Miután a felmentési okiratokat már kézhez vették, csak a munkaügyi bírósághoz fordulhatnak azok a bírák, akiket a 62 éves nyugdíjkorhatár miatt küldtek el, amennyiben az Alkotmánybíróság megsemmisíti az érintett jogszabályt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde beszélt arról is, hogy nagyon sok minden veszélynek van kitéve a bírói integritás.
A 2014-es parlamenti választásig hátralévő szűk két évben nem készül a kormányzati szerkezet átalakítására a kabinet, személyi változásokat azonban sosem lehet kizárni - mondta az MTI-nek adott...
A feltörekvő európai régiós részvényalapok kezelői az elmúlt hónapokban jellemzően csökkentették a magyar kitettségüket, viszont a relatíve kedvező hozamok miatt a statisztikákban csak minimális, 0,2...
Erősödés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon, miután a befektetők megkönnyebbülve vették tudomásul a legfrissebb kínai makrogazdasági adatokat, többek között a második negyedéves GDP-t, amely megfelelt az előzetes elemtői várakozásoknak.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. 2012.07.12-én a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 400 darab saját részvényt értékesített 1870 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató...
A negatív nemzetközi hangulat miatt esett a magyar részvénypiac, szerdán a hazai tőzsde sokkal jobban teljesített mint a nemzetközi piacok, ez is oka a csütörtöki esésnek. Mindemellett elképzelhető, hogy a befektetők egyre inkább kezdik felismerni, hogy Brüsszel kemény feltételeket szabhat Magyarországnak az IMF/EU-tárgyalásokon, ami veszélyeztetheti a megállapodás létrejöttét.
A Munka törvénykönyvének módosítása miatt szükségessé vált több jogszabály -- ennek keretében az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj) és a 2003. évi XCII. törvény (Art) -- módosítása is. Az alábbiakban a Tbj. és az Art. 2012. július 1-jétől hatályos módosításait ismertetjük.
Adószakértők szerint versenyhátrányba kerülhetnek a tételes adót választó kisvállalkozók társasági adót fizető konkurenseikkel szemben, a nemzetgazdasági tárca szerint azonban az esetleges hátrányokat bőven ellensúlyozza az alacsonyabb teher.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kormány elkészítette, és tegnap benyújtotta az Országgyűlés elé a mező-, és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot, közismert nevén az új földtörvényt. Az új jogszabály...
Tom Fitzpatrick, a Citi neves technikai elemzője úgy véli az amerikai részvénypiacok a jelenlegi szintekről további 15-20%-ot eshetnek - írja a Business Insider. A szakértő kiemelte, az elmúlt 3...
Budapesten nem állhat le a közösségi közlekedés, a fővárosnak azonban nincs elég pénze, ezért az államnak vagy közvetlenül, vagy forrásteremtési lehetőséggel kell hozzájárulnia a költségekhez; az iparűzési adó újraelosztása lenne a legjobb megoldás - mondta Tarlós István a Népszabadságnak.
A most elfogadott költségvetési tervezet alapján végrehajtható a munkahelyvédelmi akcióterv és több területen még béremelésre is maradhat forrás - mondta Orbán Viktor a költségvetés főszámainak...
A csütörtök délutáni mérsékelt gyengülést nem tudta ma reggelig ledolgozni a forint, az euróval szemben továbbra is a 290-es szint közvetlen közelében jár a kereskedés azután, hogy a Moody's...
Az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szóba kerülhet az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged - mondta Varga Mihály, a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a tv2 Mokka című műsorában.
Az aszálykárok miatt nyár végétől drágulhat a baromfi a Napi Gazdaság szerint. A károk 20-30 százalékáért a meleg miatti elhullás, a fennmaradó részért pedig a teljesítmény és súlygyarapodás csökkenése felelős. Valószínűleg emiatt a tojás is drágul.
Emelkedéssel indulhat az európai kereskedés a pénteki napon, miután a ma közzétett második negyedéves kínai GDP - melyek megfeleltek az előzetes várakozásoknak - megkönnyebbülést eredményezhetnek a piacokon.
Az orosz-ukrán stratégiai partnerség célkitűzéseiről írt alá nyilatkozatot a két ország elnöke tegnap Ukrajnában, a krím-félszigeti Jaltában. A felek nem tudtak megállapodni az Ukrajnába irányuló...
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint akár decemberig is elhúzódhatnak az egyeztetések az IMF-fel és az EU-val, szerinte a kormánynak sem érdeke a gyors megállapodás, és az IMF sem fogja siettetni - írta a pénteki Népszabadság.
Váratlanul bejelentette lemondását az Opel vezérigazgatója, Karl-Friedrich Stracke - számolt be a Press Association nevű hírügynökség. Stracke már a harmadik vezérigazgató volt 2009 óta a komoly...
Az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szóba kerülhet az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged - mondta Varga Mihály, a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a tv2 Mokka című műsorában.
Tizenkét globális nagybank összesen 22 milliárd dollárnyi büntetést és kártalanítást fizethet a bankközi kamatlábak manipulációja miatt, vagyis a Barclays csak az első volt a sorban - idézi a Morgan...
Az ázsiai a tegnapi siralmas teljesítménye után ma felfele korrigál, a vezető indexek közül a Nikkei 225 0,1, a Sensex 0,3, KOSPI 1,9 százalék emelkedést mutat. Annak ellenére teljesítenek jól a...
Noha a francia kormány számított a Peugeot leépítésről szóló bejelentésére, Jean-Marc Ayrault miniszterelnök szerint "valóságos sokkot" jelent az ország számára.
A korábbi tartásról vételre emelte a MOL papírjaira megfogalmazott ajánlását a KBC, miközben az elemző 20 500 forintról 19 100 forintra csökkentette célárfolyamát. A KBC a régiós szektortársak...
A második helyen kiemelt francia Marion Bartoli és a harmadikként rangsorolt szlovák Dominika Cibulkova is könnyed győzelmet aratott a 740 ezer dollár összdíjazású kaliforniai női tenisztorna csütörtöki játéknapján.
A június eleje óta eltelt közel másfél hónapban több mint 37 ezer kárt jelentettek be a biztosítókhoz az időjárás okozta káresemények miatt, a becsült kárösszeg meghaladja a 2,8 milliárd forintot -...
A délutáni amerikai makroadatok érkezéséig nem kell határozott mozgásra felkészülni a magyar börzén - véli Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője. A kereskedésben a MOL-ra lehet érdemes figyelni, mely...
Az előzetes adatokkal megegyező mértékű, 3,2 százalékos havi növekedést produkált májusban az ipar. A kiigazított adatok szerint az éves növekedés továbbra is igen szerény, 1,9-os volt. A...
Májusban 0,4 százalékkal mérséklődött az ipari termelés. A visszaesést nem tudta ellensúlyozni a járműgyártás és az élelmiszeripar növekedése. A járműgyártás volumene májusban az előző évhez képest 12,3 százalékkal emelkedett, amely a Mercedes-gyár felfutásának köszönhető.
Májusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és állati termékeké 10,0 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A délutáni amerikai makroadatok érkezéséig nem kell határozott mozgásra felkészülni a magyar börzén - véli Burány Gábor, a Strategon üzletkötője. A kereskedésben a MOL-ra lehet érdemes figyelni, mely...
A honi egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb csalását egy orvoslátogató tervelte ki, és kereste fel ötletével az orvosokat - írta a pénteki Magyar Nemzet....
Egyre szűkülő térben mozognak a legfontosabb nyersanyagok, így hamarosan nagyobb egy irányú mozgás következhet nemesfémek illetve az olaj piacán. Mai elemzésünkben az arany és az ezüst mellett a...
Az előzetes adatokkal megegyező mértékű, 3,2 százalékos havi növekedést produkált májusban az ipar. A kiigazított adatok szerint az éves növekedés továbbra is igen szerény, 1,9-os volt. A...