Házkutatatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Telenor Magyarország törökbálinti székházában: a gyanú szerint a mobilszolgáltató hálózatfejlesztési beszállítója feketén foglalkoztatja dolgozóinak jelentős részét - értesült a HavariaPress.
Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság V. László és két társa előzetes letartóztatását; a nem jogerős végzésről csütörtökön adott ki közleményt a bíróság.
Büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen a tapolcai kórház vezetősége állami vagyon rongálása miatt, mert ismeretlenek a Deák Jenő Kórház struktúraváltása miatti tiltakozásul lakatokat helyeztek el a kórház kerítésén - közölte Flórián Csaba ügyvezető igazgató a város honlapján.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, történelmi mélypontra csökkentette az euróövezetben érvényes irányadó kamatot az Európai Központi Bank. A kamatszint így 0,75 százalék. A piacok most Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatójára várnak.
A Le Figaro című napilap forrásai szerint a francia Sanofi gyógyszergyár csütörtökön ezer - kétezer alkalmazottja elbocsátását jelenti be. A cég magyar leányvállalatát, a Chinoint nem érinti a leépítés. A társaság az utóbbi években már 4 ezer munkavállalójától vált meg.
Valószínűleg légibombák és további gránátok is lehetnek még a Balatonban, hiszen több repülési útvonal erre húzódott, és szárazföldi harcok is voltak a környéken - mondta Horváth Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
A várakozásoknak megfelelően az irányadó ráta nem változott (0,5%) a briteknél, likviditásfokozási célra azonban további 50 milliárd fontot különített el a jegybank. A befektetők az Európai Központi...
Júniusban a várt 110 ezerrel szemben 176 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - derül ki az ADP jelentéséből. A jelentés a kormányzati szektor és a mezőgazdaság adatait nem...
A francia Sanofi gyógyszergyár csütörtökön 1.000-2.000 alkalmazottja elbocsátását jelenti be - írja a Le Figaro című napilap, de nem nevezi meg forrásait. A cég magyar leányvállalatát, a Chinoint nem érinti a leépítés.
Az illetékes német szövetségi hivatal vizsgálatot kezdeményezett az Opel szekerét terelgető Genaral Motors, illetve a Peugeot és a Citroen szövetségének ügyében, mely vélekedések szerint ellenkezik a versenyjog szabályozásaival.
A várakozásoknak megfelelő kamatcsökkentést jelentette be az EKB csütörtök délután, melynek következtében gyengülésnek indult az euró és az európai részvénypiacok is megbillentek. A forint...
A dagesztáni államfő levélben kérte csütörtökön Michel Platini UEFA-elnök közbenjárását azért, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mégis engedélyezze az Anzsi csapata számára hazai Európa Liga-mérkőzéseinek mahacskalai rendezését. A Honvéd továbbjutása esetén az Anzsi ellen lép pályára.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtökön lezárta az olimpiai kvalifikációt. A jelenleg 159 fős csapat létszáma ugyanakkor még módosulhat, mivel atlétikában vasárnapig van lehetőség szintteljesítésre.
Akár 9,4 másodperces idővel is megdöntheti 100 méteren a jelenlegi világrekordját Usain Bolt, aki ezzel nyerhet aranyérmet a londoni olimpián, legalábbis Michael Johnson, szintén rekorder sprinter szerint.
Szombaton rendezik meg a Coke Zero 400 elnevezésű futamot. Tavaly a Fordos David Ragan nyerte meg a versenyt, előtte a Chevrolet diadalmaskodott. A Toyota utoljára 2008-ban, míg a Dodge 1977-ben Richard Petty révén nyerte meg futamot.
Múlt hét szombatig bezárólag 14 ezer fővel kevesebben, 374 ezren igényeltek első ízben munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban - jelentette a munkaügyi minisztérium. Az adat kedvezőbb a vártnál,...
Júniusban a várakozásokat meghaladó mértékben, 176 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a felülvizsgált és 133.000 fős bővülésről 136.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után - derül ki a Automatic Data Processing Inc. által végzett havi felmérésből.
Amíg Magyarországon tombol a kánikula, addig Silverstone-ban folyamatosan esik az eső, és mivel a hétvégére is hasonló időt jósolnak, így a GP3 mezőnyére alighanem az idei első esős versenyhétvége vár.
A várakozásoknak megfelelő kamatcsökkentést jelentette be az EKB csütörtök délután, melynek következtében gyengülésnek indult az euró és az európai részvénypiacok is megbillentek. A forint...
A kínai központi bank a mai nap folyamán, ez elmúlt két hónapban már második alkalommal kamatcsökkentést hajtott végre a gazdaság élénkítése érdekében. A kamatcsökkentés után a központi bank az egy éves kölcsönre 6,00 százalékot kér, amely 31 bázispontos csökkenés, míg a betétekre pedig 3,00 százalékot ad, ami 25 bázispontos csökkenés eredménye. A kamatkondíciók a holnapi naptól lépnek érvénybe.
Országos szinten nagyon magas az ózonkoncentráció a levegőben - mondta az Országos Környezet-egészségügyi Intézet levegőhigiéniás osztályának munkatársa.
Jogerősen pert nyert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben a pénztártagoktól korábban jogsértően elvont vagyonkezelési többletköltségek ügyében - tájékoztatta a PSZÁF. A nyugdíjpénztár közölte: néhány hónapon belül kifizethetik a különbözetet, a teljes összeg elkülönített számlán rendelkezésre áll.
Az elemzők várakozásaival összhangban az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. A rekord alacsony kamat hitelezésre ösztönözheti a bankokat.
Folytatódnak a küzdelmek az év harmadik Grand Slam tornáján Wimbledonban. A mai programban a női elődöntők szerepelnek. Mindkét mérkőzésre a centerpályán kerül sor, a Kerber-Radwanska mérkőzés 14 órakor kezdődik.
A bécsi család vasárnap érkezett meg amruni nyaralójába, ahol a tíz esztendős kisfiút édesapja kiengedte a játszótérre. Amikor hat óra körül be akarták hívni, a gyerek már nem volt sehol. Mivel Sebastian jó úszó, a szülők szerint elcsalhatták, vagy baleset érte, így a rendőrség szinte azonnal megkezdte a kisfiú keresését.
Vicente del Bosque, a vasárnap zárult Európa-bajnokságon címét megvédő spanyol labdarúgó-válogatott mestere szerint együttese ezzel a sikerrel nem áll meg a trófeahalmozásban: további diadalokra vágyik.
Az Európai Bizottság szoros figyelemmel követi a romániai belső helyzet alakulását, de egyelőre nem kíván kommentárt fűzni az ottani fejleményekhez - jelentette ki az európai uniós végrehajtó testület szóvivője csütörtökön szokásos napi sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.
Horn Gyula-ösztöndíjat és gyakornoki programot alapítottak a szocialisták. Ezt Mesterházy Attila jelentette be a volt kormányfő 80. születésnapja alkalmából tartott csütörtöki ünnepségen.
Összesen 48 érem begyűjtését tűzte ki a brit szövetség sportolóinak a saját rendezésű olimpiájukon, ezzel pedig eggyel überelnék a Pekingben bezsebelt medálok számát.
A Deadline hollywoodi portál szerint a stúdió 1976-ban szerződést írt alá LaMottával, és az 1970-es könyv mellett szert tett az esetleges folytatás jogaira is.
Egy év alatt elvileg kiépíthető az elektronikus útdíjrendszer, amely csak akkor lehet hatékony, ha a fuvarozók számára még megfizethető díjakat állapítanak meg - állítja a közgazdászokból, mérnökökből alakult civil szervezet, a Fair Transfer tanulmánya.