 1989) csatár - aki június elsején volt 52 éves - hétfőn belső gyomorvérzés miatt kórházba került, ahol már nem tudták megmenteni az életét.
Ha idén nem vízpart közelében töltik a nyári szabadságot, szeretteinek akkor sem kell lemondania a fürdőzés örömeiről. A kertben felállított csobbanó jó választás lehet. A felfújható darabok előnye még, hogy nem kell egész évben karban tartani.
Eheti árupiaci körképünkben a mezőgazdasági termény piacok aktuális helyzetét mutatjuk be. Az ezt követő oldalakon az arany-, az olaj- a réz és gyapotpiac mai helyzetének fundamentális-technikai elemzését nyújtjuk. (XTB Magyarország)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 114,57 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 16.664,87 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 266,48 pontos, 1,63 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 151,91 ponttal magasabb.
Egymilliárd forinttal támogatja a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. munkahelyteremtő beruházását.
"Földrengés-válságról" beszéltek az olaszországi szakértők az újabb, szerda hajnali földrengés után, melynek epicentruma az Adriai-tengeren volt Ravenna partjainál.
Az utóbbi években minden háztartástípusban folyamatosan növekedett a létminimum értéke a KSH adatai szerint. A létminimum olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. Az egészséges táplálkozás szempontjait figyelembe vevő élelmiszerkosár alapján kerül meghatározásra háztartástípusonként.
A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár dolgozóinak zártkörű településbörzét rendeznek az üzemben, ahol 25 környező város, illetve község mutatkozik be - közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR-vezetője szerdán az MTI-vel.
Az elsőgyermekes szülők gyakran tele vannak bizonytalansággal: akadnak, akik jó előre igyekszenek mindent elrendezni, míg mások csak a szülés előtti pillanatokban kezdenek kapkodni.
A Magyar Honvédség egyik harci helikopterének közreműködésével zajlott szerda délelőtt a Die Hard - Drágább, mint az életed című amerikai szuperprodukció forgatása a fővárosban; a gép pilótája szerint a kijelölt feladat nem jelentett számára komolyabb kihívást egy augusztus 20-i légi parádénál.
Véget ért a WTCC 2012-es évadának európai szezonja, mellyel együtt véget ért Wéber Gábor bemutatkozó éve is, a Túraautó-világbajnokságban. Nézzük mit is láthattunk Zengőéktől idén, ha egyáltalán láthattunk valamit...
Budapest - A honvédségtől kölcsönvett Mi-24–es helikopterről élvezheti Budapest panorámáját Bruce Willis (58), aki még legalább másfél hónapig forgatja nálunk a Die Hard 5. részét.
Az Euroliga első tornáján, Szabadkán nyeretlen maradt a magyar női röplabda-válogatott, amely most hétvégén, a sorozat budapesti állomásán már mindenképpen győzelmet szeretne ünnepelni.
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja aláírt Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot...
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja aláírt Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot adna a kormány a BKV fenntartására - számolt be a Napi Gazdaság....
Amint azt a piaci elemzõi konszenzusok egyértelmûen elõre vetítették: mai ülésén változatlanul, azaz 1%-os szinten hagyta az irányadó ráta mértékét az Európai Központi Bank...
Szigorítani készül az import élelmiszerek ellenőrzését és súlyosbítani a silány minőségű élelmiszerek behozataláért járó büntetéseket a szlovák földművelésügyi minisztérium. Olyan ellenőrzőcsoportokat hoznának létre, amelyek rendszeresen ellenőriznék az élelmiszerszállító kamionokat.