Ma kezdődik a hiteltárgyalás az Európai Unióval és az IMF-fel. A Valutaalap másmilyen hitelről tárgyal, mint amilyet a kormány kér. Varga Mihály elképzelhetőnek nevezte, hogy a kormány hozzányúl a hitelhez.
Új közigazgatási államtitkárokat nevezett ki a köztársasági elnök a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba (NFM) és a Vidékfejlesztési Minisztériumba (VM) - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Megdöbbentette Hillary Clintont az utcai gyűlölethullám, amivel az egyiptomi Alexandriában fogadták látogatását. Az amerikai külügyminisztert „Clinton takarodj” kiáltásokkal várták a tüntetők, akik paradicsommal, vizes palackokkal és cipőkkel dobálták meg a volt first lady autókonvoját. Hillary Clinton nem sérült meg az incidensben és a terveknek megfelelően azóta megérkezett közel-keleti útjának…
A saját személygépkocsi használata miatt költséget tételesen elszámoló magánszemélyek se felejtsék el, hogy a második negyedévi cégautóadó-fizetési és -bevallási kötelezettségük határideje július 20-a.
Első ízben idén alkoholtilalmat rendelt el az isztambuli városvezetés és a rendőrség a török kormány nyomására a hétvégén tartott One Love szabadtéri rockfesztiválra, amelynek a puszta megtartását sem nézték jó szemmel konzervatív iszlám csoportok.
Hét és tizennégy év közötti, fülöp-szigeteki gyerekek részvételével készült felmérés szerint a fiatalok harminc éves korukra inkább szeretnének karriert csinálni, mint házasságot kötni - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
Megkezdődtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között kedden délelőtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében.
Véghajrába érkezett a szegedi görkorcsolya Eb szervezése. A város készen áll, hogy a nyári rendezvények mellett képes legyen fogadni a közel 400 versenyzőt, akik közül több névvel már a januári Műjégpáylán rendezett Gyorskorcsolya Eb-n is találkozhattunk.
A ma elinduló EU/IMF-tárgyalások előtt, az elmúlt néhány napban, jelentős hozamcsökkenés következett be a magyar államkötvénypiacon, aminek következtében tavaly szeptember, illetve október óta, azaz...
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a kormány munkahelyvédelmi terve óriási előrelépés a magyar kis- és középvállalatok támogatásában, és túlmutat a munkahelyteremtés, munkahelymegőrzés kérdésen.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint a félmillió munkavállalót foglalkoztató kiskereskedelmi szektorban a cégek felénél volt csak bérkompenzáció. Az Auchan-nel szemben nemzetközi fellépés érlelődik - írja a Népszabadság.
Megkezdődtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között kedden délelőtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében, majd a Parlamentben. Az atv.hu-nak nyilatkozó Békesi László volt pénzügyminiszter arra hívta föl a figyelmet, hogy ezek még nem az igazi tárgyalások. A szakember erősen kétli, hogy lesz-e magállapodás, mindenesetre úgy látja: ha márciusig,…
Diák- és vállalkozásfejlesztési központ nyílik októberben a főváros VIII. kerületében; a Horánszky utcai létesítmény szabadidős színtérként és vállalkozói inkubátorházként is működik - tájékoztatta Becskei-Kovács Barbara, a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Jozef Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Megkezdődnek az egyeztetések az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége és a magyar kormány között. Az IMF részéről Thanos Arvanitis misszióvezető a delegáció vezetője, magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló.
Új közigazgatási államtitkárt nevezett ki a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára az Emberi Erőforrások Minisztériumába (Emmi) - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Magyarországi látogatásra hívta meg Simon Peresz izraeli államfőt Áder János. A köztársasági elnök szerint kettőjük hétfői jeruzsálemi találkozójának legfontosabb hozadéka a két ország közötti tudományos együttműködés mélyítése lehet.
Még mindig nem emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-büntetőügyben, amelynek kilenc gyanúsítottja között van a Sukoróra tervezett King’s City kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaéléssel gyanúsított Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is - írta keddi számában a Népszava.
A Népszabadság szerint mintegy negyedmilliárd forint értékben értékesített a Honvédelmi Minisztérium feleslegessé vált fegyvereket és úgynevezett fegyverzeti szakanyagokat, míg a Magyar Nemzet a Jozef Rohác ellen kiadott újabb elfogatóparancsról ír.
A júniusban harmadik hónapja csökkenést mutató kiskereskedelmi értékesítés miatt ismét veszteséggel zárult a kereskedés az amerikai piacokon a hétfői napon.
Az osztrák jégkorongbajnokságban (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV19 egy éves megállapodást kötött a 2005-ös játékosbörzén, a Minnesota Wild által kiválasztott Kyle Bailey-vel, Minden bizonnyal a magyar csapat lemondott Derek Ryan-ről.
Kissé sértődött az Atlético Madrid csatára, amiért Vicente del Bosque szövetségi kapitány nem választotta be az Eb-n induló válogatottba, ám Adrian López most kárpótolná magát egy olimpiai bajnoki címmel.
Az Egyesült Államokban jóváhagyta az első olyan gyógyszer forgalomba hozatalát az amerikai gyógyszerügyi hatóság, amely bizonyítottan csökkenti a HIV-fertőzés kockázatát.
A londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, Sebastian Coe szerette volna, ha David Beckham, a korábbi 115-szörös válogatott játékos helyet kap az ötkarikás játékokon induló brit labdarúgócsapatban.
A hockenheimi pálya főnöke abban reménykedik, hogy a hétvégi Forma-1-es Német Nagydíjon a hétszeres világbajnok hazai kedvencet, Michael Schumachert intik le az első helyen.
Árnyalatnyit erősödött, de változatlanul a 288 forintos euró jegyzés közvetlen közelében ingadozik a forint árfolyama a bankközi deviza kereskedelemben.
Rekordszintű volt az OPEC tavalyi olajbevétele, ami először haladta meg az ezer milliárd dollárt. Az adatok szerint valamennyi tagországnak nőtt az olajeladásból származó bevétele a nyersolaj árának emelkedésére.
Kerti partin kitört verekedés volt az előzménye annak a tűzpárbajnak Torontóban, amelyben meghalt egy ember, több másik pedig megsebesült - jelentette kedd hajnalban a kanadai média.
A ma elinduló EU/IMF-tárgyalások előtt, az elmúlt néhány napban, jelentős hozamcsökkenés következett be a magyar államkötvénypiacon, aminek következtében tavaly szeptember, illetve október óta, azaz...
A nagy sportesemények kapcsán a sör és a sós ropogtatnivalók forgalmának emelkedésére számítanak a gyártók, kereskedők. Az elmúlt évek alapján azonban nem mutatható ki egyértelmű összefüggés a rendezvények és a vásárlások között. A sörgyártók számára ugyanakkor kedvező fejlemény az ízesített sörök robbanásszerű terjedése, míg az elmúlt egy év legnagyobb vesztese a chips volt.