Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a hét végéig a fővárosban, péntek este 6 órától pedig forgalomkorlátozásokra kell számítani a Budapest Pride felvonulás miatt; több helyen tilos lesz megállni, szombaton pedig a menet útvonalán több utcát szakaszosan és időszakosan lezárnak a forgalom elől.
Hatodszor is Joey Chestnut diadalmaskodott az amerikai hotdogevő-bajnokságon. A falóverseny már 97 éves hagyomány, a függetlenség napján, július 4-én zajlik New Yorkban.
Zártkörű rendezvényen ünneplik a volt miniszterelnök születésnapját jelenlegi és volt szocialista, valamint szabad demokrata képviselők, illetve kormánytagok csütörtökön.
A jelenleg használt fogkrémekhez és szájvizekhez képest jobb védelmet nyújthat a fogszuvasodás ellen egy hínáron élő baktérium által termelt enzim - vélik a brit Newcastle-i Egyetem kutatói, akik eredményükről az Alkalmazott Mikrobiológiai Társaság konferenciáján számolnak be.
Rohamosan közeleg a nyaralási szezon, autóvezetők milliói készülnek nyári szabadságukra. Indulás előtt nagyon fontos alaposan megvizsgálni - többek között - az abroncsokat, hiszen autó mindössze a...
Martonyi János külügyminiszter szerint az uniónak szüksége van Közép-Európára, a térség előtt az a nagy felelősséggel járó feladat áll, hogy Európa új növekedési forrása legyen.
Szokatlanul korán nyújtotta be a kormány a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek. A szabályok szerint ez csak szeptember hónap végén lett volna esedékes, de úgy tűnik, gyorsan változó világunkban az unortodox gazdaságpolitikának a korai benyújtás is része. A gond csak az, hogy éppen a gyors változásokra figyelemmel, nagy a valószínűsége annak, hogy a T/7655. számú…
Szeptemberig várhatóan csak kisebb ingadozások lesznek az üzemanyagárban, de az első kedvező gazdasági hírekre ismét nagyobb változások várhatók - vélik a GKI Energiakutatónál.
Hónapok óta tervezi a jobboldalhoz közel álló államfő eltávolítását az időközben kormányra került Szociál-liberális Szövetség (USL) Romániában. Még az Alkotmánybíróság jogait is csorbították, ma pedig rendkívüli ülés kezdődött Basescu elmozdítása miatt.
Nemrég harangozhattuk be a szépséges Mercedes-Benz CLS Shooting Brake bemutatkozását, ma pedig már a kisebbik négyajtós kupé, a majdan Kecskeméten készülő CLA puttonyos verziójáról számolhatunk be. Noha a gyártó még nem közölt hivatalos álláspontot a dologgal kapcsolatban, mi már elkészítettük saját verziónkat arról, hogy nézhet ki a kombi CLA.
Orbán Viktor lebuktatta magát, Borsod megyében a Fidesz tette lehetővé a szélsőséges, rasszista pártnak, hogy újra frakciót alapíthasson – ezt Nyakó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egybehangzó belga sajtóértesülések szerint az ukrán Dnipro Dnipropetrovszkot már nem érdekli az Anderlecht magyar válogatott hátvédjének, Juhász Rolandnak a megszerzése. Mindenképpen ezt támasztja alá, hogy már hetek óta nem hallottak az ukránokról.
Három jármű ütközött össze csütörtök délelőtt az M0-s autóúton, a szigetszentmiklósi csomópont közelében, az M5-ös autópálya irányában; a balesetben senki sem sérült meg, de teljes az útzár, több kilométeres a kocsisor - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Lemondott a Szövetségi Állam- és Alkotmányvédelmi Hivatalt 12 évig vezető Heinz Fromm, miután kiderült: ügynökei megsemmisítették, illetve manipulálták egy neonáci csoport nyomozati aktáit. A csoport tíz - 2000 és 2007 - között elkövetett gyilkosságért felelős.
Amióta a svájci frank árfolyamát mesterségesen tartják a jegybank által meghatározott szint alatt, azóta nem tudja teljes mértékben betölteni a korábban megszokott menedékdeviza szerepét. A befektetők így kénytelenek voltak más eszközök után nézni erre a célra - a megoldást sokan Dániában találták meg.
Nem biztos, hogy egy korrupt rendszerben megéri beállni a sorba, de hosszú távon az sem feltétlenül kifizetődő, ha az ember a törvénytelenségek láttán nem fogja be a száját - figyelmeztetnek az egykori munkaügyi felügyelők a Népszabadság cikkében, akik a hatóságokhoz és a munkaügyi bírósághoz fordultak, de már megbánták.
Átszervezik a németországi központú Praktiker barkácsáruház láncot, a társaság szerdán éjjel véget ért közgyűlésén heves viták után elfogadott döntés értelmében egy olyan koncepciót hajtanak végre, amely áruházbezárásokat irányoz elő.
Két ülést tart jövő héten, a nyári rendkívüli ülésszak utolsó hetében az Országgyűlés, amely összesen huszonöt javaslatot fogadhat el hétfőn és csütörtökön. A képviselők utolsó nyári tanácskozásukon megszavazzák a jövő évi költségvetés főszámait is. Az őszi ülésszak várhatóan szeptember 10-én kezdődik majd.
Ezen a héten azt kérdezzük Olvasóinktól, hogy egyetértenek-e Szijjártó Péterrel, aki szerint Európa számára a magyar gazdaságpolitika a követendő példa.
A londoni olimpiára készülő magyar sportolók nagy többségét már legalább három alkalommal ellenőrizték - derül ki a MOB honlapjának anyagából, amelyben Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping Csoport (MACS) vezetője nyilatkozott többek között a mintavételekről.
Két ülést tart jövő héten, a nyári rendkívüli ülésszak utolsó hetében az Országgyűlés, amely összesen huszonöt javaslatot fogadhat el hétfőn és csütörtökön. A képviselők utolsó nyári tanácskozásukon megszavazzák a jövő évi költségvetés főszámait is. Az őszi ülésszak várhatóan szeptember 10-én kezdődik majd.
Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya július 9-én, hétfőn jelöli ki a csapat előzetes, 14 plusz 1 fős utazó keretét a londoni olimpiára.
Morális zaklatás gyanújával vád alá helyezték szerda este a France Télécom volt elnökét, a francia távközlési vállalat dolgozói körében 2008-2009-ben elkövetett öngyilkosságok miatt.
3 milliárd euró értékben adott el államkötvényeket 3 futamidőre Spanyolország a csütörtöki aukción. Hiába jött ki jól Spanyolország a legutóbbi EU-csúcsról, emelkedtek a hozamok.
A Day One Capital kockázati tőkealap 70 millió forintot fektetett a tartalomhirdetési szolgáltatást és adatvizualizációs tartalommenedzselő rendszert fejlesztő Flan Technologies Kft-be. A befektetés...
A PSZÁF jogerősen pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben a pénztártagoktól korábban jogsértően elvont vagyonkezelési többletköltségek ügyében. A pénztárnak összességében több milliárd forintot kell visszafizetnie volt és jelenlegi tagjainak....
A tervezettnél 10 milliárd forinttal több, 55 milliárd forint összegben értékesített 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket a mai aukción az Államadósság Kezelő Központ. Az átlaghozam a két héttel...
Martonyi János külügyminiszter szerint az uniónak szüksége van Közép-Európára, a térség előtt az a nagy felelősséggel járó feladat áll, hogy Európa új növekedési forrása legyen.
A várakozásoknak megfelelően az irányadó ráta nem változott (0,5%) a briteknél, likviditásfokozási célra azonban további 50 milliárd fontot különített el a jegybank. A befektetők az Európai Központi...