A Bild című német lap beszámolója szerint akár le is tartóztathatják a Forma-1-es Német Nagydíjra Hockenheimbe érkező Bernie Ecclestone-t az évek óta húzódó vesztegetési ügye miatt.
Az Egyesült Államokban felrobbantják a denveri ámokfutó házát, mert a férfi úgy aknázta alá a lakást, hogy azokat nem lehet biztonságosan hatástalanítani. A környéken lakókat már kiköltöztették.
A választóknak csupán a 34 százaléka menne el szavazni az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. A két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP támogatottsága is 1-1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.
A Magyar Dinnyeszövetség (MDSZ) elnöke, Simonka György fideszes képviselő és Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár által kezdeményezett, a multinacionális kereskedelmi láncok és az MDSZ között született megállapodásról nem kérték ki előzetesen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) véleményét - írta szombati számában a Népszabadság.
Vizsgálhatja a dinnye-megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal. A Népszabadság azt írta: a Magyar Dinnyeszövetség elnöke, Simonka György fideszes képviselő és Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár által kezdeményezett, a multinacionális kereskedelmi láncok és a szövetség között létrejött megállapodásról nem kérték ki előzetesen a GVH véleményét, így a hatóság információkat gyűjt az ügyben, és…
Tovább emelkedett a héten az olajár, mellyel párhuzamosan a finomított termékárak is feljebb kerültek. Mivel a forint árfolyama ezeket a hatásokat csak részben tudta tompítani, várhatóan szerdától jelentősebb mértékben emelkednek a hazai üzemanyagárak. Akár azt sem lehet kizárni, hogy újabb literenkénti 7-8 forintos áremelés jön majd a benzin és gázolaj esetében - írja a Portfolió.
Munkaerő- kölcsönzéssel havi átlagban 173 bányászt foglalkoztatna a Vértesi Erőmű Zrt., a kölcsönzésre kétfordulós, tárgyalásos eljárást írt ki, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A kormány július 10-i határidővel lezárta a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) 2011–2013. évi akciótervében szereplő Komplex vállalati technológia fejlesztés kombinált hitelgaranciával című konstrukcióját, és az ott felszabaduló 550 millió forintot még ebben az évben felhasználhatóvá tette.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma világszerte? Akkor keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását a sport365.hu oldalon.
Javában tart már a második negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon, az eddig jelentő S&P 500 cégek nagy része EPS-szinten felül tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat. A bevételek...
Perújrafelvétel történt az olasz bíróságon Somogyi Tamás ügyében, akit 1999-ben nyolc év börtönre ítéltek a Fiat Uno néven ismert rablógyilkos banda bűnrészeseként - nyilatkozta az MTI-nek Somogyi ügyvédje.
Madridban tegnap a törvényhozás jóváhagyta Mariano Rajoy múlt héten bejelentett megszorító intézkedéseit. Maga a miniszterelnök nem vett részt az alsóházi vitában.
Báthory Erzsébet címmel musical-opera ősbemutatót tartottak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Vérgrófnőnek is nevezik a címszereplővé vált legendás alakot, mert az terjedt el róla, hogy fiatalon megölt lányok vérében fürdőzött. Úgy gondolta, ettől marad szép, üde és kívánatos.
Létszámsemleges lenne, és nem adóztatná a beruházást - ez volna a kisvállalkozási adó két újítása a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint. A tárca az új, várhatóan jövőre választható adónem...
A Válság a Wall Streeten alapjául a New York Times szerzője, Andrew Ross Sorkin 2009-ben megjelent sikerkönyve, a Too Big to Fail szolgált. A könyv a 2008-as tőzsdeválság hátterébe ad betekintést, a nagyhatalmú férfiak és nők életébe, akik döntéseikkel pár hét leforgása alatt az egész világ gazdaságát megváltoztatták.
Az olimpia közeledtével egyre több statisztika készül arról, hogy az egyes országok hány éremre számíthatnak a nyári játékokon. Az elemzők szerint nemcsak az eddigi olimpiákon szerzett dobogós helyek száma, hanem a gazdasági, politikai és technológiai környezet is nagyban befolyásolhatja az előkelő helyezések számát. Magyarországnak a legtöbb elemzés 11 érmet jósol, ami azt jelenti, hogy egymillió…
Kína megrótta az orosz hatóságokat és határozott elégedetlenségének hangot amiatt, hogy egy tilosban járó kínai halászhajó megállításakor lövéseket adtak le, s az incidensben egy halásznak nyoma veszett, jelentette pénteken a kínai média.
Az egy órás harmadik gyakorlással folytatódik a 2012-es Forma-1-es világbajnokság kilencedik futama, a hockenheimi Német Nagydíj. Kövesd nálunk élőben a szabadedzés legfontosabb mozzanatait!
Nincs kétsége Csatáry László bűnössége felől Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjének, aki erről a Kossuth Rádiónak nyilatkozott. A 97 éves, háborús bűnökkel gyanúsított Csatáry viszont a Magyar Hírlapnak az állította, nem volt köze a deportálásokhoz, sőt, közvetve a hegyekben rejtőző zsidók menekülését is segítette.
Sikerült levenni a burgaszi buszrobbantás elkövetőjének ujjlenyomatait, most az IFB, az Interpol és az Europol vizsgálja azokat. A bolgár sajtó szerint egy guantánamói fogoly követhette el a merényletet.
Ősszel már nem nyit ki a Játékszín. Szó volt róla, hogy állami támogatás hiányában esetleg magánszínházként működik majd, de ez a terv dugába dőlt. Balázsovits Lajos igazgató abban reménykedik, hogy bizonyos produkcióknak máshol talál helyet.
A tavalyihoz hasonló nézőszámra számítanak 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon, így a rendezvény helyszínéül szolgáló rakamazi Tisza kempinget vasárnapig akár 80 ezren is felkereshetik.
Immár két eljárás zajlik Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök ellen: a hivatali hatalommal való visszaélés után sikkasztással vádolják. Timosenko mindezt elég rosszul viseli: kijött gerincsérve, és ismeretlen bőrbaj támadta meg.
Idén új koncepcióval indul az Egri Történelmi Vigasságok, melyet péntektől vasárnapig rendeznek meg az egri Dobó téren. A fesztiválra meghívott előadásokat a múlt hagyományainak újraértelmezése, a műfaji megújulás, a folklórkincs elemeinek modern alkalmazása jellemzi.
A Sukoró-ügy fiaskója is rávilágít arra, hogy se jogi, se politikai felelőssége nincs az ügyészségnek - mondta lapunknak Hack Péter jogász. A hivatali visszaéléssel meggyanúsított, ám - bizonyíték hiányában - vád alá nem helyezett Gyurcsány Ferenc a legfőbb ügyész lemondását követelte, Orbán Viktornak pedig azt üzente: "az ügy nincs befejezve, sőt, csak kost kezdődik igazán."
Gumilövedékekkel oszlatták a megszorítások ellen protestáló spanyol tüntetéseket. A spanyol kormány összességében 65 milliárdot kíván spórolni, nagyobb részt az állami ellátásokon. Közben Berlinben a vakációról visszahívott Bundestag rendkívüli ülésén tegnap nagy többséggel jóváhagyták a 100 milliárd eurós spanyol bankmentő csomagban való német részvételt.
Gázmaszkos fegyveres kezdett lövöldözni pénteken Denver elővárosában egy moziban. Az ámokfutó legalább 12 embert megölt és 38-at megsebesített. A gyanúsítottat gépfegyverrel a kezében fogták el. Hatéves gyerek és állítólag egy háromhónapos csecsemő is kórházba került. A rendőrség átkutatja a gyanúsított lakását.
Közös megegyezéssel távozik a Játékszín éléről Balázsovits Lajos, az igazgató az erről szóló papírokat csütörtök délután írja alá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV). Balázsovits Lajos az MTI-nek az is elmondta, hogy az MNV hétfőn hoz határozatot a végelszámolás augusztus elsejei megkezdéséről. Véleménye szerint ebben a helyzetben nem is határozhatnak másként.
Közel hétszáz tűzvédelmi ellenőrzést végeztek az elmúlt fél évben a katasztrófavédelmi kirendeltségek országszerte a társasházakban, és 112 esetben szabtak ki tűzvédelmi bírságot - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Egyre forróbb Basár el-Aszad lába alatt a talaj. Erre utal, hogy Alekszander Orlov párizsi orosz nagykövet azt állította, a szíriai elnök hajlandó lenne" civilizált körülmények között" visszavonulni. Nagy kérdés, a külképviselet-vezető állítása megfelel-e a valóságnak. A damaszkuszi információs minisztérium határozottan cáfolta az értesülést. Diplomáciai körök is kétkednek a hír valóságtartalmát…
A sivatagos nyári mozi kínálatban szinte csak mellényúlni lehet. E fatális helyzet szorításában szó lesz egy ausztrál vígjátékról, melyet Stephan Elliott rendezett, s magyarul Harmadnaposok a címe. És mozi helyett inkább jöjjön a házimozi: megjelent DVD és könyv alakban a 18 évesen is friss S.Ö.R. Gáspár Andrással, Kálid Artúrral, Kálloy Molnár Péterrel.