Újabb rendőri vezetőket vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden, az elmúlt napokban kirobban korrupciós botrány kapcsán. Egyikük épp az a Gulyás Imre, akinek a maffiagyanús ügyekben kellett volna eljárnia. Ő ugyanis a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője. A kinevezését nemrég vonta vissza Hatala József országos rendőrfőkapitány.
Orbán Viktor kormányfő a Fidesz választási győzelmének másnapján söralátét méretű adóbevallást ígért; ennek ellenére adószakértők szerint máig nem lett egyszerűbb a papírok kitöltése. Varga Mihály tárca nélküli miniszter nemrég azt nyilatkozta, hogy ilyen bonyolult bevallást még nem készített.
Az idei szélsőséges időjárási körülmények nem okoztak olyan mértékű károkat, mint a rendkívüli, jeges esővel, árvízzel járó 2010-es viharkárok, azonban még így is volt olyan biztosító, ahova kétszer annyi kárbejelentés érkezett, mint például tavaly.
Az elmúlt hónapokban egyre jobban erősödik az eurózóna válsága. Annyira, hogy az azzal kapcsolatos hírek a legtöbbször minden más hírt felülírnak. Többen máris menthetetlennek látják az euróövezetet, de vannak, akik szerint a különböző területeken bevezetett határozott közös fellépéssel még menteni lehet a helyzetet.
Gazdaságilag nem jó befektetés a labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése a dán székhelyű globális befektetési pénzintézet, a Saxo Bank munkatársa által készített elemzés szerint.
Négy embert enyhe mérgezéssel szállítottak kórházba kedden Debrecenben, miután belélegezték a 4-es főút városi szakaszán egy kamionból kiborult formaldehidet (CH2O).
Kedd délelőtt újra borongósabb lett a nemzetközi piacok hangulata, ezúttal a spanyol pénzügyminiszter ingatta meg a befektetők bizalmát. Ezt érezte meg a forint is, amely átmenetileg gyengült, majd...
Képregényhős lett Zlatan Ibrahimovicból és a svéd válogatott többi tagjából. Az északiaknál is közkedvelt Donald kacsa (svédül Kalle Anka) képregény Eb-különszámként jelent meg, a címlapon a "kacsacsőrű" Ibrával.
Megkezdi a 3-as vonalon közlekedő metrószerelvények elektromos rendszerének átvizsgálását a BKV, miután a közelmúltban több meghibásodás is történt az észak-déli vonal szerelvényein. A munkát 25 millió forintért külső cég végzi el 60 nap alatt. A vizsgálat célja a járművek tűzzel és füsttel járó meghibásodásainak elemzése is.
Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai választási kampányba való "beavatkozása" elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek az elmúlt huszonkét évben - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A Budapesti Közlekedési Központ szerint Tarlós István főpolgármester és a BKK is átfogó vizsgálatot rendelt el, amelyben egy független tanúsító intézet is részt vesz.
Harminc évnél korábban nem szabadulhat. Gere Ákost a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla.
A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
Ők belélegezték a 4-es főút városi szakaszán egy kamionból kiborult formaldehidet (CH2O) - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Kedd délelőtt újra borongósabb lett a nemzetközi piacok hangulata, ezúttal a spanyol pénzügyminiszter ingatta meg a befektetők bizalmát. Ezt érezte meg a forint is, amely átmenetileg gyengült, majd...
Itt a jó idő, végre kitárulkozik a természet, ám van ennek egy kevésbé kellemesebb oldala is: kezdetét veszi a kullancsokkal való hadakozás. A klímaváltozás sajnos a kullancsok terjedését és számuk növekedését is eredményezi.
Így laktok ti címmel irodalmi városnéző sétákat szervez Budapesten a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és az Imagine Budapest; az érdekes anekdotákkal fűszerezett, vezetett túrák résztvevői megtekinthetik többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes egykori lakhelyét.
Az oktatásért felelős államtitkár a beregszászi főiskola diplomaosztó ünnepségén elmondta, mindent megtesz a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás támogatása érdekében.
Négy embert enyhe mérgezéssel szállítottak kórházba kedden Debrecenben, miután belélegezték a 4-es főút városi szakaszán egy kamionból kiborult formaldehidet (CH2O) - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
A román hatóságok nem késlekednek majd intézkedni Kövér Lászlóval szemben abban az esetben, ha a magyar Országgyűlés elnöke megsérti a törvényeket - jelentette ki kedden a román miniszterelnök.
A román hatóságok nem késlekednek "intézkedni" Kövér Lászlóval szemben, ha megsérti a törvényeket - mondta Victor Ponta. Közben Kövér László az MPP tiszteletbeli elnökeként megkezdte a kampánykörutat.
Rájárt a rúd hétfőn az edzőkre. Délután Mocsai Lajosnak, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitányának, este Pisont Istvánnak, az U17-es futball-válogatott edzőjének az autóját törték fel.
Victor Ponta román miniszterelnök bízik abban, hogy a magyar házelnök tiszteletben fogja tartani a román törvényeket, valamint a jóérzés szabályait, és tartózkodni fog a Romániát sértő nyilatkozatoktól.
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 3 önkormányzat számlavezetője, rájuk azonban nem vonatkozik az OBA kártalanítási kötelezettsége; a végelszámolás megindult, a folyamatot azonban nehezíti,...
Vlagyimir Putyin orosz elnök és kínai kollégája, Hu Csin-tao (Hu Jintao) kedden Pekingben nemzetközi támogatást sürgetett Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közvetítőjének szíriai béketervéhez, egyúttal elutasított egy esetleges fegyveres intervenciót vagy kikényszerített kormányváltást a közel-keleti országban.
Többszöri irányváltás mellett zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, igazán fontos hírek nem láttak napvilágot, a nap folyamán végig kivárás és bizonytalan hangulat volt jellemző. A BUX index...
Szili Katalin független országgyűlési képviselő azt kezdeményezi, hogy a pártok finanszírozását kizárólag a személyi jövedelemadó további egy százalékának felajánlásából biztosítsák.