Kismértékű csökkenést mutat az előző negyedévhez képest a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A visszaesés főként azzal magyarázható, hogy a hitelezés beszűkülése, valamint a vállalati hitelkamatok várt növekedése rányomta a bélyegét a vállalkozások hangulatára, és a versenyhelyzetük romlására számítanak. Mindeközben számottevő javulás tapasztalható az európai…
A Sberbank 2012 végéig összesen 200 millió euró vállalati hitelt akar kihelyezni Magyarországon - mondta Szergej Gorkov, az orosz Sberbank (Szberbank) nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A parlamenti képviselők csütörtök délután elfogadták a 2013-as költségvetés főszámait a költségvetési bizottság módosító javaslata alapján. Ezek szerint jövőre 15083 milliárd forintos bevételből...
Lengyelországban már meglépte a Tesco, ami nálunk még csak a távoli tervekben szerepel: elindították az online értékesítési rendszert, amelyen keresztül akár 67 forintos házhozszállítási díjért is rendelhetnek a vevők....
Több mint 90 ember halt meg csütörtökön Nigériában, amikor a Niger-deltában egy közlekedési baleset után felrobbant egy benzinszállító teherautó. a BBC már több mint száz halottról tudósít.
A Ferrari 250 GTO alig 39 példányban látott napvilágot, mégis emberek millió rajonganak érte, hogy aztán megszállott gyűjtők az egekig hajthassák fel az értékét.
Az Infiniti, főleg az M-széria már eddig is kiemelkedő ár/érték arányáról volt ismeretes, ám a japánok tovább mentek és a megadott összegért még többet kínálnak. Növekvő felszereltség, igényes extrázás és roppant verseny képás ár - ezt tudja az Infiniti csúcslimuzinja.
Az eredeti kormányjavaslatban szereplőnél 44 milliárd forinttal kevesebb folyhat be jövőre a pénzügyi tranzakciós illetékből, a munkáltatói tehercsökkentés miatt pedig 130 milliárd forinttal kisebb lesz az állam bevétele a szociális hozzájárulási adóból. A kieső bevételeket a kedvező makrogazdasági hatások, a jövedéki adóból származó többletbevételek kompenzálhatják majd.
Budapest - Nem lazsálhatnak az FTC labdarúgói. Détári Lajos (49) szakmai igazgató és stábja a játékosok minden lépését figyeli. Egy magyar cég, az I-QRS által fejlesztett mobil mérőműszer segít, hogy képet kapjanak a focisták állapotáról. Tudják, milyen az EKG-juk, mennyi a pulzusuk, a testhőmérsékletük, de a lépések számát is rögzíti a berendezés.
Egy egész különleges, fagyos édességgel kedveskedne szeretteinek a nyári időben? Próbálja ki a finomabbnál finomabb angol és francia desszertek receptjeit!
A Budapest Honvéd egy gólos győzelmet aratott az albán Flmurtari ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójában. A siker után a továbbjutás papírformának számítana, de a vörös-feketék edzője szerint még nem dőlt el a párharc.
Az osztrák jégkorongbajnokságban (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóját, Derek Ryan-t több hónapra is eltilthatja a nemzetközi szövetség, ha kiderül az, hogy érvényes szerződése ellenére írt alá egy másik csapathoz.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős megnyerte a Selyemút-rali utolsó szakaszát és szenzációs felzárkózást bemutatva a második helyen végzett az összetettben. Erre talán még maga az Opel-páros sem számított.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, ennek alapján az államháztartás 15.083 milliárd 554,3 millió forintos bevételre számíthat 2013-ban, 15.737 milliárd 431,3 millió forint kiadás mellett, ami 653 milliárd 877 millió forintos, a GDP 2,2 százalékának megfelelő hiányt jelent. A költségvetés a bruttó hazai termék 1,6 százalékos növekedésével számol, míg az…
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, ennek alapján az államháztartás 15.083 milliárd 554,3 millió forintos bevételre számíthat 2013-ban, 15.737 milliárd 431,3 millió forint kiadás mellett, ami 653 milliárd 877 millió forintos, a GDP 2,2 százalékának megfelelő hiányt jelent. A költségvetés a bruttó hazai termék 1,6 százalékos növekedésével számol, míg az…
A XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság fejenként száz-százezer forintra bírságolta azokat az LMP-s politikusokat és aktivistákat, akiket szerdán a Közgép Zrt. központja elől állítottak elő - erősítette meg a nol.hu információját az MTI-nek Jávor Benedek.
Az Infiniti, főleg az M-széria már eddig is kiemelkedő ár/érték arányáról volt ismeretes, ám a japánok tovább mentek és a megadott összegért még többet kínálnak. Növekvő felszereltség, igényes extrázás és roppant verseny képás ár - ezt tudja az Infiniti csúcslimuzinja.
Egyelőre belföldi nyaraláson gondolkodik Orbán Viktor kormányfő és családja - mondta az MTI érdeklődésére a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön. Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor jelenleg még dolgozik; egyelőre annyi biztos, hogy Felcsúton és a Balatonon is fog pihenni a családjával.
Beesett a 1.22-es szint alá az EUR/USD kurzusa, 2 éve nem volt erre példa; történelmi minimumok a kötvénypiacokon; 8000 fős létszámleépítés és gyárbezárás a Peugeot-nál.
Ha politikailag támadnak meg, az rendben van, mert ellenfele vagyok a kormánynak, de nekem a polgári tisztességemet vonták kétségbe – ezt Heller Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A parlamenti képviselők csütörtökön elfogadták a 2012-es költségvetés jelentős módosítását, amit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztett be június végén és a Költségvetési Tanács,...
Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtök délutáni washingtoni sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Magyarországgal készenléti hitelmegállapodásról tárgyal majd az...
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős megnyerte a Selyemút-rali utolsó szakaszát és szenzációs felzárkózást bemutatva a második helyen végzett az összetettben. Ilyen végkifejletben talán még maga az Opel-páros sem reménykedett.
Egyelőre belföldi nyaraláson gondolkodik Orbán Viktor kormányfő és családja - mondta az MTI érdeklődésére a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön. Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor jelenleg még dolgozik; egyelőre annyi biztos, hogy Felcsúton és a Balatonon is fog pihenni a családjával.
Párizs - Párizsban köthet ki Zlatan Ibrahimovic (30). A svéd focista klubja, az olasz AC Milan megegyezett a francia Paris Saint-Germainnel, hogy 65 millió euróért (18,7 milliárd forintért) eladja a gólerős játékost, ráadásul átengedi a franciáknak brazil védőjét, Thiago Silvát (27) is.
Az Internazionale A csapata edzőmérkőzést játszott a B csapattal, utóbbiban kapott helyet Andrea Ranocchia, aki káprázatos csukafejessel vette be saját kapuját, ráadásul az öngól után Diego Milito még jól ki is nevette a labdarúgót.
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén New Yorkban a DJIA-30 index 0,31 százalék, a S&P-500 index 0,43 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,78 százalék esést jelzett.
A parlamenti képviselők csütörtök délután elfogadták a 2013-as költségvetés főszámait a költségvetési bizottság módosító javaslata alapján. Ezek szerint jövőre 15083 milliárd forintos bevételből...
Megszavazta a parlament csütörtökön azt a belügyminiszteri javaslatot, amely alapján jövő január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról....
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), magas túljegyzés mellett, a meghirdetettnél 17 milliárd forinttal több 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényt értékesített, az előző aukción kialakultnál kissé alacsonyabb hozammal a kétheti rendszerességgel csütörtökönként rendezett aukción.
A magyarországi inflációs kilátások és az, hogy jövő héten megkezdődnek a magyar kormány és az EU/IMF között a hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalások, még nem elegendőek egy rövid távon...
Magyar gyártmányú új Ikarus áll a BKV szolgálatába, a cég eddig csak tesztelte a 19 méter hosszú, alacsony padlójú járművet, holnap már bárki felszállhat erre a 7-es vonalán.
Székesfehérvár - Hiába védte meg a labdarúgó-Szuperkupát az 1-1-es döntetlen után a tizenegyespárbajt 5-3-ra megnyerő Videoton (ellenfele a bajnoki címvédő, Magyar Kupa-győztes DVSC volt), a szurkolók nem a csapat teljesítményével foglalkoztak, a vezetőedző, Paulo Sousa (41) újabb botrányán bosszankodtak.